A
Fenevad – 1. Fejezet
Mostanság állandóan azt
okádja magából a tv, hogy valami szökött vadállat tizedeli a
népet, és garázdálkodik az utcán.
De persze senki se látta
még azt a bizonyos valamit...
Tisztára úgy hangzik
mint egy tucat horror...Bár azért azok között is vannak egész
jók.
Na de ne beszéljünk
hülyeségeket...
Másrészt meg a mi
környékünkön tűnt fel legtöbbször az a valami...
Én még véletlenül se
találkoztam vele...Nem mint ha meg akarnék halni, csak valami
izgalom kéne a szürke unalmas életembe.
Külsőleg se vagyok
valami feltűnő. Hosszú fekete barnás haj, zöld szem, és szőrös
pofa, ami a lány osztálytársaimnak nem tetszik...Nem értem, pedig
szerintem jól áll.
Többnyire feketébe
járok, és tornacipőbe.
Az egyetlen dolog, ami
talán egyedi rajtam, az egy vér vörösre festett piercing a
szemöldökömbe, ami aranyból van.
Bár szerintem már másnak
is van...Na mindegy.
Nyúzottan keltem...Nem
elég hogy kómás vagyok, még köd is van...
Az orromig se látok, és
még a seggem is befagy...Jól kezdődik ez a hét is, és persze,
hogy este hatig kell bent rohadnom...
Mért ne kaphattunk volna
meg ezt a pár napot is szünetnek...
Beérek az iskolába,
bemegyek a terembe, lehuppanok a helyemre, lehajtom a fejem az
asztalra, és bámulok magam elé ,amíg nem jön a tanár.
Megjön a tanár, kezdődik
az óra, és a hangzavar is...
Ebbe az osztályba sose
szokott csend lenni, mindig pofázott valaki.
Telt a nap, az osztály
egyre zajosabb lett, és elpattant az agyam...
- Kussoljatok már el bazd meg....
Gyilkos csend telepedett
az osztályra, még a lélegzést is lehetett hallani.
A tanár is tudja végre
normálisan tartani az óráját, és én is aludhatok végre...
Nem azért alszok, mert
olyan unalmas az óra, csak valamiért olyan fáradtság nehezedett
rám...
Olyan vagyok mint a mosott
szar...Semmihez nincs kedvem.
Nap végén valamelyik
osztálytársam megbökdösött, hogy kelljek fel, mert vége a
napnak.
Kinyújtózkodtam,
összeszedtem magam és elindultam.
Szeretek sötétbe
mászkálni, nyugtatólag hat rám.
Amikor alszok, akkor is
teljes sötétségbe alszok, a legkisebb fény is zavar...
Ahhoz képest, hogy már
estefelé jár az idő elég sokan mászkálnak az utcán.
A környékemre érve...
Hol a francba vagyok?
Egy fia lélek se mászkál
az utcán...Mint ha egy kihalt városba lennék.
Gondolom amiatt a valami
miatt nem dugja ki senki se a képét.
Tök jó, mint ha egyedül
élnék itt.
Bár jobban
belegondolva...Ez a környék nem olyan életvidám hely, ahol bárki
is élni szeretne...
De én már 21 éve élek
itt, úgyhogy megszoktam.
Kezdtem...Kicsit furcsán
érezni magam...Mint ha lenne itt valaki...
Az a legrosszabb, ha félsz
valamitől..De nem látod, és tudod, hogy ott van a sötétben.
Nem láttam semmit...Vagy
csak nem veszem észre.
Áh...Csak képzelődök
attól, amit a hírekbe hallottam...Nincs semmi vadállat.
Befordultam az
utcánkba...és ledermedtem attól, amit láttam...
Egy széttépett hulla
volt a pislákoló utcalámpa alatt...És...Valami bújt a háttérbe
a sötétben.
Ledermedtem...Még levegőt
is elfejetettem venni...
Hirtelen mozgolódni
kezdet valami a fény mögött, és előjött egy talán 30-as férfi
véres ruhával és pofával...
Nem érdekelt mi történik,
nekiiramodtam, és futni kezdtem a másik irányba.
Persze, hogy zsákutcába
kellett rohannom bazki...
Kiabáltam össze
vissza...De semmi válasz...Vajon ez a valami kipusztította az egész
kerületet vagy mi a franc?!
Azok a szemek...Vér
vörösen izzottak...Belém fagyott a vér, térdre estem, és
mozdulni se tudtam...Megdermedtem a félelemtől.
Sose féltem még
ennyire...
Csak bámultam a szemébe,
miközben egyre közelebb és közelebb ért hozzám.
Valami...Furcsa illat
kezdett terjengeni a levegőbe...
A testem elgyengült,
egyre homályosabban láttam, és a testemből minden erő kiszállt.
Egy erős nyomást éreztem
a fejemen, aztán minden elsötétült...
Egy sötét dohos helyen
ébredtem és...Egy lánc volt a lábamra erősítve...
Miiii? Mi a jó franc
történt? Hol vagyok, mit csinált velem az a valami...
Semmi erő nincs a
testembe...Megpróbáltam felülni, és a falnak támaszkodni.
Mint ha valami fény
szűrődött volna be onnan az ajtótól.
Megpróbáltam összeszedni
magam, és odakúszni.
Kilesek a résen, de nem
látok semmit...Aztán hirtelen kicsapódik az ajtó, én meg
ijedtembe hátra borulok...
Megint az a vérben forgó
szempár mered rám de...Nem tudom...Valamiért olyan furcsa érzés
kerít hatalmába...És megint érzem azt a bódító illatot...
Vajon tőle jön? És mi
lehet az? És mit akar velem csinálni...?
Túl sok kérdés
motoszkál a fejembe...Eddig mindenkit megölt...De én még
élek...Vagy ez az egész csak egy hülye álom?
Megcsíptem magam...De nem
keltem fel...Ez a valóság.
Letérdelt elém, és
közel hajolt hozzám...Nem mertem mozdulni, éreztem a
lélegzetvételét az arcomon.
Nem csinált semmit, csak
bámult.
Mit akarhat tőlem? A
másik kérdés, hogy miért nem beszél?
Felemelte a kezét
és...végigsimított az arcomon...Beleremegtem az érintésébe...
De mi a jó franc volt
ez?!
Frászt hozza
rám...Bár...Kellett nekem izgalom az életembe...Fene abba a nagy
pofámba...
Felállt, és kiment ebből
a szobának hazudott helységből, de az ajtót nem csukta be.
Alig van erő a testembe,
meg a lánc is eléggé nehéz...Mi lettem én most? Valami
rabszolga?
Mit akar ez velem
csinálni...
Megpróbáltam
odavánszorogni az ajtóhoz, erőt vettem magamon, és felálltam.
Olyan kihalt, és
lehangoló ez a hely...
Minden fekete, kopott, és
szét van törve...
Ez valami nappali féleség
lehet.
Van itt egy tv, megy egy
kopott elnyűtt kanapéra hasonlító valami, meg még pár apróság.
Odavánszorogtam a
tévéhez, és bekapcsoltam.
Elég hosszú a láncom,
legalább nem vagyok benyomorítva abba a lukba....
Őt nem láttam sehol se,
gondoltam körbenézek hátha találok itt valamit, ami némi
információval szolgál nekem...úgy bármiről....
Néhány régi újság,
sok szemét, tégla meg törmelék....
Gondoltam ha már itt
vendégeskedek, akkor bekapcsolom a tévét.
Benyomtam a tévét,
leültem a kanapéra, de a vétel eléggé gyenge volt, és alig
látszott valami rajta...
Ha jól látom hírek
mentek, és...Benne voltam a tévébe.
Közelebb kúsztam a
tévéhez, hogy jobban lássam és hirtelen anyám jelent meg zokogva
a képernyőn.
- Fiam, kérlek gyere haza.
Mint ha szíven ütöttek
volna...Könnyezni kezdtem, és a szivemhez kaptam...Miért...Miért
pont én?
Zajt hallottam a másik
szobából, odanéztem...De megint elfelejtettem levegőt venni...
Ott állt...Egy szál
bokszerbe, és törülgette a vizes haját.
Kicsit pocakos volt, de a
felső teste izmos, és kicsit szőrös volt, teljes
mértékbe...Tökéletes teste volt.
Megint gyilkos pillantást
vetett rám, aztán a tévére...
Gyorsan kikapcsoltam, és
csak ültem...Bámultam a kikapcsolt tévét a sötétbe.
Éreztem, hogy itt járkál
körülöttem...Belém fagyott a vér, mozdulni se mertem, de
hirtelen...Lehelet futott végig a nyakamon, és legszívesebben
ordítottam volna félelmemben, de egy hang se jött ki a torkomon...
A félelem szétáramlott
a testembe, és teljesen megbénította...
A lépkedés abba maradt,
és csend uralkodott a sötét szobán.
Hirtelen végigsimított a
hajamon...
Majdnem ordítottam egyet,
de gyosan a szám elé tettem a kezem...
Mi ő? Valami elvetemült
szadista perverz?!
Nem mertem mozdulni...úgy
éreztem magam mint egy magányos baba, egy öreg babakészítő
kezei között...
De...Valamiért jól is
esett...Olyan...Gyengéd, és óvatos volt, minr ha porcelánból
lennék.
De hár ez akkor is
furcsa....
Nem tudom mennyi idő
telhetett el, de abba maradt a simogatás, feállt mögülem, és
elindult.
Végre mertem levegőt
venni...
Bezárta a szobájának az
ajtaját, és megint csend honolt.
Próbáltam valahogy
magamhoz térni...De...wááááá.
Mi a jó fene történik
velem?! Lehet ez csak egy beugratós műsor...De ha az, akkor
baszottul nem vicces...
Megpróbáltam valahogy
elaludni...De elég nehezen jött álom a szememre, másrészt meg
eléggé hideg is volt.
Már nem is tudom mennyi
ideje lehetek itt...Teljesen elvesztettem az időérzékemet.
Semmi fényt nem szűrősik
be ide...Csak a tévé fénye világítja be néha ezt a szobát.
Voltaképp...Nem is
tudom....
De kezd valami másabb
lenni köztem meg ő közte.
Nem tudom megmagyarázni
mi...De...Úgy érzem, hogy nem akar bántani engem.
Valamit szeretne tőlem,
de...Nem tudom hogy mit.
De már nem félek tőle,
valahogy kiszállt belőlem az iránta érzett félelmem.
Egyedül voltam itthon,
nem tudom ő hol volt, hát gondoltam kicsit körbenézek, hátha
találok róla valamit.
Még mindig nem szoktam
meg ezt a helyet...olyan...Mint ha ki akarná ölni ez a hely belőlem
az érzelmeket.
Találtam a sarokba egy
csomó iratféleséget, meg újságot.
Leültem elé és
kutakodni kezdtem.
Hm...Semmi
érdemleges...Sok régi újság, meg reklám meg a franc tudja még
mi aztán rátaláltam valami igazolvány féleségre.
...Ez az ember...
Nem hiszem el, hogy ő
lenne az.
Szerintem valamelyik
áldozaté lehet, akit megölt...De...Jobban megnézve...Van valami
hasonlóság a képen lévő férfin, és közte.
Csak itt még...Emberi
külseje volt, most meg úgy néz ki mint egy vadállat.
Itt teljesen átlagos
külseje van, mint egy normális polgár.
De vajon miért fajult el
ennyire? Mi változtathatta meg így az életét?
Ajtónyikorgás
hallottam...Pár pillanatra megdermedtem, mozdulni se mertem.
Hátra fordultam, és
megláttam a szemét, ahogy felcsillan a sötétbe...
Úristen...Majdnem
összeszartam magam a félelemtől...
Olyan vörösen izzott,
mint ha maga a sátán állt volna előttem...Bár..Érthető, hisz a
cuccai között turkálok...
Nem mozdult, csak állt,
és bámult engem.
Belém fagyasztja a
vért...Mozduljon már meg...Vagy üssön le, csak ne a szemével
nyársaljon fel.
Lassan kezdett lépkedni
felém, hirtelen megtorpan előttem, és letérdel velem szembe.
Belém vájja vörös
szemeit, itt vannak pár centire tőlem...Érzem, hogy levegőt vesz,
érzem, hogy szét tudna darabolni...
Mellém nyúl, és
kutakodni kezd.
…
Hirtelelen fog meg egy
nagyobb papírkupacot, és dobja az ölembe.
Nem szól semmit, csak
feláll, és a szobája felé veszi az irányt.
Mire véljem ezt? És mi
lehet ebbe a papírkupacba?
Nem merem megnézni...
