A Sors Mindenkit Útólér – 6. Fejezet
Térdre estem, és minden egyre homályosabb lett...
Éreztem, ahogy az élet kifolyik a testemből, az oldalamra néztem, és véreztem...
Oldalba szúrtak...
Alig bírtam mozogni, vérzékeny vagyok, és nagyon hamar eltudtam vérezni...
Chris gyorsan felkapott, és bevitt a kórházba, mielőtt elvéreznék....
Homályos fénycsíkokat láttam, mozdulni nem tudtam, lehunytam a szemem, és egy puha helyen éreztem magam...
Kezdtem éledezni, és mindenki ott ült körülöttem, és néztek engem.
Jobban vagy? - simogatta meg az arcom Chris.
Olyan érzés volt most bennem, mint ha egy angyal nézett volna le reám.
Ő volt itt a másik fiú, akinek hosszú haja volt rajtam kívül, még hozzá gyönyörű szép szőke haja volt, és mélykék szeme.
Tényleg úgy nézett ki, mint egy angyal.
Az érintése mint a bársony, a mosolya mint a méreg, megbénított.
Igen jobban. Mi történt?
Egy kapucnis férfi haladt el mögötted, és szúrt oldalba. Nem láttuk az arcát – mondta idegesen Viktoria.
Megfogta a kezem, és erősen szorította.
Nyugi – mosolyogtam rá. Ez édeskevés ahhoz, hogy én meghaljak – kuncogtam.
Megpróbáltam felülni, de belenyilallt az oldalamba a fájdalom...
Visszadőltem az ágyamba, és bejött az orvos.
Adott nekem fájdalom csillapítót, belém szúrt egy jó nagy tűt, amitől féltem, de a fájdalom kezdett elmúlni.
Haza mehet – fordított hátat, és kiment.
Majd én hazakísérlek – Mondta Chris.
Segített felkelni, mindenki odajött hozzám, hogy egy kicsit megnyugtassanak, a főnököm megint mondta, hogy nem kell bejönnöm.
Viktoria meg Chris hazatámogatott engem, Chris az ajtóba gyengéd csókot lehelt az arcomra, és hazament.
Viktoria besegített az ajtón, és lehuppantam a kanapéra.
Lehet, hogy Szőr csomó volt az? - tört ki belőlem hirtelen.
Elgondolkoztam.
Nem, nem hiszem, ő ahhoz túl pancser, hogy bárkit is megöljön.
Bedőltem Viktoria ölébe, és bámultam a plafont.
Nem évődtem ezen, holnap utána fogok járni, de most megyek inkább aludni.
Viktoria besegített a szobámba, megpuszilt, és ment ő is aludni.
Másnap kegyetlen fájdalomra ébredtem...
Alig bírtam felülni...
Bevettem pár fájdalom csillapítót, de eltartott egy darabig, amíg hatott.
Egy óráig feküdtem, aztán annyira már elmúlt, hogy fel tudjak állni.
Viktoria sündörgött a konyhába, és csinálta a reggelit a kötényembe.
Jó reggelt álomszuszék. Jobban vagy már? - lépett oda hozzám, és puszilt meg.
Nem mondhatnám... - mondtam erőtlenül.
Na majd a reggelimtől erőre kapsz – mosolygott rám.
Elém rakott egy csomó ételt, tojást, szalonnát, narancslét, pirítóst...Meg se fogom tudni enni, de úgy érzem, ha nem eszem meg, lenyomja a torkomon...
Letoltam a reggelit, és beültem a nappaliba tévézni.
A tévébe a tegnapi gyilkosság ment.
Engem eddig sose vettek észre – kuncogtam, de Viktoria hátba vert...
Ne legyél ennyire elbizakodott...
Az is megfordult a fejembe, hogy netalán az osztály társam volt, de a tegnapi után nem hiszem hogy valaha is vissza merne jönni ide, vagy bármilyen hasonló helyre bemenni, meg nem is volt nála semmi szúró eszköz, azt észrevettük volna.
Nem kéne bemennem ma, de féltem a barátaimat, úgyhogy este megint meglátogatom őket, addig is ismerkedek egy kicsit neten.
Beregisztráltam egy meleg társkereső oldalra...Nem remélem tőle valami sokat, de egy próbát azért megér.
Egy valaki már rám is írt.
„ Jól nézel ki, te kellesz nekem!”
Azt hittem mentem elhasalok...
Beszélgettem vele, és egész jól nézett ki, és azt is megtudtam, hogy van némi köze az alvilághoz is.
Persze, megkérdeztem, hogy tudna e nekem szerezni egy Revorvert, csak önvédelemből.
Azt mondta, délután találkozzunk, és akkor már meg is kaphatom, ingyen.
Rövid haja volt, és az az igazi macis fiú.
Reménykedtem benne, hogy most szerencsém lesz, találkoztam vele, minden álomszerű volt, kedves volt, aranyos, sokat bókolt nekem, aztán mikor hazamentem, valaki rám írt.
Annak a fiúnak a titkára volt, és azt mondta, hogy hagyjam őt békén, vagy elintéztet az alvilággal...Jó vicc.
Megláttam a képét és azt hittem leesek a székről a röhögéstől.
Viktoria kérdezte, hogy min röhögök ennyire, aztán neki is megmutattam, és ő is szakadt a röhögéstől.
Beszélgettem aztán avval a fiúval is akivel találkoztam, elmondtam neki mit mondott ez az izé, de nem hitt nekem...
Azt mondta csak be akarom őt sározni, mert hogy ő egy régi jó barátja, és megbízik benne...
Megmutattam neki a beszélgetést is, de így se hitte el...
Aztán a titkárka még kavart, és el is szedte előlem, az meg csak annyit mondott.
„Nem illettünk össze”
Na elmegy a jó édes anyukájába...Mert én pont olyan vagyok, aki bele tud ebbe törődni...
Ezt kegyetlenül megfogom torolni...
De most mennem kellet be a munkába, vigyázni akartam a barátaimra.
Viktoria is jönni akart, de mondtam neki hogy veszélyes, de mint ha meg se hallotta volna...
Megint nagy tömegesülés volt a bár előtt, odaszaladtunk, és Roy feküdt a földön...Vérbe fagyva...
Olyan düh hatalmasodott el rajtam, hogy akkorát ordítottam, hogy még Viktoria is megijedt.
Elvitték Roy holttestét, mindenki bement a bárba, de én meg Viktoria kint maradtunk, és figyeltük, hátha visszajön az a szemét.
Egy óráig vártunk, de semmi se történt, aztán hirtelen előjön valaki a sötétből, kapucnival a fején.
Ki a rák vagy? - ordítottam rá, de nem szólt.
Levette a kapucniját, és akkor ismertem meg őt...
Szőr csomó állt előttem, őrült tekintettel, és véres késsel a kezébe.
Te tetted ezt velem... - mondta nagyon halkan.
Nézzünk már oda, még is van vér a pucájába – kuncogtam.
Rohanni kezdett felém a késsel, gyorsan elő rántottam a pisztolyom, és egy jól irányzott lövéssel a homloka közepére szétloccsantottam a fejét.
Hangtalanul zuhant a földre, mint egy zsák krumpli.
Viktoria remegve fogta a kezemet.
Nyugi, már vége – simogattam meg a fejét. Ez az őrült már senkinek se árthat.
Elengedte a kezem, és ő is bement a bárba.
Én még egy darabig figyeltem a szétlőtt fejű bolondot, aztán én is bementem.
Mindenkinek elmondtam mi történt, megnyugodtak, és minden visszatért a rendes kerékvágásba, már ha lehet ilyet mondani egy meleg bárra.
De még hátra volt a két alvilági nyomorult elintézése.
Fel stresszeltem magam ezzel a szőr csomó bénasággal, úgyhogy kimentem rágyújtani.
És kit látok meg? Azt a nyomorék titkárnő féleséget...
Menten elkap megint a röhögés.
Azért ennyire borzalmasan nem nézhetek ki, hogy ez kellett neki helyettem...
Felkaptam egy szöges deszkát, odasétáltam hozzá, és nemes egyszerűséggel fejbe basztam vele teljes erőből.
A lábaim elé zuhant, elmosolyodtam, gyorsan dobtam egy üzit Viktorianak, hogy van egy kis dolgom, felkaptam az ájult fazont, és elvittem egy közeli kihalt gyárba, ahol senki se halhat meg minket, nem mint ha bárkit is érdekelne.
Halálos csend honolt a gyárba, nem tudom, milyen gyár lehetett, talán fakitermelő, vagy papírgyár.
Előbányásztam egy láncot, a fiú nyaka köré tekertem, kifeszítettem egy oszlophoz, és vártam, hogy magához térjen.
Leültem vele szembe, és néztem őt.
Olyan ocsmány egy pofája volt, nem tudom mi vonzó lehet rajta...
Csörgött a telefonja, elővettem a zsebéből, és mézes mázasan beleszóltam.
Szia drágám merre vagy? - kérdezte.
Nyugi szépségem, biztos kezekbe van – mondtam nevetve.
Ki vagy?
Az...aki a halálba taszít téged... - komorodtam el.
Ne szórakozzál velem, mert rád küldöm az alvilági haverjaim – ordított.
Jó vicc...Ezt már mondtad drága, mégis kezembe van a fiúd élete...Alábecsültél.
Add vissza!
Ejnye, itt csak nekem van jogom követelőzni. Tedd amit mondok, told ide a pofád, és talán nem ölöm meg őt.
Elmondtam mindent neki, remélhetőleg felfogta, és a falnak vágtam a szaros telefonját.
A fiú kezdett ébredezni, mielőtt odamennék a bejárathoz, beletömök a szájába egy döglött patkány, hogy ne tudjon kiabálni a fiúcskájának.
Odamentem a kapuhoz, vártam hogy bejöjjön, és rávágtam egy hatalmasat arra az önelégült fejére egy vascsővel.
Erőtlenül, betört fejjel zuhant a földre, drága fiúja meg elkerekedett szemekkel nézte, amit csinálok.
Őt is odakötöztem az oszlop másik feléhez, és vártam, hogy ő is magához térjen.
Felkelt, fájlalta a fejét, és megsimogatta a fiúja kezét...
Egyből elöntötte a vér az agyam, és dühömbe belelőttem a kezébe.
Hangosan ordítottak fel, elmosolyodtam, hogy mily ironikus, hogy azzal a pisztollyal ölöm majd meg őket, amit tőle kaptam.
Felvettem megint a szöges deszkát, és teljes erőből állkapcson vágtam azt az ocsmányságot.
Vére fröccsent ki a pofáján, hallottam, ahogy törik az állkapcsa, letérdeltem elé, megfogtam az állát, rámosolyogtam, és azt mondtam:
Na, hol a drága alvilágod? - vigyorodtam el. Értéktelen a szavad is, mint te magad...
Kötéllel összekötöttem hátul a kezét, leszedtem róla a láncot, odarúgtam a fiúkája elé, és bámultam rájuk.
Belenyomtam a földbe a pofáját, a fiúja össze vissza ordibált, de nem ért el, akármennyire is akarta.
Teljes erőből pofán rúgtam, kiköpte pár fogát, és máris el hallgatott.
Erőtlenül feküdt a másik fiú a lábaim előtt, ráálltam a hátára, és nevettem, mint egy őrült...
Nem volt kedvem sokáig szarakodni vele, előhúztam megint a fegyverem, közel hajoltam hozzá, a fejének szegeztem, és a fülébe suttogtam:
Találkozunk a pokolban – eresztettem golyót a fejébe, és folyt szét az agya, mint a zselé.
A másik fiú hatalmasat ordított, vergődött, de sehogy se akart kiszabadulni.
Unalmas már az olyan gyilkolás, amibe nincs kihívás.
Gondoltam most megküzdök vele rendesen, nem egyszerűen megölöm, az már olyan elnyűtt.
Odadobtam neki a szöges deszkám, felvettem a vascsövemet, bezártam minden kaput, hogy ne tudjon elfutni, elengedtem és azt mondtam:
Küzdj meg az életedért – nyújtottam ki a kezem. Kell? Akkor ölj meg!
Elkezdett felém rohanni, próbált eltalálni de nem ment neki.
Röhögve ugráltam el tőle, forgórúgásba kirúgtam a lábát, háttal a földre zuhant, és teljes erőből gyomron vágtam a csővel.
Hirtelen felemelte a kezét, és a szögek végigvágták a pofámat.
Hirtelen ugrottam el tőle, és letöröltem az arcomról a vért.
Ez édes kevés – lóbáltam meg a csövem, és már is rohant megint felém.
Kikerültem, háta mögé kerültem, és erősen gerincen rúgtam.
Összecsuklott, beledöngöltem a földbe a pofáját, és újra elugrottam előle.
Játszadozni akarok még vele, mielőtt kicsinálom.
Felvettem a láncot, amivel kikötöztem, hozzá illesztettem a láncot, és lóbálni kezdtem.
Erőteljesen nekicsaptam a csövet, a pofájából megint a vér folyt, de hirtelen elkapta a csövem, és húzni kezdett magához.
Nagy erő volt benne, nem akartam elereszteni a láncot, közel húzott magához, és belém állította a deszkát.
Kitéptem magamból, az agresszió megint elöntötte az agyam, gyomron rúgtam, a lánccal kirántottam a lábát, ráültem, a csövet kivettem a láncból, közel hajoltam hozzá, és belesuttogtam az arcába:
Jó voltál, de nem elég jó – emeltem fel a csövet, és szúrtam bele teljes erővel a torkába, át a fején.
Hallottam ahogy a koponyája átreped, folyik a vére, és meg az arcomat fájlalom...
Felálltam, leporoltam magam, egy víztócsába lemostam az arcom, és visszaindultam mindenkihez.
