Szerelem Ára
Nyugodtan keltem, a karja közt, de nem akartam kikerülni onnan. Olyan jó meleg ölelése volt.
Belenéztem kicsit fáradt éj kék szemeibe, és megpusziltam, aztán bebújtam a takaróm alá.
Kuncogott, lehúzta a fejemről, és gyengéden megcsókolt.
A forróság megint átjárta a testem, és felélénkültem tőle.
Felültem, ő is felült velem szembe, és csak nézett engem, amitől elvörösödtem.
Megfogta gyengéden a kezem, az ölébe húzott, és szorosan átölelt engem.
Lélegzete végigfutott a nyakamon, minden porcikám beleremegett, és minden reggel így keltem.
Egész nyaram így telt, mindenütt vidámság, boldogság, meg minden, amíg el nem kezdődött a suli, és tudtam, hogy szembe kell néznem az osztálytársaimmal, bármennyire is nem akartam...
Eljött az első tanítási nap, nyeltem egyet és beléptem a suliba.
Beértem az osztályomba, de furamód senki nem bámult meg, és nem kezdtek el fújjolni.
Lehet elfogadták? Nem is kellett volna félnem?
Aztán bejön az a fiú, és azt mondja:
-Mennyi fiú baszott meg nyáron Anti?
Elkerekedett szemekkel néztem rá, és elfehéredtem...
-Te meg miről beszélsz?
Megsértődötten felálltam és kimentem a folyosóra, de majdnem sírni kezdtem...
Halottam lépteit magam mögött, és azt éreztem hogy nagy kezeit a vállamra teszi.
-Mért mondtad ezt?, kérdeztem szipogva.
-Sajnálom, csak...én nem akarom hogy megtudják hogy más vagyok, ez csak egy elterelés volt. De nap végén természetesen kiengesztellek.
Rám kacsintott, és megsimogatta az arcom.
Megnyugodtam...mert éreztem hogy tényleg nem komolyan mondta azt.
Gyorsan megpuszilt hogy senki se lássa, és megnyugtatott, hogy amit ott mond bent, az csak álca, és szeret engem.
Néha néha odaszólt nekem, hogy ne keltsen feltűnést, én meg elviseltem, mert szerettem őt, és tudtam hogy nem komolyan gondolja.
Minden nap átjött hozzám, beszélgettünk, és kiengesztelt engem, az iskolába mondott dolgokért és semmi gond nem volt.
Csak hogy ez az ' elterelés' kezdett egyre zavaróbbá válni.
Akárhogy is tudtam hogy nem komolyan gondolta, sértett mélyen belül.
De tűrtem, mert szerettem, és nem akartam elveszteni őt.
Egy két hét elteltével már kezdtem begolyózni a beszólásaitól, és ezt az is bizonyítja hogy néha már dühömbe felordítottam rá...
Kimentem a teremből, és próbáltam megnyugodni.
Kijött hozzám, és próbált megnyugtatni de nem ment...
Kissé kínos hallgatás után azt mondta:
-Lenne kedved eljönni vacsorázni velem?, kérdezte kicsit zavartan.
Nem tudtam mit mondjak, annyira meglepett.
-Szeretném ha nem haragudnál rám, ki szeretnélek engesztelni, de tudod, hogy szeretlek, de még mindig-
-Tudom, tudom nem akarod hogy megtudják...
-Ugye megérted?, rám nézett gyönyörű szemeivel, hirtelen elkapta az állam és megcsókolt.
Ellöktem magamtól.
-Bolond, megláthatnak, és kicsit megböktem a hasát.
Felnevetett és gyengéden átölelt.
-Nyugi, szeretni foglak, még az életem is odaadnám érted.
Villámcsapásként hasított végig a testemen a szavai, és teljesen ledermedtem...
Forró lehelete végigfutott a nyakamon, aztán elengedett.
Utoljára rám mosolygott, és visszament a terembe, de én pár pillanatig magamhoz se tértem.
A becsöngetés térített magamhoz, bevánszorogtam a terembe, lefeküdtem a padra, és csak vártam az időt hogy teljen, és kettesbe lehessek vele.
Eljött az este, megpróbáltam elegánsan felöltözni, és menni a megbeszélt helyre, ami nehezen ment mert rózsaszín köd járt körülöttem, ahogy a fejembe motoszkált, az a kép hogy öltönybe láthatom őt.
Kicsit előbb értem oda, mint szoktam, és zavartan toporzékoltam egy helybe.
Hirtelen azt érzem, hogy valaki elkapja a derekam, és megcsókolja a nyakam.
-Nagyon csinos vagy, suttogta a fülembe. Mehetünk?
Előhúzott egy rózsát, és szóhoz se jutottam.
Meghajolt, és átnyújtotta a rózsát.
-I-igen...
A villamoson senki se volt, és megint zavartan álltam mellette, mint amikor először mentem vele.
Csak lopva mertem ránézni, mert annyira jól nézett megint ki, én meg olyan öltözetlennek éreztem magam mellette.
Amíg azon voltam elfoglalva, hogy zavarba voltam e, vagy elvörösödtem, addig közelebb húzott magához, és lágyan megcsókolt.
Annyira boldog voltam, hogy itt lehettem vele, a karjai közt, minden érintését érezve, simogató hangját hallva.
Leszálltunk, és mentünk, de az étterem előtt megtorpantam, és felnéztem.
-Annyira nem idevalónak érzem magam, mondtam elhalóan. És nincs is pénzem rá.
-Én fizetek, nyugi, mondta melengető hangon.
Megfogta a kezem, és bevezetett minket a helyemre.
Kicsit furán éreztem magam, hogy mindenki minket bámult...
Leültem vele, és nézegettem az étlapot, de csupa fura név volt amit ki se tudtam mondani, úgyhogy inkább hallgattam, és csak bámultam rá.
-Antii?
-Öö bocsi, elbambultam, mi az?
-Mit rendelsz?
-Nem tudom kimondani őket, mondtam elvörösödve.
-Akkor mond a számokat amik mellette vannak.
-4-est meg a 7-est kérném.
Ő még motyogott valamit a pincérnek és aztán elsuhant az asztalok között, hogy kihozza a rendelést.
Össze vissza mocorogtam, ő meg csak nézett, és kuncogott rajtam.
Olyan idétlen kiskölyöknek éreztem magam, hogy nem tudok nyugton maradni...
Kihozták a rendelést, és bizonytalanul fogtam meg, a villát, aztán elkerekedett szemekkel néztem arra sok evőeszközre ami azt se tudom mire való...
Megfogtam egy kést, és a pincér szólt:
-Sült húst nem azzal a késsel eszik.
-Jaj elnézést, egyből visszaraktam, és gondolkoztam melyik lehet az.
Rámutatott, úgy hogy ő ne vegye észre, és gyorsan felkaptam.
Rám mosolygott, és a pincér olyan gyorsan eltűnt, hogy magamhoz se tértem.
Ettünk, beszélgettünk, egyszer majdnem megfulladtam, mert mért is menne minden tökéletesen...De segített nekem.
Hamar eltelt az idő, és indulnunk kellett haza, de mondtam neki hogy aludjon nálam.
Fölmentünk hozzám, leültem mellé az ágyon, és nem mozdultam, csak bámultam a falat.
Gondolkodtam magamba, hogy újra kezdődik a hét, megint jön a 'vicc', de ezután a nap után tényleg tudom, hogy nem gondolja komolyan.
Két vállra döntött, rám nehezedett felhevült testével, de most valahogy mégis úgy éreztem, mintha...mintha kényszerből csinálná.
A csókjába nem volt tűz, az érintése nem volt olyan forró, és kicsit meginogtam, hogy tényleg szeret e még engem?
Belenéztem éj kék szemébe, és furcsa hideget éreztem benne.
Ledermesztett vele, és mozdulni se tudtam, csak azt éreztem hogy végigjár a keze az egész testemen.
Pár másodperc múlva a testemből kiszállt az erő, és elgyengülve estem az ágyra.
Odabújok a karjai közé, és bizonytalanul alszok el.
Másnap felkelve még mindig motoszkált bennem az az érzés.
Felöltöztem, elkapta a kezem, magához rántott, és belenézett mélyen a szemembe.
Megcsókolt, és azt mondta:
-Ne felejtsd,-
-Tudom, tudom...
Érzelemmentesen rám mosolygott, és elindultunk az iskolába.
Minden nap így telt, napról napra, hétről hétre, és én kezdtem az őrület szélére sodródni, pedig tudtam, hogy nem gondolja komolyan, de mégis...Kezdtem úgy érezni, hogy olyanná válik, mint akik egész életembe megaláztak...
Kezdtem megelégelni azt amit tesz velem, akármennyire is szeretem, meg kell tennem, és el kell engednem...Nem bírom idegileg tovább...
De tudom, hogy ez nekem nem menne olyan könnyen...
Túlságosan is kötődöm másokhoz...
Ilyenkor csak egy megoldás van...Ha az enyém nem lehet, SENKIÉ se legyen...
Összeszorult a szívem, de ha nem teszem meg amit kell, többet fogok szenvedni, mint egyedül...
Hazakéredzkedtem előbb, hogy haza mennyek a késért, amit drága szívébe szúrok, ami egykor értem dobogott, most már élettelen...
Egész úton könnyeztem, írtam neki egy sms-t, hogy jöjjön el a Gellért helyre.
Kezdett sötétedni, és folyamatosan villantak fel, és az egész várost megvilágították.
Halottam, ahogy a száraz rózsa ami már több hónapja a táskámba van, a szárazságtól recseg, és összeszorult a szívem.
Felértünk a legmagasabb kilátóba, és néztem a gyönyörű kilátást a karjai közt.
Egyre jobban fájt, minden porcikám ellenezte, de muszáj volt megtennem, mert idegszanatóriumba kerülök, vagy öngyilkosságba kerget.
Kimásztam a karjaiból, hogy le tehessem a táskám.
Kivettem belőle a kést, odaálltam mellé, utoljára megpusziltam őt, és beleszúrtam a kést.
Éj kék szemébe a fájdalom tükröződött, hullani kezdtek a könnyek a szememből, és elejtettem a kést...
Letérdeltem vele szembe, és utoljára belenéztem fagyos szemeibe.
Szorosan átölelem, könnyem áztatja őt, tudom, tudom helyesen cselekedtem, de mért sajog a szívem?
Érzem ahogy elgyengül a teste, de mielőtt kiszáll az élet a testéből, még a fülébe suttogom:
-SAJNÁLOM.
A teste elgyengült, elengedtem és a falnak támasztva bámultam rá...
Hatalmasat ordítottam az égbe, és a véres késre meredtem.
Megfogtam a kést, és a vére folyt rám.
Megremegtem, és dühömbe elhajítottam messzire a kést.
Sírtam ordítottam, és fájt a szívem, térdre esve bámultam rá, és az arcomat fogtam.
Elővettem a száraz rózsát, amit akkor kaptam amikor még szívből szeretett, a Duna felé néztem, és összemorzsoltam.
Apró rózsaszirmok szálltak fel az éjszakába, és könnyem patakokba folyt.
Utolsó szirom is kihull kezeim közül, és rámeredek a sötét éjszakára.
Megpróbáltam összeszedni magam, letérdeltem utoljára elé, végigsimítottam az arcán, csókot nyomtam hófehér arcára, és elindultam hazafelé, a megmaradt szép emlékekkel, és magam mögött hagyva a rózsával elfújt rossz emlékeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése