Véletlen
Minden nap ugyanúgy telik mint a másik, semmi érdekes nem történik.
Üldögélek a terembe, mindig megröhögtetnek az osztálytársaim és sokat tanulok.
DE volt valami új dolog is.
Két – három hete jött hozzánk egy új fiú aki hamar beilleszkedett hozzánk.
Olyan tipikus nagyon menő helyes szépfiú volt, akiről azt gondoltam volna, hogy csak bulizik meg csajozik.
Aztán egyik nap majdem minden órán hozzászólt, és akkor jöttem rá hogy nagyon okos, és nem csak jól néz ki.
Később már azt is észrevettem hogy szemüveges, és eszméletlen jól nézett ki benne.
Olyan aranyos ölelnivaló volt, de ez számomra csak álom volt, mert még köszönni se szokott nekem.
Néha észreveszi hogy létezem, és kérdez valamit, de kb annyi.
Egyik nap észreveszem, hogy órán figyel engem, és néha néha elfordulok és zavarba jövök tőle, de én is figyelem őt tovább.
Földrajz óra jött, és a tanárnő mondta, hogy lesz hétvégén természetjáró túra, és kérdezte hogy ki szeretne jönni:
Mondott pár nevet és meghalottam az új osztálytársam nevét és hirtelen megremegtem.
Ő is megy? Gondoltam magamba. Akkor itt az esély hogy jobban megismerjem.
Félénken felnyújtottam a kezem miután mondta a tanárnő a nevét, hogy én is szeretnék jönni a túrára.
A fiú biztos észrevette, hogy azután emeltem fel a kezem, hogy az ő nevét mondta.
Meg se mertem moccanni, de mégis boldog voltam, hogy közelebb kerülhetek egy kicsit hozzá és megismerhetem.
Egész nap idegeskedtem, és gondolkodtam, hogy történhet e valami hétvégén.
Alig bírtam elaludni, de aztán nagy nehezen sikerült.
***
Másnap kicsit kómásan kelek, de sietek, nehogy elkéssek, és lemaraggyak a vonatról.
Találkozok két osztálytársammal, akikkel elmegyek a boltba, mielőtt megjönne a tanárnő.
Amire visszaérünk a tanárnő pár diák és a helyes fiú jön velünk szembe én meg hirtelen megdermedtem.
Köszönt nekem a tanárnő, bemutatott mindenkit, és futottunk a jegypénztárhoz hogy megvegyük a vonatjegyet.
Rohantunk a vonathoz nehogy lekéssük, feszáltunk, és leültem egy távoli helyre a fiútól, mert közelebbi nem volt.
Halgatom a hangját, nézem őt, és csak elmélkedek, milyen jó lehetne őt megölelni.
Hirtelen hozzámszól és megkérdezi:
Van barátnőd? Én meg mondtam hogy nem...
Aztán kicsit elfordultam és néztem kifelé az ablakon.
A fiú mögötti székről a lány felállt és leszállt, én meg egyből kihasználzam az alkalmat, odaültem mögé, feltámaszkodtam, és felülről néztem őt.
Észrevett engem, és elkezdett beszélgetni velem.
Hirtelen felnyúlt, megsímogatta a kezem, és azt mondta:
-Óh Anti...Én meg majdnem szívinfarktust kaptam, de el nem tudnám mondani mennyire örültem neki.
Odaértünk a túra kiindulópontájoz, és a tanárnő két csoportra osztott mindenkit.
Én a helyes fiú csoportjába kerültem, és nagyon örültem neki.
Ott áldogált melletem, és hirtelen megszólított:
-Nem jönnél el velem a Wcre? Én meg O_O
-De, mondtam kicsit zavartan.
Zavartan sétáltam mellette, de ránézni nem nagyon mertem.
Visszamentünk a többiekhez és elindultunk.
Beszélgettem az osztálytársaimmal, sokat röhögtem velük, és a fiú egyre előrébb és előrébb volt, annyira hogy már szinte alig láttam.
Egyre mentünk fel a hegyre, és a végén már teljesen eltünt tőlünk.
Nagyon elszomorodtam, és a hegy tetején leültem egy kicsit pihenni, amikor hirtelen valami megbökött hátulról.
Egy nagyon aranyos nagy kutya volt, aki odajött hozzám, és el akarta venni a szendvicsemet x3.
Összeszedtük magunkat, és indultunk tovább.
Nagyon jól éreztem magam mindenkivel, jól elszáguldoztam a lejtőkön, felértünk egy nagyon magas kilátóba, ahonnan gyönyörűszép kilátás nyílott a városra.
Elakadt a lélekzetem a látványtól, és elmerültem benne.
De aztán mennük kellet, hogy beérjük a többieket.
A lábam már nagyon fájt, de a lelkesedésem nem lankadt, hanem igazán aktív volt, mint még soha.
Aztán a tanárnő felhívta a fiúkat, hogy hol vannak, és mondták hogy eltévedtek, és hogy rossz irányba mentek.
Leértünk a célba, de a fiú még sehol se volt.
Mentünk az állomásra, és a két osztálytársam hazament, én meg megvártam a fiút a többiekkel.
Amíg nem jött a másik vonat, lementünk a dunapartra, és köveket dobáltunk.
Aztán anyira elment az idő, hogy rohannunk kellet a vonathoz.
Vonaton űlve, szinte majdnem velem szembe ült, és a tanárnővel beszélgetett.
Nem tudtam máshova nézni, mint a gyönyörű éjkék szemét a napszemüveg alatt.
Zavartan mozgolódtam, és fájlaltam a lábamat.
Beszélgetett velem is egy kicsit, visszaértünk az állomásba, és mindenki ment haza.
Hétvégén pihentettem a lábam, és azon a kézsímogatáson járt az eszem.
Vajon akar tőlem valamit? Vagy csak szórakozik velem?
Eljött a hétfő, és egész héten nem történt semmi érdekes, azon kívül hogy megint folyamatosan figyelt engem, és én is őt.
Az a gyönyörű szép kék szeme teljesen megigézett, amitől néha már dühöngök magamba, hogy mért nem teperem már le őt.
Egyik nap üldögéltem magamba, és még bent kellett maradnom, mert rengeteg bepótólni valóm volt, és itt volt a hétvége.
Mindenki elment, de az a fiú itt maradt még, és csak ült, közbe nézelődött.
Elmerültem a tanulásba, és hirtelen valami eltakarta a fényt.
A fiú állt fölöttem, és nézett rám gyönyörű szemeivel.
-Öhhhm mit akarsz mondani?
-Lenne kedved eljönni velem bulizni este?
-Miiimmimiiiii?O_O mért pont velem akarsz bulizni menni? Én sose járok bulizni, mert nem nagyon szeretem...Bár most tehetek kivételt, mert úgy sincs semmi dolgom hétvégén.
-Ok, akkor találkozunk itt este 8 kor oké?
-Oké.
Nagyon meglepődtem- és egész úton hazafelé azon elmélkedtem, mért pont engem hívott bulizni.
Indulnom kellett, felöltöztem olyan menőn vagy min,és indultam ahova megbeszéltük a talit.
Odaértem, ő már ott várt engem, és senki nem volt a közelbe.
-Nagyon jól nézel ki.
-Köszi, kicsit elvörösödtem és elfordultam.
-Na mehetünk?
-Igen, de hova fogunk menni?
-Egy olyan helyre ahova kevesen járnak ilyenkor.
Kicsit meglepődtem, felszálltunk a villamosra, és elindultunk.
Olyan iszonyatosan jól nézett ki abba a feszülős fehér polóba, hogy majdnem elolvadtam.
Észrevette hogy nézem őt, elvörösödtem és elfordultam.
Elmosolyodott és nézett ki az ablakon.
Odaértünk, és egy sötét utcán sétáltunk végig.
Az utcán nem volt senki, aztán hirtelen megállt és rám nézett.
-Ide jöttünk.
Ledöbbentem O_O
-Ezezz...ez egy meleg szorakozó hely?O_O Mit keresünk mi itt?
-Gondoltam eljöhetnénk ide mert itt nincsenek sokan és jó hely.
-Miből gondoltad hogy én meleg vagyok?
-Láttam rajtad, én meg...O_O-,-
-Kösz...
-Nem sértésként mondtam. Mennyünk be és megtudod mien jó hely.
Nem voltak sokan, kellemes táncikálós zene ment, én meg oda sétáltam a pulthoz, és leültem.
-Mi a baj?
-Nem tudok táncolni>.> Sose voltam még ilyen helyen és nem is nagyon szoktam táncikálni.
Megfogta a kezem, középre húzott, és belesúgta a fülembe:
-Hunyd le a szemed, érezd át a zenét, és már is tudni fogsz táncolni.
-De biztos hogy nem fogok eltaknyolni-,-?
-Biztos.
Lehunytam a szemem, éreztem hogy a zene lassan átjárja a testem, és elkezdtem valahogy táncolni, és úgy éreztem tényleg tudok.
Pezsgett a vérem, de hirtelen azt éreztem, hogy valaki hátulról átölel, gyengéden magához szorít, amitől nagyon zavarba jöttem.
Hátra néztem, és az osztálytársam volt, és nagyon meglepődtem.
A fülembe suttogta:
-Nagyon aranyos ahogy táncolsz.
Elvörösödtem, és majdnem kifojtam a kezei közül, közbe lecsúsztatta a kezeit, és a csipőmet fogva ő is elkezdett úgy táncolni ahogy én.
A tapintása a lehellete átjárta az egész testem, és nem tudtam mást csinálni mint mozogni vele, és átadni magam neki.
Lágyan megcsókolta a nyakam, és akkor kicsit megremegtem, de élveztem.
Sok sok bátorságot gyűjtöttem, és vele szembe fordultam.
Aztán mégis megbántam, hogy megfodultam, és a melkasának dőltem hogy ne lásson.
Lassú szám jött, hirtelen majd frászt kaptam.
Lágyan átfogta a derekam, a szemembe nézett, és lassan elkeztünk táncolni, amitől annyira zavaba voltam, hogy már el is felejtettem elvörösödni.
A gyönyörű szeme teljesen elvarázsolt, és nem tudtam sehova máshova nézni, mert rabul ejtett.
Nem gondoltam volna, hogy ez valaha is megtörténhet, de nagyon boldog voltam.
Lágyan átöleltem puha testét, és el se akartam engedni őt.
Éreztem a melegségét, a szeretetét, és semmi mást nem akartam volna most, minthogy örökre vele maradjak.
Rámnézett és elmosolyodott.
-Még mindig zavarba vagy?
-Már nem is nagyon tudom>.>
-Oda hajol hozzám és belenéz méllyen a szemembe.
-Mimii az? O_O
-Nagyon érdekes szemed van. Mindig más a színe.
-Igen, rengeteget szokott változni fényviszonyoktól.
Egyik kezét felemeli, és rámnéz.
Lágyan megfogja az arcom, nyelek eggyet, lágyan megcsókol úgy... hogy majdnem beleolvadok a tánctérbe.
Mindkét karját a derekamra teszi, és erősen magához szorít.
Félénken visszacsókolok, és letapizom a sexy hátsóját.
-Remélem nem baj...de olyan jóóól nézel ki*-*
Mindkét kezét lecsúsztatta a hátsómra, és símogatni kezdte.
-Deeehogy zavar ha téged se zavar.
Kicsi bátorságot gyűjtöttem, és benyúltam a polója alá, hogy megtapizzam isteni sexy testét.
-Olyan jó feszes tested van, nagyon teccik.
Egyik kezével lenyúl ODA és végigsimítja AZT.
-Hát én is érzem mennyire tetszem.
Elvörösödtem, de nem tudtam már hová bújni, úgyhogy néztem rá.
-Nagyon aranyos az arcod amikor elvörösödsz.
-De mindig elvörösödöm, mert zavarba hozol>.<
Magához szirított és a fülembe suttogta:
-Lenne kedved feljönni hozzám? Senki sincs nálam otthon, végigsimította forró kezével a polóm alatt a mellkasom, és egyből merev lettem O_O.
-Oo-ké...
Elindultunk hozzá, és gondolkodtam mit akarhat velem csinálni, de egy két sejtésem már volt.
Bementünk hozzá, és olyan érdekes érzés fogott el.
Lepakolt, és azt mondta hogy menjek be addig a szobájába.
Kicsit félénken bementem hozzá, és körbe néztem a szobájába.
Hirtelen éreztem hogy a lehellete végigfutott a nyakamon, megfordultam ,és hirtelen az ágyára lökött és lefogta a kezeim.
Lágyan benyúlt a polóm alá, végighúzta az újjhegyeit a hasamon, amitől kicsit megremegtem.
-Hunyd le a szemeid , mondta fülembe suttogva.
Becsuktam a szemem, levette a pólóm, és éreztem az egész testemen a forró lehelletét.
Lágyan megcsókolt, egyik kezével kigombolta a nadrágom, és lágyan belenyúlt a boxerembe.
Kinyitom szemeim, és belenézek gyönyörű szemeibe, ami megcsillan a sötét szobába, és hirtelen erőt kapok, felülök, ledöntöm kétvállra, ráülök és nézem őt.
-Na, csak nem lettél bátrabb?
Lágyan rátettem a kezem a pofijára, és rákacsintottam.
-Csugd be a szemed, és most én mutatom meg mire vagyok képes.
Felhúztam a polóját, lágyan megnyaltam a nyakát, végighúztam forró nyelvem a feszes testén, és halkan nyögni kezdett.
-Nagyon jól csinálod, ne hagyd abba nyögte sóhajtva...
Kigomboltam a nadrágját, lágyan lehúztam rólam és a hasa alját keztem nyalogatni.
Felültem rám megfogtam mindkét kezét, és felült velem szembe.
-Tanultam már egy két érdekes dolgot, mondtam sunyin mosolyogva.
Lágyan megnyaltam a csuklóját, másik kezemmel végigsimítottam az ujjaim végével a nyakát, behunyta a szemét és sóhajtott eggyet.
Átölel, beleliheg a fülembe, és elkezd alattam nyúlkálni.
Lejjebb tolja a nadrágom, és a sajátját, közbe elkezd mozgolódni alattam.
Érzem a kemény férfiasságát, ahogy egyre jobban hatol belém, szorosan átölelem, és halkan nyögni kezdek a fülébe.
Egész testem remegni kezdett a fájdalomtól, de vártam mikor élvezem, ezért nem akartam leszállni róla.
Lágyan megharapta a nyakam, és puha kezeivel végigsimított a hátamon, amitől belerezzentem az élvezetbe.
Mozogni kezdett és halkan nyögtem a fülébe:
-Ne hagyd abba! Nagyon jóó! Ahhh!
Lágyan megmarkolja a hátsóm, és hangosan felnyög:
-Nagyon közel vagyook!
Leszálltam róla, ledöntöttem az ágyra, sunyin rávigyorogtam, és elkezdtem nyalogatni elöször a mellkasát, aztán széép lassan a hasát, és elértem a férfiasságához, lágyan megnyaltam a végét és halkan felnyögött.
Elkezdtem körbe körbe nyalogatni férfiasságát, közbe fokozni az élvezetet, mindkét oldalán végighúztam lágyan a karmaim, és kicsit összehúzódott.
Hirtelen hatalmasat ordított, beleélvezett a számba, és teljesen kiterült az ágyon.
Odafeküdtem mellé, és félénken megkérdeztem:
-Nem baj ha itt alszok nálad? Nem merek ilyenkor már egyedül mászkálni.
-Nyugodtan, nem szeretek egyedül lenni.
Odafeküdtem a karjai közé, megpuszilt, és elaludtam a karjai közt.
2011. március 14., hétfő
A Szomszéd
A Szomszéd
A nagyszüleimnél soha semmi említésre méltó nem történik...
Pedig azt se mondhatnám, hogy a világ végén laknak.
Csak itt kevés olyan magam korú fiú van itt, mint azt gondoltam.
Meg alapjába véve kevés olyan ember van, akikkel barátkozhatnék...Mind túl idősek, unalmasak.
Teljesen átlagos külsőm van, középhosszú sötétszőke haj, amit gyakran szétfúj a szél, világos zöld szem, sima arcbőr. Többnyire szaggatott rövid farmernadrágba, és laza hosszú ujjú pólóba mászkálok, mert többnyire úgy se lát senki.
Kint üldögéltem és a napfénybe sütkéreztem, mert jelenleg más dolgom nem volt.
Felálltam, és amikor megláttam azt a fiút a szomszédba gyorsan elbújtam a kerítés mögé, és leskelődtem utána.
Hosszú ébenfekete haja volt, amit hátrakötött, bársonyos sima arcbőre, és kékeszöldes fénylő szeme.
Fekete feszülős póló volt a kissé izmos, de mégis mackós testén, meg egy rövid fekete térdnadrág.
Első látásra beleszerettem.
Egy darabig még gyönyörködtem a látványba, de észre vett és elkezdett felém sétálni.
Gyorsan lebuktam a kerítésnél, de elfeleltettem, hogy a kezem ott maradt...
Azt érzem hogy gyengéden simogatja a kezem, és az egész testem beleremegett.
Szia. Mért bujkálsz előlem? - kérdezi kuncogva.
Feltápászkodtam a kerítés mögül, és most hogy közelebbről láttam még jobban belebolondultam.
Öööhm semmiért... - mondtam zavartan.
Mi a neved?
Cody – mondtam elvörösödve.
Az enyém Jack – mondta mosolyogva. Nem rég költöztünk ide, de te vagy az első olyan korú fiú, mint én.
Még a hangja is megbabonázott, mint ha körbe ölelt volna, és mint ha barátságosan szorongatott volna.
hahó, mibe vagy úgy elmerülve? - kérdezte nevetve.
Jaj elnézést. - mondtam pironkodva.
Lenne kedved barátkozni?
Persze nagyon szívesen – mondtam csillogó szemekkel. Úgyis az egész nyaram dögunalmasan telik.
Nekem még dolgom van – mondta Jack. De pár óra múlva ráérek és beszélgethetnénk egy kicsit, ha gondolod.
Egy szót se tudtam kinyögni, úgy hogy csak bólintottam, ő beletúrt a hajamba és a háza oldalánál tovatűnt.
Az az érintés...annyira magával ragadott, hogy utána pár percig örömömbe ugráltam, már a nagyszüleim is hülyének néztek, mit pattogok össze vissza.
Üldögéltem, vártam, hogy jöjjön, és beszélgessünk, de nem bírtam nyugton maradni, mert a kutyám állandóan a lábamat rágta, hogy mennyek el vele sétálni.
Gondoltam ha Jack végzett, elmehetnénk megsétáltatni ezt a hiperaktív kutyát, mondtam magamba mikor ránéztem egyetlen kedves kutyámra Syssyre.
Ő volt jelenleg nekem a mindenem.
Ha ő nem lenne itt, minden napom még unalmasabban és sivárabban telne mint általában.
Mindig felvidít, mindig jókedvű, és már az életem egy darabjává vált, nem tudok nélküle élni, lételememmé vált, mint a levegő.
Amíg elvoltam foglalva azzal, hogy leszedjem Syssyt a lábamról, meghallottam Jack szívmelengető vadító hangját és egyből felkaptam a fejem.
Itt vagy szépfiú?
Igen, csak a kutyámmal szórakoztam – mondtam lihegve. Őőő nem lenne kedved eljönni velem meg a kutyámmal sétálni? - kérdeztem vörösödve. Nagyon mászkálhatnékja van.
Persze nagyon szívesen.
A kapunk előtt találkoztunk, és amikor megláttam őt teljes valójába, majdnem elolvadtam.
Legszívesebben megöleltem volna, de mint ha a gondolataimba olvasott volna odajött hozzám, és barátságosan átkarolt.
Annyira boldog voltam, amit drága Syssykém kettétört azzal, hogy széjjel nyalogatta Jacket...
Tündéri kiskutya – mondta Jack mosolyogva. A gazdájára ütött - mondta rám kacsintva.
Bocsi, mindenkit nyalókának képzel – mondtam kuncogva. Mehetünk?
Összeszedte magát Jack a sok szeretettől, és elindultunk arra a nagy pusztára ahova mindig szoktam menni, amikor unatkozom.
Tétován tántorogtam mellette, hol erre hol arra, attól függően Syssy merre rángatott, Jack meg mosolygott rajta.
Elbűvölő mosolya volt, olyan csintalan.
Csodás verőfényes napsütés volt, forró meleg szél fújt, és olyan boldognak éreztem magam, hogy kiugrottam volna a bőrömből.
Odaértünk a pusztára, Syssyt elengedtem had rohangáljon, én meg lerogytam a fűre, mert Syssy össze vissza rángatott.
Jack oda ült mellém, és nézett engem gyönyörű szemeivel.
Mi-mi az?
Semmi, csak gondolkodok valamin.
És ha megkérdezhetem min?
Majd megtudod egyszer te is – mondta Jack kuncogva.
Kiterültem a fűre, és néztem a szálldogáló felhőket.
Jack ült mellettem, és bánatosan sóhajtozott.
Valami baj van? - kérdeztem zavarodottan.
Hát...van nekem valaki, aki tetszik, de nem tudom, hogy közeledjek hozzá, meg nem is merek – mondta Jack elvörösödve.
Elfehéredve néztem rá.
Mért nem mondod el neki mit érzel iránta?
Nem támadhatom csak úgy le. Végén még elijeszteném.
Zavaromba nem tudtam mit mondjak.
Néztem rá, de egy szó se jött ki a torkomon.
Összeomlottam belül, és csalódottnak éreztem magamat.
Syssy rohant oda hozzám, és kezdte el nyalogatni az arcom.
Syssy hagyd már abba, megfulladok – mondta fuldokolva a röhögéstől.
Nagy nehezen leszedtem magamról Syssyt, és felálltam, hogy kicsit kirázzam magam.
Jack furcsán nézett rám.
Miaz? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
Ööö semmi.
Syssy elkezdte rángatni a nadrágom, és utána meg elkezdett rohangálni mint egy őrült.
Utána rohantam és próbáltam elkapni, de közbe halottam, ahogy Jack fetrengve nevet, ahogy én üldözöm Syssyt.
Kifáradtan estem össze a mezőn, és Jack ágaskodott felém.
Csak nem kifárasztott ez a kicsi kutya? - mondta sunyi vigyorral.
Miközben ezt kimondta, Syssy mögé ment és úgy meglökte Jacket, hogy rám esett...
Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem minden lélegzetvételét.
Elvörösödve néztünk egymásra, és miközben Jack próbált felállni rólam, megpuszilta az orromat.
Annyira elvörösödtem, hogy eltakartam az arcom.
De a szívem nagyon fájt.
Mert biztos csak viccből csinálta.
Összeszedtem magam, és elindultam Syssyvel hazafelé, a könnyeimmel küszködve.
Jack elköszönt tőlem, de valahogy nem tudtam most a szemébe nézni, mert látta volna, hogy bajom van és kérdezősködött volna, azt meg nem akartam.
Gyorsan bementem a kapun, elengedtem Syssyt és hátramentem a kertünkbe, egymagamban, hogy kiengedjem a bennem felgyülemlett sírást.
Összekuporodva ültem az almafánk tövébe, és sírtam, sírtam annyira hogy már fájt a szemem.
Azt hittem szerencsém lesz végre, de tévedtem, mert nem én kellek neki...
Az elkövetkezendő napokba nem is akartam vele találkozni.
Minden nap hátra mentem az almafámhoz, és bámultam magam elé.
A szívem darabokba hevert, a szemem már vörösen izzott a sok sírástól.
Egyik nap, amikor jöttem ki a lakásból észre vett, úgyhogy már elbújni se tudtam.
Mért kerülsz engem? - kérdezte felháborodva.
Nem kerüllek...csak nem érek rá. - hazudtam neki.
Jó. Akkor gondolom este ráérsz ugye? Elmehetnénk sétálni kettesbe.
Nem tudtam mit mondjak...
Akar tőlem valamit? Vagy csak szórakozik velem?
Bólintottam, és halvány mosollyal megint eltűnt a háza mellett.
Annyira összezavarodtam, nem tudtam mit akarhat.
Neki más tetszik nem én.
Nagy nehezen kikönyörögtem nagyszüleimtől, hogy elengedjenek sötétedés után.
Kimentem a kapun, és az ajtajukba néztem.
Nem láttam ott senkit, és azt hittem meggondolta magát.
Visszaakartam fordulni, de akkor meghallottam a hangját.
Hova mész?
Néztem a sötétbe aztán vettem észre őt.
Teljesen feketébe volt, azért nem vettem észre. Beleolvadt a sötétségbe.
Bocsi, csak a sötétbe nem vettelek észre.
Annyira jól nézett ki, nem tudtam betelni a látvánnyal, de tudtam, hogy ő nem az enyém...
Elindultunk a rejtélyes éjszakába, de egy szót se tudtam mondani neki, aztán nagy nehezen kinyögtem:
Ööö hogy haladsz azzal, aki tetszik neked?
Meglepetten nézett rám.
Nem tudom, valamiért eltávolodott tőlem. Valami baja van velem, de nem mondja el mi.
Gondolkoztam, de nem értettem mit akar mondani.
Odaértünk az erdőhöz, és néztem a gyönyörű csillagos eget.
Szép ugye?
Igen. Csodálatos – mondtam ámulva. De miért hoztál el ide?
Pár pillanat múlva azt éreztem, hogy Jack szorosan magához ölel, és a fülembe suttogja:
Hogy veled nézhessem ezt a gyönyörű kilátást.
Teljesen ledöbbentem és térdre estem.
Letérdelt velem szembe, és belenézett könnyes szemeimbe.
Mi a baj?
Te szórakozol velem? - kérdeztem dühösen.
Dehogyis szórakozom.
Akkor mért csinálod ezt? Nem azt mondtad hogy más tetszik neked?
Meglepetten nézett rám.
Jaj te butus – mondta mosolyogva és átölelt. TE voltál az akiről beszéltem.
Egy villám csapott belém hirtelen, amikor ez elhagyta a száját.
Nem esett le először, de kezdtem rájönni, hogy amiket mondott, azok rám voltak igazak...
Hogy lehetek ekkora hülye?? Elvakított a szerelem, amit iránta éreztem.
Azért nem mertem közeledni hozzád – mondta Jack elvörösödve. Nem tudtam hogy reagálsz rá. Nagyon rosszul esett, amikor kerültél engem, és nem tudtam mért.
Vöröslő szemekkel néztem rá, de egy hang se jött ki a torkomból.
Sajnálom, hogy nem voltam eléggé nyilvánvaló – mondta zavartan.
Belenéztem zavaros színű szemébe és láttam, hogy szomorú.
Tényleg tetszem neked?
Igen. Nagyon. Annyira aranyos, kedves, jószívű fiú vagy. Sajnálom, hogy megbántottalak.
Sírva borultam a nyakába, és el se akartam őt ereszteni.
Az ölelése erősebb lett.
Ma csillaghullás lesz. És veled szerettem volna megnézni. A legszebb dolgot, a legszebb fiúval.
Elvörösödve néztem rá, és szóhoz se jutottam.
A csillageső elkezdődött, Jack megfogta az állam, közel húzott magához, és szenvedélyesen megcsókolt.
Az egész testem lángolt, minden porcikám fel volt tüzelve.
Óvatosan hátra döntött, és a csókjával belepasszírozott a puha fűbe.
Az az érzés...amit akkor éreztem, azt szavakba el se lehet mondani.
Mint ha az egész világ megállt volna.
Felült mellém, gyengéden végigsimított az arcomon, és rám mosolygott.
A két legszebb dolgot már meg is kaptam, amire vágytam. Egyik az az, hogy láthassak egy csillaghullást, másik az hogy találjak egy olyan valakit, akit szerethetek. Pluszba még azt is megkaptam, hogy azzal együtt nézhetem végig a csodás csillaghullást.
Ne hozz már zavarba – mondtam az arcomat takargatva.
Elvette a kezemet az arcomról és újra megcsókolt a csodás éjszakába.
Felálltam, és befutottam a sűrű erdőbe.
Jack meglepetten nézett utánam, aztán ő is felpattant, és próbált megkeresni a fák között.
Kuncogok magamba, hogy nem vesz észre, és valószínűleg az buktatott le...
Mert nem vettem észre hogy hangtalanul mögém lopakodott.
Befogta a számat, hogy ne tudjak ordítani ijedtembe.
Én látok a sötétbe, te viszont nem látsz engem mert feketébe vagyok – lehelte a fülembe.
A sunyi...gondoltam magamba, de egyből észhez tértem, mikor óvatosan a fának nyomott, és simogatni kezdte a férfiasságom a farmeremen keresztül.
A testünk szorosan összesimult, a forró leheletét éreztem a nyakamon végigfutni, és legszívesebben hangosan felnyögtem volna az éjszakába.
Másik kezével elkezdte kigombolni a nadrágom, elengedte a szám, benyúlt a pólóm alá, és kéjes nyögés hagyta el a szám önkénytelenül.
Látom élvezed, amit csinálok – lihegte a fülembe.
A testem elgyengült, egy szó se jött ki a számon, csak élveztem, a mit Jack csinál velem.
Levette a pólóját, és a hold fénye megcsillant isteni testén.
Lehámozta rólam is a pólóm, újra erőszakosan megcsókolt, és lassan kezdte letolni a nadrágom.
Lassan végignyal forró nyelvével a testemen, új begyeit végighúzza az oldalamon, minden egyes mozdulatába belerezzenek.
Élvezettől feltüzelve már a fa kérgét kaparom.
Előveszi mereven álló férfiasságom, és lassan elkezdi nyalogatni.
Hatalmas nyögéseim visszhangzanak az erdő fái között.
Körbefonta forró nyelvével, vadul beletúrtam fénylő fekete hajzuhatagába, és egyre hangosabban és hangosabban nyögtem.
Lassan feláll, megnyalja a szája szélét, és újra megcsókol.
Óvatosan megfordít, lágyan neki nyom a fának, és előveszi duzzadó férfiasságát.
Ijedten nézek hátra, és megharaptam a kezem, nehogy felordítsak a fájdalomtól.
Lassan kezdi el betolni, és összerezzenek a fájdalomtól.
Közel hajol hozzám, hogy a hátam és a mellkasa összesimuljon, és gyengéden beleharap a nyakamba.
Halkan felnyögök, szorosan hozzásimulok, és a fájdalom kezd átváltani élvezetté.
A csillagzápor még mindig tartott, a hold halovány fénye beszűrődött a fák lombjai között, és mindkettőnk vonagló testét bevilágította.
Felejthetetlen élmény volt, sose gondoltam volna, hogy ez valaha megtörténik velem, és csak arra vágytam, hogy ez az éjszaka örökké tartson.
Egyik kezével gyengéden kényeztetni kezdte a férfiasságom, és olyan hamar elmentem, hogy már elszégyelltem volna magamat...
Egyre gyorsabban és gyorsabban vonaglott a testünk, hangosan a fülembe nyögött, és elgyengülten esett össze a puha avaron.
Nézett rám kimerült szemeivel, de nem volt ereje ahhoz, hogy mondjon valamit.
Odamásztam vele szembe, gyengéden megcsókoltam, és szorosan magamhoz öleltem felhevült testét.
Csodálatos volt. soha életembe nem éreztem még ilyet – lihegtem a fülébe. Köszönöm neked, hogy ezt veled élhettem át.
Halványan rám mosolygott, megpuszilta vörös arcomat, és kiterült az avarra.
Odafeküdtem felhevült izzadt teste mellé, amin megcsillantak az apró izzadságcseppek a holdfénybe, és belesüllyedtem a puha avarba.
Néztük tovább a csillaghullást, beszélgettünk egymással.
Felállt, a holdfény megvilágította isteni testét, és kicsit elbizonytalanodtam, és gondolkozóba estem.
Mi a baj? - kérdezte Jack meglepetten.
Annyira nem hozzád tartozónak érzem magam – mondtam elhalóan. Te annyira jól nézel ki, én meg annyira...egyszerű vagyok.
Ne legyél ennyire elítélő magaddal. - aztán rágyújtott egy cigarettára.
Elkerekedett szemekkel néztem rá.
De dohányzol?
Csak olyankor, miután csodálatosan éreztem magam – mondta mosolyogva. Vagyis életembe másodszor.
Annyira elvörösödtem megint...
Rám mosolygott, odaült mellém, és gyengéden átkarolt.
Ez volt a második legjobb dolog amit történt velem. - mondta kicsit pironkodva.
És mi volt az első? - Kérdeztem gúnyos mosollyal.
Az...hogy megismerkedtem veled – és végig simított hideg kezével az arcomon.
Már legszívesebben ordítottam volna, de inkább elfojtottam magamba.
Odakúsztam Jack ölébe, és egy jó darabig ott üldögéltem gyengéd óvó karjai közt, és néztük a halványodó csillagos eget.
Annyira elbeszélgettük az időt, hogy a nap már kelt fel, és melengető fénye reánk hullt.
Boldog voltam, mint még soha, Jack megfogta újra az állam, szenvedélyesen megcsókolt, és a bal kezem a mellkasára tette.
Elraboltad a szívem – mondta kuncogva és megpuszilta a homlokom.
Te is az enyém – mondtam elvörösödve.
Hosszú perceken keresztül csókolóztunk, amíg a nap teljesen fel nem kelt.
Felállt, és kinyújtotta a kezét.
Felsegített, szeretetteljesen magához ölelt, megpuszilta a nyakam, és összefont kézzel elindultunk hazafelé, és azon gondolkodtunk, hogy valaha megtörténik újra ez az élmény.
És sokszor megtörtént újra, mert a szenvedélyünk lángja sose aludt ki.
A nagyszüleimnél soha semmi említésre méltó nem történik...
Pedig azt se mondhatnám, hogy a világ végén laknak.
Csak itt kevés olyan magam korú fiú van itt, mint azt gondoltam.
Meg alapjába véve kevés olyan ember van, akikkel barátkozhatnék...Mind túl idősek, unalmasak.
Teljesen átlagos külsőm van, középhosszú sötétszőke haj, amit gyakran szétfúj a szél, világos zöld szem, sima arcbőr. Többnyire szaggatott rövid farmernadrágba, és laza hosszú ujjú pólóba mászkálok, mert többnyire úgy se lát senki.
Kint üldögéltem és a napfénybe sütkéreztem, mert jelenleg más dolgom nem volt.
Felálltam, és amikor megláttam azt a fiút a szomszédba gyorsan elbújtam a kerítés mögé, és leskelődtem utána.
Hosszú ébenfekete haja volt, amit hátrakötött, bársonyos sima arcbőre, és kékeszöldes fénylő szeme.
Fekete feszülős póló volt a kissé izmos, de mégis mackós testén, meg egy rövid fekete térdnadrág.
Első látásra beleszerettem.
Egy darabig még gyönyörködtem a látványba, de észre vett és elkezdett felém sétálni.
Gyorsan lebuktam a kerítésnél, de elfeleltettem, hogy a kezem ott maradt...
Azt érzem hogy gyengéden simogatja a kezem, és az egész testem beleremegett.
Szia. Mért bujkálsz előlem? - kérdezi kuncogva.
Feltápászkodtam a kerítés mögül, és most hogy közelebbről láttam még jobban belebolondultam.
Öööhm semmiért... - mondtam zavartan.
Mi a neved?
Cody – mondtam elvörösödve.
Az enyém Jack – mondta mosolyogva. Nem rég költöztünk ide, de te vagy az első olyan korú fiú, mint én.
Még a hangja is megbabonázott, mint ha körbe ölelt volna, és mint ha barátságosan szorongatott volna.
hahó, mibe vagy úgy elmerülve? - kérdezte nevetve.
Jaj elnézést. - mondtam pironkodva.
Lenne kedved barátkozni?
Persze nagyon szívesen – mondtam csillogó szemekkel. Úgyis az egész nyaram dögunalmasan telik.
Nekem még dolgom van – mondta Jack. De pár óra múlva ráérek és beszélgethetnénk egy kicsit, ha gondolod.
Egy szót se tudtam kinyögni, úgy hogy csak bólintottam, ő beletúrt a hajamba és a háza oldalánál tovatűnt.
Az az érintés...annyira magával ragadott, hogy utána pár percig örömömbe ugráltam, már a nagyszüleim is hülyének néztek, mit pattogok össze vissza.
Üldögéltem, vártam, hogy jöjjön, és beszélgessünk, de nem bírtam nyugton maradni, mert a kutyám állandóan a lábamat rágta, hogy mennyek el vele sétálni.
Gondoltam ha Jack végzett, elmehetnénk megsétáltatni ezt a hiperaktív kutyát, mondtam magamba mikor ránéztem egyetlen kedves kutyámra Syssyre.
Ő volt jelenleg nekem a mindenem.
Ha ő nem lenne itt, minden napom még unalmasabban és sivárabban telne mint általában.
Mindig felvidít, mindig jókedvű, és már az életem egy darabjává vált, nem tudok nélküle élni, lételememmé vált, mint a levegő.
Amíg elvoltam foglalva azzal, hogy leszedjem Syssyt a lábamról, meghallottam Jack szívmelengető vadító hangját és egyből felkaptam a fejem.
Itt vagy szépfiú?
Igen, csak a kutyámmal szórakoztam – mondtam lihegve. Őőő nem lenne kedved eljönni velem meg a kutyámmal sétálni? - kérdeztem vörösödve. Nagyon mászkálhatnékja van.
Persze nagyon szívesen.
A kapunk előtt találkoztunk, és amikor megláttam őt teljes valójába, majdnem elolvadtam.
Legszívesebben megöleltem volna, de mint ha a gondolataimba olvasott volna odajött hozzám, és barátságosan átkarolt.
Annyira boldog voltam, amit drága Syssykém kettétört azzal, hogy széjjel nyalogatta Jacket...
Tündéri kiskutya – mondta Jack mosolyogva. A gazdájára ütött - mondta rám kacsintva.
Bocsi, mindenkit nyalókának képzel – mondtam kuncogva. Mehetünk?
Összeszedte magát Jack a sok szeretettől, és elindultunk arra a nagy pusztára ahova mindig szoktam menni, amikor unatkozom.
Tétován tántorogtam mellette, hol erre hol arra, attól függően Syssy merre rángatott, Jack meg mosolygott rajta.
Elbűvölő mosolya volt, olyan csintalan.
Csodás verőfényes napsütés volt, forró meleg szél fújt, és olyan boldognak éreztem magam, hogy kiugrottam volna a bőrömből.
Odaértünk a pusztára, Syssyt elengedtem had rohangáljon, én meg lerogytam a fűre, mert Syssy össze vissza rángatott.
Jack oda ült mellém, és nézett engem gyönyörű szemeivel.
Mi-mi az?
Semmi, csak gondolkodok valamin.
És ha megkérdezhetem min?
Majd megtudod egyszer te is – mondta Jack kuncogva.
Kiterültem a fűre, és néztem a szálldogáló felhőket.
Jack ült mellettem, és bánatosan sóhajtozott.
Valami baj van? - kérdeztem zavarodottan.
Hát...van nekem valaki, aki tetszik, de nem tudom, hogy közeledjek hozzá, meg nem is merek – mondta Jack elvörösödve.
Elfehéredve néztem rá.
Mért nem mondod el neki mit érzel iránta?
Nem támadhatom csak úgy le. Végén még elijeszteném.
Zavaromba nem tudtam mit mondjak.
Néztem rá, de egy szó se jött ki a torkomon.
Összeomlottam belül, és csalódottnak éreztem magamat.
Syssy rohant oda hozzám, és kezdte el nyalogatni az arcom.
Syssy hagyd már abba, megfulladok – mondta fuldokolva a röhögéstől.
Nagy nehezen leszedtem magamról Syssyt, és felálltam, hogy kicsit kirázzam magam.
Jack furcsán nézett rám.
Miaz? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
Ööö semmi.
Syssy elkezdte rángatni a nadrágom, és utána meg elkezdett rohangálni mint egy őrült.
Utána rohantam és próbáltam elkapni, de közbe halottam, ahogy Jack fetrengve nevet, ahogy én üldözöm Syssyt.
Kifáradtan estem össze a mezőn, és Jack ágaskodott felém.
Csak nem kifárasztott ez a kicsi kutya? - mondta sunyi vigyorral.
Miközben ezt kimondta, Syssy mögé ment és úgy meglökte Jacket, hogy rám esett...
Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem minden lélegzetvételét.
Elvörösödve néztünk egymásra, és miközben Jack próbált felállni rólam, megpuszilta az orromat.
Annyira elvörösödtem, hogy eltakartam az arcom.
De a szívem nagyon fájt.
Mert biztos csak viccből csinálta.
Összeszedtem magam, és elindultam Syssyvel hazafelé, a könnyeimmel küszködve.
Jack elköszönt tőlem, de valahogy nem tudtam most a szemébe nézni, mert látta volna, hogy bajom van és kérdezősködött volna, azt meg nem akartam.
Gyorsan bementem a kapun, elengedtem Syssyt és hátramentem a kertünkbe, egymagamban, hogy kiengedjem a bennem felgyülemlett sírást.
Összekuporodva ültem az almafánk tövébe, és sírtam, sírtam annyira hogy már fájt a szemem.
Azt hittem szerencsém lesz végre, de tévedtem, mert nem én kellek neki...
Az elkövetkezendő napokba nem is akartam vele találkozni.
Minden nap hátra mentem az almafámhoz, és bámultam magam elé.
A szívem darabokba hevert, a szemem már vörösen izzott a sok sírástól.
Egyik nap, amikor jöttem ki a lakásból észre vett, úgyhogy már elbújni se tudtam.
Mért kerülsz engem? - kérdezte felháborodva.
Nem kerüllek...csak nem érek rá. - hazudtam neki.
Jó. Akkor gondolom este ráérsz ugye? Elmehetnénk sétálni kettesbe.
Nem tudtam mit mondjak...
Akar tőlem valamit? Vagy csak szórakozik velem?
Bólintottam, és halvány mosollyal megint eltűnt a háza mellett.
Annyira összezavarodtam, nem tudtam mit akarhat.
Neki más tetszik nem én.
Nagy nehezen kikönyörögtem nagyszüleimtől, hogy elengedjenek sötétedés után.
Kimentem a kapun, és az ajtajukba néztem.
Nem láttam ott senkit, és azt hittem meggondolta magát.
Visszaakartam fordulni, de akkor meghallottam a hangját.
Hova mész?
Néztem a sötétbe aztán vettem észre őt.
Teljesen feketébe volt, azért nem vettem észre. Beleolvadt a sötétségbe.
Bocsi, csak a sötétbe nem vettelek észre.
Annyira jól nézett ki, nem tudtam betelni a látvánnyal, de tudtam, hogy ő nem az enyém...
Elindultunk a rejtélyes éjszakába, de egy szót se tudtam mondani neki, aztán nagy nehezen kinyögtem:
Ööö hogy haladsz azzal, aki tetszik neked?
Meglepetten nézett rám.
Nem tudom, valamiért eltávolodott tőlem. Valami baja van velem, de nem mondja el mi.
Gondolkoztam, de nem értettem mit akar mondani.
Odaértünk az erdőhöz, és néztem a gyönyörű csillagos eget.
Szép ugye?
Igen. Csodálatos – mondtam ámulva. De miért hoztál el ide?
Pár pillanat múlva azt éreztem, hogy Jack szorosan magához ölel, és a fülembe suttogja:
Hogy veled nézhessem ezt a gyönyörű kilátást.
Teljesen ledöbbentem és térdre estem.
Letérdelt velem szembe, és belenézett könnyes szemeimbe.
Mi a baj?
Te szórakozol velem? - kérdeztem dühösen.
Dehogyis szórakozom.
Akkor mért csinálod ezt? Nem azt mondtad hogy más tetszik neked?
Meglepetten nézett rám.
Jaj te butus – mondta mosolyogva és átölelt. TE voltál az akiről beszéltem.
Egy villám csapott belém hirtelen, amikor ez elhagyta a száját.
Nem esett le először, de kezdtem rájönni, hogy amiket mondott, azok rám voltak igazak...
Hogy lehetek ekkora hülye?? Elvakított a szerelem, amit iránta éreztem.
Azért nem mertem közeledni hozzád – mondta Jack elvörösödve. Nem tudtam hogy reagálsz rá. Nagyon rosszul esett, amikor kerültél engem, és nem tudtam mért.
Vöröslő szemekkel néztem rá, de egy hang se jött ki a torkomból.
Sajnálom, hogy nem voltam eléggé nyilvánvaló – mondta zavartan.
Belenéztem zavaros színű szemébe és láttam, hogy szomorú.
Tényleg tetszem neked?
Igen. Nagyon. Annyira aranyos, kedves, jószívű fiú vagy. Sajnálom, hogy megbántottalak.
Sírva borultam a nyakába, és el se akartam őt ereszteni.
Az ölelése erősebb lett.
Ma csillaghullás lesz. És veled szerettem volna megnézni. A legszebb dolgot, a legszebb fiúval.
Elvörösödve néztem rá, és szóhoz se jutottam.
A csillageső elkezdődött, Jack megfogta az állam, közel húzott magához, és szenvedélyesen megcsókolt.
Az egész testem lángolt, minden porcikám fel volt tüzelve.
Óvatosan hátra döntött, és a csókjával belepasszírozott a puha fűbe.
Az az érzés...amit akkor éreztem, azt szavakba el se lehet mondani.
Mint ha az egész világ megállt volna.
Felült mellém, gyengéden végigsimított az arcomon, és rám mosolygott.
A két legszebb dolgot már meg is kaptam, amire vágytam. Egyik az az, hogy láthassak egy csillaghullást, másik az hogy találjak egy olyan valakit, akit szerethetek. Pluszba még azt is megkaptam, hogy azzal együtt nézhetem végig a csodás csillaghullást.
Ne hozz már zavarba – mondtam az arcomat takargatva.
Elvette a kezemet az arcomról és újra megcsókolt a csodás éjszakába.
Felálltam, és befutottam a sűrű erdőbe.
Jack meglepetten nézett utánam, aztán ő is felpattant, és próbált megkeresni a fák között.
Kuncogok magamba, hogy nem vesz észre, és valószínűleg az buktatott le...
Mert nem vettem észre hogy hangtalanul mögém lopakodott.
Befogta a számat, hogy ne tudjak ordítani ijedtembe.
Én látok a sötétbe, te viszont nem látsz engem mert feketébe vagyok – lehelte a fülembe.
A sunyi...gondoltam magamba, de egyből észhez tértem, mikor óvatosan a fának nyomott, és simogatni kezdte a férfiasságom a farmeremen keresztül.
A testünk szorosan összesimult, a forró leheletét éreztem a nyakamon végigfutni, és legszívesebben hangosan felnyögtem volna az éjszakába.
Másik kezével elkezdte kigombolni a nadrágom, elengedte a szám, benyúlt a pólóm alá, és kéjes nyögés hagyta el a szám önkénytelenül.
Látom élvezed, amit csinálok – lihegte a fülembe.
A testem elgyengült, egy szó se jött ki a számon, csak élveztem, a mit Jack csinál velem.
Levette a pólóját, és a hold fénye megcsillant isteni testén.
Lehámozta rólam is a pólóm, újra erőszakosan megcsókolt, és lassan kezdte letolni a nadrágom.
Lassan végignyal forró nyelvével a testemen, új begyeit végighúzza az oldalamon, minden egyes mozdulatába belerezzenek.
Élvezettől feltüzelve már a fa kérgét kaparom.
Előveszi mereven álló férfiasságom, és lassan elkezdi nyalogatni.
Hatalmas nyögéseim visszhangzanak az erdő fái között.
Körbefonta forró nyelvével, vadul beletúrtam fénylő fekete hajzuhatagába, és egyre hangosabban és hangosabban nyögtem.
Lassan feláll, megnyalja a szája szélét, és újra megcsókol.
Óvatosan megfordít, lágyan neki nyom a fának, és előveszi duzzadó férfiasságát.
Ijedten nézek hátra, és megharaptam a kezem, nehogy felordítsak a fájdalomtól.
Lassan kezdi el betolni, és összerezzenek a fájdalomtól.
Közel hajol hozzám, hogy a hátam és a mellkasa összesimuljon, és gyengéden beleharap a nyakamba.
Halkan felnyögök, szorosan hozzásimulok, és a fájdalom kezd átváltani élvezetté.
A csillagzápor még mindig tartott, a hold halovány fénye beszűrődött a fák lombjai között, és mindkettőnk vonagló testét bevilágította.
Felejthetetlen élmény volt, sose gondoltam volna, hogy ez valaha megtörténik velem, és csak arra vágytam, hogy ez az éjszaka örökké tartson.
Egyik kezével gyengéden kényeztetni kezdte a férfiasságom, és olyan hamar elmentem, hogy már elszégyelltem volna magamat...
Egyre gyorsabban és gyorsabban vonaglott a testünk, hangosan a fülembe nyögött, és elgyengülten esett össze a puha avaron.
Nézett rám kimerült szemeivel, de nem volt ereje ahhoz, hogy mondjon valamit.
Odamásztam vele szembe, gyengéden megcsókoltam, és szorosan magamhoz öleltem felhevült testét.
Csodálatos volt. soha életembe nem éreztem még ilyet – lihegtem a fülébe. Köszönöm neked, hogy ezt veled élhettem át.
Halványan rám mosolygott, megpuszilta vörös arcomat, és kiterült az avarra.
Odafeküdtem felhevült izzadt teste mellé, amin megcsillantak az apró izzadságcseppek a holdfénybe, és belesüllyedtem a puha avarba.
Néztük tovább a csillaghullást, beszélgettünk egymással.
Felállt, a holdfény megvilágította isteni testét, és kicsit elbizonytalanodtam, és gondolkozóba estem.
Mi a baj? - kérdezte Jack meglepetten.
Annyira nem hozzád tartozónak érzem magam – mondtam elhalóan. Te annyira jól nézel ki, én meg annyira...egyszerű vagyok.
Ne legyél ennyire elítélő magaddal. - aztán rágyújtott egy cigarettára.
Elkerekedett szemekkel néztem rá.
De dohányzol?
Csak olyankor, miután csodálatosan éreztem magam – mondta mosolyogva. Vagyis életembe másodszor.
Annyira elvörösödtem megint...
Rám mosolygott, odaült mellém, és gyengéden átkarolt.
Ez volt a második legjobb dolog amit történt velem. - mondta kicsit pironkodva.
És mi volt az első? - Kérdeztem gúnyos mosollyal.
Az...hogy megismerkedtem veled – és végig simított hideg kezével az arcomon.
Már legszívesebben ordítottam volna, de inkább elfojtottam magamba.
Odakúsztam Jack ölébe, és egy jó darabig ott üldögéltem gyengéd óvó karjai közt, és néztük a halványodó csillagos eget.
Annyira elbeszélgettük az időt, hogy a nap már kelt fel, és melengető fénye reánk hullt.
Boldog voltam, mint még soha, Jack megfogta újra az állam, szenvedélyesen megcsókolt, és a bal kezem a mellkasára tette.
Elraboltad a szívem – mondta kuncogva és megpuszilta a homlokom.
Te is az enyém – mondtam elvörösödve.
Hosszú perceken keresztül csókolóztunk, amíg a nap teljesen fel nem kelt.
Felállt, és kinyújtotta a kezét.
Felsegített, szeretetteljesen magához ölelt, megpuszilta a nyakam, és összefont kézzel elindultunk hazafelé, és azon gondolkodtunk, hogy valaha megtörténik újra ez az élmény.
És sokszor megtörtént újra, mert a szenvedélyünk lángja sose aludt ki.
Zárt Osztályon - 1. Fejezet
Zárt Osztályon – 1. Fejezet
Régóta üzemel már ez az elmegyógyintézet ebbe a kicsiny eldugott Rigmond városkába...
Már nagyon régóta van nálunk egy fiú, aki amióta bejött ide, azóta semmit se változott.
És az már volt...8 éve is.
Milyen lelki trauma érhette azt a szerencsétlen fiút, hogy ekkora lelki válságba hajszolta őt?
Az egész elmegyógyintézet úgy gondolja, hogy én vagyok az egyetlen, aki megtudhatja mi a baja annak a szegény fiúnak.
Sokak szerint barátságos az arcom és a hangom, ezért mindenki akivel beszélek megnyugvást érez magába.
Középhosszú sötétbarna hajam van, világoskék szemem, és öltözködésileg semmi különleges, mert mindig orvosi ruhába vagyok.
Plusz még egy rövid kis szakállam van, hogy ne legyek olyan ijesztő külsejű. Meg persze a szemüveg.
Az a fiú...nap mint nap a sarokba ül, és bámul maga elé.
Senkivel se beszélget, nagyon elzárkózik a külvilágtól.
Néha odamegyek hozzá, és leülök vele szembe, és várom a csodát, hátha egyszer megszólal, de semmi...
Több éven keresztül semmi...
Ennyire nehéz esettel még sose volt dolgom.
Mivel magától jött be a klinikára, semmit nem tudunk róla, hogy vannak e szülei, vagy bármiféle hozzátartozója.
De látszik, hogy nagyon szenved, de így nem tudok neki segíteni, ha nem tudom mi a problémája.
20 éves, és ennyire magába van fordulva...
Nagyon csapzott fiú, hosszú fekete töredezett haja van, eléggé sovány, és a szeme olyan mint a sötét ég, fájdalommal teli és üveges, mint egy eldobott bábué.
Ma éjjel egyedül maradtam bent ügyeletesnek, ami nem különösebben zavart.
Csend és nyugalom volt, sétálgattam a betegek szobái között, amíg meg nem halottam egy fiú ordítását az egyik szobából.
Odaszaladtam, és az a fiú kaparászta az ajtót, hogy kiakar jönni.
Gyorsan előkerestem a kulcsom, kinyitottam az ajtót, és a fiú sírva ugrott a nyakamba.
Szorosan átöleltem, és leültem vele a földre, de nem akart a másik irányba nézni, csak a kezével mutogatott, mint ha lett volna ott valami, de semmit se láttam.
Negyed óra múlva lenyugodott, és a mellkasomnak dőlve nézett a semmibe.
Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, nem tudtam még mindig a problémáját.
De azt bizton állíthatom hogy valamit oda hallucinált, pedig semmilyen gyógyszert nem szedett.
Fel akartam volna állni, de a fiú nem akart elengedni.
Kérem ne...ne hagyjon itt egyedül. - Mondta szinte alig hallhatóan.
Eléggé meghökkentem, hogy végre megszólalt.
Mitől félsz?
Magamtól. - mondta remegve. A másik énemtől, ami bennem lakozik.
Lerökönyödtem...
Hogy értette, hogy a másik énje?
A fiú nem akart elmozdulni az ölemből, úgyhogy egész éjszaka az ajtófélfának dőlve ültem vele, és simogattam a hátát, hogy ne remegjen.
Reggelre már elaludt a kezeim között, megpróbáltam felállni, odavittem az ágyához, lefektettem, és betakartam, de nem mentem el onnan egy darabig.
Délután 3 körül felkel, és álmos szemekkel néz rám.
Rá mosolyogtam, és megsimogattam a fejét.
Mit láttál éjszaka? Elmondod nekem?
A fiú nem szolt semmit, csak bámult maga elé.
Nem tudtam mit kezdeni, egy szót se szólt. Annyira tehetetlennek éreztem magam...
Muszáj volt elmennem, mert rengeteg sok más beteg is volt, és sok volt a dolgom.
Felálltam, de most nem kapott utánam, úgy véltem most nyugodt, úgyhogy egy időre magára hagyhatom.
A többi munkatársammal nem nagyon szoktam kommunikálni, csak nagyon ritkán, többnyire a betegek foglalnak le.
Minden beteget kikísértem az udvarra, hogy szívjanak egy kis friss levegőt.
Az a fiú is kijött, odasétált egy szomorkásan lógó fához, és leült alá.
Odasétáltam hozzá, és letérdeltem vele szembe.
Annyira össze volt esve az arca, és olyan sápadt volt mint a fal.
Odaültem mellé, és nekidőltem.
Kellemes idő van, nem gondolod?
Bánatos szemekkel rám nézett, és olyan volt mint ha szíven ütöttek volna.
Óvatosan átöleltem őt, de nem ellenkezett, és beledőlt az ölelésembe, mint valami élettelen tárgy.
Mindenki bolondnak tart – mondta halkan.
Mért lennél bolond? - kérdeztem meglepetten.
Megrángatta a pólóm, és odabújt hozzám.
Sohase...fogom tudni elfelejteni... - mondta remegő hangon.
Mit nem tudsz elfelejteni?
Könnyezni kezdett, és szorosan megmarkolta a kezemet.
Jól van, nyugi. - mondtam nyugodt hangon.
Letöröltem a könnyeit, és amikor belenéztem a szemébe teljesen megdermedtem...
Mintha...láttam volna benne valakit.
Egy sötét, nagy alakot, és mint ha tartott volna valamit a kezébe.
Egy...egy véres kést...
Vigyorgott, mint egy elmebeteg, és lenyalta a vért a késről.
Megijedtem...Mint ha belém szúrták volna azt a kést...
Úgy éreztem, mint ha forgatnák bennem azt a kést.
A fiú elengedett, és elfutott.
Utána akartam volna futni, de úgy véltem most egyedül akar lenni.
Idegesen sétálgattam az intézetbe, de sehol se találtam meg azt a riadt fiút.
Leültem egy székre és bámultam magam elé.
Mi volt az, amit a fiú szemébe láttam? És csak én láttam volna, vagy más is észrevette már?
Egészen este nyolcig ezen gondolkodtam, de a fiút továbbra se találtam meg.
Megint én voltam az ügyeletes, sétálgattam a szobák előtt, és megtorpantam annak a fiúnak a szobája előtt.
Ott ült bent, a fal felé fordulva, és kaparászta a falat.
Kicsit közelebb mentem az ajtóhoz, és láttam hogy véres volt a fal.
Azonnal elővettem a kulcsom, berohantam hozzá, de meg se fordult, és úgy halottam...mint ha röhögne...Mint egy őrült pszichopata...
Hátrafordult, és mint ha lángoltak volna a szemei.
Ki akartam volna futni, de az ajtó bezártul.
Teljesen a falhoz szorított, és semmi menekülési utat nem találtam.
Mikor újra belenéztem a szemébe, egy riadt kicsi fiút láttam.
Megragadtam gyorsan az alkalmat, és erősen magamhoz szorítottam, hátha elnyomom a benne lévő gonoszt.
A fiú térdre esett előttem, és bámulta a véres kezeit.
Nem tudok szabadulni tőle. - mondta a könnyeivel küszködve.
Légy szíves mond el, mitől nem tudsz szabadulni? Nem tudok segíteni, ha nem mondod el.
Nagyon fiatal voltam...amikor megtörtént. 10-11 éves lehettem. Nem tudtam aludni, és be akartam volna menni anyuék szobájába, de furcsa zajokat halottam a konyha felől. Gyorsan elbújtam a függöny mögé, közbe halottam, ahogy apu kijön a szobából. Az az ember jött föl a lépcsőn, és szembe találkozott apámmal. Egy kés volt a kezébe, és úgy röhögött mint egy elmebeteg...Apám oda akart volna rohanni hozzá, hogy elvegye a kést, de a férfi beleszúrta...és apu összeesett. - mondta könnyezve. A vére befolyt a függöny alá, és ordítani akartam volna, de egy szó se jött ki a torkomból...Az a férfi elment, szerencsére anyámat meg engem nem talált meg. Miután eltűnt, beszaladtam anyuhoz, sírva, hogy aput megölték.
A fiú mindkét keze remegett, és elakadt a szava.
Akkor azt láttam ennek a szegény fiúnak a szemébe, azt az embert, aki megölte az apját.
Anyukád hol van? - kérdeztem bátortalanul, de arra már nem válaszolt.
Nem baj, majd rá ér az később is, így is nagy előrehaladás volt, hogy ezt elmondta.
Felállt a fiú, odament az ablakához, és bámult ki a semmibe.
Borzalmas elveszteni valakit, akit szeretsz, de hogy a szemed láttára...
Nem csodálom, hogy ennyire magába fordult. De vajon mi történhetett az anyjával?
Muszáj volt egy kicsit kimennem a levegőre.
Az elmúlt pár napba gondolkoztam, hogy hogyan segíthetnék a fiúnak kilábalni a depressziójából, de semmi ötletem nem volt.
De a fiú némi javulást mutatott, mert már nem volt annyira sápadt, elkezdett rendesen enni, és felszedett pár kilót.
De még mindig eléggé lerobbant állapotba volt.
Már jó ideje nem aludtam ki magam, muszáj volt egy kicsit pihennem, és megkértem egyik munkatársam, hogy ma legyen ő az ügyeletes.
Bevettem pár altatót, hogy jobban aludhassak, de éjjel 4 körül egy törékeny kezet éreztem magamon és felkeltem.
Az a fiú volt, és nézett rám ijedt tekintettel.
Mi a baj? - kérdeztem álmatag hangon.
M-meg engednéd, hogy veled aludjak? - nyögte ki.
Meglepődötten néztem rá, de nem akartam hogy szomorú legyen, úgyhogy megengedtem, hogy velem aludhasson.
Az ágyam másik végébe lefeküdt, nagyon messze tőlem.
Nyugodtan gyere közelebb hozzám, nem bántalak.
Óvatosan odakúszott mellém, és máris elaludt.
Egy ideig hallgattam, ahogy nyugodtan szuszogott mellettem, aztán pár perc múlva én is elaludtam.
Régóta üzemel már ez az elmegyógyintézet ebbe a kicsiny eldugott Rigmond városkába...
Már nagyon régóta van nálunk egy fiú, aki amióta bejött ide, azóta semmit se változott.
És az már volt...8 éve is.
Milyen lelki trauma érhette azt a szerencsétlen fiút, hogy ekkora lelki válságba hajszolta őt?
Az egész elmegyógyintézet úgy gondolja, hogy én vagyok az egyetlen, aki megtudhatja mi a baja annak a szegény fiúnak.
Sokak szerint barátságos az arcom és a hangom, ezért mindenki akivel beszélek megnyugvást érez magába.
Középhosszú sötétbarna hajam van, világoskék szemem, és öltözködésileg semmi különleges, mert mindig orvosi ruhába vagyok.
Plusz még egy rövid kis szakállam van, hogy ne legyek olyan ijesztő külsejű. Meg persze a szemüveg.
Az a fiú...nap mint nap a sarokba ül, és bámul maga elé.
Senkivel se beszélget, nagyon elzárkózik a külvilágtól.
Néha odamegyek hozzá, és leülök vele szembe, és várom a csodát, hátha egyszer megszólal, de semmi...
Több éven keresztül semmi...
Ennyire nehéz esettel még sose volt dolgom.
Mivel magától jött be a klinikára, semmit nem tudunk róla, hogy vannak e szülei, vagy bármiféle hozzátartozója.
De látszik, hogy nagyon szenved, de így nem tudok neki segíteni, ha nem tudom mi a problémája.
20 éves, és ennyire magába van fordulva...
Nagyon csapzott fiú, hosszú fekete töredezett haja van, eléggé sovány, és a szeme olyan mint a sötét ég, fájdalommal teli és üveges, mint egy eldobott bábué.
Ma éjjel egyedül maradtam bent ügyeletesnek, ami nem különösebben zavart.
Csend és nyugalom volt, sétálgattam a betegek szobái között, amíg meg nem halottam egy fiú ordítását az egyik szobából.
Odaszaladtam, és az a fiú kaparászta az ajtót, hogy kiakar jönni.
Gyorsan előkerestem a kulcsom, kinyitottam az ajtót, és a fiú sírva ugrott a nyakamba.
Szorosan átöleltem, és leültem vele a földre, de nem akart a másik irányba nézni, csak a kezével mutogatott, mint ha lett volna ott valami, de semmit se láttam.
Negyed óra múlva lenyugodott, és a mellkasomnak dőlve nézett a semmibe.
Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, nem tudtam még mindig a problémáját.
De azt bizton állíthatom hogy valamit oda hallucinált, pedig semmilyen gyógyszert nem szedett.
Fel akartam volna állni, de a fiú nem akart elengedni.
Kérem ne...ne hagyjon itt egyedül. - Mondta szinte alig hallhatóan.
Eléggé meghökkentem, hogy végre megszólalt.
Mitől félsz?
Magamtól. - mondta remegve. A másik énemtől, ami bennem lakozik.
Lerökönyödtem...
Hogy értette, hogy a másik énje?
A fiú nem akart elmozdulni az ölemből, úgyhogy egész éjszaka az ajtófélfának dőlve ültem vele, és simogattam a hátát, hogy ne remegjen.
Reggelre már elaludt a kezeim között, megpróbáltam felállni, odavittem az ágyához, lefektettem, és betakartam, de nem mentem el onnan egy darabig.
Délután 3 körül felkel, és álmos szemekkel néz rám.
Rá mosolyogtam, és megsimogattam a fejét.
Mit láttál éjszaka? Elmondod nekem?
A fiú nem szolt semmit, csak bámult maga elé.
Nem tudtam mit kezdeni, egy szót se szólt. Annyira tehetetlennek éreztem magam...
Muszáj volt elmennem, mert rengeteg sok más beteg is volt, és sok volt a dolgom.
Felálltam, de most nem kapott utánam, úgy véltem most nyugodt, úgyhogy egy időre magára hagyhatom.
A többi munkatársammal nem nagyon szoktam kommunikálni, csak nagyon ritkán, többnyire a betegek foglalnak le.
Minden beteget kikísértem az udvarra, hogy szívjanak egy kis friss levegőt.
Az a fiú is kijött, odasétált egy szomorkásan lógó fához, és leült alá.
Odasétáltam hozzá, és letérdeltem vele szembe.
Annyira össze volt esve az arca, és olyan sápadt volt mint a fal.
Odaültem mellé, és nekidőltem.
Kellemes idő van, nem gondolod?
Bánatos szemekkel rám nézett, és olyan volt mint ha szíven ütöttek volna.
Óvatosan átöleltem őt, de nem ellenkezett, és beledőlt az ölelésembe, mint valami élettelen tárgy.
Mindenki bolondnak tart – mondta halkan.
Mért lennél bolond? - kérdeztem meglepetten.
Megrángatta a pólóm, és odabújt hozzám.
Sohase...fogom tudni elfelejteni... - mondta remegő hangon.
Mit nem tudsz elfelejteni?
Könnyezni kezdett, és szorosan megmarkolta a kezemet.
Jól van, nyugi. - mondtam nyugodt hangon.
Letöröltem a könnyeit, és amikor belenéztem a szemébe teljesen megdermedtem...
Mintha...láttam volna benne valakit.
Egy sötét, nagy alakot, és mint ha tartott volna valamit a kezébe.
Egy...egy véres kést...
Vigyorgott, mint egy elmebeteg, és lenyalta a vért a késről.
Megijedtem...Mint ha belém szúrták volna azt a kést...
Úgy éreztem, mint ha forgatnák bennem azt a kést.
A fiú elengedett, és elfutott.
Utána akartam volna futni, de úgy véltem most egyedül akar lenni.
Idegesen sétálgattam az intézetbe, de sehol se találtam meg azt a riadt fiút.
Leültem egy székre és bámultam magam elé.
Mi volt az, amit a fiú szemébe láttam? És csak én láttam volna, vagy más is észrevette már?
Egészen este nyolcig ezen gondolkodtam, de a fiút továbbra se találtam meg.
Megint én voltam az ügyeletes, sétálgattam a szobák előtt, és megtorpantam annak a fiúnak a szobája előtt.
Ott ült bent, a fal felé fordulva, és kaparászta a falat.
Kicsit közelebb mentem az ajtóhoz, és láttam hogy véres volt a fal.
Azonnal elővettem a kulcsom, berohantam hozzá, de meg se fordult, és úgy halottam...mint ha röhögne...Mint egy őrült pszichopata...
Hátrafordult, és mint ha lángoltak volna a szemei.
Ki akartam volna futni, de az ajtó bezártul.
Teljesen a falhoz szorított, és semmi menekülési utat nem találtam.
Mikor újra belenéztem a szemébe, egy riadt kicsi fiút láttam.
Megragadtam gyorsan az alkalmat, és erősen magamhoz szorítottam, hátha elnyomom a benne lévő gonoszt.
A fiú térdre esett előttem, és bámulta a véres kezeit.
Nem tudok szabadulni tőle. - mondta a könnyeivel küszködve.
Légy szíves mond el, mitől nem tudsz szabadulni? Nem tudok segíteni, ha nem mondod el.
Nagyon fiatal voltam...amikor megtörtént. 10-11 éves lehettem. Nem tudtam aludni, és be akartam volna menni anyuék szobájába, de furcsa zajokat halottam a konyha felől. Gyorsan elbújtam a függöny mögé, közbe halottam, ahogy apu kijön a szobából. Az az ember jött föl a lépcsőn, és szembe találkozott apámmal. Egy kés volt a kezébe, és úgy röhögött mint egy elmebeteg...Apám oda akart volna rohanni hozzá, hogy elvegye a kést, de a férfi beleszúrta...és apu összeesett. - mondta könnyezve. A vére befolyt a függöny alá, és ordítani akartam volna, de egy szó se jött ki a torkomból...Az a férfi elment, szerencsére anyámat meg engem nem talált meg. Miután eltűnt, beszaladtam anyuhoz, sírva, hogy aput megölték.
A fiú mindkét keze remegett, és elakadt a szava.
Akkor azt láttam ennek a szegény fiúnak a szemébe, azt az embert, aki megölte az apját.
Anyukád hol van? - kérdeztem bátortalanul, de arra már nem válaszolt.
Nem baj, majd rá ér az később is, így is nagy előrehaladás volt, hogy ezt elmondta.
Felállt a fiú, odament az ablakához, és bámult ki a semmibe.
Borzalmas elveszteni valakit, akit szeretsz, de hogy a szemed láttára...
Nem csodálom, hogy ennyire magába fordult. De vajon mi történhetett az anyjával?
Muszáj volt egy kicsit kimennem a levegőre.
Az elmúlt pár napba gondolkoztam, hogy hogyan segíthetnék a fiúnak kilábalni a depressziójából, de semmi ötletem nem volt.
De a fiú némi javulást mutatott, mert már nem volt annyira sápadt, elkezdett rendesen enni, és felszedett pár kilót.
De még mindig eléggé lerobbant állapotba volt.
Már jó ideje nem aludtam ki magam, muszáj volt egy kicsit pihennem, és megkértem egyik munkatársam, hogy ma legyen ő az ügyeletes.
Bevettem pár altatót, hogy jobban aludhassak, de éjjel 4 körül egy törékeny kezet éreztem magamon és felkeltem.
Az a fiú volt, és nézett rám ijedt tekintettel.
Mi a baj? - kérdeztem álmatag hangon.
M-meg engednéd, hogy veled aludjak? - nyögte ki.
Meglepődötten néztem rá, de nem akartam hogy szomorú legyen, úgyhogy megengedtem, hogy velem aludhasson.
Az ágyam másik végébe lefeküdt, nagyon messze tőlem.
Nyugodtan gyere közelebb hozzám, nem bántalak.
Óvatosan odakúszott mellém, és máris elaludt.
Egy ideig hallgattam, ahogy nyugodtan szuszogott mellettem, aztán pár perc múlva én is elaludtam.
Riválisok - 2. Fejezet
Riválisok - 2.Fejezet
Ahogy kisétáltunk az iskola udvarára hirtelen megtorpantam.
Rásandítottam, és azt mondtam:
Attól még hogy egy csókomat elloptad, nem jelenti azt, hogy már meg is kaptál. Nem adom én olyan könnyen magam – mondtam morgolódva. Még a nevedet se tudom.
Odalépett hozzám, elkapta az állam, és belenézett mélyen a szemembe.
Tudni szeretnéd a nevem szépfiú? Közelebb férkőzhetek úgy a szívedhez? – kérdezte kuncogva.
Azt majd még meglátom – mondtam felhajtott állal.
Caleb – mondta mosolyogva, és meghajolt előttem.
Az enyém Tom – vetettem oda neki. Na de nekem mennem kell a húgomért.
Elindultam, de Caleb követett engem...
Ha velem akarsz jönni, akkor ne lopakodj mögöttem, hanem kérdezd meg.
Amíg felé néztem, Lucy futott felém, és ugrott a nyakamba.
Szija bátyus, milyen napod volt? remélem nem unatkoztál, én jól éreztem magam.
Lassabban Lucy, vegyél levegőt is – Mondtam kuncogva, és felkaptam őt a nyakamba.
Na na na bátyó, ki ez a fiú itt melletted?
Ő...Egy új barátom – mondtam mosolyogva.
Aranyos fiú, fura haja van.
Naa Lucy.
Semmi baj – mondta Caleb, és megsimogatta Lucy fejét. Igazán aktív leányka, akár csak a bátyja – mondta csábos mosollyal az arcán.
Morcosan ránéztem, és kicsit fejbe kólintottam.
Ő is jön hozzánk? - Kérdezte Lucy kíváncsian.
Hát..Ha akar, felőlem jöhet – mondtam bele egyezően.
Odalépett hozzám, és szeretetteljesen átkarolt.
Odaértünk a lakásunkhoz, Lucyt letettem, és elszaladt a szobájába leckét írni, én meg mentem a konyhába.
Caleb úgy követett engem, mint egy kutya, ami már kezdett zavaróvá válni...
Leült az asztalhoz és nézett engem.
Kicsit zavart már a hajgumim, úgyhogy kiengedtem a hajam, és megráztam, mert összekócolódott.
óh... - sóhajtott fel Caleb. Mint egy isten – mondta kuncogva.
Szúrósan ránéztem, és hátradobtam a hajam.
Érezd magad megtisztelve. Te vagy az első, aki láthat engem kibontott hajjal – mondtam előkelő hangon.
Odasétál hozzám, megint meghajolt, megfogja a kezem, és megcsókolja.
Köszönöm felségem.
Nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak rajta.
Bocsi, de ez annyira vicces volt – mondtam a hasamat fogva.
Hirtelen kiegyenesedett, és gyorsan szájon csókolt.
Hé te, ne lopkodjad a csókjaim. Na de én elkezdek főzni, mert nem leszek kész a vacsorával, mielőtt Lucy befejezi a leckéjét. Ha gondolod maradhatsz te is. - mondtam kicsit zavartan.
Nagyon szívesen – és végigsimított a hátsómon.
Elvörösödtem, és a tűzhely felé fordultam.
Főzőcskéztem, elmerültem a gondolataimba, és miközben kavargattam az ételt, Caleb odaállt mögém, a csípőmre tette a kezét, és a nyakamra lehelt.
Nagyon aranyos vagy abba a köténykébe – mondta kuncogva.
Mindjárt fejbe verlek a fakanállal – mondtam dühösen.
Megpuszilta a nyakam, és a kezeit a pocakomra csúsztatta.
A fejét a vállamra tette, és gyengéden magához szorított.
Annyira jó téged ölelni – Mondta szuszogva a fülembe. Megnyugszom tőle. Olyan puha vagy mint egy plüss.
Ezzel arra célzol hogy kövér vagyok? – Kérdeztem morcosan.
Dehogy. Pont jó vagy. Se túl kövér se túl sovány.
Én is élveztem, ahogy gyengéden hozzám simul, érzem bódító illatát, apró szeretetteljes érintéseit.
Öhmm...így elég nehezen tudok főzni, ha elvonod a figyelmem – mondtam zavartan.
Lucy száguldott ki a nappali felől, és ütközött bele Calebba.
Caleb Caleb, játszol velem? Légyszíves!
Menj csak – Mondtam neki. Ha nem vagy itt, nem vonod el a figyelmem – mondtam ércelődve.
Lucy berángatta Calebet a nappaliba, és végre volt egy kis nyugalmam.
Leültem egy kicsit az asztalhoz, és letettem a fejemet.
Annyira fáradt vagyok, de nem pihenhetek még.
Gyorsan felpattantam, befejeztem a főzést, és szóltam nekik, hogy jöjjenek vacsorázni.
Lucy kiszáguldott, de Caleb sehol se volt.
Hol hagytad az új barátod?
A kanapén alszik. Elég fáradtnak látszik – mondta Lucy.
Menj, a vacsora az asztalon van, vacsorázz meg, aztán irány aludni. Én ránézek Calebre.
Ott feküdt, teljesen elterülve, leültem mellé a földre és gondolkodtam.
Mitől fáradhatott el ennyire? Talán Lucy fárasztotta le? Vagy van valami, amit nem akar elmondani nekem? - mondtam magamba morgolódva.
Felálltam, elmentem egy takaróért, de mikor be akartam volna takarni, magára rántott, és gyengéden megcsókolt.
Te sunyi... - Megpöcköltem az orrát. Nem is aludtál.
Kajánul rám vigyorgott, és megsimogatta az arcomat.
Nem aludtam, csak egy kicsit lepihentem – mondta álmatag hangon.
Mért vagy ennyire kimerült? Lucy lefárasztott? - kérdeztem sunyi vigyorral.
Dehogy. Tündéri kishúgod van. Olyan mint te. Más...miatt vagyok fáradt.
És én is megtudhatom mi az? Vagy titkosított fájl? - kérdeztem kuncogva.
Öööö... - Kicsit elvörösödött. Világbajnok úszó vagyok – nyögte ki. És egész nap gyakoroltam, azért vagyok ilyen fáradt.
Ledöbbenten néztem rá.
MIIIIIIIII? Világbajnok vagy, és a mi egyszerű iskolánkba jársz? - kérdeztem felháborodottan.
Nem vágyom nagy felhajtásra – mondta halkan.
Akkor már értem, mért ilyen izmos a tested – mondtam magabiztosan.
Igen...már az egész iskola tudja – mondta elhalóan.
Akkor azért beszélnek még a tanárok is rólad – mondtam morcosan. Egyszer...szívesen megnézném, ahogy gyakorolsz – mondtam elvörösödve.
Óh, csak nem érdekellek? - kérdezte sármos tekintettel.
Lehet. - mondtam felhajtott állal.
Akkor holnap megnézhetsz, ha szeretnéd. Van kulcsom az iskola uszodájához – mondta sunyi vigyorral. Mint neked a tesi teremhez. Éjszaka bemehetünk, és megmutatom hogy tudok úszni.
Felőlem, de én be nem megyek a vízbe – mondtam viszolyogva. N-ne nem tudok úszni – mondtam elszégyellve magam.
Tényleg?
Nézz már rám? Elsüllyedek a vízbe, olyan kövér vagyok.
Dehogy vagy kövér.
Inkább menj enni. Én megyek lefekszem, mert fáradt vagyok. Ha végeztél csak pakold be a csapba, és aludj itt. A kanapén – mondtam álmos hangon.
Nem mondott semmit, csak rám mosolygott, én meg elmentem gyorsan lefürödni.
Álltam a zuhanyzóba, a falnak dőlve, mert majdnem elaludtam.
Megpróbáltam összeszedni magam, kimásztam, megtörülköztem, és bedőltem az ágyba.
Egyből el is aludtam.
De kb. éjjel 2 körül felkeltem valaki miatt...
Állandóan lecsúszok a kanapéról... - Mondta Caleb álmos tekintettel. Megengeded hogy veled aludjak?
Nagyon fáradt voltam, egy szót se nyögtem ki, csak intettem neki, aztán visszafordultam aludni.
Lefeküdt mellém, egy ideig mozgolódott, aztán úgy éreztem, hogy elaludt.
Amikor lehunytam a szemem, azt éreztem hogy közel húzódott hozzám, óvatosan átölelt, és gyengéden megsimogatta a kezem.
Meglepődtem, de nagyon jó érzés volt a gyengéd érintése.
Összekulcsoltam a kezem az övével, kicsit közelebb húzódtam hozzá, és éreztem minden apró leheletét magamon.
Köszönöm – Suttogta a fülembe, aztán megpuszilta a nyakamat és elaludt.
Pár percre utána én is elaludtam.
Másnap, amikor felkeltem, Caleb nem volt ott, és Lucy jött megint szokásosan kelteni...úgy, hogy ugrált rajtam.
Ébredj bátyó! Elkésünk a suliból, amíg te itt fetrengesz.
A fejemre húztam a takarót.
De egy lusta vagy – mondta Lucy puffogva. Caleb már rég ébren van, és a konyhába van
Mit csinál ott? - Kérdeztem elkerekedett szemekkel.
Pakolászik, meg a kajánkat csinálja meg a suliba – mondta Lucy hadarva.
Meglepődtem.
Ledöntöttem Lucyt magamról, jól megcsikiztem, és a fejére dobtam a takarót.
Kuncogva lopakodtam ki Caleb mögé, és gyengéden öleltem őt át.
Fölébredtél te hétalvó? - mondta kuncogva.
Közbe Lucy szaladt velem szembe, és ugrott a nyakamba, hogy megharapja a fülem.
Gonosz – mondta Lucy mérgelődve.
Adtam neki egy puszit, és leültem az asztalhoz, közbe néztem, ahogy Caleb ott szöszmötöl a pultnál.
Elúszkáltam a gondolataimba, közbe már mindketten készen voltak, és csak rám vártak.
Lucyt felkaptam a nyakamba, Caleb magabiztosan sétálgatott mellettem, én meg még mindig elvoltam foglalva a gondolataimmal.
Odaértünk a sulihoz, Lucy ment az óráira, Caleb is, és én is elporoszkáltam az órámra, de nagyon nem volt kedvem most semmihez.
De legalább már tudom, hogy mért zsongják annyira körül Calebet.
Őt legalább okkal, gondoltam magamba...Én egy teljesen átlagos srác vagyok...
Egész nap ő motoszkált a fejembe, és semmire se tudtam koncentrálni.
Mindenki róla beszélt, folyamatosan, megállás nélkül...
Feszülten éreztem magam...Megint.
Kimentem egy kicsit az udvarra. Igaz kicsit esett az eső, de nem zavart, legalább magamhoz térített.
Álldogáltam egymagam az esőbe, és mintha egy alakot véltem volna kirajzolódni az esőbe.
Vagy káprázott a szemem, vagy Caleb jött velem szembe.
Olyan volt ez per pillanat, mint egy álomkép, és vártam mikor kelek fel, mint általában minden jó álomnál...
Odalépett hozzám, és egy szót se szólt, amitől kezdtem tényleg azt hinni, hogy ez nem valóság.
De amikor forrón megcsókolt a szakadó esőbe, éreztem ahogy a testem felhevül, és kezdtem megbizonyosodni, hogy ez az édes valóság.
Lágyan a falnak nyomott, a kezét a derekam köré kulcsolta, és forrón csókolt, hogy majdnem elolvadtam.
Mindenfajta zaj elhalkult, mint ha az egész világból eltűnt volna.
Aztán pár percre rá felébredtem...a nap végén, amikor már vége volt minden órámnak.
Akkorát ordítottam dühömbe, hogy az egész iskola területén hallani lehetett.
Hatalmas indulattal rohantam ki az iskola falai közül, és Lucy felé menet próbáltam megnyugodni.
Láttam, hogy Caleb már ott van, és játszik Lucyval.
Te már hogy hogy itt vagy? - Kérdeztem meglepetten.
Bátyó, te ordítottál az előbb? - kérdezte Lucy ijedten.
Bocsi tökmag, csak...Rémálmom volt. - mondtam idegesen.
Rémálmod? - sandított rám Caleb. Az iskolába nem aludni kéne – Mondta kuncogva.
Leguggoltam Lucyhoz, megsimogattam a fejét, és megnyugtattam, mert kicsit elpityeredett.
Most nem a nyakamba, hanem az ölembe cipeltem őt haza, közbe simogattam a hátát, hogy megnyugodjon.
Szegénykére nagyon ráijesztettem.
Amire hazaértünk, már szerencsére meg nyugodt, Calebnek köszönhetően.
Köszi a segítséget – mondtam pironkodva.
Odalépett hozzám, és végigsimított az arcomon.
Akkor ugye ma jössz az uszodába este? - kérdezte csábosan.
Igen. Csak megvárom, míg Lucy elalszik.
Nagy nyüzsgés lett a konyhába, én meg azt se tudtam hova kapjam a fejem.
Megfőztem a vacsorát, és leültünk enni, és olyan érzést keltett bennem ez a helyzet, mint ha egy igazi nagy család lennénk.
Lucy ment aludni, én meg elkezdtem mosogatni, de Caleb megint elvonta a figyelmem, hogy mögöttem álldogált, és a pólóm alatt nyúlkált jéghideg kezével...
Végeztem a mosogatással, belestem Lucy szobájába, hogy alszik e, és halkan kilopakodtunk, hogy nehogy felébresszük.
Az utcákon senki se járt már ilyenkor.
Kicsit mámorosan tántorogtam Caleb mellett, és bátortalanul megfogtam a kezét.
Gyengéden magához húzott, és puszit lehelt az arcomra.
Odaértünk az uszoda kapujához, megvártam amíg kinyitja, gyorsan levetette a pólóját, és ruhástul beleugrott a medencébe...
Amikor megláttam, hogy a medence meg van világítva alulról, teljesen elámultam.
Ez a medence mindig meg volt világítva? - kérdeztem meglepetten.
Igen. Csak nappal nem látszik. Mire vársz? Pattanj be te is. - mondta úgy, hogy az egész uszodába visszhangzott virgonc hangja.
Megőrültél? Vizes lesz a hajam – mondtam idegesen.
Ne stresszelj már annyit – mondta kuncogva.
NEM. - mondtam magabiztosan.
Hát jó – mondta közönyösen, és lubickolt tovább.
Leültem a medence szélére, és néztem ahogy vidáman úszkál, aztán hirtelen eltűnt a víz alatt.
Felálltam, hogy odamenjek megnézni, hogy nem fulladt e meg, hirtelen a medence szélénél felbukkan, elkapja a kezem, és beleránt a medencébe...
Bolond, meg fogok fagyni – Mondtam remegve. És a hajam is vizes lett.
Ne aggodalmaskodj már. Vizesen is csodálatos vagy, szintúgy mint szárazon – mondta mosolyogva.
Elvörösödve néztem rá, de nem tudtam megszólalni, furcsa egy helyzetbe voltunk.
Csurom vizesen álltunk a medence közepén, és bámultunk egymásra.
Közelebb jött hozzám, levette a szemüvegem, és a medence szélére tette.
Mintha két igazi smaragd égkő lenne a szemed helyén, úgy csillog. - mondta csodálattal a tekintetébe.
Hát...ilyen bókot se kaptam még.
Vizes kezét gyengéden végighúzta az arcomon, közel hajolt hozzám, és szenvedélyesen megcsókolt az éjszakába.
Az az érzés...amit akkor éreztem, azt szavakba nem lehetett leírni mennyire csodálatos volt.
Levette a vizes pólómat, és ujjhegyeit végighúzta a mellkasomon.
Másik kezével tartotta hátul a tarkómat, óvatosan magához volt, hogy összesimuljon a testünk.
A víz mint ha már forrt volna körülöttünk, és csak arra vágytam, hogy ez a pillanat örökké tartson.
Hirtelen félbeszakította a csókot, és nézett rám gyermeki tekintettel.
Mi az? Olyan...furcsán nézel rám – mondtam idegeskedve.
Nem győzök betelni a látvánnyal. - mondta mosolyogva.
Ki-kicsit fázok. - mondtam dideregve.
Közelebb lépett hozzám, és szorosan átölelt.
Remélem az irántad érzett szenvedélyem felmelegít – suttogta a fülembe.
Egy kis ideig így álltunk a medence közepén, aztán kiültünk a medence szélére, lábunkat a vízbe lógatva.
Közelebb férkőztem már a szívedhez? - kérdezte ártatlan tekintettel.
Igen, egyre közelebb vagy hozzá – mondtam halvány mosollyal.
Felállt, és kinyújtotta a kezét.
Felsegített, magához vont, és lágyan megpuszilt.
Felvettük a pólónkat a földről, mindketten átkaroltuk egymást, mint két szerelemtől részeg ember, és a pólónkat a fejünk fölött forgatva mentünk ki, a kies sötét éjszakába.
Ahogy kisétáltunk az iskola udvarára hirtelen megtorpantam.
Rásandítottam, és azt mondtam:
Attól még hogy egy csókomat elloptad, nem jelenti azt, hogy már meg is kaptál. Nem adom én olyan könnyen magam – mondtam morgolódva. Még a nevedet se tudom.
Odalépett hozzám, elkapta az állam, és belenézett mélyen a szemembe.
Tudni szeretnéd a nevem szépfiú? Közelebb férkőzhetek úgy a szívedhez? – kérdezte kuncogva.
Azt majd még meglátom – mondtam felhajtott állal.
Caleb – mondta mosolyogva, és meghajolt előttem.
Az enyém Tom – vetettem oda neki. Na de nekem mennem kell a húgomért.
Elindultam, de Caleb követett engem...
Ha velem akarsz jönni, akkor ne lopakodj mögöttem, hanem kérdezd meg.
Amíg felé néztem, Lucy futott felém, és ugrott a nyakamba.
Szija bátyus, milyen napod volt? remélem nem unatkoztál, én jól éreztem magam.
Lassabban Lucy, vegyél levegőt is – Mondtam kuncogva, és felkaptam őt a nyakamba.
Na na na bátyó, ki ez a fiú itt melletted?
Ő...Egy új barátom – mondtam mosolyogva.
Aranyos fiú, fura haja van.
Naa Lucy.
Semmi baj – mondta Caleb, és megsimogatta Lucy fejét. Igazán aktív leányka, akár csak a bátyja – mondta csábos mosollyal az arcán.
Morcosan ránéztem, és kicsit fejbe kólintottam.
Ő is jön hozzánk? - Kérdezte Lucy kíváncsian.
Hát..Ha akar, felőlem jöhet – mondtam bele egyezően.
Odalépett hozzám, és szeretetteljesen átkarolt.
Odaértünk a lakásunkhoz, Lucyt letettem, és elszaladt a szobájába leckét írni, én meg mentem a konyhába.
Caleb úgy követett engem, mint egy kutya, ami már kezdett zavaróvá válni...
Leült az asztalhoz és nézett engem.
Kicsit zavart már a hajgumim, úgyhogy kiengedtem a hajam, és megráztam, mert összekócolódott.
óh... - sóhajtott fel Caleb. Mint egy isten – mondta kuncogva.
Szúrósan ránéztem, és hátradobtam a hajam.
Érezd magad megtisztelve. Te vagy az első, aki láthat engem kibontott hajjal – mondtam előkelő hangon.
Odasétál hozzám, megint meghajolt, megfogja a kezem, és megcsókolja.
Köszönöm felségem.
Nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak rajta.
Bocsi, de ez annyira vicces volt – mondtam a hasamat fogva.
Hirtelen kiegyenesedett, és gyorsan szájon csókolt.
Hé te, ne lopkodjad a csókjaim. Na de én elkezdek főzni, mert nem leszek kész a vacsorával, mielőtt Lucy befejezi a leckéjét. Ha gondolod maradhatsz te is. - mondtam kicsit zavartan.
Nagyon szívesen – és végigsimított a hátsómon.
Elvörösödtem, és a tűzhely felé fordultam.
Főzőcskéztem, elmerültem a gondolataimba, és miközben kavargattam az ételt, Caleb odaállt mögém, a csípőmre tette a kezét, és a nyakamra lehelt.
Nagyon aranyos vagy abba a köténykébe – mondta kuncogva.
Mindjárt fejbe verlek a fakanállal – mondtam dühösen.
Megpuszilta a nyakam, és a kezeit a pocakomra csúsztatta.
A fejét a vállamra tette, és gyengéden magához szorított.
Annyira jó téged ölelni – Mondta szuszogva a fülembe. Megnyugszom tőle. Olyan puha vagy mint egy plüss.
Ezzel arra célzol hogy kövér vagyok? – Kérdeztem morcosan.
Dehogy. Pont jó vagy. Se túl kövér se túl sovány.
Én is élveztem, ahogy gyengéden hozzám simul, érzem bódító illatát, apró szeretetteljes érintéseit.
Öhmm...így elég nehezen tudok főzni, ha elvonod a figyelmem – mondtam zavartan.
Lucy száguldott ki a nappali felől, és ütközött bele Calebba.
Caleb Caleb, játszol velem? Légyszíves!
Menj csak – Mondtam neki. Ha nem vagy itt, nem vonod el a figyelmem – mondtam ércelődve.
Lucy berángatta Calebet a nappaliba, és végre volt egy kis nyugalmam.
Leültem egy kicsit az asztalhoz, és letettem a fejemet.
Annyira fáradt vagyok, de nem pihenhetek még.
Gyorsan felpattantam, befejeztem a főzést, és szóltam nekik, hogy jöjjenek vacsorázni.
Lucy kiszáguldott, de Caleb sehol se volt.
Hol hagytad az új barátod?
A kanapén alszik. Elég fáradtnak látszik – mondta Lucy.
Menj, a vacsora az asztalon van, vacsorázz meg, aztán irány aludni. Én ránézek Calebre.
Ott feküdt, teljesen elterülve, leültem mellé a földre és gondolkodtam.
Mitől fáradhatott el ennyire? Talán Lucy fárasztotta le? Vagy van valami, amit nem akar elmondani nekem? - mondtam magamba morgolódva.
Felálltam, elmentem egy takaróért, de mikor be akartam volna takarni, magára rántott, és gyengéden megcsókolt.
Te sunyi... - Megpöcköltem az orrát. Nem is aludtál.
Kajánul rám vigyorgott, és megsimogatta az arcomat.
Nem aludtam, csak egy kicsit lepihentem – mondta álmatag hangon.
Mért vagy ennyire kimerült? Lucy lefárasztott? - kérdeztem sunyi vigyorral.
Dehogy. Tündéri kishúgod van. Olyan mint te. Más...miatt vagyok fáradt.
És én is megtudhatom mi az? Vagy titkosított fájl? - kérdeztem kuncogva.
Öööö... - Kicsit elvörösödött. Világbajnok úszó vagyok – nyögte ki. És egész nap gyakoroltam, azért vagyok ilyen fáradt.
Ledöbbenten néztem rá.
MIIIIIIIII? Világbajnok vagy, és a mi egyszerű iskolánkba jársz? - kérdeztem felháborodottan.
Nem vágyom nagy felhajtásra – mondta halkan.
Akkor már értem, mért ilyen izmos a tested – mondtam magabiztosan.
Igen...már az egész iskola tudja – mondta elhalóan.
Akkor azért beszélnek még a tanárok is rólad – mondtam morcosan. Egyszer...szívesen megnézném, ahogy gyakorolsz – mondtam elvörösödve.
Óh, csak nem érdekellek? - kérdezte sármos tekintettel.
Lehet. - mondtam felhajtott állal.
Akkor holnap megnézhetsz, ha szeretnéd. Van kulcsom az iskola uszodájához – mondta sunyi vigyorral. Mint neked a tesi teremhez. Éjszaka bemehetünk, és megmutatom hogy tudok úszni.
Felőlem, de én be nem megyek a vízbe – mondtam viszolyogva. N-ne nem tudok úszni – mondtam elszégyellve magam.
Tényleg?
Nézz már rám? Elsüllyedek a vízbe, olyan kövér vagyok.
Dehogy vagy kövér.
Inkább menj enni. Én megyek lefekszem, mert fáradt vagyok. Ha végeztél csak pakold be a csapba, és aludj itt. A kanapén – mondtam álmos hangon.
Nem mondott semmit, csak rám mosolygott, én meg elmentem gyorsan lefürödni.
Álltam a zuhanyzóba, a falnak dőlve, mert majdnem elaludtam.
Megpróbáltam összeszedni magam, kimásztam, megtörülköztem, és bedőltem az ágyba.
Egyből el is aludtam.
De kb. éjjel 2 körül felkeltem valaki miatt...
Állandóan lecsúszok a kanapéról... - Mondta Caleb álmos tekintettel. Megengeded hogy veled aludjak?
Nagyon fáradt voltam, egy szót se nyögtem ki, csak intettem neki, aztán visszafordultam aludni.
Lefeküdt mellém, egy ideig mozgolódott, aztán úgy éreztem, hogy elaludt.
Amikor lehunytam a szemem, azt éreztem hogy közel húzódott hozzám, óvatosan átölelt, és gyengéden megsimogatta a kezem.
Meglepődtem, de nagyon jó érzés volt a gyengéd érintése.
Összekulcsoltam a kezem az övével, kicsit közelebb húzódtam hozzá, és éreztem minden apró leheletét magamon.
Köszönöm – Suttogta a fülembe, aztán megpuszilta a nyakamat és elaludt.
Pár percre utána én is elaludtam.
Másnap, amikor felkeltem, Caleb nem volt ott, és Lucy jött megint szokásosan kelteni...úgy, hogy ugrált rajtam.
Ébredj bátyó! Elkésünk a suliból, amíg te itt fetrengesz.
A fejemre húztam a takarót.
De egy lusta vagy – mondta Lucy puffogva. Caleb már rég ébren van, és a konyhába van
Mit csinál ott? - Kérdeztem elkerekedett szemekkel.
Pakolászik, meg a kajánkat csinálja meg a suliba – mondta Lucy hadarva.
Meglepődtem.
Ledöntöttem Lucyt magamról, jól megcsikiztem, és a fejére dobtam a takarót.
Kuncogva lopakodtam ki Caleb mögé, és gyengéden öleltem őt át.
Fölébredtél te hétalvó? - mondta kuncogva.
Közbe Lucy szaladt velem szembe, és ugrott a nyakamba, hogy megharapja a fülem.
Gonosz – mondta Lucy mérgelődve.
Adtam neki egy puszit, és leültem az asztalhoz, közbe néztem, ahogy Caleb ott szöszmötöl a pultnál.
Elúszkáltam a gondolataimba, közbe már mindketten készen voltak, és csak rám vártak.
Lucyt felkaptam a nyakamba, Caleb magabiztosan sétálgatott mellettem, én meg még mindig elvoltam foglalva a gondolataimmal.
Odaértünk a sulihoz, Lucy ment az óráira, Caleb is, és én is elporoszkáltam az órámra, de nagyon nem volt kedvem most semmihez.
De legalább már tudom, hogy mért zsongják annyira körül Calebet.
Őt legalább okkal, gondoltam magamba...Én egy teljesen átlagos srác vagyok...
Egész nap ő motoszkált a fejembe, és semmire se tudtam koncentrálni.
Mindenki róla beszélt, folyamatosan, megállás nélkül...
Feszülten éreztem magam...Megint.
Kimentem egy kicsit az udvarra. Igaz kicsit esett az eső, de nem zavart, legalább magamhoz térített.
Álldogáltam egymagam az esőbe, és mintha egy alakot véltem volna kirajzolódni az esőbe.
Vagy káprázott a szemem, vagy Caleb jött velem szembe.
Olyan volt ez per pillanat, mint egy álomkép, és vártam mikor kelek fel, mint általában minden jó álomnál...
Odalépett hozzám, és egy szót se szólt, amitől kezdtem tényleg azt hinni, hogy ez nem valóság.
De amikor forrón megcsókolt a szakadó esőbe, éreztem ahogy a testem felhevül, és kezdtem megbizonyosodni, hogy ez az édes valóság.
Lágyan a falnak nyomott, a kezét a derekam köré kulcsolta, és forrón csókolt, hogy majdnem elolvadtam.
Mindenfajta zaj elhalkult, mint ha az egész világból eltűnt volna.
Aztán pár percre rá felébredtem...a nap végén, amikor már vége volt minden órámnak.
Akkorát ordítottam dühömbe, hogy az egész iskola területén hallani lehetett.
Hatalmas indulattal rohantam ki az iskola falai közül, és Lucy felé menet próbáltam megnyugodni.
Láttam, hogy Caleb már ott van, és játszik Lucyval.
Te már hogy hogy itt vagy? - Kérdeztem meglepetten.
Bátyó, te ordítottál az előbb? - kérdezte Lucy ijedten.
Bocsi tökmag, csak...Rémálmom volt. - mondtam idegesen.
Rémálmod? - sandított rám Caleb. Az iskolába nem aludni kéne – Mondta kuncogva.
Leguggoltam Lucyhoz, megsimogattam a fejét, és megnyugtattam, mert kicsit elpityeredett.
Most nem a nyakamba, hanem az ölembe cipeltem őt haza, közbe simogattam a hátát, hogy megnyugodjon.
Szegénykére nagyon ráijesztettem.
Amire hazaértünk, már szerencsére meg nyugodt, Calebnek köszönhetően.
Köszi a segítséget – mondtam pironkodva.
Odalépett hozzám, és végigsimított az arcomon.
Akkor ugye ma jössz az uszodába este? - kérdezte csábosan.
Igen. Csak megvárom, míg Lucy elalszik.
Nagy nyüzsgés lett a konyhába, én meg azt se tudtam hova kapjam a fejem.
Megfőztem a vacsorát, és leültünk enni, és olyan érzést keltett bennem ez a helyzet, mint ha egy igazi nagy család lennénk.
Lucy ment aludni, én meg elkezdtem mosogatni, de Caleb megint elvonta a figyelmem, hogy mögöttem álldogált, és a pólóm alatt nyúlkált jéghideg kezével...
Végeztem a mosogatással, belestem Lucy szobájába, hogy alszik e, és halkan kilopakodtunk, hogy nehogy felébresszük.
Az utcákon senki se járt már ilyenkor.
Kicsit mámorosan tántorogtam Caleb mellett, és bátortalanul megfogtam a kezét.
Gyengéden magához húzott, és puszit lehelt az arcomra.
Odaértünk az uszoda kapujához, megvártam amíg kinyitja, gyorsan levetette a pólóját, és ruhástul beleugrott a medencébe...
Amikor megláttam, hogy a medence meg van világítva alulról, teljesen elámultam.
Ez a medence mindig meg volt világítva? - kérdeztem meglepetten.
Igen. Csak nappal nem látszik. Mire vársz? Pattanj be te is. - mondta úgy, hogy az egész uszodába visszhangzott virgonc hangja.
Megőrültél? Vizes lesz a hajam – mondtam idegesen.
Ne stresszelj már annyit – mondta kuncogva.
NEM. - mondtam magabiztosan.
Hát jó – mondta közönyösen, és lubickolt tovább.
Leültem a medence szélére, és néztem ahogy vidáman úszkál, aztán hirtelen eltűnt a víz alatt.
Felálltam, hogy odamenjek megnézni, hogy nem fulladt e meg, hirtelen a medence szélénél felbukkan, elkapja a kezem, és beleránt a medencébe...
Bolond, meg fogok fagyni – Mondtam remegve. És a hajam is vizes lett.
Ne aggodalmaskodj már. Vizesen is csodálatos vagy, szintúgy mint szárazon – mondta mosolyogva.
Elvörösödve néztem rá, de nem tudtam megszólalni, furcsa egy helyzetbe voltunk.
Csurom vizesen álltunk a medence közepén, és bámultunk egymásra.
Közelebb jött hozzám, levette a szemüvegem, és a medence szélére tette.
Mintha két igazi smaragd égkő lenne a szemed helyén, úgy csillog. - mondta csodálattal a tekintetébe.
Hát...ilyen bókot se kaptam még.
Vizes kezét gyengéden végighúzta az arcomon, közel hajolt hozzám, és szenvedélyesen megcsókolt az éjszakába.
Az az érzés...amit akkor éreztem, azt szavakba nem lehetett leírni mennyire csodálatos volt.
Levette a vizes pólómat, és ujjhegyeit végighúzta a mellkasomon.
Másik kezével tartotta hátul a tarkómat, óvatosan magához volt, hogy összesimuljon a testünk.
A víz mint ha már forrt volna körülöttünk, és csak arra vágytam, hogy ez a pillanat örökké tartson.
Hirtelen félbeszakította a csókot, és nézett rám gyermeki tekintettel.
Mi az? Olyan...furcsán nézel rám – mondtam idegeskedve.
Nem győzök betelni a látvánnyal. - mondta mosolyogva.
Ki-kicsit fázok. - mondtam dideregve.
Közelebb lépett hozzám, és szorosan átölelt.
Remélem az irántad érzett szenvedélyem felmelegít – suttogta a fülembe.
Egy kis ideig így álltunk a medence közepén, aztán kiültünk a medence szélére, lábunkat a vízbe lógatva.
Közelebb férkőztem már a szívedhez? - kérdezte ártatlan tekintettel.
Igen, egyre közelebb vagy hozzá – mondtam halvány mosollyal.
Felállt, és kinyújtotta a kezét.
Felsegített, magához vont, és lágyan megpuszilt.
Felvettük a pólónkat a földről, mindketten átkaroltuk egymást, mint két szerelemtől részeg ember, és a pólónkat a fejünk fölött forgatva mentünk ki, a kies sötét éjszakába.
Riválisok - 1. Fejezet
1.Fejezet
Mondhatnám, hogy tökéletes az életem, de nem tudok hazudni magamnak, mert ebbe a „tökéletes” életbe van pár szakadás.
Az életem nagy része mondhatni tökéletes, mert van egy igazán nagy házam, rengeteg sok pénzem, és egy tündéri kis húgom, akit nagyon imádok.
Másrészt meg nincsenek szüleink...sajnos.
Egy balesetbe haltak meg, és a pénzem nagyrészt abból van, hogy gyűjtögettek nekem, hogy ha egyszer „felnövök” legyen miből élnem.
És amikor drága Lucy húgom megszületett, anyu meg kért rá, hogy bármi is történik velük, vigyázzak rá, és neveljem föl őt.
20 éves vagyok, és Tomnak hívnak. Itt élek drága húgommal, kettecskén, egy hatalmas házba, amit többnyire a magány jár át.
Ha Lucy nem lenne, már belehaltam volna a magányba. Mindig fel tud vidítani, mert látja és érzi rajtam ha bánatos vagyok.
Nem tudom, hogy elég érett vagyok ahhoz, hogy egy 7 éves kislányt egyedül felneveljek, de biztos vagyok benne, hogy bármit meg tudok neki adni, amire csak vágyik, szerető gondoskodást, fedelet a feje fölé, meg mindent amire szüksége van.
Néha úgy érzem magam, mint ha Lucy próbálna engem nevelni, és nem én őt, ami azt bizonyítja, hogy néha komolyabb ő, mint én.
Mi csak egymásra számíthatunk, mert senkink se maradt.
Lucy már elsőbe jár, én meg ugyanabba a suliba járok mint ő.
Nem annyira lemaradtam, hanem gimnáziumba, 12. be.
Nem tudom megmondani, hogy szeretem e azt a sulit, vagy nem. A kettő között.
Voltaképp az iskolába járó lányok 90%-ának tetszek...
Az a maradék 10% meg a tanári kar része. Az meg azért kicsit furcsa lenne ha ők is...Na mindegy.
Nem tudom mi olyan vonzó van rajtam, az én belátásom szerint átlagos vagyok.
Mindennap fekete ruhákba járok, és én vagyok az egyetlen, aki nem az iskolai egyenruhát hordja. Mellesleg azért, mert így gyászolom a szüleimet.
Feketés barnás hosszú hajam a vállamig ér, hátra kötve szoktam hordani, többnyire úgy, hogy néhány szál az arcomba lóg, és hozzá kell hogy tegyem, hogy én vagyok az iskolába az EGYETLEN olyan fiú...Akinek szőr is van az arcán. SZINTE mindenki abba a sztereotípiába tartozik bele, amit én „Diszkó nyomiknak” nevezek.
Annyira menőnek érzik magukat, mert hogy mit tudom én hány lányt toltak meg éjszaka, meg hogy mennyire menő zenét hallgatnak meg stb. Nem az én világom.
Az arcomon a szőr furcsán nő...Olyan mint ha az arcomat körbe fogná, de mégse, mert a szakállam melletti résznél nincs szőr. Pedig nem szoktam ott borotválni. Már mondhatni körszakáll, ami sokak szerint öregít, de ez engem hidegen hagy.
Mert ha valakinek nem tetszek, az ne nézzen rám.
A szakállam az átlagos, a szemem méregzöld, és szemüveges vagyok, amit kifejezetten szeretek, mert felnőttesebbnek látszom tőle.
Legfőbb ismertetőjelem az, hogy soha nem mosolygok, még egy kicsit se...
Amióta meghaltak a szüleim, nem is nagyon tudnék.
Szóval az én szemszögemből átlagosnak érzem magam, mégis annyi lány lohol utánam...hogy néha már kellemetlen ez a nyüzsgés. Ilyenkor leszoktam menni a kicsik udvarára, leülök a padra, és nézem a játszó gyerekeket, ami megnyugtat.
Amiatt, hogy a lányok ennyire rajonganak értem, a fiúk megvetéssel néznek rám, a lányok meg csak arról beszélnek mennyire helyes vagyok...
Voltaképp senkivel se tudok barátkozni, mert a fiúk nagyon nem az én világom, más dimenzióból valóak, a lányok meg...na igen.
Úgyhogy többnyire Lucy az én társaságom, de többre nem is nagyon vágyom.
Minden napom, hetem, hónapom így telt, de az egyik nap, felbolygatta valami az egész iskolát.
Sétálgattam Lucyval a nyakamba, és hirtelen megtorpantam, amikor olyan hatalmas lány sikítások szűrődtek ki az iskola falai közül, hogy majdnem megállt a szívem.
Elkísértem Lucyt a terméhez, és mentem megnézni mi ez a hatalmas ordibálás.
Próbáltam volna bemenni, de egy rakás lány állt előttem és nem akartak arrébb menni.
Kezdtem bedühödni és akkorát ordítottam:
BASSZA MÁR MEG...TŰNJETEK MÁR AZ UTAMBÓL...
Az egész suli el hallgatott, és végre kezdett letisztulni az út.
Amikor ott álltam szemtől szembe azzal a fiúval...Köpni nyelni nem tudtam...
Ott állt előttem, oly öntelten, oly fennkölten, hogy csak meredtem rá.
Kigyúrt teste volt, kék testre simulós póló volt rajta, fekete ing, és olyan farmer mint rajtam.
Először azt gondoltam hogy utánoz engem, és ezért meg fojtom, de aztán amikor megláttam a szemeit, nem hittem a szememnek...
Egyik szeme kék volt, másik zöld, mint egy macskának.
A haja rövid volt, és barnás szőkés. És néhol mint ha szándékosan félre lett volna vágva. De furcsa mód rajta jól nézett ki.
Akármilyen önteltnek is láttam.
Annyira elbambultam, hogy nem vettem észre, hogy el halad mellettem, és megsimogatta a vállam.
Megráncoltam a szemöldököm, és szúrósan a tömegre néztem.
Kezdtek oszolni, végre nyugalom lett, de az a fiú is eltűnt.
Úgy álltunk egymással szembe, mint két rivális.
Voltaképp az is volt, mert úgy felbolygatta az iskola rendjét...
Minden lány érte üvöltözött. Nem mint ha bármelyik lány is érdekelne, de akkor is.
Szerettem hogy körülnyüzsögtek, de ez a fiú...elvette a rajongó táborom...Ami miatt most ki vagyok akadva, aztán meg eltűnik mint szürke szamár a ködbe.
Telt lassacskán az idő, de azt a fiút nem láttam sehol se...De az egész iskola róla beszélt, ami kezdett nagyon zavaró lenni.
Óra alatt még a tanárok is erről beszéltek...Kiszáguldottam a teremből, hogy kicsit csönd legyen végre.
Hála istennek a folyosón nem volt senki, és végre csönd és nyugalom vett körül.
Hirtelen valaki elkapja a kezem, és berángat engem a lány WC-be...
Az a fiú volt...Akivel reggel szemben álltam.
Berángatott egy fülkébe, és rám nézett felemás szemeivel.
Mit, mit akarsz tőlem? - kérdeztem tőle meglepetten.
Hallottuk hogy egy csapat lány áramlott be a lány WC-be, a fiú becsukta az ajtót, befogta a számat, és azt mondta:
Egy szót se.
Na, legalább a hangját halottam már, ha már foglyul ejtett a lány WC egyik fülkéjébe...
Kisereglett a lánycsorda, és elengedte az arcom.
Óvatosabban te bolond, megfulladok. - Mondtam levegőt kapkodva. Mi a francért rángattál be ide??
Csak beszélgetni szerettem volna veled.
...És ezt pont egy lány WC fülkéjébe kell megbeszélni basszus?
Elnézést... - Mondta zavarodottan. Megigézett a felemás szeme.
Szerintem jobb lenne ha kimennénk innen, mielőtt kicsöngetnének.
Közre fogott mindkét kezével, és az orrom hegyén éreztem a leheletét.
Pár másodpercig így néztük egymást, után elengedett, és végre kimehettem a lány WC-ből...
Amire kiléptem a WC-ből már ki is csöngettek, ő meg megint eltűnt...
Muszáj volt kicsit kimennem az udvarra, hogy lenyugodhassak egy ilyen...sokk után.
Újra nyugalom vett körül, de halottam megint a kiszűrődő lány sikolyokat az iskolából...
De legalább e miatt nincs kint senki az udvaron.
Hallgatni a természet csendjét, lágy szellő ölel körbe.
Most kivételesen örülök, hogy az a fiú idejött, de másrészt meg sajnálom, mert én is átéltem már azt amit most ő.
Első látásra...valami megfogott abba a fiúba. Pedig semmi különbség nincs közte, meg a „diszkós nyomik” között, max annyi, hogy különleges a szeme.
Becsöngettek, és visszasuhantam a terembe, bármennyire is nem akartam, és vártam, hogy vége legyen az egész napnak, és kicsit „ugráljak”.
Nálam az ugrálás kb. annyit tesz, hogy van kulcsom a tesi teremhez, bemegyek, előhúzom az ugró asztalt, és ugrálok, ami kicsit felpörget, ha már fel vagyok mentve tesiből...
Alapjába véve ha rá nézek bármilyen sportra elfáradok...De ez valamiért kivétel.
Amire már idejutok szerencsére senki sincs a láthatáron, de a biztonság kedvéért végignézek mindig, hát ha nem leskelődik valaki utánam.
Levettem a cipőm, felugrottam az ugró asztalra, és olyan magasra ugrottam először, hogy majdnem bevertem a fejem a plafonba.
Ugráltam, pörögtem, teljesen felpezsdült a vérem.
Olyanokat ugrottam néha, hogy még magam is elcsodálkoztam.
Ahhoz képest milyen testes vagyok, úgy ugrok mint egy hivatalos tornász.
Hirtelen ajtó nyikorgást hallok, és arccal az ugró asztalra estem ijedtembe...
Az a fiú volt az, megint...
Te követsz engem? - kérdeztem gyanakodóan.
Dehogy, csak láttam hogy nyitva van, gondoltam belesek, de nem gondoltam volna hogy téged talállak itt. - mondta mosolyogva. Ahhoz képest hogy fiú vagy, nagyon kecses mozgásod van.
Leugrottam az ugró asztalról, és leültem a szélére.
Kösz. - mondtam közömbösen.
Megengeded, hogy én is pattogjak egy kicsit?
Felőlem.
Nem volt kedvem felállni onnan, úgyhogy ott maradtam, és csak az árnyékát láttam.
Olyanokat ugrott, hogy az állam leesett. Bár nem is csodálom, ha már ilyen izmos teste van.
Pár perc után már csak rugózásokat éreztem, később meg már az árnyékát se láttam, ami azt jelentette, hogy pont egy párhuzamba van velem.
Erős kezeit érzem a vállamon, hátradönt, és kiterülök az ugró asztalra.
Szemtől szembe vagyok vele, de per pillanat semmit nem tudok tenni...
Erős kezei olyan magabiztosan tartották a vállam, hogy ki se tudtam szabadulni belőle.
Olyan vaditó szemeid vannak – Mondta a nagy csend után. Mint ha villámokat szórnál vele. Tele van szenvedéllyel.
Összehúzott szemöldökkel néztem rá.
Amikor először láttalak, úgy éreztem mint ha szemmel meg akarnál ölni – Mondta mosolyogva.
Ha már szemmel ölni lehetne... – mondtam közönyösen.
Nagyon közel hajol hozzám, hogy már az orrunk is összeért.
Mért vagy ilyen morcos?
Ha én azt elmondanám... - félre néztem, mert már zavaró volt a közelsége.
Van időnk, szívesen meghallgatom. - mondta mosolyogva.
Meglepetten néztem rá. Még soha senki se beszélgetett velem, amióta idejárok.
De öö előbb elengednéd a vállam? Kicsit már kezdek zsibbadni.
Elnézést, - mondta zavarodottan – aztán letápászkodott az ugró asztalról, és odaült
mellém.
Mért érdekellek annyira? - Kérdeztem gyanakvóan.
Eddig az egész iskola körülötted forgott. Akkor biztos hogy nagyon különleges lehetsz.
Lehajtottam a fejem és a padlót néztem.
Nem vagyok én különleges...Teljesen átlagos vagyok mint bárki más.- mondtam elhalóan.
Amikor először a szemedbe néztem, nem csak szenvedélyt, de mély fájdalmat is láttam benne.
Lerökönyödtem...A szem tényleg ablak mások lelki világára?
Hát...ha annyira szeretnéd hallani...Elmesélhetem.
Kíváncsian nézett rám.
A szüleim meghaltak...3 évvel ezelőtt. - Kezdtem kicsit remegni. Azóta járok feketébe, amióta meghaltak, így gyászolom őket. Van egy kishúgom, Lucy, akit mindennél jobban szeretek. Anyámnak megígértem, hogy bármi is történjék, vigyázok rá az életem árán. Nekem csak ő maradt...Kettesbe élek vele, egy hatalmas házba. És többnyire ezért vagyok ilyen undok és mogorva, mert még nem hevertem ki a szüleim halálát. Amióta meghaltak azóta nem is mosolyogtam...
Ha a kishúgom nem lenne...Már nem lenne miért élnem. - mondtam a könnyeimmel küszködve.
Nem mondott semmit, csak nézett rám felemás szemével. De úgy éreztem, mint ha mondani akart volna valamit.
Hirtelen feláll, rám néz, és szorosan átölel.
Mozdulni se tudtam, az ölelése oly magabiztos, és meleg volt, teljesen megdermedtem...
Könnyek kezdtek folyni a szemeimből, körbekulcsoltam a kezeimmel, és sírni kezdtem.
Még soha senkit se érdekelt, hogy mit érzek.
Ő neki meg egy nap alatt elmondtam minden fájdalmam.
Tényleg különbözik a többiektől.
A szorítása kicsit erősebb lett, és a fülembe suttogta:
Sajnálom, hogy elvesztetted a szüleid. De az már a múlté, tudom nehéz kiheverni a szüleid elvesztését. Én is...átéreztem.
Elengedett, és belenézett a szemembe.
Én is fájdalmat láttam a szemébe, és sötétséget.
Én 10 évesen vesztettem el a szüleim. Nevelő szülők neveltek fel. És nem úgy bántak velem, mint ahogy kellett volna. Rengetegszer megvertek, féltem tőlük, sírva aludtam el, és amint 18 éves lettem, elmentem tőlük, kerestem munkát, és kivettem egy albérletet, ahol nyugalomba élhetek egyedül.
Lesújtott amit mondott...
Oly fájdalom tükröződött az arcán, hogy összeszorult a szívem.
Letérdelt elém, és egy szót sem szólt, csak nézett maga elé.
Annyira...átéreztem a fájdalmát. Ugyanazt átélni mint én.
Letérdeltem vele szembe, és erősen magamhoz szorítottam.
Meglepődött, óvatosan ő is átölelt, és sóhajtozott.
Gyengéden megsimogattam a hátát, és egy könnycseppet éreztem a vállamon.
Elengedtem, és belenéztem újra a szemeibe.
Kisimítottam az arcából a haját, közel hajoltam hozzá, és megpusziltam a homlokát.
Halványan rám mosolygott, felállt és kinyújtotta a kezét.
Megfogtam a kezét, felrántott, és oly hirtelen csókolt meg, hogy magamhoz se értem...
Annyira forró érzés volt, az egész testem ellenkezett, mégse tudtam ellökni magamtól.
A csókja olyan volt mint a drog, elkábított, a testem elgyengült, de megfogta a derekam, és szorosan magához szorított.
Nem gondoltam volna, hogy ily hirtelen, ez megtörténhet olyan valakivel, akit csak egy napja ismerek.
Elengedtük egymást, egy darabig bámultunk egymásra, aztán közelebb lépett hozzám, és azt mondta:
Te vagy az első...Akinek elmondhattam a problémám - mondta kicsit szomorkás mosollyal az arcán.
Szintén, mondtam mosolyogva.
Naa mégis tudsz mosolyogni? - kérdezte kuncogva. Mennyivel barátságosabb arcod van így, mint morcosan.
Rosszul ítéltelek meg – Mondtam zavartan. Azt hittem ugyanolyan vagy, mint az iskola többi fiúja. De tévedtem, mert te más vagy. Mert ugyanazt a szörnyűségeket élted át mint én, és tudod mi az az igazi fájdalom, amit ez a sok érzéketlen barom elképzelni se tudna.
Odaállt mellém, a kezét a vállamra tette, barátságosan átkaroltam, és kisétáltunk a tornaterem ajtaján.
Mondhatnám, hogy tökéletes az életem, de nem tudok hazudni magamnak, mert ebbe a „tökéletes” életbe van pár szakadás.
Az életem nagy része mondhatni tökéletes, mert van egy igazán nagy házam, rengeteg sok pénzem, és egy tündéri kis húgom, akit nagyon imádok.
Másrészt meg nincsenek szüleink...sajnos.
Egy balesetbe haltak meg, és a pénzem nagyrészt abból van, hogy gyűjtögettek nekem, hogy ha egyszer „felnövök” legyen miből élnem.
És amikor drága Lucy húgom megszületett, anyu meg kért rá, hogy bármi is történik velük, vigyázzak rá, és neveljem föl őt.
20 éves vagyok, és Tomnak hívnak. Itt élek drága húgommal, kettecskén, egy hatalmas házba, amit többnyire a magány jár át.
Ha Lucy nem lenne, már belehaltam volna a magányba. Mindig fel tud vidítani, mert látja és érzi rajtam ha bánatos vagyok.
Nem tudom, hogy elég érett vagyok ahhoz, hogy egy 7 éves kislányt egyedül felneveljek, de biztos vagyok benne, hogy bármit meg tudok neki adni, amire csak vágyik, szerető gondoskodást, fedelet a feje fölé, meg mindent amire szüksége van.
Néha úgy érzem magam, mint ha Lucy próbálna engem nevelni, és nem én őt, ami azt bizonyítja, hogy néha komolyabb ő, mint én.
Mi csak egymásra számíthatunk, mert senkink se maradt.
Lucy már elsőbe jár, én meg ugyanabba a suliba járok mint ő.
Nem annyira lemaradtam, hanem gimnáziumba, 12. be.
Nem tudom megmondani, hogy szeretem e azt a sulit, vagy nem. A kettő között.
Voltaképp az iskolába járó lányok 90%-ának tetszek...
Az a maradék 10% meg a tanári kar része. Az meg azért kicsit furcsa lenne ha ők is...Na mindegy.
Nem tudom mi olyan vonzó van rajtam, az én belátásom szerint átlagos vagyok.
Mindennap fekete ruhákba járok, és én vagyok az egyetlen, aki nem az iskolai egyenruhát hordja. Mellesleg azért, mert így gyászolom a szüleimet.
Feketés barnás hosszú hajam a vállamig ér, hátra kötve szoktam hordani, többnyire úgy, hogy néhány szál az arcomba lóg, és hozzá kell hogy tegyem, hogy én vagyok az iskolába az EGYETLEN olyan fiú...Akinek szőr is van az arcán. SZINTE mindenki abba a sztereotípiába tartozik bele, amit én „Diszkó nyomiknak” nevezek.
Annyira menőnek érzik magukat, mert hogy mit tudom én hány lányt toltak meg éjszaka, meg hogy mennyire menő zenét hallgatnak meg stb. Nem az én világom.
Az arcomon a szőr furcsán nő...Olyan mint ha az arcomat körbe fogná, de mégse, mert a szakállam melletti résznél nincs szőr. Pedig nem szoktam ott borotválni. Már mondhatni körszakáll, ami sokak szerint öregít, de ez engem hidegen hagy.
Mert ha valakinek nem tetszek, az ne nézzen rám.
A szakállam az átlagos, a szemem méregzöld, és szemüveges vagyok, amit kifejezetten szeretek, mert felnőttesebbnek látszom tőle.
Legfőbb ismertetőjelem az, hogy soha nem mosolygok, még egy kicsit se...
Amióta meghaltak a szüleim, nem is nagyon tudnék.
Szóval az én szemszögemből átlagosnak érzem magam, mégis annyi lány lohol utánam...hogy néha már kellemetlen ez a nyüzsgés. Ilyenkor leszoktam menni a kicsik udvarára, leülök a padra, és nézem a játszó gyerekeket, ami megnyugtat.
Amiatt, hogy a lányok ennyire rajonganak értem, a fiúk megvetéssel néznek rám, a lányok meg csak arról beszélnek mennyire helyes vagyok...
Voltaképp senkivel se tudok barátkozni, mert a fiúk nagyon nem az én világom, más dimenzióból valóak, a lányok meg...na igen.
Úgyhogy többnyire Lucy az én társaságom, de többre nem is nagyon vágyom.
Minden napom, hetem, hónapom így telt, de az egyik nap, felbolygatta valami az egész iskolát.
Sétálgattam Lucyval a nyakamba, és hirtelen megtorpantam, amikor olyan hatalmas lány sikítások szűrődtek ki az iskola falai közül, hogy majdnem megállt a szívem.
Elkísértem Lucyt a terméhez, és mentem megnézni mi ez a hatalmas ordibálás.
Próbáltam volna bemenni, de egy rakás lány állt előttem és nem akartak arrébb menni.
Kezdtem bedühödni és akkorát ordítottam:
BASSZA MÁR MEG...TŰNJETEK MÁR AZ UTAMBÓL...
Az egész suli el hallgatott, és végre kezdett letisztulni az út.
Amikor ott álltam szemtől szembe azzal a fiúval...Köpni nyelni nem tudtam...
Ott állt előttem, oly öntelten, oly fennkölten, hogy csak meredtem rá.
Kigyúrt teste volt, kék testre simulós póló volt rajta, fekete ing, és olyan farmer mint rajtam.
Először azt gondoltam hogy utánoz engem, és ezért meg fojtom, de aztán amikor megláttam a szemeit, nem hittem a szememnek...
Egyik szeme kék volt, másik zöld, mint egy macskának.
A haja rövid volt, és barnás szőkés. És néhol mint ha szándékosan félre lett volna vágva. De furcsa mód rajta jól nézett ki.
Akármilyen önteltnek is láttam.
Annyira elbambultam, hogy nem vettem észre, hogy el halad mellettem, és megsimogatta a vállam.
Megráncoltam a szemöldököm, és szúrósan a tömegre néztem.
Kezdtek oszolni, végre nyugalom lett, de az a fiú is eltűnt.
Úgy álltunk egymással szembe, mint két rivális.
Voltaképp az is volt, mert úgy felbolygatta az iskola rendjét...
Minden lány érte üvöltözött. Nem mint ha bármelyik lány is érdekelne, de akkor is.
Szerettem hogy körülnyüzsögtek, de ez a fiú...elvette a rajongó táborom...Ami miatt most ki vagyok akadva, aztán meg eltűnik mint szürke szamár a ködbe.
Telt lassacskán az idő, de azt a fiút nem láttam sehol se...De az egész iskola róla beszélt, ami kezdett nagyon zavaró lenni.
Óra alatt még a tanárok is erről beszéltek...Kiszáguldottam a teremből, hogy kicsit csönd legyen végre.
Hála istennek a folyosón nem volt senki, és végre csönd és nyugalom vett körül.
Hirtelen valaki elkapja a kezem, és berángat engem a lány WC-be...
Az a fiú volt...Akivel reggel szemben álltam.
Berángatott egy fülkébe, és rám nézett felemás szemeivel.
Mit, mit akarsz tőlem? - kérdeztem tőle meglepetten.
Hallottuk hogy egy csapat lány áramlott be a lány WC-be, a fiú becsukta az ajtót, befogta a számat, és azt mondta:
Egy szót se.
Na, legalább a hangját halottam már, ha már foglyul ejtett a lány WC egyik fülkéjébe...
Kisereglett a lánycsorda, és elengedte az arcom.
Óvatosabban te bolond, megfulladok. - Mondtam levegőt kapkodva. Mi a francért rángattál be ide??
Csak beszélgetni szerettem volna veled.
...És ezt pont egy lány WC fülkéjébe kell megbeszélni basszus?
Elnézést... - Mondta zavarodottan. Megigézett a felemás szeme.
Szerintem jobb lenne ha kimennénk innen, mielőtt kicsöngetnének.
Közre fogott mindkét kezével, és az orrom hegyén éreztem a leheletét.
Pár másodpercig így néztük egymást, után elengedett, és végre kimehettem a lány WC-ből...
Amire kiléptem a WC-ből már ki is csöngettek, ő meg megint eltűnt...
Muszáj volt kicsit kimennem az udvarra, hogy lenyugodhassak egy ilyen...sokk után.
Újra nyugalom vett körül, de halottam megint a kiszűrődő lány sikolyokat az iskolából...
De legalább e miatt nincs kint senki az udvaron.
Hallgatni a természet csendjét, lágy szellő ölel körbe.
Most kivételesen örülök, hogy az a fiú idejött, de másrészt meg sajnálom, mert én is átéltem már azt amit most ő.
Első látásra...valami megfogott abba a fiúba. Pedig semmi különbség nincs közte, meg a „diszkós nyomik” között, max annyi, hogy különleges a szeme.
Becsöngettek, és visszasuhantam a terembe, bármennyire is nem akartam, és vártam, hogy vége legyen az egész napnak, és kicsit „ugráljak”.
Nálam az ugrálás kb. annyit tesz, hogy van kulcsom a tesi teremhez, bemegyek, előhúzom az ugró asztalt, és ugrálok, ami kicsit felpörget, ha már fel vagyok mentve tesiből...
Alapjába véve ha rá nézek bármilyen sportra elfáradok...De ez valamiért kivétel.
Amire már idejutok szerencsére senki sincs a láthatáron, de a biztonság kedvéért végignézek mindig, hát ha nem leskelődik valaki utánam.
Levettem a cipőm, felugrottam az ugró asztalra, és olyan magasra ugrottam először, hogy majdnem bevertem a fejem a plafonba.
Ugráltam, pörögtem, teljesen felpezsdült a vérem.
Olyanokat ugrottam néha, hogy még magam is elcsodálkoztam.
Ahhoz képest milyen testes vagyok, úgy ugrok mint egy hivatalos tornász.
Hirtelen ajtó nyikorgást hallok, és arccal az ugró asztalra estem ijedtembe...
Az a fiú volt az, megint...
Te követsz engem? - kérdeztem gyanakodóan.
Dehogy, csak láttam hogy nyitva van, gondoltam belesek, de nem gondoltam volna hogy téged talállak itt. - mondta mosolyogva. Ahhoz képest hogy fiú vagy, nagyon kecses mozgásod van.
Leugrottam az ugró asztalról, és leültem a szélére.
Kösz. - mondtam közömbösen.
Megengeded, hogy én is pattogjak egy kicsit?
Felőlem.
Nem volt kedvem felállni onnan, úgyhogy ott maradtam, és csak az árnyékát láttam.
Olyanokat ugrott, hogy az állam leesett. Bár nem is csodálom, ha már ilyen izmos teste van.
Pár perc után már csak rugózásokat éreztem, később meg már az árnyékát se láttam, ami azt jelentette, hogy pont egy párhuzamba van velem.
Erős kezeit érzem a vállamon, hátradönt, és kiterülök az ugró asztalra.
Szemtől szembe vagyok vele, de per pillanat semmit nem tudok tenni...
Erős kezei olyan magabiztosan tartották a vállam, hogy ki se tudtam szabadulni belőle.
Olyan vaditó szemeid vannak – Mondta a nagy csend után. Mint ha villámokat szórnál vele. Tele van szenvedéllyel.
Összehúzott szemöldökkel néztem rá.
Amikor először láttalak, úgy éreztem mint ha szemmel meg akarnál ölni – Mondta mosolyogva.
Ha már szemmel ölni lehetne... – mondtam közönyösen.
Nagyon közel hajol hozzám, hogy már az orrunk is összeért.
Mért vagy ilyen morcos?
Ha én azt elmondanám... - félre néztem, mert már zavaró volt a közelsége.
Van időnk, szívesen meghallgatom. - mondta mosolyogva.
Meglepetten néztem rá. Még soha senki se beszélgetett velem, amióta idejárok.
De öö előbb elengednéd a vállam? Kicsit már kezdek zsibbadni.
Elnézést, - mondta zavarodottan – aztán letápászkodott az ugró asztalról, és odaült
mellém.
Mért érdekellek annyira? - Kérdeztem gyanakvóan.
Eddig az egész iskola körülötted forgott. Akkor biztos hogy nagyon különleges lehetsz.
Lehajtottam a fejem és a padlót néztem.
Nem vagyok én különleges...Teljesen átlagos vagyok mint bárki más.- mondtam elhalóan.
Amikor először a szemedbe néztem, nem csak szenvedélyt, de mély fájdalmat is láttam benne.
Lerökönyödtem...A szem tényleg ablak mások lelki világára?
Hát...ha annyira szeretnéd hallani...Elmesélhetem.
Kíváncsian nézett rám.
A szüleim meghaltak...3 évvel ezelőtt. - Kezdtem kicsit remegni. Azóta járok feketébe, amióta meghaltak, így gyászolom őket. Van egy kishúgom, Lucy, akit mindennél jobban szeretek. Anyámnak megígértem, hogy bármi is történjék, vigyázok rá az életem árán. Nekem csak ő maradt...Kettesbe élek vele, egy hatalmas házba. És többnyire ezért vagyok ilyen undok és mogorva, mert még nem hevertem ki a szüleim halálát. Amióta meghaltak azóta nem is mosolyogtam...
Ha a kishúgom nem lenne...Már nem lenne miért élnem. - mondtam a könnyeimmel küszködve.
Nem mondott semmit, csak nézett rám felemás szemével. De úgy éreztem, mint ha mondani akart volna valamit.
Hirtelen feláll, rám néz, és szorosan átölel.
Mozdulni se tudtam, az ölelése oly magabiztos, és meleg volt, teljesen megdermedtem...
Könnyek kezdtek folyni a szemeimből, körbekulcsoltam a kezeimmel, és sírni kezdtem.
Még soha senkit se érdekelt, hogy mit érzek.
Ő neki meg egy nap alatt elmondtam minden fájdalmam.
Tényleg különbözik a többiektől.
A szorítása kicsit erősebb lett, és a fülembe suttogta:
Sajnálom, hogy elvesztetted a szüleid. De az már a múlté, tudom nehéz kiheverni a szüleid elvesztését. Én is...átéreztem.
Elengedett, és belenézett a szemembe.
Én is fájdalmat láttam a szemébe, és sötétséget.
Én 10 évesen vesztettem el a szüleim. Nevelő szülők neveltek fel. És nem úgy bántak velem, mint ahogy kellett volna. Rengetegszer megvertek, féltem tőlük, sírva aludtam el, és amint 18 éves lettem, elmentem tőlük, kerestem munkát, és kivettem egy albérletet, ahol nyugalomba élhetek egyedül.
Lesújtott amit mondott...
Oly fájdalom tükröződött az arcán, hogy összeszorult a szívem.
Letérdelt elém, és egy szót sem szólt, csak nézett maga elé.
Annyira...átéreztem a fájdalmát. Ugyanazt átélni mint én.
Letérdeltem vele szembe, és erősen magamhoz szorítottam.
Meglepődött, óvatosan ő is átölelt, és sóhajtozott.
Gyengéden megsimogattam a hátát, és egy könnycseppet éreztem a vállamon.
Elengedtem, és belenéztem újra a szemeibe.
Kisimítottam az arcából a haját, közel hajoltam hozzá, és megpusziltam a homlokát.
Halványan rám mosolygott, felállt és kinyújtotta a kezét.
Megfogtam a kezét, felrántott, és oly hirtelen csókolt meg, hogy magamhoz se értem...
Annyira forró érzés volt, az egész testem ellenkezett, mégse tudtam ellökni magamtól.
A csókja olyan volt mint a drog, elkábított, a testem elgyengült, de megfogta a derekam, és szorosan magához szorított.
Nem gondoltam volna, hogy ily hirtelen, ez megtörténhet olyan valakivel, akit csak egy napja ismerek.
Elengedtük egymást, egy darabig bámultunk egymásra, aztán közelebb lépett hozzám, és azt mondta:
Te vagy az első...Akinek elmondhattam a problémám - mondta kicsit szomorkás mosollyal az arcán.
Szintén, mondtam mosolyogva.
Naa mégis tudsz mosolyogni? - kérdezte kuncogva. Mennyivel barátságosabb arcod van így, mint morcosan.
Rosszul ítéltelek meg – Mondtam zavartan. Azt hittem ugyanolyan vagy, mint az iskola többi fiúja. De tévedtem, mert te más vagy. Mert ugyanazt a szörnyűségeket élted át mint én, és tudod mi az az igazi fájdalom, amit ez a sok érzéketlen barom elképzelni se tudna.
Odaállt mellém, a kezét a vállamra tette, barátságosan átkaroltam, és kisétáltunk a tornaterem ajtaján.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)