Elérhetetlen Boldogság
Mindig van olyan, amire nagyon vágyunk és szeretnénk, de nem biztos hogy megkaphatjuk.
De kitudja mit hoz a jövő...
Velem is megtörtént az, amit sose gondoltam volna.
Mindig is volt egy tanár, akit nagyon nagyon kedveltem, de sohase tanított engem.
Néha bejött helyetesítésre, és úgy ismertem meg.
Nagyon jófej, kedves barátságos tanár.
Minél többet láttam őt, annál jobban kezdtem kötődni hozzá.
De Tudtam hogy nincs rá esély, hogy köztünk valami is legyen.
Sajnos nem ő tanított engem, úgyhogy még a közelébe se nagyon tudtam lenni.
Ezért néha, ha van rá alkalmam, és tudom hol van, kémkedek utána, és nézem őt.
Ma fizika órám volt, ott sétálgatott a termünk előtt, mert most ő volt a folyosó ügyeletes.
Kimentem a teremből, hogy jobban tudjam őt figyelni, ahogy sétálgatott.
Odamentem egy kiálló álványszerű dologhoz, ahol ülni lehetett, és onnan figyeltem őt.
Sétálgat visszafelé a folyosón, én meg a fejemre húztam a sapkám, nehogy meglássa hogy figyelem.
Látom a sapkám alól hogy lassan lépdel felém, és megszólit:
-Vedd le a sapkádat édes fiam, jó a hajad nem kell azt eltakarni.
Megsimogatta a fejem, és egy nagyon melengető barátságos érzés járta át a testem.
Sose éreztem még ilyen boldogságot.
Ahogy a hangja símogatta a fülemet, Barátságos mosollyal nézett rám a szemüvege mögül.
Aztán amien gyorsan jött, olyan gyorsan tűnt is el a folyosó másik végén.
Sétálgatott még egy párszor előttem, de nem különösebben csináltam semmit, csak néztem őt.
A nap hátralevő részébem végig ő járt a fejembe.
A meleg barátságos keze ahogy végigsimította a fejem.
Mindennél nagyobb örömet okozott nekem hogy észrevett.
Másnap jövök a suliba, és megint állandóan csak ő jár a fejembe.
Megyek első órámra, becsöngettek de senki se jött negyed óráig.
Aztán bejött valaki, én meg majdnem leborultam a a padból.
A kedves német tanár jött be, és mondta hogy nincs tanár, és hogy ő fogja helyettesíteni a két következő órát.
Leült velem szembe és azt mondta:
-Nagyon örülök hogy újra látjuk egymást.
Kicsit elvörösödtem és lefeküdtem a padra hogy ne lássa.
Ahogy halottam a melengető hangját, ahogy beszélgetett az osztálytársaimmal, egész szívem megtöltötte szeretettel.
Felnéztem a padról és próbáltam őt úgy figyelni hogy ne vegye észre, de nem nagyon ment.
Mindig észrevette, rámnézett és elmosolyodott.
A mosolya az, ami annyira kedves és megragadó, hogy legszívesebben megölelgetném és soha nem ereszteném el többet.
Olyan hamar eltelt az a két óra, hogy észre se vettem.
Felállt, mindenkitől elköszönt és kiment az ajtón, utána akartam volna fordulni de már eltűnt.
Utána akartam volna szaladni de amire kiértem már a lépcsőn se láttam őt.
Szomorúan visszaballagtam a termembe, leültem és egy könycsepp folyt végig az arcomon.
Ma rengeteg tanulnivalóm volt, és bent maradtam még egyedül, hogy befejezzem a tanulnivalóm.
Annyira elmélyültem a tanulásba, hogy észre se vettem hogy a tanárúr bejött, és ott ált mellettem.
-Te hogy hogy még itt vagy édes fiam?
-Rengeteg a tanulnivalóm, és bekell pótólnom sokmindent.
-Itt maradok veled ha nemgond.
Kicsit elvörösödtem, lehajtottam a fejem és írtam tovább.
Elmosolyodott, elsétált a tanári asztalhoz, leült, és figyelt engem amitől nagyon zavarba voltam; és ő is észrevette rajtam.
Kicsit elakadtam a tanulásba, de nem mertem megkérni a tanárúrat hogy jöjjön ide segíteni.
Észrevette hogy gondom van és odajött nekem segíteni.
-Mi a gond, mit nem értesz?
-Nem tudom hogy kell a számológépemmel kiszámitani ezt az egyenletet.
Lágyan megfogta a kezem amitől nagyon elvörösödtem, és irányitotta a kezem mit nyomjak meg.
A keze megint olyan símogató, meleg volt, ami az egész testem átjárta és nagyon nagy boldogságot éreztem a szívembe.
-Nagyon szépen köszönöm tanárúr.
Megsimizte a fejem és visszament a tanári asztalhoz.
Mosolyogva csináltam tovább a leckém, néha felnéztem, és láttam ahogy a tanárúr igazgatta a szemüvegét, közbe olvasott és olyan aranyos volt.
-Végeztem a leckémmel tanárúr, és hazamennék anyukámnak segíteni. Nagyon szépen köszönöm a segítséget.
-Gyere ide egy kicsit, mondani szeretnék neked valamit.
Kicsit félénken odasétálok hozzá és mereven megállok.
Feláll, gyengéden megölel, én meg azt se tudtam hirtelen mit csináljak.
Nagyon jóó érzés volt. Közel hajol hozzám, és belesuttogta a fülembe:
-Nagyon sajnálom, hogy nem tanítalak!
Megrökönyödtem és majdnem sírni kezdtem.
Kifutottam a teremmből, és egész hazaúton sírtam.
Bebújtam a takaróm alá, és nem akartam előjönni onnan.
Egész éjjel a tanárúr járt a fejembe, és sehogyse tudtam őt kiverni a fejemből.
Egész éjjel nem tudtam aludni.
Nagy nehezen feltápászkodom, lemosakodom és vánszorogva elindulok a suliba.
Becsöngetnek az első órámra, jön a tanár, de valahogy nem akaródzok felkelni a padról, és az egész órát átalszom.
Kincsöngettek, elmentem a mosdóba, hogy kicsit felfrissícsm a pofám és ne legyek álmos.
Kijövök a wécéből, futnék le a terembe, de valakibe beleütközöm és elesek.
-Jaaj elnézést, csak nagyon siettem mert becsöngettek...
Felnézek és a tanárúr néz le rám.
-Semmi baj édes kisfiam.
Nagyon elvörösödtem, és elfelejtettem hogy órám van.
-Had segítsek.
Kinyujtotta a kezét és felsegített.
-Nagyon sajnálom tanárúr, hogy belerohantam magába.
-Semmi baj, megsimogatta a fejem és azt mondta:
-Menj órára mert elkésel.
Leszaladtam a lépcsőn, pont beértem a tanár előtt, és megint nagyon boldog votlam.
A nap többi részét megint azzal töltöttem, hogy rá gondoltam állandóan, és ezért nem tudtam rendesen figyelni a tananyagra.
Vége volt az órának és megint maradhattam bent, hogy bepótóljam a lemaradásom.
Irtam, és vártam hogy a tanárúr megint jöjjön, de nem jött.
Elszomorodtam, összepakoltam a cuccaim, és épp amikor kimentem volna a kapún, halottam a tanárúr melengető hangját:
-Várj meg, én is most végeztem, mennjünk eggyüt haza!
Zavartan sétálok a tanárúr mellett, de nem merek ránézni.
-Nagyon jó így kettesbe sétálgatni ilyen jó időbe, nem gondolod?
I-gen...Vörösen elmosolyodom, és megpróbálom teljesen ráhúzni a sapkám a fejemre.
Annyira ráhúztam, hogy nem vettem észre hogy oszlop van előttem, és neki mentem.
-Jaaj vérzik az orrom...
-Gyere fel hozzám kisfiam, megpróbáljuk elállítani.
Felmentem a lakására, leültem az ágy szélére, és meg se mertem mozdulni.
-Hoztam egy kis jeget a nózidra, hátha eláll tőle a vérzés. Tee kis butus, mért kellet annyira ráhúznod a fejedre a sapkád?
Odaül mellém, és megfogja a vállam én meg kicsit megremegek.
-Öhhhm nem tudom, csak nagyon zavarba votlam.
-De miért?
-Áhh semmi nem fontos.
-Leközelebb jobban vigyázz, mert nagyobb bajod is eshetet volna.
Kicsit magához ölelt, és megsimizte a fejemet.
Nagyon boldog voltam, legszívesebben kiugrottam volna a börömből, de akkor se mertem neki elmondani mit érzek iránta.
-Köszönöm hogy ellátott tanárúr, de nekem mennem kell haza.
-Nagyon szívesen kisfiam.
Kimentem a kapun, visszanéztem még egyszer, és nagyon elszomorodtam.
Otthon a sötét szobába egész éjjel azon gondolkodtam, hogy a tanárúr is érez e valamit irántam.
Tudna e engem úgy szeretni, hogy jóval fiatalabb vagyok nála.
Megint egész éjjel nem aludtam.
Bevánszorgok a suliba, becsöngettek és rohantam volna az órára de belebotlottam a tanárúrba.
Ott ált az ablaknál, és nézett kifelé.
Bebújtam a fal mögé hogy ne vegyen észre hogy figyelem.
Láttam hogy valamiért szomorú.
Oda akartam volna menni hozzá, de egy kicsit elnéztem felőle és hirtelen eltünt.
Közbe észbe kaptam, hogy nekem órám van és szaladtam le a termemhez, mert már egy jóideje becsöngettek.
Órán azon elmélkedtem, hogy miért lehet ilyen szomorú.
De most megpróbáltam figyelni órán, és úgyahogy részbe ment is.
Óráim után fel akartam menni a tanárúrhoz, hogy megkérdezzem mért volt szomorú, de amire fölértem nem volt az irodába.
Megkérdeztem hol van, és azt mondták ma előbb ment haza.
Kicsit meglepődtem, de beszélni akartam volna vele, ezért elmentem a lakására de otthon se volt.
Kicsit megiedtem, és össze vissza kezdtem keresgélni őt, de sehol se találtam.
Beesteledett, és mennem kellett haza, mert este veszélyes a környék.
Sétáltam a sötétbe, hirtelen valaki beránt egy sikátorba, és befogja a számat.
-Nyugodj meg nem akarlak bántani.
Megfordultam, és a tanárúr volt az.
-Hogy hogy itt van tanárúr? Mit keres ijenkor a környékemen? Nagyon veszélyes ilyenkor it járkálni.
-Rád vártam. Azért jöttem el előbb a suliból.
Ledöbbentem...
-Ahogy megláttalak téged egyből megtetszettél. Olyan kis visszahuzodó vagy és ez tesz téged aranyossá.
Elvörösödtem és próbáltam eltakarni az arcomat.
Tanárúr elvette a kezem és látta hogy sírok.
-Mi a baj?
-Szerelmes vagyok magába! Amióta megláttam csak magára gondolok, de nem mertem elmondani, mert féltem. Sok év van köztünk, és még ha el is mondtam volna, akkor is féltem volna mit válaszol.
Térdre estem és zokogni kezdtem.
-Sajnálom tanárúr!
Letérdelt velem szembe, megfogta az arcom, és letörölte a könnyeim.
-Semmi baj édes kisfiam. Az érzéseidnek nem lehet parancsolni. Énis beléd szerettem. Minél többet láttalak, annál jobban próbáltam hozzádférkőzni, csak te elfutottál.
-Sajnálom tanárúr, csak kicsit megiedtem.
Szorosan magához ölel, és lágyan végigsimogatja a hátamat.
Hirtelen olyan dolgot éreztem, mint még soha.
Sose gondoltam, hogy ez egyszer megtörténhet.
Szorosan átöleltem a tanárurat, és el se akartam többet ereszteni.
-Nagyon szeretem magát tanárúr, és nem szeretnék maga nélkül élni. Kötödöm magához mert nagyon kedves és szeretnivaló.
Kicsit elenged és lágyan megfogja az arcom.
-Aranyos és bátor fiú vagy, hogy elmerted mondani mit érzel.
Végigsimította az arcomat, közel hajtol hozzám, és lágyan megcsókolt.
Hihetetlenül boldog voltam, és olyan boldogságot éreztem mint eddig még sosa senkitől.
Lágyan megfogtam a tanárúr vállait és én is visszacsókoltam.
-Köszönöm tanárúr.
Lágyan magához ölelt és megpuszilta a nyakamat.
-Gyere el hozzám és aludj nálam.
Felállt, és felém nyújtotta a kezét.
Lehet hogy nem szabadna ezt tennem egy nálam idősebb valakivel, DE én nagyon megszerettem őt, és nem érdekelt hogy nem szabad.
Felálltam, megfogta a derekamat, elkapta az arcom, és mégegyszer megcsókolt a holdfényes éjszakába.
Elmentünk hozzá, lefeküdt az ágyára, odahívott magához, gyengéden átölelt, és elaludtam puha melengető karjai között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése