Bunkóság Mesterfokon - 3. Fejezet

Bunkóság Mesterfokon – 3. Fejezet

Éjjel 3-kor megint felkeltem, mert annyira megszomjaztam...

Kikászálódtam az ágyból, és vetettem egy pillantást az alvó Taylora.

Hm, ha alszik, akkor nem is annyira idegesítő...

Kimentem a konyhába, ittam vagy egy liter vizet, és visszamentem a szobámba.

Olyan fullasztó meleg van...És persze, hogy nincs ventilátorom...

Sunyin elvigyorodtam, akkora hülyeség jutott eszembe.

Kinyújtózkodom, odamegyek Taylorhoz, és az ölébe ülök.

• Ébredj drágaságom – suttogtam.

Nyitogatja a szemét, és álmatagon néz rám.

• Mi-mi az? Én most álmodom?
• Igen – néztem rá csábosan, és simogattam meg az arcát.

Úgy belepirult, milyen kis édes.

Levettem a pólóm, és félredobtam.

Lágyan végigsimítottam a pólóján keresztül az egész felső testén, és közel hajoltam hozzá.

• Annyi-ra...Vhágyom rá... - sóhajtottam. Annyira szeretném – hajoltam közel hozzá, hogy már majdnem összeért az ajkunk.

Zavarába azt se tudta mit csináljon.

• Nagyon rég...szereth-ném már.... - nyögtem halkan.
• M-mit? - sóhajtotta.

Közel hajoltam hozzá, és a fülébe suttogtam.

• Füllesztő ez a meleg, mindjárt meggyulladok úgy fel vagyok tüzelve – lihegtem. Vágyom...vágyom egy... - hajoltam közel hozzá. Vágyom egy ventilátorra.

Szerintem...Most meg tudna ölni a nézésével.

Sunyin elvigyorodok de...A szeme valamiért olyan furcsa.

Nem tudom mit látok benne,de valami nyomást éreztem a vállamon, és kezdtem elálmosodni...

Pár másodperc múlva már le is csukódott a szemem, és aludtam is.

Az ágyamba kelek, és Taylor sehol se volt...

Kimásztam az ágyból, körbejártam az egész lakást, de semmi...Anyámat is megkérdeztem, és azt mondta korán elment, de hagyott nekem itt egy cetlit.

Hm...Nem láttam sehol se, végigkutattam az egész szobám, aztán vettem észre, hogy a párnámon van...

..Na erre rá nem fogok jönni hogy ez mi a franc?!

Valami kis rajz...Körre hasonlít tán vagy kockára?

De miért nem szöveg...? Miért rajz?

Nem lehet ezen a fiún kiigazodni...Talán...Valamit csináltam tegnap amire nem emlékszem?

A ventilátoros poénomra emlékszem, de semmi másra...

Lehet megerőszakoltam...Nem azt nem hiszem, annyira részeg azért csak nem voltam...Bár tény, hogy jól néz ki, másrészt meg elég kanos vagyok, de tapasztaltam, hogy részegen nem áll fel...Úgyhogy ez kizárva...

Várjunk...Bazki el fogok késni a suliból...

Pattantam is, öltözködtem, gyorsan megreggeliztem, és megindultam.

Megint elszarakodtam az időt...És persze, hogy megint Taylor miatt...De ez a papírfecni nem hagy nyugodni...

Na majd kifaggatom.

Hallgattam a zenét, nézelődtem minden fele, de...Nem látom Taylort...Nem támadott hátba, nem hallom a motorjának a robogását semmi...

Elvitték az ufók vagy mi?

Vagy csak nagyobb késésbe vagyok, mint gondoltam...

Gyorsabbra vettem a tempót, futni kezdtem, beértem a suliba, benyitottam a terembe, és mindenki olyan meglepetten nézett rám...Mint ha egy szökött elmebeteg lennék...

Tanár viszont sehol...

Úgy érzem ez se az én napom....

Taylor a padján feküdt, és zenét hallgatott.

Olyan lehangoltak látszott...Mi a franc baja van?

Leültem Lexy mellé, aki szintén csöndes volt, és hozzám se szólt...

Mi a franc van itt mindenkivel?!

Bejött a tanár, felemelkedett Taylor is, és elkezdődött az óra.

Valami...Nagyon rossz telepedett az osztályra.

El nem tudom képzelni mi a fene történhetett, le vagyok maradva...

Lassan csordogált az óra, mindenki csöndesen írt, de engem szétvet az ideg...

Nem tudom mi folyik körülöttem, és ez baszottul idegesít...

Kicsöngettek, és Lexy olyan hirtelen és ijesztően nézett rám, hogy pár pillanatra megállt a szívem...

• Jézusom mit tettem? - néztem rá ijedten.

Felpattant az asztaltól, megfogta a kezem, és rángatni kezdett ki a teremből.

• Hé – kapálóztam, de olyan erősen tartott...Nem tudtam kiszabadulni a szorításából.

Felrángatott a tetőtérre, és a sarokba szorított.

• Mit csináltam nyögd már ki – toporzékoltam. Még mielőtt megölnél a szemeddel...

Láttam az arcán, hogy dühös volt rám...De miért??

• Taylor elmondta a tegnap estit.

A fejemet fogtam...

• Most komolyan emiatt van megsértődve? Ez röhej. Csak poén volt... - morogtam.
• Mi poén volt abba? - förmedt rám Lexy.

Őőőő...Szerintem nem egyre gondolunk.

• Miről beszélsz? - néztem rá kérdően.

Legyintett, és ott hagyott...Basszus ettől nem jutottam előrébb.

Wááá meg fogok zakkanni a tudatlanságtól basszus...

Visszamásztam a terembe, leültem a helyemre, és bámultam ki a fejemből.

Taylor rám se nézett...Lehet részegen valami nagyon sértőt mondtam neki?

Nap végén majd megkérdezem tőle...

Telt múlt a nap, mindenki áramlott kis, és már csak én maradtam, Taylor meg Lexy.

Lexyre néztem, és egyből értette, hogy Tayloral akartam beszélni négyszemközt.

Kiment a teremből, és odaálltam Taylor elé.

Méretbeli különbség megvolt...

Fel kellett rendesen néznem rá, hogy a szemébe nézzek.

• Mi bajod van? És mi ez a kis fecni? - mutattam fel neki.

Csak nézett rám...De a szemébe megint valami...Furcsát láttam.

• Semmi... - mondta hallgatagon, és elment mellettem...

Nem szeretem, ha ennyire semmibe vesznek...

Akkorát ordítottam, hogy Taylor visszafordult.

• Mond el mi a franc bajod van – förmedtem rá. Ne vegyél már ennyire semmibe bazki.

Nem mondott most se semmit...Ezt nem hiszem el bazki...

• Megerőszakoltalak amikor részeg voltam? Vagy valami sértőt mondtam? Könyörgöm mond már el – toporzékoltam.

A tekintete...Olyan bánatos lett, majd bele szakadt a szívem.

De válaszolni nem válaszolt, csak felemelte a kezét, végigsimított az arcomon, megint hátat fordított és elindult...

Mi...volt ez?

Nem tudom mit tettem...De így nem is tudok bocsánatot kérni, akármit is tettem...

Betettem a fülhallgatóm, elindítottam a zeném, és bánatosan ballagtam haza...Semmi életkedvem nem volt...

Csak Lexytől kérdezhetem meg, hogy mi van Taylorral, talán neki elmondta, mi bántja.

Hazaértem, ledőltem az ágyamra, és bámultam a plafont.

Mi rosszat tettem? Nem kapok senkitől se választ a kérdésemre...

Ledobáltam minden ruhám, engedtem egy jó nagy kád meleg vizet sok habbal, és befeküdtem.

Bemerültem a habokba, és elmélkedtem, meg áztattam magam.

Talán egy teljesen másik dimenzióba kerültem...Az ufók manipulálják az elmém, hogy azt lássam, amit ők akarnak, hogy lássak...

Túl sok filmet nézek...De akkor mégis mi történik körülöttem?

Nem emésztem magam megválaszolatlan kérdésekkel, inkább megyek aludni, hátha holnapra okosabb leszek.

Kimásztam, megtörülköztem, felvettem egy bokszert, és bezuhantam az ágyamba.

Nehezen jött álom a szememre, de el tudtam aludni.

Másnap nyúzottan keltem..Rosszat álmodtam.

Lexy és Taylor keresztül nézett rajtam, nem érdekeltem őket.

Bár...jobban belegondolva, mint ha a valóság is ilyen lenne...

Kimásztam az ágyból, mentem megmosni az arcom, hogy felfrissüljek, aztán mentem reggelizni, és összeszedni magam lelkileg...

Olyan lassan ettem, hogy anyám nyakon vágott, hogy siessek, mert elkések a suliból...

Betömtem az egész kaját a számba, és mentem gyorsan öltözni, aztán go suli.

Olyan üres volt az utca, mint ha az egész város kihalt volna...

Hétköznap van még, és nincs is olyan korán, hogy ilyen kevesen mászkáljanak az utcán.

Lehet, hogy csak beképzelem...

Taylor megint nem volt sehol...Szerintem kerül engem, és másik úton megy.

De Lexyt se látom...

A barátaim...elfordultak tőlem.

Nekem...Ők voltak a legfontosabbak.

Beértem az iskolába, leültem, és a padra dőlve bámultam magam elé.

Majdnem kiszaladt egy könny a szememből, de vissza tudtam tartani.

Elkezdődött az óra, de nem volt erőm felállni.

Szerencsére sokan álltak előttem, így a tanár nem vette észre, hogy fekszek a padon.

Leült mindenki, és elkezdte mondani a tananyagot, de...Annyira elment az életkedvem...

Lexy rám se nézett, Taylor kedvetlenül feküdt a padján, én meg legszívesebben ordítottam volna kínomba...

Vége lett az órának, felírtam két fecnire, hogy „búcsúzom” ledobtam Lexy és Taylor arcára, aztán kiviharzottam a teremből a könnyeimmel küszködve.

Felmentem a tetőtérre, és felnéztem az égre.

Annyira...fájt a szívem.

Odaléptem a párkány széléhez, és lenéztem a mélybe.

Mindenki lent nyüzsgött, vidultak, boldogok voltak, én meg itt fent szenvedek...

Pár napja olyan jó kedvem volt...Őszintén megmondva hiányzik Taylor állandó piszkálódása...

Annyira hozzászoktam már, természetessé vált...

Felálltam a párkány szélére, kitátottam a kezeim, és éreztem egy könnycseppet lefolyni az arcomon.

Behunytam a szemem, borultam előre, de egy kéz visszarántott, és rám ordított.

• Mi a fenét csinálsz? - rázogatott meg valaki, de homályosan láttam, nem ismertem fel.

Megint kezdett minden sötétülni...

Egy kórterembe vagy mibe ébredek, és Taylor ül mellettem aggódó arccal.

Felültem, és Taylort néztem.

Olyan..Dühöt láttam az arcán, hogy megijedtem tőle...

Felemelte a kezét, és arcon vágott...

• Hé – förmedtem rá.
• Miért akartál leugrani? - förmedt rám.
• Szerinted? Keresztül néztek rajtam bazki...Mint ha nem is léteznék, és basszátok elmondani mi a franc bajotok velem – förmedtem rá.

Kimásztam az ágyból, de hirtelen összecsuklott a lábam...

Gyenge a szívem...

Taylor guggolt le hozzám.

• Nem kell segítség, hagyjál békén – löktem el magamtól, és álltam megint lábra.

Már vége volt a tanítási napnak, összeszedtem a cuccaim, és kiviharzottam az iskolából egyenesen haza...

Nem érdekel senki és semmi, holnap péntek, azt túlélem, aztán hétvégén ki se fogok otthonról mozdulni...

Hazaértem, bezuhantam az ágyba, és ki se másztam onnan...Nem voltam éhes...Semmihez se volt kedvem...

Hamar elnyomott az álom.

Másnap mondhatni egész jól kelek, nem gyötört semmi hülye álom vagy hasonló...De életkedvem az még mindig nincs...Még az ágyból kikelni sincs erőm...

Erőt vettem magamon, vettem egy jó hideg zuhanyt, öltözködtem, és megindultam a suliba.

Semmi étvágyam nem volt....

Kedvetlenül sétáltam a suliba...Egyedül...Megint.

Már sose fogom visszakapni a barátaimat...Bárcsak tudnám is hogy mi a francot követtem el...

Beértem a suliba, beléptem a termünkbe, de Taylor sehol se volt.

Odamentem Lexyhez, leültem mellé, és felé fordultam.

• Nem tudod Taylor hol van? - kérdeztem.
• Elment – nézett rám.

...Lerökönyödtem.

• MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII? - ordítottam el magam, és az egész osztály engem bámult... Mikor? Miért? Hova? Miért nem szólt? Wáááááááááááááááááááá.
• Ezt itt hagyta neked – nyújtott át egy CD-t Lexy.

Mi lehet rajta?

De miért...Ezt nem hiszem el bazki...

Edzés (Naruto x Jiraiya)

Edzés

A séróbáró megint Sasukéval foglalkozott...Kezdett már nagyon idegesíteni, hogy mindenki Sasuke körül zsongott, rám meg senki se...figyelt.

Nem tudtam mit tenni, sétálgattam a városba, mert így nem tudok edzeni...

Hirtelen lányok sikoltozását hallom.

Odarohanok, és egy furcsa külsejű, fehér hajú perverz hapsi leskelődik a lányok után...

Hosszú derékig érő fehér haja volt, barnás ruhák voltak rajta, piros mellény, és hálós póló, a lábán meg fapapucs volt.

Meg kell hagyni, jó nagy darab volt, kb. a derekáig érhettem...

Rám nézett...

• Te kéjenc, mit leskelődsz a lányok után? - mutattam rá.
• Mit szólsz be te kis egér?
• Milyen egér? - mérgelődtem, de nem is figyelt rám...

Megfojtom...

Valahonnan olyan ismerős volt...Azt hiszem Tsunade banya beszélt nekem róla.

Jiraiyanak hívják, és ő volt régen a társa Orochimaruval együtt...

Érdekes egy banda lehetett, bár jobban belegondolva...Pont olyanok mint mi.

Tsunade erőszakos, és agresszív, mint Sakura, Sasuke önfejű és beképzelt...Mint Orochimaru.

Akkor én erre a vén kéjencre hasonlítok?!

De hát...akkor ő csak tud nekem segíteni edzeni.

• Te kéjenc – mutattam megint rá. Te fogsz nekem segíteni az edzésembe.
• Dehogy. Fontos kutatásokat végzek az új könyvemhez – mutatta fel.

Ezt a könyvet én már láttam...Ezt szokta állandóan Kakashi sensei olvasni..És mindig irul pirul tőle...

• Az nem kutatás, ha ártatlan lányokat lesel ki... - mondtam közömbösen. Segíts nekem kéjenckém.

Fogta a fejét...Hmmm tudom én mivel tudom rávenni.

• Sexy Jutsu – kiabáltam el magam, és változtam át csinos fiatal szőke lánykává.
• Ahh. De jól néz ki. Rendben segítek, de csak akkor ha ilyen formába maradsz – folyatta a nyálát.

Visszaváltoztam.

• Perverz – jegyeztem meg halkan.
• Jól van segítek, de utána leszállsz rólam? Folytatnom kell a kutatást.

Bólintottam.

Bementünk a fürdőbe.

• Itt kezdjük.

Ööö...

• Mi van? Itt mégis mit edzhetek?
• A csakrád kontrollálását. - indult meg Jiraiya a vízen, és maradt meg rajta. Ha tudod irányítani a csakrád, akkor te is meg fogsz tudni majd állni a vízen.

De menő, bár ennek nem tudom mi haszna.

Én is megpróbáltam, az elején még egy lábbal ment is, aztán belezuhantam a forró vízbe....

• Ez nagyon forró – ordítottam el magam.
• Gyakorold csak – kuncogott. Amíg nem megy rendesen, addig nem mutatok neked semmi mást.

Perverz kéjenc...De tuti jó trükköket tud, muszáj megtanulnom a csakrakontrollálást.

Jiraiya furán nézett rám...Kezdtem feszélyezve érezni magam.

Biztos azt képzeli, hogy csinos szőke kislányka vagyok...

Egy óráig szenvedtem, de aztán nagy nehezen végre sikerült megállnom a vízen.

• Igen, igen – ugráltam.
• Rendben. Gyere – mondta Jiraiya.

Elmentünk egy kis tóhoz.

• Mit fogunk most csinálni? - kérdeztem izgatottan.
• Vedd le a pólód – mondta...

Mit akar ez velem csinálni...

Levette a pólóm, és elém térdelt.

A pecsétet nézegette a hasamon.

A tenyerét a hasamra tette, simogatta, és elnevettem magam.

• Csikis vagyok – kuncogtam.
• Tényleg? - vigyorodott el. Hmm...Fiatal fiú létedre, egész jó tested van.

Bolond kéjenc...Jó hogy meg nem rontja az ártatlan tiszta testem...

Valamit mormolni kezdett, aztán teljes erőből gyomron vágott úgy, hogy elvágódtam...

• Ez meg mi a fene volt? - kiabáltam rá.
• Most már jól előtudod hívni a 9 farkú róka csakráját.

Rámentem a vízre, és tényleg biztosabban álltam a vízen.

• Gyere – mondta Jiraiya. Meg tanítom, hogyan idézhetsz Shinobit.

De menőn hangzik.

Leterített elém egy tekercset.

• Válassz.
• Nem valami nagy a választék – morgolódtam.
• Nem mindegy, ne tökölj már ezen – háborodott fel.
• Jól van jól van.

Békát választottam...

Megharaptam az ujjam, és vérrel beírtam a nevem a tekercsbe.

• Na próbáld meg beidézni – tette karba Jiraiya a kezét.

Rendben.

• Shinobi idézés – szegeztem a tenyerem a földre.

Csak egy kis ebihalat tudtam megidézni...

• Ennyi? - hajolt le Jiraiya.
• Próbálkozom – morgolódtam.

Egy órán keresztül szenvedtem vele, de nem sikerült.

• Nézd, de legalább már farka van – ujjongtam. Ez is előrelépés...
• Reménytelen eset vagy – mondta, és gondolkozni kezdett.

Semmi se akar összejönni...

Jiraiya megint furcsán nézett rám.

• Mit akarsz tőlem hegyi kéjenc? - hajoltam közel hozzá.
• Ezt még gyakorolgasd, de most megtanítok neked valami sokkal jobbat.
• Mit mit mit? - kérdeztem izgatottan.
• Rasengant. De csak akkor, ha megtalálsz engem az erdőbe – vigyorodott el sunyin.
• Ennyi? Ez meg se kottyan – toltam ki a mellem.

Jiraiya olyan gyorsan eltűnt, hogy fel se eszméltem...

Lehet mégse lesz olyan könnyű megtalálni, mint ahogy azt gondoltam...

Több esze van, mint amit mutat, csak hát perverz...És a lányok elveszik az agyát.

Elindultam az erdő felé, beléptem a fák közé, és hirtelen sötétség telepedett az erdőre...

• Mi a fene volt ez? Nincsenek is viharfelhők – gondolkoztam el.

Valami itt nem stimmel...

Sétálgattam ide oda, de nem láttam a kéjencet...De éreztem, hogy ő figyel engem.

A fák mint ha mozogni kezdtek volna...

Aztán jöttem rá mi ez...

• Ez egy Genjutsu – kiabáltam el magam, de amint elhagyta a számat, valaki elkapott hátulról...
• Már késő – suttogta Jiraiya a fülembe, és nyalta végig a nyakam.

Beleborzongtam...

Biztos, hogy ez is a Genjutsu része...

Egyik kezével magához ölelt, másik kezével meg rám markolt.

• Ez nem igazi, ez nem igazi – mondogattam.

Jiraiya halkan kuncogott a fülembe, belerakta a kezét a nadrágomba, és masszírozni kezdett...

Hangosan nyögtem de...Miért csinálja ezt? Azt hittem a lányokat szereti...Vagy megint szende kislánynak képzel...

Nem volt erőm menekülni, mint ha kiszívta volna a csakrámat, ki voltam szolgáltatva ennek a kéjencnek...

Lágyan beleharapott a nyakamba, letolta a nadrágom, és lágyan húzogatni kezdett.

Nem tudom miért...De élveztem.

Ez is a Genjutsu hatása lehet...Fenébe, hogy ilyen béna cselnek bedőltem...

Jiraiya megforgatott, elővett két Kunai kést, és a pólómnál fogva a fának szegezett...

Letérdelt elém, felhúzta a pólóm, és végig lehelt a testemen.

Kirázott a hideg tőle...

Elővette a férfiasságom és lágyan megnyalta.

Hangos nyögés hasított a fák lombjai között, Jiraiya erősen szívni kezdett, aztán hirtelen abba hagyta...

Rám néz, sunyin elvigyorodik, kiveszi a Kunai késeket, eldobja, és megfordít.

A fának présel, letolja a bokszerem, és megnyalja a nyakam.

• Nagyon jó tested van – búgta a fülembe Jiraiya.

Nem bírom...Nem élvezni...Milyen kegyetlen Genjutsu ez?!

Hátra fordultam, és Jiraiya elővette a férfiasságát...

Nyeltem egyet, lassan kezdte el betolni, és felordítottam a fájdalomtól, de Jiraiya a kezét a számra tette.

• Halkabban – suttogta. Nem sokáig fog fájni.

Levette a barna felsőjét, és már csak a hálós póló maradt rajta...

Idős kéjenc létére nagyon is jól nézett ki, és izmos volt de...Miért gondolkozok én ilyeneken?!

Egyre mélyebbre hatolt, hangosan nyögött a fülembe, és simogatni kezdett alul érdes kezével.

A fájdalom nem akart elmúlni, könnyezni kezdtem, Jiraiya elkapta az állam, és hátra fordított.

• Milyen édes fiúcska – mosolygott rám, és csókolt meg.

Szinte minden erő kiszállt a testemből...Éreztem, hogy majdnem összeesek, de Jiraiya gyorsan betolta a lábam közé a lábát, hogy megtartson.

A fájdalom kezdett tovaszállni, hangosan nyögtem, és a fa kérgét kezdtem el kaparni.

Jiraiya egyik kezével óvatosan átkarol, másikkal kényeztetni kezd alul, és hangosan nyög a fülembe.

Egyenletesen vonaglott bennem, éreztem, hogy közel vagyok, hangosan nyögtem, és ráspricceltem a fára...

Ennél furább nem is lehetne ez a nap...

Jiraiya megint megfogta az állam, hátra fordított, és rám mosolygott.

• De elpirultál – csókolt meg megint.

Elgyengültem...Az élvezettől.

Remegni kezdett a lábam, Jiraiya gyorsított a tempóján, hangosan belenyögött a fülembe, és térdre esett.

Jiraiya izzadt teste...Nagyon jól nézett ki...

Késztetést éreztem, hogy odamenjek hozzá.

Bátortalanul az ölébe ültem.

Ez a Genjutsu nagyon gonosz, és irányít engem...Ezt még egyszer nagyon megbánja az a kéjenc...

Ilyenkor sajnálom, hogy nem figyeltem oda órán, mert nem tudom hogy kell megtörni...

Jiraiya sunyin rám vigyorog, érzem, hogy újra keményedik meg alattam, hirtelen elkapja az állam, megint megcsókol, és érzem, hogy újra jön belém.

Hangos nyögés hagyja el a szám, hátrafeszül a testem, és Jiraiya újra egyenletesen kezdek vonaglani rajta.

Semmi erőm nincs már, de mégis csinálom...Élvezem.

Végigsimítottam Jiraiya feszes izmos testén, kuncogott, aztán szorosan magához ölelt, gyorsított megint a tempóján, és belém engedte megint magát.

Erőtlenül dőlök ki az avarra, és nézem a fák lombjait.

Próbálom visszanyerni az erőm...

Jiraiya ágaskodik felém, és vigyorog rám.

• Mi volt ez a Genjutsu? - kérdeztem lihegve.
• Csak a sötétség az erdőn volt Genjutsu, a többi mind megtörtént igazából – vigyorodott el sunyin.

…

• Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii? - pattantam fel. Te sunyi szatír kéjenc perverz – morgolódtam. Meggyaláztad a testem – háborodtam fel.
• Ahogy látom, még van erőd dühöngeni – kuncogott.

Közel hajolt hozzám, hogy már majdnem összeért az ajkunk.

• Mondtam, hogy nem Genjutsu volt. Amit csináltál, saját akaratból csináltad – mosolygott rám.

Ez nem lehet...Tényleg így van.

• Másrészt meg megtetszettél – kuncogott. Fiatal fiú létedre tényleg nagyon jó a tested.

Perverz kéjenc...Mindenesetre többet nem fogok bedőlni ilyen trükköknek...

Elkapta mindkét kezem, közel hajolt hozzám, és megint megcsókolt.

Belepréselt az avarba, de olyan jó érzés volt...

De...A Rasengant nem mutatta meg...

Vakarcs Szerelem - 9. Fejezet

Vakarcs Szerelem – 9. Fejezet

Eljött a nagy nap, itt a Halloween sok cukor, mindenféle idétlen jelmez, nagyon jó hangulat, és sok sok ijesztgetés.

Vártam mindenkire hogy összeszedje magát, meg a jelmezét.

Bolyhost is beöltöztettem, bár az ő jelmeze korántsem volt olyan nagyszabású mint az enyém.

Csak egy köpenyt adtam rá, mint ha ő lenne szuperman, vagyis szuper oroszlán.

Felvettem az oroszlánfarkam, a mancsaim, és egy maszkot.

Igazi vérbeli oroszlán vagyok, vagyis majdnem, sajnos olyan oroszlán nem lehetek mint Bolyhos.

Bolyhos kicsit megijedt tőlem.

• Nyugi, én vagyok – simogattam meg a fejét.

Leültem Bolyhos mellé, és vártam.

Előmászott Sakuchi...Azt hittem dobok egy hátast.

Ugyanolyan maszkja volt mint nekem...Mármint úgy értem, hogy ugyanúgy csinálhatta mint én.

Meg a mancs, a farok és a tappancs is stimmel...Gyanús.

• Hogy csináltad? - léptem oda hozzá, és sandítottam rá.
• Interneten keresgéltem, és találtam.

Jobban belegondolva én is onnan szedtem, és csináltam meg.

Látok rendesen a maszkba, de oldalra nem...És Sakuchi ezt kihasználta, és letapizott...

• Milyen szexi oroszlán segg – csapott rá a hátsómra...

Megölöm...

• Megfojtalak – vágtam fejbe. Attól még hogy nem látlak, tudom milyen vagy.
• Jaj, valld be őszintén, hogy így jobban tetszek.
• Egyértelmű. Inkább ez, mint enélkül – kuncogtam.
• Gonosz... - jegyezte meg.
• Még mindig nem vagy az esetem, de így már annál inkább – nevettem el magam. Végre olyan szőrös vagy, mint amennyire akartam.

A farkamat kezdte rángatni...

• Hagyd a farkam – morogtam rá.
• Tudod mikor – kuncogott. Végre húzogathatom a farkad.
• Hülye – vágtam fejbe.

Leültünk az asztalhoz, és vártunk...Mit tököltek már ennyit?!

Lucille végre megjött.

Sötét angyal volt...Mennyire illett hozzá.

Egész jól meg volt csinálva.

Fekete szoknya, fekete top, acélbetétes bakancs, fekete harisnya, feketére kisminkelve, és szép nagy terjedelmes angyalszárnyak.

• Passzol hozzád – kuncogtam.

Végigsimított a maszkomon...

• Még is is meg tudlak rontani bögyörőm – suttogta halkan.

Kirázott a hideg...

Nagyon kíváncsi vagyok God mi lesz.

Miután megjött God, azután megyünk a többiekért.

Gondoltam iszok egy pohár vizet, amíg nem jön God, de amire visszafordultam, már itt állt előttem...

• Mi vagy te? - néztem rá kérdően.
• Gladiátor. - kuncogott.

Hm...Milyen jól nézett ki.

Alig volt rajta ruha.

Bőr cuccok fedték azt a kis felületet, ami a testén volt, a a mellkasa, hasa, a lába, a kezei, mind csupaszok voltak, csak egy gladiátor alsó vagy mi volt rajta, meg volt egy buzogánya is.

Végigsimítottam a hátsóján.

• Ne csináld – mondta zavartan.
• Te öltöztél így – kuncogtam. Ez olyan mint ha rád lenne írva, hogy „gyere, ronts meg”.
• Bolond vagy.
• Ez nem újdonság – pironkodtam. De te meg nagyon is jól nézel ki – öleltem meg őt. Na de induljunk meg a többiekért – iramodtam meg.

Milyen sokféle jelmez volt, nem győztem kapkodni a fejem.

Bár a gyerekek fantáziája jóval szélesebb, de azért én se panaszkodhatok.

Megláttam Sayat...Már innen messziről szívinfarktust kaptam tőle...Miért is?

MERT ORVOS VOLT...

Irtózom az orvosoktól...Nagyon nagyon nagyon...

Megtorpantam előtte...

• Mért pont orvos...? - morogtam. Félek tőlük.

Sunyin elvigyorodott.

Jézusom...

• Mindjárt meglátod miért – nevetett gonoszan.

Hirtelen azt érzem, hogy valaki rám markol...De...Az nem Sakuchi volt, mert ő itt áll előttem...

• Szija drágaságom – suttogta a fülembe egy ismerős hang.

Hátra fordulok, és Sangoval találom magam szembe...Akin eléggé kihívó nővérke ruha van...És Mayon is.

Megint egy hentai jutott eszembe róluk...

• Ők az én nővérkéim – kuncogott Saya.
• Szívesen leápollak Hoch – állt elém Sango, és markolászott meg...
• Nem szükséges... - mondtam zavartan.

Beálltak Saya mellé, és már csak Denire vártunk.

El nem tudom már képzelni ő minek öltözhet...

• Szia Hoch – hallottam meg hirtelen magam mögül Deni hangját, de amint megfordultam lerökönyödtem...

Nem lehet....

• WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – ordítottam el magam, és bújtam God mögé.

Bohóc volt...Ijesztő bohóc.

• Mért van az, hogy mindenki a félelmemnek öltözik bazki? - háborodtam fel.
• Félsz a bohócoktól? - vigyorodott el Saya.
• Kicsi koromba megijesztett egy...Azóta irtózom tőlük... - mondtam remegve.

Deni zavartan álldogált.

• Bocsi, nem tudtam – mondta.

Megpróbáltam megnyugodni...Aztán Saya elővett egy hatalmas fecskendőt.

Megint ordibálni kezdtem...

• A tűktől is félek...

Totál hülyének néztek...

• Nem igazi fecskendő – mondta Saya.
• Nem érdekel, tűfóbiám van, akár igazi akár nem – toporzékoltam.

Na de végre mindenki megjött, és megindulhattunk az estébe cukrot vadászni.

Házaltunk, és annyi -féle cukorkát kaptunk, azt se tudtam, hogy létezik ennyi -féle édesség...

Leültünk egy kicsit a cukorvadászat közbe csemegézni.

Nézelődtem egy kicsit, aztán valami furcsát vélek felfedezni.

• Nézzétek – mutattam egy útra, ami az erdőbe vezetett, és cukorkák voltak elszórva.

Érdekes, muszáj lesz utána néznünk mi lehet ez.

Felpattantunk, és megindultunk a cukorkaösvényen.

Már egy jó ideje követtük, de semmi furcsát nem találtunk.

Másrészt meg eléggé sötét volt, elemlámpát viszont nem hoztunk...

Telefonnal világítottam meg az utat, aztán vettem észre...Hogy vér van a földön.

• Ez nem lehet...
• Mi az? - nézett rám Saya.
• Vér...Van a földön.

Mind elsápadtak.

Követtük a vér nyomát...És egy hullára találtunk.

Mindenki ordibálni kezdett.

• Nyugi már...

Bár én is eléggé be voltam pánikolva attól a megcsonkított kibelezett hullától...

• Szólni kéne valakinek nem? - törtem meg a pánikot.
• Akkor azt hinnék, mi voltunk azok – idegeskedett Saya.

Van benne valami...

• Akkor meg hagyjuk itt, mást nem tudok. Az erdő mélyén van, csak nem találja meg senki.

Amíg elmélkedtünk, addig Deni eltűnt...

Az ordítását hallottuk a távolból.

• Deniiiiiiiiiiiiiiii – ordítottam el magam. Mi a tököm folyik itt? - fogtam a fejem. Meg kell találnunk Denit, és elhúzni a picsába innen...

Megindultunk azzal a minimális fénnyel keresni Denit, amink volt...

• Úgy érzem...Eltévedtünk... - pánikoltam be.

Basszus mégis mekkora ez az erdő?!

Nem az őserdőbe vagyunk bazki...

Megint Deni ordítását hallottuk.

• Megyünk – kiabáltam. Bárcsak tudnám is, merre... - jegyeztem meg halkan.

Azon kaptam magam, hogy Sakuchi is eltűnt...

• WÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – ordítottam el magam. Mi történik itt? - estem térde. Ez nem egy horrorfilm...Hanem Halloween.

Szép sorba kezdett mindenki eltűnni...

Már csak én maradtam, meg God.

• Meg fogunk halni... - mondtam halkan.
• Dehogyis – legyintett God.
• Mindenki eltűnt bazki – förmedtem rá. Hogy veheted ennyire félvállról?
• Jól van, nyugi, mert szívinfarktust kapsz az idegeskedéstől.
• Te nem idegeskedsz, mert eltűntek a barátaink? - háborodtam fel.

Keresgéltük össze vissza, de semmi...Csak a sikolyukat hallottam a messzeségbe...

God is eltűnt...

• NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE – estem térde.

Miért...Miért történik ez?!

Ide oda kezdek rohangálni, de semmit se látok...Csak lépéseket hallok mindenütt.

És egyre...Közelebb és közelebb jönnek hozzám.

Eltévedtem...Sose fogok kijutni innen, itt fogok meghalni basszus...

Vörös szempárok kezdtek rám meredni egymás után a sötétből...

Megállt bennem az ütő...

• Félek...nagyon félek – mondtam remegve.

Ordítani kezdtem, hátha meghallja valaki a segélykérésem, de senki...Egyedül maradtam.

A vörös szemek rám szegeződnek, és egyre közelednek...

Hátrálni kezdek, a telefonom kiesik a kezemből, és teljes sötétség borul rám.

Ordítok, és térdre esek.

A vörös szemek megállnak előttem, és néznek.

Belém fagyott a vér, még levegőt venni se mertem...

Hangos ordítások hasítottak az éjszakába, mindenki ordítása hallatszott...

• Ez csak egy rémálom lehet...Egy rossz álom, egy rossz álom – öleltem át a térdem.

Hirtelen hatalmas csend ült az erdőre, csak a szél susogását lehetett hallani.

Valakinek...A leheletét éreztem az arcomon...Mozdulni se mertem.

Az a vörös szempár az orrom előtt volt, fújtatott, és hangos nevetések törtek föl az erdő fái közül.

Felálltam, futni kezdtem, de megbotlottam valamibe, és eltaknyoltam a levelekbe...

Bolyhos...ő hol lehet?

• Bolyhos – kiabáltam kétségbeesetten. Gyere ide.

Semmi...

Már éreztem a könnyeim az arcomon lefolyni, de...Valaki hirtelen elkapott hátulról, és nem eresztett...

Éreztem a lélegzését a nyakamon, de nem szólt...Hallgatott.

Nem mertem mozdulni, levegőt se venni, csak meredtem a sötétbe, ami előttem terült el.

Hirtelen egy kis fény villan fel...És mindenki itt áll előttem...Véresen, megtépázva, és elvetemült gyilkos tekintettel néz rám...

Belém fagyott a vér...Érzem, hogy nem fogok sokáig élni.

• Bevetted – suttogta a fülembe egy ismerős hang...

Majdnem megállt a szívem...

Nem...Ez nem lehet.

• Sak..uchi – nyögtem ki erőtlenül.
• Pontosan – kuncogott a fülembe.

….............................................................

Azt hittem menten agyvérzést kapok...

• Te hülye bolond – ordítottam el magam, álltam fel, és vágtam fejbe. Majd összeszartam magam a félelemtől bazki...

Kuncogott...És a többiek is előjöttek a sötétből...

• Mindenki benne volt...? - háborodtam fel.

Bólintottak...

Úgy érzem...Elpattant egy ér az agyamba.

• Sakuchi ötlete volt, hogy játszunk veled egy kicsit – kuncogott Lucille.

Úgy elkezdtem szitkozódni, hogy még életembe nem soroltam fel ennyi csúnya szót egyszerre...

• A jó kurva életbe szórakoztok velem? - ordítottam megint. Tudhatnátok, hogy baj van a szívemmel, és meg is állhat...És mindenki... - mondtam hallgatagon és Denire néztem.

Nem mondtak semmit, csak elkerekedett szemekkel néztek rám.

Dühöngve mentem el, és hagytam a picsába ott őket...

Még mindig nem nyugodtam meg...Ez már jóval túl volt a normális egyszerű ijesztgetésen...

Bezuhantam az ágyamba, betakartam magam fülig a takaróval, és próbáltam elaludni...De nem ment...Még mindig féltem...