Beteges Vágyak - 2. Fejezet

Beteges Vágyak – 2. Fejezet


Falnak támaszkodva áztatom vér itatta bőröm, elgyengülten csúszok le a zuhanyzó falán, és bámulok magam elé.
Hogy lehetek ennyire őrült szadista állat?
Kérdésemre sose kapok választ, de már megszoktam...
Erőt veszek magamon, kivánszorgok a zuhanyzófülkéből, és ránézek a falra, amit a testemről lemosott vér borított.
Akart akaratlanul is elmosolyodtam, megtörülköztem, felvettem egy fekete feszülős boxert, bementem a szobámba, rágyújtottam megint, és leültem a fotelomba.
Üldögéltem, néztem a vérbe fagyott hullát, és telepöfékeltem a szobát füsttel, hogy már szinte vágni lehetett.
Jon – kiáltottam. Gyere ide egy kicsit.
Mit szeretnél?
Légy oly szíves takarítsd el, és ágyazz be nekem – mondtam ásítva. Nagyon fáradt vagyok.
Szemrebbenés nélkül, teljesen nyugodtan pakolta össze a maradványokat.
Furcsa volt, hogy ilyen nyugodt, szinte mindig, sose ideges, és e mellett nagyon jól is néz ki.
Elbambultam, és már be is ágyazott nekem friss, puha ágyneművel.
Köszönöm – mondtam halkan. Idejönnél egy kicsit hozzám?
Mit szeretnél?
Elkezdtem az öltönynadrágján keresztül simogatni a kidudorodását, és rámosolyogtam.
Szerintem ezt nem kéne – mondta kicsit zavarodottan.
Nyugi – suttogtam. Sose tudnálak téged bántani.
Nem is attól...félek – mondta kicsit bizonytalanul. Én már túl léptem a 30-at is, te meg jóval fiatalabb vagy nálam, biztos találnál jobbat is.
Mit számít manapság az a 10 év? - mondtam mosolyogva. Biztos élvezni fogod – mondtam, miközben elkezdtem kigombolni a nadrágját, és lehúzni a cipzárát. Én úgy veszem észre te is élvezed – mondtam kuncogva.
Óvatosan letoltam a nadrágját, láttam ahogy hatalmas férfiassága egyre jobban dagad az élvezettől, és megnyaltam a számat.
Jon óvatosan beletúrt a hajamba, és szelíden rám mosolygott.
Felálltam, kioldottam a nyakkendőjét, arrébb dobtam, és az inge gombaival kezdtem babrálni.
Mivel nem tudtam kigombolni, idegességembe letéptem róla az inget.
Elnézést – mondtam elvörösödve.
Nem mondott semmit, csak kuncogott, és egyik kezét a derekamra csúsztatta.
Csodás tested van – néztem mélyen a szemébe pironkodva. Ahhoz képest, hogy túl vagy a 30-on – mondtam kuncogva.
Köszi. - mondta Jon zavartan. Szoktam néha edzeni, hogy ne tunyuljak el.
Tökéletes test – mondtam lihegve, és végigsimítottam feszes isteni testén. Izmos is, van egy kis pocakod, és nem vagy csubakkaszerűen szőrös. Pont annyira mennyire kell – vigyorodtam el.
Még zavarba hozol.
És azok a csodás szemeid – néztem bele mélyen. Mint az óceán kék tükre. Na jó, abba hagyom a nyáladzást – mondtam vigyorogva, és óvatosan elkezdtem Jont az ágyam felé taszigálni, és ledönteni.
Letepertem az ágyra, és vadul csókolni kezdtem.
A testem lángolt, minden porcikám rá vágyott, és semmi se tudta csillapítani az éhségem.
Egész testét forrón végig leheltem, amit kéjes nyögésekkel díjazott.
Betérdeltem a lába közé, gyengéden végighúztam az ujjbegyeim a kidudorodásán, és lassan kezdtem le húzni.
Szenvedélyes nyögések járták be a már sok mindent látott szobám falait.
Előttem ágaskodó férfiassága csak arra várt, hogy kényeztethessem forró nyelvemmel.
Lassan kezdtem el nyalogatni, mint a kisfiú a nyalókát, egyre szenvedélyesebben és forróbban.
Félbehagytam, és végignéztem Jon feszülő testén.
Letoltam én is a boxerem, felültem rá, odahajoltam, és forró csókot leheltem az ajkaira.
Szenvedélyes csókpárbajba kezdtünk, a levegő szinte forrt körülöttünk.
Felült, az ágyam rideg vastámlájának támaszkodott, és kicsit összerezzent.
Szorosan magamhoz öleltem őt, végignyaltam forró nyelvemmel a nyakát, és belelihegtem a fülébe:
Mit csinálnék nélküled? - fordult ki egy könnycsepp a szemem sarkából.
Csöppnyi kacajt halottam felszólalni, és két erős magabiztos kezet magam köré kulcsolva.
Forró érintése belém hasított, lassan elkezdte simogatni a hátam, és mozgolódni alattam.
Belenéztem álmatag szemeimmel a szemébe, és gyengéden megpusziltam a homlokát.
Elkezdett matatni egyik kezével alattam, kicsit ijedten rám nézett, de bólintottam.
Óvatosan kezdte el betolni, összerezzentem a fájdalomtól, de gyengéden beleharapott a nyakamba, amitől minden fájdalmam tovaszállt.
Gyengém..A nyakharapás.
Szinte összeolvadva vonaglott a testünk, mint ha egy és ugyanaz az ember lennénk, szenvedélyes nyögések, izzadságcseppek, lihegések, sóhajtások.
Mélyen érzem magamba őt, hozzásimulok a mellkasához, az életem árán is kapaszkodok bele, már-már annyira, hogy szegényt megfojtom.
Az ágyékomnál kezd matatni, óvatosan megrántja merevedő férfiasságom, és hangosan felnyögök.
Minden porcikám fel van tüzelve, egyetlen apró érintésre is reagál.
Újra szenvedélyes csókcsatába kezdtünk, a lökések egyre jobban felgyorsultak, minden másodperccel egyre közelebb kerültem a mennyországhoz.
Hirtelen szorosan körbeölel, nyögdécsel a fülembe, belém engedi forró szeretetét, és lihegve dől a falnak.
Rám néz fáradt szemeivel, gyorsan megfogja férfiasságom, egyet ránt rajta, és már el is élveztem...
Leesett az állam...
Ezt hogy...?
Az legyen az én kis titkom – mondta rám kacsintva, és megcsókolt.
A kielégültségtől ledőltem Jon mellé, és kissé hiányosan vettem a levegőt.
Bárcsak...De nem. Biztos találna magának mást is.
Feküdtem, és bámultam a falat.
Azt érzem, hogy egy gyengéd kéz ölel át, és valaki szorosan odakúszik hozzám.
Úgy érzem, hogy nem szeretnél most egyedül lenni – suttogta a fülembe.
Hihetetlen, mennyi mindent tud...Már már csodálkozom, hogy ilyen éles ésszel még mindig itt van mellettem.
Óvatosan fordultam hátra, és találtam szembe magam igéző szép szemeivel.
Mit szeretnél kérdezni? - mosolygott rám.
Hogy lehet, hogy még mindig mellettem vagy? Apám inasa voltál, amikor eltávozott, te is elmehettél volna.
Nem hagyhattalak egyedül – simogatta meg az arcom. Olyan vagy mint egy árva kiscica, aki szeretetre és törődésre vágyik.
Egy könnycsepp folyt le az arcomon.
Naaa, ne sírj – ölelt oda magához – amíg élek, itt leszek veled. - suttogta.
Belefúrtam magam hosszú fekete hajába, és olyan melengető érzés fogott el.
Mint ha az egész külvilág eltűnt volna, és csak ez a meleg érzés lenne.
Nem szeretnél rendes életet élni? - kérdeztem halkan.
Ez is rendes – simogatta meg a hátam.
És nem zavar, hogy ennyire aberrált vagyok? - kérdeztem remegve.
Nem tehetek ellene, hogy ne legyél ilyen. Ha te így érzed magad jól, akkor tedd. Nem akadályozlak benne, és én így is melletted maradok.
Nem félsz tőlem, hogy egyszer akart akaratlanul bekattanok, és rád támadok? - kérdeztem könnyezve.
Rám mosolygott, és megint végigsimított puha selymes kezével az arcomon.
Látom rajtad, hogy valójába milyen is vagy. Csak ezt sokan nem veszik észre.
Honnan ismersz ennyire jól? - kérdeztem meglepetten.
20 évig szolgáltam apádat – mondta kuncogva. Az ő véréből vagy. Annyira hasonlítotok, mint két tojás.
Nyeltem egyet.
Ő is olyan...Beteg elméjű volt, mint én?
Ennyire nem, mint te. De őt is nagyon érdekelték az ókori kínzások, kivégzések. Rengeteget kutatott utánuk, megszállottként. Minden szabadidejét azzal töltötte, amikor nem volt bent a cégnél dolgozni.
Nem tudom, hogy most mit gondolna rólam, ha megtudná milyen fia van – mondtam elkeseredetten.
Biztos büszke lenne rád. - mondta Jon mosolyogva. Nemsokára leérettségizel, felnőtt férfi vagy, és tudod vezetni is apád cégét. Akármilyen is vagy, apád úgy szeretett téged. Mert a fia vagy legyél akár elmebeteg, transzvesztita vagy hímringyó.
Fáradt vagyok – mondtam leragadó szemekkel.
Aludj csak nyugodtan – simogatta meg az arcom. Itt leszek melletted, és őrizni fogom az álmaid.
Idehozott egy nagy takarót, betakargatott vele, szorosan odabújt hozzám, és puszit lehelt az arcomra.
Megnyugtató melegség járt át, forró testünk összesimult, minden apró lélegzetvételét éreztem a nyakamon, és nyugodtan aludtam el, védelmező karjai közt.


Másnap arra keltem, hogy Jon nincs mellettem.
Amire kinyitottam a szemeim, már ott állt, egy jól megpakolt tálcával előttem, és mosolygott rám.
Azóta a kis incidens óta nem történt semmi. Már egy év telt el...Azóta nem próbálkoztam.
Mennyi minden változott...
Kicsit megemberesedtem.
175 cm magas lettem, és 80 kg.
Kicsit edzettem is, hogy ne legyek olyan nyeszlett.
Megizmosodtam, de nem az a tipikus body bilding formába.
A hasam kicsit megnőtt, eléggé megszőrösödtem, és sokkal magabiztosabbnak és férfiasabbnak éreztem magam.
Már-már annyira, hogy úgy gondoltam bármelyik fiút megkaphatom.
Megszeretem az érettségimet, rengeteg sok új barátot találtam, és egyetemre is beiratkoztam.
Az ott szerzett barátaimmal lógok, vagy itthon vagyok egész nap, vagy bent a cégnél.
Mivel az egyetemre szerencsére nem mindennap kötelező a bejárás.
Már a céges ügyekbe is rendesen belerázódtam, bár azt se tudom még mindig, hogy mit csinálok, csak sok papírt kell aláírnom.


Mostanában nincs nagyon kedvem fiúknál próbálkozni.
Egy rakás társkereső oldalra vagyok beregisztrálva, de senkit se érdeklek...
Addig is amíg várok, kerestem magamnak egy két hobby féleséget.
Elkezdtem rajzolni, meg zenészkedni.
A zeném tükrözi a lelki világom. Sötét beteg és fenyegető.
Sokaknak tetszik az elvont zenei stílusom, és hát pont egy olyan zenei stílusba ügyködök, aminek nagy kapcsolata van a horrorfilmekhez.
Konkrétan ez a horrorfilmek egyik alapköve.
Beszereztem pár új horrorfilmet is, de úgy alapjába véve semmi nem történt velem.


Gondoltam elmegyek egy kicsit sétálgatni, szellőztetni a fejem, mert mostanság eléggé sok stressz ér.
Nyugodt éjszaka van, az eget csillagok borítják, és minden tökéletes harmóniába van.
Leültem egy fa alá, hallgattam a szél bánatos fújdogálását, és egyé váltam a természettel.
Nem is emlékszem már mikor voltam utoljára ennyire nyugodt.
Kidőltem a harmatos fűre, és farkasszemet néztem a holddal.
Betoltam egy kis ide illő zenét, és az az érzés...ami akkor elkapott.
A mélyreható zene, pluszba még a természet zajai...
Rabul ejt, magával ragad, és sodródsz az árral.
Ilyesfajta zenét nem hallgathat akárki, csak az, aki át is tudja érezni.
Nem divatzene, nem lehet csak menősködésből hallgatni, de azért annyira még nem is híresült el, ami nem baj.
Ezt a zenét sokan nem is tekintik zenének...Azért mert nincsenek benne ütemek...De ez baromság.
Ez a zene hangképekkel éri el a hatását.
Vagy azt képzeled, hogy egy erdőbe vagy, vagy egy kihalt helyen, amit rád zártak, vagy akár egy temetőbe sétálgatsz, és szimplán nem csinálsz semmit, csak vagy.
Olyannyira elragad ez az érzés...szavakba le se lehet írni.
Na de elég volt a merengésből.
Ránézek az órámra, és elkerekednek a szemeim...
4 órája fetrengek itt a füvön...
Ideje volt hazamenni, de akart akaratlanul is megláttam egy kívánkozó erdőt, amibe muszáj volt egy kicsit sétálnom.
Élek halok az ilyen helyekért.
Temetők, erdők, kihalt kórházak, iskolák.
Onnan lehet a legjobban ihletet venni a zenéimhez.
Halkan susogtak a fák, apró kavicsok csikorogtak a talpam alatt, és kezdtem úgy érezni, hogy ez az erdő végtelen, és hogy eltévedtem...
Pont, mint abba a horrorfilmbe, ahol 3 egyetemista elmegy egy erdőbe, és ki akarják deríteni, hogy valós e a boszorkány legendája.
Kezdtem kicsit megijedni, hogy tényleg nem fogok kitalálni az erdőből.
Rohantam össze vissza, de sehol se találtam az utat, ahonnan bejöttem.
Lehuppanok egy fa alá, és amit meglátok magam előtt...Megdobbant a szívem.
Egy kőrakás volt előttem, meg még egy és még egy...pont mint abba a filmbe, abban az erdőben...
A szívem hevesen kezdett verni, felálltam, és belevertem valamibe a fejem.
Megfagyott tekintettel fordultam meg, és reménykedtem abba, hogy az nem az, amire gondolok...
De az volt..
A fáról lelógott egy fából összebarkácsolt kis bábu, és mindenhol ezek lógtak a fán...
Tényleg kezdtem félni, elkezdtem futni, de egyből megtorpantam az előtt a fehér ház előtt, ami itt meredezett előttem, pont...mint a filmbe.
Valami ismeretlen erő kényszerített, és elkezdtem elindulni a ház felé.
Ordítottam volna, de egy hang se jött ki a torkomból.
Láttam a gyerekek véres kéznyomait, amit a boszorkány ártatlan áldozatai hagytak.
Felértem a tetejére, és amikor megláttam azt a sarkot, ahol az utolsó férfi állt, fal felé fordulva térdre estem...
Két kezet érzek a vállaimon, teljesen ledermedek, ordítozok, aztán hirtelen felkelek...
A víz is kivert...
Ez csak egy álom volt?
Hála istennek...Bár alapjába véve szeretem az ilyen beteg jellegű álmokat, de az ilyen álmoktól félek...
A darabolós mészárlós csonkítós az jó, de az ilyen amitől majd összeszarom magam...
Első horrorfilm volt, amitől nagyon féltem, még mostanáig is, mert valós történet alapján készült...
Összeszedtem magam a sokktól, és elindultam hazafelé.
Fáradtan dőltem be az ágyba, és egyből elnyomott az álom.


Kicsit nyúzottan keltem az álmom miatt.
Jon pontba hozta megint a reggelit, és felülve néztem rá.
Ma bemész az egyetemre? - kérdezte.
Muszáj lesz – mondtam vonakodva. Tanulnom kell, és legalább nem fogok unatkozni.
Megsimogatta a hátam, és tovatűnt.
Megreggeliztem, összeszedtem a cuccaim, teljesen feketébe felöltöztem, és elindultam, hogy magamba szívjam a tudást.
Megint nagy nyüzsgés volt a terembe, és alig találtam magamnak helyet.
Egy fiú mellett volt már csak hely.
Külsőleg tipikus party arcnak látszott.
Világoskék farmer, feszülős kék póló, zselézett rövid barnás haj.
De a szemei...Olyan világos kékek voltak, hogy az sem volt biztos, hogy valódiak.
Ő pont az az egy fiú, akivel még sose beszélgettem, mert külsőleg nem az én világom, de valamiért mégis tetszik.
Napról napra csak ültünk egymás mellett, egy szót se szóltunk egymáshoz.
De egyik nap hozzám szólt.
Te meleg vagy?
Elkerekedett szemekkel néztem rá.
Miből gondolod?
A viselkedésedből.
Dühösen néztem rá.
Ennyire azért nem nyilvánvaló...
Van vagy volt már barátod?
Mi ez a kíváncsiskodás? - kérdeztem gyanakodva.
Csak érdeklődöm.
Ne érdeklődj...
Szoptál már faszt?
Erre a kérdésre majdnem bevertem neki egy akkorát, hogy a terem másik végébe landolt volna, de türtőztettem magam.
Mi közöd hozzá? - mondtam felháborodottan, és faképnél hagytam.
Idegesen száguldottam ki a teremből, le az udvarra, hogy megnyugodjak.
Hogy lehet valaki ennyire paraszt?
Olyan ideges voltam, belevertem egy csomószor a falba annyira, hogy az egész öklöm vérzett.
Fúúú...Ezt még keservesen megfogja bánni...
Hirtelen csapott meg a zseniális ötlet, mint egy erős ököl.
Elhívom őt kocsmázni, belekeverek valamit az italába, hazacipelem magamhoz, és mehet is a gang bang.
Oly egyszerű, mégis zseniális.
Az alatt az egy év alatt beszereztem még pár apróságot.
Gyógyszereket, mérgeket, bénítókat, és kisebb eszközöket.
Megpróbáltam lenyugodni, mosolyt erőltetni az arcomra, és visszavánszorogni a terembe.
Öhm elnézést, az előbbiért. - mondtam zavartan. Kicsit elvetettem a sujkot.
Semmi baj.
Lenne kedved eljönni velem kocsmázni ma? - kérdeztem vigyorogva.
Utálok inni.
Megint elpattant egy ér a fejembe...
Nem muszáj inni, csak beszélgethetnénk.
Rendben. De olyan helyre menjünk, ahol nincs sok büdös alkoholista férfi. De van sok csinos csaj – nevetett fel.
Olyan helyre viszlek...Egy életre megjegyzed...
Rendben. Akkor ma 9-kor tali a suli előtt? Innen eljutunk pár perc alatt az egyik kedvenc helyemre.
Oké.
A nap többi részébe nem is beszéltünk, annyi tananyag volt, azt se tudtam hol áll a fejem.
Vége lett a napnak, hazamentem, és beültem egy kicsit a gép elé, mielőtt találkoznék azzal...
Annyira éreztem, hogy heteró, de ez engem hidegen hagy.
Még úgy se próbáltam soha, hogy milyen amikor a partnerem ellenkezik.
Ahaaa, már tudom mit használok ellene – kiáltottam fel, és vadul kezdtem el keresgélni a szobámba a gyógyszereket, amiket apám hagyott itt.
Kicsit rendet kéne már raknom, de most se kedvem, se időm nincs rá.
Megtaláltam apám legerősebb nyugtatóját, amitől pár perc alatt úgy kiütötte őt.
Bevett két darabot, és már úgy aludt mint a bunda.
Kicsit rendbe szedtem magam, elraktam a gyógyszeres dobozt, és mosolyogva indultam el.
Hmmm nem üthetem ki elsőre. Túl gyanús lenne. Megpróbálom rávenni, hogy igyon egy kicsit, és majd egy két óra elteltével belemorzsolom az altatót az italába – röhögtem fel hangosan.
Ott álldogált egyedül, végtelenül.
Szia – kiáltottam neki oda, de csak egy intésre méltatott...
Mehetünk?
Nem szólt semmit, csak bólintott.
Szerencsére nem voltak sokan, és a lenti részbe senki se volt rajtunk kívül.
Mit szeretnél először inni? - kérdeztem vigyorogva.
Egy kólát.
Rendben.
Elsétáltam, neki kikértem a kólát, magamnak meg egy boros kólát, aztán leültem vele szembe.
Mért vagy ennyire hallgatag? Nem eszlek meg – mondtam poénkodva. Oldódj, ne legyél feszült.
Nem megy az olyan könnyen.
Na majd én rásegítek. - és elindultam megint a pult felé.
Két vodkát kértem, hogy egy kicsit oldjam a feszültséget kettőnk között.
Én ezt nem iszom meg – mondta a nevét se tudom fiú.
Nyugi már, nem fogsz belehalni, és legalább többet fogsz beszélni.
Akkor se.
Idd meg vagy erőszakkal öntöm le a torkodon – ordítottam rá.
Elkerekedett szemekkel nézett rám, aztán gyorsan lehúzta.
Na ugye, hogy nem haltál bele?
De szar íze van – mondta fintorogva.
Hozok neked egy narancslét. - villantottam meg a mosolyom.
Odamentem a pulthoz, kikértem a narancslevet, és gyorsan elővettem az altatós dobozkát.
Elővettem 3 szemet, gyorsan beledobtam, és vigyorogva mentem vissza.
Na érzed már a hatását?
Igeeeen – mondta felpattanva és átkarolva. Jól érzem magam.
Idd meg, hogy elvegye az ízét – nyújtottam át a poharat, és egyből lehúzta.
Pár percig beszélgettünk, amíg nem hatott az altató, aztán szép lassan elkezdett ásítozni, dülöngélni, és hirtelen az asztalra borult.
Hú ez aztán tényleg gyorsan hat.
A csapos furcsán nézett rám.
Most jött először kocsmába – mondtam kuncogva. Nem bírja eléggé a piát.
Gyorsan felkaptam őt a vállamra, és fütyörészve indultam el hazafelé.
Meg se kottyant, ahhoz képest, hogy mekkora nagy darab volt.
Eléggé megerősödtem már.
Jon – ordítottam be – légy szíves nyisd ki az ajtót.
Pár másodperc múlva már szembe is találom magam Jonnal.
Ki ez?
Ő az egyik osztálytársam – mondtam vigyorogva. Egy csöppet berúgott.
Megsimogatta a fejem.
Mért raktál altatót az italába?
H-honnan tudod?
Apád is ezt használta – mondta mosolyogva. Ő is így ki volt ütve tőle. Mit ártott ő neked?
Gusztustalanságokat kérdezett tőlem, és flegma volt velem – mondtam dühöngve. Megérdemli.
Jon nem mondott egy szót sem, csak beengedett, aztán megint eltűnt.
Becipeltem a szobámba, őt is levetkőztettem boxerre, és gyorsan előkerestem a drótokat.
A bilincs már nem elég jó – mondtam kuncogva. Ideje váltani!
Feljebb húztam a testét, a nyakánál fogva odadrótoztam az ágytámlámhoz, mindkét kezét és lábát kifeszítettem, és leültem mellé.
Végigsimítottam a testén, és csalódottan röhögtem fel.
Már megint egy jó fiú megy kárba...De megint az ő hibája volt – mondtam morgolódva. Bunkó paraszt volt...És így jár az, aki velem szórakozik.
Levettem a pólóm, és újra azt az inget vettem fel, amit a múltkori fiú vére borított.
Felültem rá, és rákönyökölve a mellkasára vártam, hogy magához térjen.
Lassan kezdi nyitogatni a szemét.
ÁÁÁÁÁÁÁ...te meg mi a francot keresel rajtam? És mért vagy véres?
Ne nagyon mozgolódj drága – tettem az ujjam az ajkaira. Jobban beléd vág a drót. Kacsintottam rá.
Mi a franc?! Mért vagyok így?
Mit nyavalyogsz már, mint egy fürdős kurva...Te hibád, hogy idekerültél, és most keservesen megbosszulom – mondtam vidám hangon.
M-mit akarsz velem csinálni? - kérdezte riadtan.
Nagyon közel hajolok hozzá, és a fülébe suttogom.
Játszani az életeddel! - leheltem rá.
Elfehéredett, és rángatózni kezdett alattam, de hamar abbahagyta, amikor a drót kezdett egyre jobban a húsába vágni.
Közel hajolok hozzá, és lenyalom forró vérét a nyakáról.
Mmmmm friss vér – nyaltam meg a szám szélét.
Te beteg állat! Engedj el azonnal, vagy megbán... - szakítottam megint félbe.
Ejnye, nem vagy olyan helyzetbe, hogy parancsolgass nekem – simogattam meg a fejét.
Elővettem a kis szikém, és ide oda lóbáltam a riadt tekintete előtt.
Félsz? - kérdeztem mosolyogva.
Csak szeretnéd te állat – ordította a képembe.
Óvatosan raktam oda a homlokához a szikét, és vágtam bele egy jó hosszú csíkot.
Erősnek mutatta magát, mert egy hangot se adott ki.
Keménynek érzed magad? - förmedtem rá. Arra vered mindig magad, hány csajt basztál meg az éjszaka? - Vágtam bele a szikét és felordítottam.
Hatalmas ordítás hasított az égbe.
Na mégis van neked hangod – simogattam meg az arcát. Méghozzá milyen vadító.
Ne nyúlj hozzám – húzta el az arcát.
Ha ennyire ellenkező vagy, jobban fog fájni – csóváltam meg az ujjam.
Lejjebb csúsztam, hogy teljes megvilágításba láthassam csodás testét.
Ha nem lettél volna ilyen bunkó...Még barátok is lehettünk volna... - mondtam csalódottan.
Végighúztam ujjbegyeimet a véres mellkasán, és hangosan sóhajtottam.
Elkezdtem lehúzni a boxerét, de ellenkezni kezdett megint.
Ne merészeld – ordított rám.
Deee merészelem – vigyorodtam el. Meg kell becstelenítenem ezt a jó testet, mielőtt kin keserves kínok között öllek meg – mosolyogtam rá szelíden.
Elővettem egy kis sót, és rásandítottam.
Ugye nem...
De igen – tartottam felé a sót.
Hm hm...Egy csipetnyi só – szórtam rá, és ordított fel a maró fájdalomtól. Oly kívánatos vagy, mindjárt megeszlek – röhögtem fel.
Akkor se fogod elérni, amit akarsz.
Közel hajoltam hozzá.
Mért, mit szeretnék elérni?
Azt, hogy azért könyörögjek, hogy megölj.
Meglepetten néztem rá.
Jaj dehogyis butus – simiztem meg a fejét. Csak szeretek játszadozni – kezdtem el rugózni rajta, amitől kezdett egyre jobban előre csúszni, és fulladozni a dróttól.
Vér szag lengte be az egész szobát.
Ideje a lényegre térni – kacsintottam rá.
Kínzó lassúsággal kezdtem lehúzni róla a boxerét.
Feljebb csúsztam, végignyaltam vér borította testét, és felröhögtem.
A farka kezdett egyre keményedni, és közömbösen néztem rá.
Látom, téged is a faszod vezet, mint minden fiút...Undorító.
Megnyaltam a végét, és erőltetett nyögés hagyta el elgyengült ajkait.
Betérdelek a lába közé, előrehúzom őt, pont annyira, hogy ne vágja a drót a nyakát, és rávigyorodok.
Igen azt fogom csinálni – simítottam végig rajta.
Elsápadtan nézett rám, elővettem a férfiasságom, és erősen belöktem neki.
A fájdalomtól összerezzent, de a látvány elvette az eszem, és egyre vadabbul és vadabbul nyomultam belé, rángattam a testét.
A drótok egyre jobban vágták mindenét, a teste kezdett elfehéredni a vérveszteségtől, és egy apró könnycseppet láttam meg a szeme sarkába.
Nahát – mondtam meglepedten. Még se vagy olyan macsó, mint aminek mutatod magad?
Remélem még megbánod ezt...
Én? mégis mit? - hajoltam közel hozzá. Én semmit se csináltam. Csak barátkozni szerettem volna, de te ellenszenves voltál velem...
Egy szót se szóltam, csak bámultam a testét.
Valami furcsa vette át a testem fölött az irányítást.
Kimásztam a lábai közül, és egy várpult szerűséghez mentem.
Kivettem egy üveg vodkát, és odaléptem hozzá.
Nem szereted a vodkát? NEM? - förmedtem rá.
Kifeszítettem a száját, és lassan kezdtem beleönteni a szájába.
Lássuk elég kemény vagy e.
Öklendezni kezdett, én meg csak öntöttem és öntöttem, és amint kifogyott, az üveget belevertem a falba, és a törött üveget beleszúrtam a gyomrába.
Kéjes ordítás simogatta meg a fülemet, és újra bemásztam a lábai közé.
A vér látványa megint elvette az eszem, újra erősen belöktem a férfiasságom, és nyomultam egyre erősebben és erősebben.
Egyre jobban és jobban vontam magamhoz a testét, a drót már majdhogynem a csontig hatolt, de nem bírtam abba hagyni.
Körbefontam egyik kezemmel a dagadó férfiasságát, másikkal fogtam a derekát, és egyszerre mozgott a testünk, amibe már ő is belelendült, mert nem akarta, hogy még jobban vágja a húsát.
Hatalmas ordítás hagyta el a szám, és belelövelltem forróságom...
Összerogytam, de még nem végeztem.
Bevettem a számba merevedő férfiasságát, és erősen szívni kezdtem, amíg ő is bele nem lövellt a számba.
Megadtam neked életed utolsó csodás élményét. MERT ilyet...egy lány nem csinált volna meg neked.
Kivettem a gyomrából a beleszúrt üveget, és dühömbe a falhoz vágtam.
Újra felültem rá, és bámultam a már szinte élettelen testét.
Ide oda hintáztam, és dudorásztam.
Mért nem ölsz már meg végre? - ordított rám.
Óh, csak nem azt akarod? - kacsintottam rá. Neem. Még nem szenvedtél eleget – ugráltam rajta.
Valami nagyon beteg ötlet jutott eszembe.
Felálltam róla, odasétáltam a géphez, és keresgélni kezdtem.
Felröhögtem, és elindítottam egyik kedvenc vidám számom, a Caramelltől – a Caramelldansem (speedcake remix)-et.
Mit tudom én mi a neve fiú csak elkerekedett szemekkel bámult rám, újra visszaültem rá, és feltettem a kezem.
Ahogy beindult a zene, elkezdtem a kezemmel én is úgy mozogni, mint a videóba láttam, és énekelni mellé a szöveget.
A kedvem felhőtlen volt, a fiú arcára fagyott a félelem, én meg egyre jobban és jobban bepörögtem a zenére.
Elővettem a kést, elvetemülten rá mosolyogtam, és felemeltem a késem.
A refrén elvette az agyam, a kést össze vissza kezdtem a testébe szurkálni, vagdosni, a vér mindenfelé fröccsent, de a kedvem vidám és felhőtlen maradt.
A kést beleállítottam a gyomrába, és újra elkezdtem úgy mozogni, mint a videóba.
Arcomon végig mosoly ült, a röhögésen nem maradt abba, és amikor már majdnem az utolsó refrénhez ért, kihúztam a gyomrából a kést, és az utolsó szóra beleszúrtam a gégéjébe, és a maradék vére kidíszítette a szobám unalmas falát.
A zene újra, és újra játszódott, de én nem mozdultam, csak bámultam a fiú élettelen tekintetébe.
Két ujjammal lehajtottam a szemét, felpattantam róla, és újra elkezdtem táncolni, mint ha ez, meg se történt volna.^^

Beteges Vágyak - 1. Fejezet

Beteges Vágyak – 1. Fejezet


Hát...Mondhatni egy rakás szerencsétlenség vagyok...
Annyi sok megalázás ért már, hogy az elmémbe olyanok férkőztek, amiknek nem kéne.
Rengeteg sok horror...Az amit már néztem, és a sok hosszú, évekig tartó megaláztatások olyan személyiséget alkottak nekem...
Hogy...már szinte beteges vágy vonz a vérhez, csonkításhoz, belezéshez.
De természetesen ez a sötét énem.
Alapjába véve egy aranyos fiú vagyok, aki szeretetre vágyik, mert ha még több ideig lesz magányos, akkor megőrül, és akkor ott...kegyetlen vérengzés lesz,


A napjaim ugyan úgy telnek hétről hétre, hónapról hónapra, és nem találok senkit se, akit szerethetnék.
Az osztálytársaim gyakran idegesítenek fel, de én a hatalmas türelmemről vagyok híres, és eléggé sok kell ahhoz, hogy nálam valaki azt elérje, hogy nekimenjek.
De néha mégis érnek apróbb örömök, vidámság foszlányok, de az édeskevés ahhoz, hogy én boldogan élhessek...
Csak egy apró dologra vágyom...Arra, hogy szerethessek valakit. De még ezt se kaphatom meg, mert egy rakás szerencsétlenség vagyok, és sosincs szerencsém...


Többnyire úgy tengetem egyszerű napjaim, hogy minél több betegebbnél betegebb horrort nézek meg, egyre jobban és jobban magamba fordulok, de már leszarom...Semmi és senki se érdekel...
Várok, várok hátha egyszer csoda történik, és kilábalok ebből az úgymond „betegségből”.
Minél több horrort nézek meg, annál több -féle kínzási módszert ismerek meg.
Sokat szoktam kutakodni ókori kínzások és kivégzések után.
Nem tudom, mért érdekel ennyire ez a sok beteges dolog, bárkinek is elmondom, hogy ily módon rajongok az ilyen dolgokért, azt mondja nem vagyok normális, amit én többnyire bóknak szoktam venni.
Meglepődötten szoktam néha nézelődni, hogy mennyire brutális és kegyetlen kínzási módszereket találtak ki régen.
Manapság mik vannak...Halálbüntetés oszt ennyivel le van tudva...


Még sose volt alkalmam ahhoz, hogy beteges vágyaimat kiélhessem.
De mivel eléggé tehetős vagyok, és tele vagyok pénzel, van egy csomó kapcsolatom ahhoz, hogy bármit beszerezhessek a beteges „játékaimhoz”.
És most úgy döntöttem, hogy ideje lenne kicsit talpra állnom, és végre találni magamnak egy olyan fiút, aki teljes szívemből szerethetek.
DE...
Csak is akkor, ha minden „rigolyámmal” együtt elfogad engem.
Mert ha nem...Akkor rajta fogom kiélni beteges hajlamaim.
Igaz, kicsit önzőnek hangozhat, hogy ha én szeretek valamit, akkor azt a másik is szeresse, de én már csak ilyen vagyok.
Remélem találok egy olyan valakit, aki szeret úgy is, hogy ilyen elmebeteg állat vagyok.
Esély van rá, igaz eléggé csekély, de a remény hal meg utoljára, ahogy mindig az Irodalom tanárom szokta mondogatni.


Nagyrészt már egyedül élem az életem.
Anyám magamra hagyott...
Apám már sajnos rég meghalt, és nagyon hiányzik.
A sok pénzem tőle van, megörököltem.
Egyedül élek egy hatalmas nagy kastélyszerű házba, amibe folyton folyvást visszhangoznak a magányos lépteim.
Egyetlen barátom van, és az az inas Jon, aki még akkor is itt maradt velem, amikor már apám eltávozott az élők sorából.
Megbízok benne, mindent megtudok beszélni vele, és ő elfogadja, hogy ilyen beteg lelkületű vagyok.


Ma eléggé nehézkesen keltem ki az ágyból.
Elég sokat voltam megint fent filmezni, de olyan jó filmet néztem, hogy nem tudtam abbahagyni.
És megint bővült ártatlan gyermeki elmém pár új kínzási módszerrel, gondoltam magamba.
Összeszedtem egy kicsit magam, és Jon hozta be a reggelimet.
– Jó étvágyat – aztán pár pillanat után el is tűnt az ajtómba.
Gyorsan megettem a reggelim, megmosakodtam, felöltöztem, és rohantam a suliba, nehogy megint elkéssek.
De amikor kiléptem az óriási kapunkon, megcsapott a jó, tavaszias szellő, és hát mért is rontanám el az ilyen csodás időt, matekkal vagy némettel.
Lassan, komótosan sétálgattam a szélfútta fák között, szelíd napsugarak ölelték körbe kissé remegő testem.
Kb. másfél órás késéssel beértem a suliba, és mindenki megvetően nézett rám, de még ez se rontott a jó kedvemen.
– Nem tetszik valami? - förmedtem rájuk. Kibelezek mindenkit, akinek gondja van velem - mondtam elvetemült vigyorral a pofámon.
Mindenki egyből másfele nézett, és lehuppantam a helyemre.
Lassan csordogált a nap, néha beszélgettem a mellettem ülő osztálytársammal, aki többnyire mindent tud rólam...
És ha nem mondok el neki valamit, akkor meg azzal fenyeget, hogy elmondja a másik titkom mindenkinek...
Jó fej, bírom őt, igazán mocskosul tud játszani.
Alapjába véve ő az egyetlen, akivel megértem magam az osztályba.
Végre eljött a nap vége, és gondoltam elmegyek sétálgatni a kedvenc bevásárlóközpontomba.
Ott mindig érdekes emberkék mászkálnak.
Másrészt meg szégyenlem magam...Hogy ilyen hülyeségeket nevezek „szórakozásnak”...
Hát, jobb mint a semmi.
Jártam keltem fel alá a plázában, rengeteg sok kirakatot láttam, de mint szokásomhoz híven mindig leragadtam a játékok részlegnél.
Mindig áhítozva nézem a kirakatba sorakozó plüssöket, labdákat, meg a jobbnál jobb játékokat.
Igen, ez is azok közé tartozik, amit többnyire senkinek se mondok el, és senki se gondolná rólam.
Elsétáltam a DVD boltba is, hátha találok még olyan horrort, amit még szerény személyem nem látott.
De hát akinek több mint 3000 horror filmje van, az nem tud újdonságot találni, és várnia kell a következő évig, hátha kiadnak valami új szaftos horrort.
Bánatosan lépek ki a boltból, mikor szembe találom magam a másik mennyországgal.
Az édesség bolt...Ahol olyan nyalókák vannak, amik nagyobbak a fejednél.
Mindenhol gumicukor erdők, csoki folyók...Na de kicsit elkalandoztam.
Egy csöppet édesszájú vagyok, és mondhatni ez a gyengém, amivel engem le lehet kenyerezni.
Na de a sok élvezettől kicsit megkábultam, és muszáj kimennem egy kicsit a tetőtérre friss levegőt szívnom.
Gyakran szoktam itt lógni.
Nyugodt, senki se jár idefent, csend és nyugalom van.
Bár most mégis úgy halottam, hogy lépések közelednek hozzám.
– Szia. Gyakran látlak itt egyedül a tetőn – mondta egy kedves hang.
Hátrafordultam, és egy kék szempárral találtam magam szembe, ami szó szerint belém fúródott.
– Nincs jobb dolgom – vetettem oda neki.
– Csatlakozhatok én is a semmittevésedhez? - kérdezte mosolyogva.
– Felőlem.
Furcsán éreztem magam a kedves idegen közelébe.
Bámult maga elé, és mosolygott.
Furcsa érzés töltött el, mert még egy fiúnál se éreztem ilyet.
Hosszú fekete haja volt összegumizva, világoskék feszülős póló, és fekete farmer.
Legszívesebben megerőszakoltam volna, mert már eléggé kanos voltam, de megpróbáltam türtőztetni magam, ami nem ment, és végigsimogattam a feszes hátsóján...
Meglepetten nézett rám...
Majdnem elsüllyedtem szégyenembe, de aztán kicsit közelebb lépett hozzám, körbekulcsolt a kezeivel a hátsómnál, és nagyon közel hajolt hozzám, hogy már a lélegzetét is éreztem az arcomon
– Őő izé...
– Jaj elnézést – mondta elvörösödve. Nem akartam ennyire nyomulós lenni.
– Nem félsz attól, hogy véletlenül kifordítalak? - vontam meg a szemöldököm.
– Dehogyis – mondta kuncogva – túl aranyos fiúnak látszol, nem nézném ki belőled.
Sunyin elvigyorodtam.
- Igaz, egy kicsit közvetlen volt a közeledésed, de egybe örülök is neki, csak kicsit zavarba vagyok – mondtam zavartan.
Óvatosan megfogta az arcom, belenézett mélyen a szemembe, és megcsókolt.
Annyira feltüzelt, lángoltam, ordítottam volna a boldogságtól.
Pár percig vadul csókolóztunk, aztán félbeszakította és furcsán nézett rám.
– Mi az? - kérdeztem ijedten.
Mutatott a számra.
– Miért ilyen a szád? - kérdezte elkerekedett szemekkel. Bántanak?
– Ha elmondanám hülyének néznél – mondtam erőltetett vigyorral.
– Egy próbát megér – lépett oda hozzám, és fogta meg a két vállam.
Nyeltem egy nagyot.
– Hát...Amikor üldögélek a gép előtt, és nem tudok magammal mit kezdeni a nyitott ollóval elkezdem vagdosni kétoldalt a számat.
Ledöbbenten nézett rám.
– Ez valami berögződés, ami ellen nem tudok mit tenni – mondtam elhalóan.
– Izéé...erre nem tudok mit mondani, talán azt, hogy beteges – mondta kicsi fintorral a szája szélén. De ettől eltekintve rendes fiúnak látszol, és szeretnélek jobban megismerni – lépett oda hozzám, és karolt át. Persze ha nem bánod.
Annyira boldog voltam, majd kiugrottam volna a bőrömből.
– Akkor ha lenne kedved... – kezdett bele elvörösödve. Elmehetnénk ma este kajálni valahova, ha ráérsz, hogy kicsit jobban megismerkedjünk.
– Persze, nagyon szívesen.
– Rendben – lehelt puszit az arcomra. Akkor este 7-kor itt találkozunk a tetőtéren.
– Oké – mondtam mámoros vigyorral. DE...Attól még, hogy egyszer megcsókoltál, még nem raboltad el a szívem – boxoltam bele a vállába.
Rám mosolygott, adott egy barackot a fejemre, aztán lassan elsétált a távolba.
Vidáman ugrándozva mentem haza, de most azt se zavart, hogy a fél város totál idiótának nézett.
Jó kedvem volt, és ezt semmi se tudta elrontani.
Bedőltem az ágyamba, össze vissza ficánkoltam, mint egy kisgyerek, aki most találkozik egy kislánnyal.
– Jól vagy? - kérdezte Jon ijedten.
– Persze. Nagyszerűen – mondtam vidám hangon.
– Örülök, hogy végre boldognak láthatlak.
Remélem ez így is marad – mondtam reménykedve, aztán megint eltűnt.
Rendbe szedtem egy kicsit magam.
Megborotválkoztam, lefürödtem, minden értelembe rendbe tettem magam, hogy minél jobban nézzek ki.
Csak fekete ruhákat vettem fel, kivéve az ingem, mert az fehér volt.
A fekete fehér kombináció jól harmonizál egymással – gondoltam magamba.
Önbizalommal teli megindultam a lenyugvó nap felé, és magamba dudorásztam.
Mindenhol mint ha vidámság meg jókedv vett volna körül, ami olyan volt, mint ha egy nyálas szappanoperába vagy vígjátékba lennék...
Kicsit hülyének éreztem magam, és visszafogottan mentem tovább.
Gyorsan futottam fel a tetőtérre, de amikor felértem, senkit se láttam ott.
Csalódottan hajtottam le a fejem, de hirtelen azt éreztem, hogy valaki hátulról körbekulcsol a kezével, és benyúl a pólóm alá.
Majdnem kiugrott a szívem a helyéről.
– Csodás esténk van – lehelte a fülembe.
– Basszus...A frászt hoztad rám... - mondtam remegve. Amúgy még nem is tudom a neved.
– Az én nevem Sam. És a tied szépfiú?
– Tom.
– Nos Tom – csókolt meg. Mehetünk vacsorázni? - nyújtotta a kezét.
Bátortalanul megfogtam a kezét, és elindultunk.
Annyira zavarba voltam, hogy mindenki minket bámult, de tudtam türtőztetni magam, hogy ne gyilkoljak le egy két embert, és vérezzem össze elegáns fehér ingem.
Az étterembe Sam odavezetett a székemhez, kihúzta nekem, és még be is tolta.
Maga volt a megvalósult álom, minden tökéletes volt.
Elkezdtünk beszélgetni, megismerni egymást, és kérdezgetni hogy ki mit szeret.
Sok beszélgetés után megkérdeztem tőle a fő fő kérdést.
– Szereted a horrorfilmeket? - kérdeztem csillogó szemekkel.
Elkerekedett szemekkel nézett rám.
– Fúj. Dehogy. Undorítóak...
Hirtelen elpattant az agyamba valami...De tudtam magam türtőztetni, és vigyort erőltetni az arcomra.
– Úgy gondolod? - kérdeztem erőltetett mosollyal.
– Aki ilyet filmeket néz az nem épelméjű.
– Hát, én is annak nézek ki? - néztem rá nagy kutya szemekkel.
– Dehogy. Lehet te kivétel vagy. - mondta mosolyogva.
Megbánod még... hogy ezt mondtad...
Azt hittem végre találok egy olyan fiút, akit szerethetek...De tévedtem...Nem vagyok hajlandó olyas valakit szeretni, aki nem szereti azt, amit én is.
Lehet kicsit önző felfogás, de ez van.
– 3000 horrorfilmem van – mondtam sunyi vigyorral az arcomon.
Ledöbbenten nézett rám.
– Azta bazki... - Mondta felhőkölve.
– Rengeteg sok pénzem van, valamire költenem kell – mondtam fennkölten.
Úgy láttam a pénz szó hallatára megcsillant a szeme, és egyből rájöttem milyen is valójába...
Itt volt az ideje, hogy kiélhessem beteges vágyaim ezen a szépfiún.
Jól néz ki, jó a teste, és egyáltalán nem kár érte.
– Lenne kedved eljönni hozzám? - kérdeztem csábítóan. Egyedül élek egy hatalmas házba. Vagyis nem egyedül, mert van egy inasom. - mondtam kacsintva.
- Persze, nagyon szívesen – állt fel, húzta ki a székem, és adta fel a kabátom.
Elindultunk, és már most felpezsdültem attól, amit majd fogok csinálni ezzel a kedves, helyes fiúval.
Odaértünk a házamhoz, és Sam tátott szájjal nézte az óriási kapukat.
– Ez már kastély, nem is ház – mondta ámulva.
- Várj egy kicsit – mondtam sietve. Be kell mennem, még mielőtt beengedlek, mert emberfelismerős védőrendszer van, és az idegeneket kiiktatja – mondtam vigyorogva.
Ijedten nézett rám, de valójába nem azért mentem be...
Hanem hogy előkeressek egy Novokainos fecskendőt, amivel érzéstelenítőt fecskendezek belé, hogy be tudjam szerezni az eszközöket a kis „játékomhoz”.
Az érzéstelenítő 3-4 óráig hat, addig a kapcsolataimmal simán megszerzem ami kell.
A ház hangszigetelt, így egyetlen sikoly se fog kihallatszani – röhögtem fel hangosan.
Gyorsan előkerestem a fecskendőt, mert nem akartam megváratni kedves áldozatom.
– Bocsi, hogy ilyen lassú voltam – mondtam bájos mosollyal az arcomon. Gyere – nyújtottam a kezem.
– Hatalmas ez a kert – ámuldozott megint. És kicsit ijesztő.
Odaértünk az ajtóba és kérdően rám nézett.
– Nem megyünk be?
– Dehogynem drága, egy pillanat – emeltem fel a kezem, és szúrtam bele a nyakába a Novokaint.
20 Másodpercen belül kezdett dülöngélni, aztán összeesett.
Felkaptam őt a vállamra, Jon nyitotta az ajtót, aki ott várakozott a végszóra.
- Nem helyeslem amit csinálsz. De hát a te dolgod, nekem így is fontos vagy – simogatta meg Jon a fejem, aztán eltűnt a hal felé.
Lefektettem az ágyamra, levetkőztettem őt boxerre, aztán kezét lábát odabilincseltem az ágyam vastámlájához.
– Milyen jó izmos test – nyaltam végig rajta forró nyelvemmel. Kár hogy csak egyszeri alkalom. Pedig annyira nem szeretem az egy éjszakás kalandokat – mondtam morgolódva. De ha muszáj...
Mentem összeszedni a kedvesebbnél kedvesebb eszközöket.
Orvosi szikét, kést, talán egy csipetnyi sót, meg pár apróbb dolgot.
3 óra alatt össze is szedtem a cuccokat, levetkőztem boxerre én is, de a fehér ingemet magamon hagytam.
Felvettem az össze művérezett orvosi maszkom, ráültem Samre, és vártam hogy felébredjen.
Elkezdett ébredezni, közel hajoltam hozzá, hogy engem lásson elsőnek amikor felébred.
– Mi..mi az? - nyögte halkan. Kinyitotta a szemét és elsápadtan nézett farkas szemet velem.
– Mi az? Leheltem az arcába a maszkomon keresztül. Csak nem megijedtél?
- mi ez az izé az arcodon? - kérdezte riadtan.
- Nem kell félned – kuncogtam fel. Még nem igazi vér borítja.
Egyre jobban sápadt el.
- M-mért vagyok kikötözve az ágyadhoz?
- Gondoltam eljátszadozom veled egy kicsit, amiért nem szereted a horrorfilmeket. - mondtam gonosz csillogással a szemembe.
- Nem úgy gondoltam, szeretem a horrorfilmeket, én is sokat látt... - tettem a kezem a szájára, hogy elcsitítsam.
- Sajnálom, egy szavad se hiszem el – toltam le az arcomról a maszkot, és mosolyogtam halál nyugodtan.
Odanyúltam az éjjeli szekrényemhez, és magamhoz vettem valamit.
- Mit vettél el? - kérdezte remegő hangon.
Elővettem a hátam mögül a véres ollómat, és rámosolyogtam.
Láttam a félelmet megcsillanni a szemébe, annyira feltüzelt vele.
- Nem gondoltad volna mi? - csillant meg a fogsorom az asztali lámpám fényébe.
Egy szó se jött ki a torkán, csak mereven bámult rám ijedt tekintetével.
Ide oda lóbáltam az ollómat előtte, a számhoz tettem és belevágtam, újra és újra és újra semmi fájdalmat nem érezve.
Az az érzés...Ahogy a vér végigfolyik a testemen...Az a forró érzés...Azt semmihez se lehet hasonlítani.
- Te nem vagy normális... - mondta ordítva. Segítség, segítsen valaki!
- Nem hallja senki se az ordításod – mondtam szétvágott szájjal. Hangszigetelt fal. - kacsintottam rá.
Felé hajoltam vérző szájjal.
Próbálta elhúzni a fejét, de az érzéstelenítő még mindig hatott rá, és nem tudta mozgatni a fejét, teljesen lebénult.
Pár csepp vérem csöppent a riadt gyermeki arcára, amitől a tekintete elsötétedett.
- Nyugi, nem gondolod, hogy egy ilyen csodás testet veszni hagyok – mondtam kuncogva.
Elővettem a szikét, lecsúsztam a mellkasához, és óvatosan megnyaltam a mellbimbóját.
Lágyan végighúztam a mellkasán a szikét pont úgy, hogy még ne vágjam meg.
Riadt tekintettel próbált rám nézni, és egy apró könnycseppet láttam meg a szeme zugába.
- Nem kell félned – mondtam szelíd mosollyal. Csak egy kicsit fog fájni.
Elkezdett remegni a teste, óvatosan egy apró szívecskét vágtam a mellkasába, amitől hatalmas ordítás szűrődött ki a fogai közül.
- Ez az érzés...ahogy az élet forró nedűje végigfolyik megfeszült testeden...Ez a látvány felbecsülhetetlen – röhögtem fel mint egy elmebeteg.
Lenyaltam a még forró vérét a mellkasáról, ujjbegyeimet végighúztam az oldalán, és puszilgatni kezdtem a hasának az alját.
Elkezdtem simogatni feszes boxerján keresztül a férfiasságát.
Kezdtem érezni, hogy egyre keményebb és keményebb lesz, és ki akar szabadulni.
Apró nyögést hallok kedves szeretőm szájából.
- Nocsak – mondtam kuncogva. Úgy látom mégis élvezed.
Pengével óvatosan levágtam róla a boxerét, erősen beleszippantottam férfias illatába, aztán arrébb dobtam.
- Látom kezdesz te is beindulni – mondtam, miközben letoltam a boxerem.
Volt néhány ujjra húzható sárkánykarom féleségem, amit még metalos koromba vettem.
Gondoltam most lesz valami haszna.
Felhúztam az egyik kezemre, felágaskodtam merevedő férfiassága fölé, és lassan kezdtem ráülni.
Kéjes nyögések járták be az egész szobát.
Amikor mélyen bennem volt, odahajoltam hozzá, megcsókoltam, és gyengéden megharaptam az ajkát, hogy kibuggyanjon belőle az élet vörös nedűje.
- Nincs is jobb ennél – mondtam kéjes vigyorral, és óvatosan végighúztam a fagyos vaskarmokat feszülő mellkasán.
Remegni kezdett alattam, én meg előre hátra kezdtem vonaglani fajra.
Szenvedélyes nyögése átváltott fájdalmassá, mikor végighúztam a karmom a szikével vágott seben.
- Beleborzongok...Annyira jó érzés – nyögtem.
A mellkasa meg a hasa közé tettem a karmaim, odahajoltam hozzá, és lenyaltam a könnyeit az arcáról.
Erősen löktem egyet lüktető tagján, hatalmasat ordítottam, és óvatosan karomról karomra kezdtem belevágni egyenként.
Fájdalmas ordításai hasítottak bele az éjszakába, kivettem belőle karmaimat és lenyaltam róla a vérét.
- Finom véred van – mondtam kuncogva, aztán leszálltam a férfiasságáról, és a lába közé térdeltem.
- Csodát tagod van – nyaltam meg a szájam szélét. Kár hogy már nem sokáig büszkélkedhetsz vele – mosolyogtam rá.
Riadtan nézett rám, és elkezdett kapálózni.
- Nyugiii... - Nyaltam meg a férfiassága hegyét, és hangosan felnyögött.
Erősen elkezdtem szívni a férfiasságát, óvatosan végighúztam a karmom az oldalán.
- Mi az? Egy szót se szóltál mióta. - mondtam szomorúan.
- N-nem merek megszólalni...- súgta halkan.
- Óh... - ágaskodtam felé, és a késem felé nyúltam. Akkor gondolom a nyelvedre már nem is lesz szükség – mondtam mosolyogva.
Megint fal fehér lett.
- Egy búcsúcsókot kapsz tőlem – mondtam az ajkaira tapadva, amik remegtek, mint a nyárfalevél.
Vadul faltam az ajkait, szenvedélyesen csókolóztunk, de a csókot félbeszakítottam, és elhúztam a fejem, de Sam utánam akart kapni.
- Ejnye – ráztam meg a véres ujjamat. Ne legyél tehetetlen – tettem rá az ujjam remegő ajkaira. DE... még mielőtt megteszem, amit tennem kell. - álltam fel késsel a hasa felé. Szeretném utoljára hallani sikolyod, hogy soha se felejtsem el – röhögtem fel.
- Ne könyörgöm ne – ordítozott.
- Ez az ordíts! Még hangosabban.
Megint könny szökött félelemmel teli szemeibe, felé tartottam a kést, és teljes erőből beleszúrtam úgy, hogy a vére az arcomra fröccsent, és szívmelengető sikolya a holdig hatolt.
Összerogyva estem rá, és nyúltam bele felvágott gyomrába.
- Ahh... megint az a forró érzés. Nincs hozzá fogható – sóhajtoztam.
Hófehér ingem immár vér díszítette, forró vér folyt újra végig a kezemen, és felröhögtem, röhögtem...Nem bírtam abbahagyni.
Felé ágaskodtam, megpusziltam a homlokát és elmosolyodtam.
- Sajnálom...Pedig tudtalak volna szeretni...
Óvatosan végighúztam a nyakán a kést, elővettem egy csipeszt, meg egy körtét, kifeszítettem száját és utoljára belenéztem könnyes szemeibe.
- Mondasz még valamit utoljára?
- S-sajnálom...
- Én is – leheltem utoljára csókot remegő ajkára.
Odatettem a nyelve alá a kést, egy könnycsepp gördült le az arcomon rá remegő arcára, és egy vágással kivágtam a nyelvét.
Össze vissza kezdett vergődni, gyorsan eloldottam az egyik kezét, hogy oldalra fordulhasson, és ne fulladjon bele a vérébe.
Potyogtak folyamatosan a könnyei, levegő után kapkodott, és nézett rám fájdalommal teli tekintettel.
Nem...Ez valamiért nem csalt mosolyt az arcomra.
Nem akarom, hogy tovább szenvedjen.
Újra lecsúsztam a lába közé, elkezdtem szívni a férfiasságát, egyre erősebben és erősebben, levettem a karmaim, hogy két kézzel körbefoghassam meredező férfiasságát.
A teste megfeszült, és beleélvezett forró nedűjével a számba.
Lihegve, fájdalmas tekintettel nézett rám.
Megint felültem rá, bámultam rá, és remegni kezdett a kezem.
Kezdtem elbizonytalanodni...
Úgy érzem túlzásba vittem, DE.... Ez olyan dolog mint a drog. Nem lehet leszokni róla...
Újra kezembe fogtam az immár vér borította szikét, egyik kezemmel végigsimítottam izzadt arcán, odahajoltam hozzá, hogy utoljára csókot leheljek a már szinte élettelen ajkaira.
A szikét a torkának szegeztem, egy apró könnycsepp csordult le az arcomon, de még mielőtt megtettem volna Sam elkapta a kezem.
Olyan fájdalmasan nézett rám, majd beleszakadt a szívem.
Kihúztam elgyengült kezéből a karom, újra kibilincseltem az ágyamhoz, ismét torkának szegeztem a szikét, és egyetlen biztos mozdulattal elvágtam a torkát.
Maradék vére beborította az egész testem, zokogtam, fájt a szívem, ordítottam kínomba...
Ránéztem utoljára Sam vérbe fagyott testére, és akart akaratlanul is felnevettem kínomba...
- Hova süllyedtem...Hát... - ,másztam le róla, és ültem a fotelomba. Ő hibája volt... - gyújtottam rá egy cigire, aztán elmentem lemosni magamról ennek az éjszakának égető emlékeit...

Megvalósult Álomkép

Megvalósult Álomkép

Felkeltem...Sajnos...
Pedig oly csodásat álmodtam, de egybe furát is. Mert rengeteg sok marhaságot is összeálmodtam, de bennem ez az egy rész ragadt meg.
Egyik osztálytársammal sétálgatok, kézen fogva, egy olyan helyen ahol senki sincs.
Összekulcsolt kézzel tántorogtam mellette, aztán átkarolva a kezét mentem mellette tovább.
Olyan jó, meleg érzés volt, annyira boldog voltam, mint már nagyon rég.
Meglepődtem, hogy pont vele álmodtam, de oly valóságosnak tűnt, mégis csak egy álomkép volt, ami szétszakadt...
Ő az az egyik fiú, aki tetszik nekem az osztályból, és ellene is elkövettem azt a hibát, hogy beleszerettem, pedig tudom, hogy semmi esélyem nincs nála, mert heteró, és barátnője is van...
Ritkás haja van, de külsőleg mégis az a pont „tökéletes férfi” külseje van.
Arányos, tökéletes, és soha nem lehet az enyém...
Én külsőm mondhatni egyszerű. Hosszú feketés barnás haj, szőrös arc, és eléggé testes vagyok.
Ekkora rakás szerencsétlenség is csak én lehetek – mondtam aztán kiterültem az ágyra.
Rakás szerencsétlenség siess, elkésel a suliból.
Nagy nehezen megpróbáltam összeszedni magam, gyorsan felöltöztem, és bágyadtan elindultam a suliba, de folyton folyvást ezen az álmon járt az eszem.
Ma történelem dolgozat volt és semmi időm nem maradt, hogy tanuljak rá...
Úgyhogy muszáj volt kilesnem, pedig általában tanulok.
Az a fiú, Brent ült mellém, akiről álmodtam...
Óvatosan megfogta mindkét vállam, hogy be tudjon ülni mellém, de olyan érzés volt az az érintés...Mint ha megsimogatott volna.
Próbáltam csalni a dolgozatnál, ami többé-kevésbé ment is.
De közbe láttam, hogy Brent is a zsebkendőjére írt puskáról les, és elmosolyodtam.
Nagy nehezen kicsöngettek, és kimentem egy kicsit a suli tetőterére, a hóesésbe, hogy kiszellőztessem a fejem.
Lágyan szállingóztak a hópelyhek ide oda, estek szendén az arcomra és olvadtak el.
Az egész város hófehér tiszta hó borította, mint porcukor a sütiket.
Megnyugtató látvány volt, de még mindig az az álom motoszkált a fejembe.
Tudom...Hogy úgy sincs semmi esélyem nála, több indokból is.
De ha már nem történik semmi, akkor leírom magamnak egy kis történetbe, hogy sose felejtsem el ezt az álmom.
Hallom a csengő bánatos csengetését, összeszedem egy kicsit magam, bevánszorgok a terembe, és lezuhanok az asztalomra, amin az egész osztály röhögni kezdett.
Teltek múltak lassan az órák, napok, és a történetem megírásával eléggé lassan haladtam...
Annyira zavaros volt az álom, de mégis oly értékes, hogy muszáj feljegyeznem, hogy örökké emlékezhessek rá.
Nagy nehezen befejeztem, és mivel sok olyan ismerősöm van, aki szereti az írásaim, főleg az ilyen fiú-fiú jellegűeket, kitettem egy közösségi portálra az irományom.
Mindenki tudja milyen beállítottságú vagyok, de különösképp senkit se zavar, aminek nagyon örülök.
Eléggé késő volt, mikor már befejeztem a történetet, ezért csak odaálltam az ágyam felé, és elgyengülten dőltem bele.


Másnap eléggé nehezen kászálódtam ki az ágyamból, de anyámnak köszönhetően észhez tértem...
Mert szokás szerint minden éjjel 3-kor itt ül, és sok hülyeséggel játszik...
Na pattanj innen, had nézzem meg az üzeneteim – mondtam álmatag hangon.
Odaültem, dörzsölgettem a szemem, mert elég homályosan látok minden reggel.
Elmosolyodtam, ahogy olvastam a sok pozitív visszajelzést a történetemre.
30 ismerősömnek tetszett a kis történetem.
Egyből megteltem vidámsággal, gyorsan összekaptam magam, és elindultam a suliba, nehogy elkéssek.
Megint szállingózott a hó, mindenhol nyüzsögtek az emberek, és kocsimorgás lengte be az egész világot.
Beértem a suliba, és itt is úgy vettem észre, hogy mindenki kedves mindenkivel.
Nem volt semmi veszekedés, kötekedés semmi, talán azért, mert itt a karácsony, és az a szeretet ünnepe.
Ilyenkor félre kell tenni mindenféle ellentétet, és olyanokkal is kedves lenni, akikkel alapjába véve nem vagy az.
Üldögéltem, elmerültem a gondolataimba, mint általában, és hirtelen azt veszem észre, hogy két gyengéd kéz fogja meg a vállam, és valaki suttog a fülembe:
Suli után szeretnék veled beszélgetni.
Annyira megijedtem...Majdnem megállt a szívem.
Meglepetten fordultam hátra, és akkor láttam, hogy Brent mosolyog rám.
A Frászt hoztad rám – mondtam levegő után kapkodva.
Bocsi nem akartam.
Annyira jó érzés volt hallani a hangját, mégis valami furcsa bizonytalanságot éreztem benne.
Megint elbambultam, és amire magamhoz tértem, már ki is suhant a teremből.
Miről akarhat beszélni velem?
Hirtelen megdermedtem...
Talán ő is olvasta a történetem?
Basszus de hülye vagyok – vertem bele a fejem az asztalba.
Mindenki meglepetten nézett rám.
Biztos ő is olvasta a történetem, és most jól ki akar osztani engem...
Hogy lehetek ekkora marha?
Egész nap bennem volt az ideg, és nem tudtam semmire se koncentrálni.
Mindenki azt hitte, hogy valami bajom van, de senkinek se akartam elmondani, mi a valódi bajom.
Végre eljött a nap vége, zavartan sétálok ki az iskolából, és állok meg a kapuval szembe.
Mindenki kiáramlott már az iskolából, csak Brent maradt még bent.
Gombóc volt a torkomba, remegtek a lábaim...
Hirtelen toppan elém, én meg azt se tudjam mit csináljak.
Ööö miről szerettél volna beszélgetni velem? - kérdeztem riadtan.
Sokan mondogatták, hogy te fogod majd kidolgozni a Nyelvtan Meg a Történelem tételeket. Nekem is el tudnád majd küldeni?
Hatalmas kő esett le a szívemről.
Persze, elküldöm. Csak majd add meg az E-mail címed.
Haverian magához ölelt, köszönt, aztán lassan elsétált a távolba, én meg magamhoz se tértem...
MEGÖLELT! Tényleg MEGÖLELT.
Annyira boldog voltam, bár azt hittem, ez megint csak egy álom.
Összeszedtem magam, és rózsaszín köddel körülöttem elindultam hazafelé.
Heverésztem az ágyon, zenét hallgattam, aztán feltápászkodtam, és reményteljesen kezdtem neki a tételek kidolgozásának.
Éjfélig voltam fent, de majd leragadtak a szemeim.
Lefeküdtem aludni, hogy holnap ne legyek kómás.

Az elmúlt hetem így telt.
Mindennap kidolgoztam egy tételt, de azt vettem észre, hogy Brent mint ha nem is venne tudomást rólam.
Elmegy mellettem, nem köszön nekem, és mint ha nem is léteznék.
Nagyon rosszul esett, de nem kérdeztem meg tőle, hogy miért nem figyel rám.
Rengeteg sok dolgom volt, pihenni alig volt időm...
Péntek utolsó órám előtti szünetébe felmentem megint az iskola tetőterére.
Megint szállingózott a hó, fagyos szél csapta meg az arcom, és kicsit remegni kezdtem.
Leültem a párkány szélére, és bámultam le a nyüzsgő városra.
Úgy halottam, mint ha valaki kinyitotta volna az ajtót, de amikor odanéztem, senkit se láttam.
Kezdek már képzelődni – mondtam zavartan.
Megint odakaptam a fejem, de most tisztán láttam, hogy valaki áll ott.
Brentet láttam meg az ajtóba toporzékolni.
Most képzelődök, vagy tényleg őt látom?
Igen, tényleg engem látsz – mondta, miközben odalépett hozzám, és megsimogatta az arcom.
Annyira megijedtem, hogy majdnem hátra borultam, de Brent elkapott, és körbekulcsolt a derekamnál.
Nem hiszem el, hogy ez tényleg megtörténik.
Magabiztosan magához húzott, közel hajolt hozzám, és amikor megcsókolt volta, hirtelen eltűnt...
Térdre estem a friss hóba, és bámultam magam elé...
Tudtam, hogy túl szép, ahhoz hogy igaz legyen...
Túl sokat fantáziálok, és gyakran már nem tudom megkülönböztetni a valóságot az álomképtől.
Megpróbálok felállni, kicsit megmozgatni magam, mert elgémberedtem a hidegtől.
Visszavánszorogtam a terembe, lefeküdtem a padra, és próbáltam magam kicsit átmelengetni.
Hirtelen azt érzem, hogy két gyengéd de magabiztos kéz ölel át engem, és lehel forrón a nyakamba.
Ügyet sem vetettem rá, mert megint azt hittem képzelődök, úgyhogy úgy maradtam.
Amúgy is, senki se volt az osztályba rajtam kívül, mert mindenki dohányzik lent az udvaron.
Pár perc után is éreztem magamon azt a melegséget, de még mindig nem néztem meg, hogy valóság e.
Becsöngettek, és az óvó ölelés elszállt, mint egy kósza hópihe.
Csalódottan keltem fel az asztalomról, és bámultam a táblára, amit a tanár már jól teleírt...
Lassan vánszorgott az idő, minden eltelt perc órának tűnt, de nagy nehezen elmúlt ez a nap is.
A tájat mindenütt friss hó borította, de mégse tudtam úgy gyönyörködni benne, mint réges rég...
Annyira jó lenne már szeretni valakit, hozzá bújni, védelmező karjai között lenni...
De úgy se jön össze, szerencsétlen balfasz vagyok...Mert nekem muszáj mindig olyanba beleszeretnem, akiről tudom, hogy soha az életbe nem kapom meg...
Már-már annyiszor mondtam magamnak ezt...Mégis újra és újra beleesek ugyanabba a hibába.
Leültem az ablakom elé, és szomorkodva néztem ki a hóesésbe.
Rengeteg párt láttam kint sétálgatni a hóba, kézen fogva...
A szívem majd meg szakadt, egy apró fájdalmas könnycsepp gördült le az arcomról, és szomorúan dőltem be az ágyamba.


Délelőtt 10-kor keltem fel, és ültem föl az ágyamba.
Néztem ki az ablakon, anyám nem rikácsolt, hogy ébredjek már, és azon gondolkodtam, hogy ki megyek hóembert építeni.
Anyám már elment dolgozni, gyorsan felkaptam magamra a ruhámat, és mentem ki a friss hóba.
Elvoltam merülve a hóemberépítés rejtelmeibe, és egy mély barátságos hangot hallok magam mögül.
Látom nagyon szeretsz hóembert építeni – mondta Brent.
Hát...Más időtöltésem úgy sincs – mondtam közömbösen.
Mért egyedül csinálod? Mért nem hívod át valamelyik barátod?
Ha még lenne nekem olyan... - mondtam elhalóan. Még anyám is itt hagyott, ment dolgozni.
De van barátod – lépett oda hozzám és megfogta a vállam. Itt vagyok én.
Majdnem könny szökött a szemembe, de vissza tudtam tartani.
Ha bármikor szeretnél beszélgetni velem, csak szólj – karolt át megint barátian.
Sajgott a szívem, de mégis boldog voltam, hogy barátként tekint rám.
Igen...Barátként.
Ez visszhangzik a fejembe, újra és újra és újra, amíg Brent magához nem térít.
Együtt elkezdtünk hóembert építeni, és oly vidámság töltötte el a szomorú szívem.
Beleborított a hóba, aztán felém ágaskodott.
Elvörösödve bámultam rá.
Egy szót se szólt, csak mosolygott rám, felállt, és felsegített.
Szorosan magához ölelt, és teljesen ledermedtem...
Egy szót se szólt, csak ölelt erősen, magabiztosan.
M-mi?
Úgy éreztem, most szükséged van egy baráti ölelésre – lehelte a fülembe.
Könnyek kezdtek potyogni a szememből, és erősen szorítottam őt, mint ha az életem múlt volna rajta.
Köszönöm! - mondtam suttogva.
Pár percig így álltunk, aztán elengedett és rám mosolygott.
Rabul ejtett kedves virgonc mosolyával, de egybe szíven is szúrt, mert magához láncolt, pedig ő nem olyan mint én...
Szótlanul megfordult, elindult, de még utoljára feltette a kezét, és háttal integetett nekem.
Elmosolyodtam, és megpróbáltam letörölni a megfagyott könnycseppeket az arcomról.
Elindultam haza, leültem a gép elé, és bámultam a monitort...
Mért ver a sors engem? Mért nem találok végre egy olyan valakit, akit boldoggá tehetnék?
Kérdéseimre megint nem kapok választ.
Ledőlök, de egyből el is nyom az álom.


Arra ébredtem, hogy már hétfő van...
Egy egész napot átaludtam? Basszus...
Gyorsan összekaptam magam, megreggeliztem, és rohantam a suliba.
Még mindig erősen égett bennem az az ölelés...
Rég éreztem már bármiféle szeretetet.
Betopogtam a terembe, és lehuppantam a helyemre.
Beszélgettem az osztálytársaimmal, írogattam a szünetekbe a megint elfelejtett leckéim, és teljesen átlagosan telt a napom.
Nap végén amikor felálltam, és elakartam volna indulni azt érzem, hogy valaki a kapucnimnál fogva ránt vissza...
Ne siess annyira – mondta egy mély vidám hang. Megbeszéltük, hogy ma elmegyünk beszélgetni.
Elkerekedett szemekkel néztem hátra, és találtam magam szembe Brent világos zöld szempárjával.
Elfelejtetted? - nézett rám meglepetten.
Bocsi...Csak mostanában eléggé szétszórt vagyok – mondtam zavarodottan.
Lenne kedved eljönni velem sétálni? - fogta meg megint a vállamat.
Persze. Úgy sincs semmi dolgom.
Elmentünk a közeli parkba, ami oly hatalmas volt, hogy minimum egy napig tart átjárni az egészet.
Sétálgattunk, beszélgettünk, és olyan boldognak éreztem magam, és megint az motoszkált a fejembe, hogy ez csak egy álomkép...
Már kezdett besötétedni, a hó még mindig szállingózott, ami romantikus érzést keltett bennem.
Hirtelen megáll, és odanyújtja a kezét.
Elfehéredve nézek rá...
Miért? - kérdeztem meghökkenve.
Hát...hogy is mondjam – mondta kicsit félénken. Olvastam a történeted.
Ledöbbentem...Basszameg, elfelejtettem, hogy ő is elolvashatta a történetemet...
Irtó hülyének éreztem most magam...
De elfehéredtél – mondta kuncogva. Valami baj van?
Nem akartam, elfelejtettem, hogy te is ott vagy, nem akarlak szétválasztani a barátnőddel – hadartam össze vissza.
Jaj nyugi – lépett oda hozzám, és fogta meg a kezem. Már nem vagyok együtt vele.
Megint elkerekedett szemekkel néztem rá.
De ugye nem...
Dehogyis, nem a történeted miatt szakítottam vele. Csak már nem éreztem magam vele boldognak, mint régen.
Mért pont én? - kérdeztem elvörösödve. Akkora egy rakás szerencsétlenség vagy... - szakított félve azzal, hogy az ujját a fagyott ajkamra teszi.
Nagyon megfogott a történeted. Igazán mély érzelmeid vannak – mondta mosolyogva. Ki se néztem volna belőled.
Hát..Rengeteg sok mindent nem lehet megmondani rólam, mert senkit se érdekel semmim se... - mondtam elhalóan.
Gyere – nyújtotta oda megint a kezét. Ismerkedjünk meg egy kicsit jobban.
Vánszorogva mentem oda hozzá, és óvatosan fogtam meg a kezét.
Összekulcsolta a kezét az enyémmel, és megint éreztem azt a meleg érzést, amit álmomba.
De most VALÓSÁG volt. Tényleg VALÓSÁG.
Sétálgattunk körbe-körbe a parkba, egyikünket se érdekelte, hogy megyünk e valamerre, csak mentünk a semmibe, és beszélgettünk a végtelenségbe.
Félénken átöleltem a karját, felkuncogott, és szorosan mellette, a szeretettől megrészegülve tántorogtam.
Hirtelen megtorpan, és gúnyos mosollyal néz rám.
Mi az? - kérdeztem ijedten.
„Ritkás a hajam”? - kérdezte kuncogva.
Jaj – kiáltottam fel. Nem azért írtam, nem sértés volt, így is nagyon tetszik a haj... - szakított megint félbe azzal, hogy megint rátette fagyos ujjait az ajkaimra.
Nyugi már, nem haragszok érte. Tényleg egy kicsit ritkás a hajam – mondta kuncogva.
De nekem tényleg tetszik – mondtam elvörösödve.
Farkasszemet néztünk egymással, óvatosan odalépett hozzám, és megcsókolt...
De az a csók...Azt el se lehet mondani milyen érzés volt...
Lángolt az ajkam tőle, az egész testem felperzselődött, és már-már annyira melegem volt, mint ha nyár lenne.
Óvatosan lecsúsztatta a kezét a derekamra, szorosabban magához vont, és egyre vadabbul csókolt.
Másik kezével beletúrt a hajamba, beleremegtem gyengéd, mégis kissé érdes kezébe.
Lehet hogy nem egy adonis, lehet kicsit ritkás a haja, de a szíve aranyból van, és felbecsülhetetlen értékű fiú.
Szorosan magamhoz öleltem őt, egy könnycsepp folyt le az arcomon, és áldottam azt a napot, amikor megálmodtam azt az álmot, ami közelebb hozott hozzá.
Az álomkép valósággá lett, a boldogságom beteljesült, és végre nem kell egymagam élni, mert van kit szeretnem, van kit boldoggá tennem, aki egyetlen apró mosolyával megtudja tölteni boldogsággal a szívem.