Beteges Vágyak - 1. Fejezet

Beteges Vágyak – 1. Fejezet


Hát...Mondhatni egy rakás szerencsétlenség vagyok...
Annyi sok megalázás ért már, hogy az elmémbe olyanok férkőztek, amiknek nem kéne.
Rengeteg sok horror...Az amit már néztem, és a sok hosszú, évekig tartó megaláztatások olyan személyiséget alkottak nekem...
Hogy...már szinte beteges vágy vonz a vérhez, csonkításhoz, belezéshez.
De természetesen ez a sötét énem.
Alapjába véve egy aranyos fiú vagyok, aki szeretetre vágyik, mert ha még több ideig lesz magányos, akkor megőrül, és akkor ott...kegyetlen vérengzés lesz,


A napjaim ugyan úgy telnek hétről hétre, hónapról hónapra, és nem találok senkit se, akit szerethetnék.
Az osztálytársaim gyakran idegesítenek fel, de én a hatalmas türelmemről vagyok híres, és eléggé sok kell ahhoz, hogy nálam valaki azt elérje, hogy nekimenjek.
De néha mégis érnek apróbb örömök, vidámság foszlányok, de az édeskevés ahhoz, hogy én boldogan élhessek...
Csak egy apró dologra vágyom...Arra, hogy szerethessek valakit. De még ezt se kaphatom meg, mert egy rakás szerencsétlenség vagyok, és sosincs szerencsém...


Többnyire úgy tengetem egyszerű napjaim, hogy minél több betegebbnél betegebb horrort nézek meg, egyre jobban és jobban magamba fordulok, de már leszarom...Semmi és senki se érdekel...
Várok, várok hátha egyszer csoda történik, és kilábalok ebből az úgymond „betegségből”.
Minél több horrort nézek meg, annál több -féle kínzási módszert ismerek meg.
Sokat szoktam kutakodni ókori kínzások és kivégzések után.
Nem tudom, mért érdekel ennyire ez a sok beteges dolog, bárkinek is elmondom, hogy ily módon rajongok az ilyen dolgokért, azt mondja nem vagyok normális, amit én többnyire bóknak szoktam venni.
Meglepődötten szoktam néha nézelődni, hogy mennyire brutális és kegyetlen kínzási módszereket találtak ki régen.
Manapság mik vannak...Halálbüntetés oszt ennyivel le van tudva...


Még sose volt alkalmam ahhoz, hogy beteges vágyaimat kiélhessem.
De mivel eléggé tehetős vagyok, és tele vagyok pénzel, van egy csomó kapcsolatom ahhoz, hogy bármit beszerezhessek a beteges „játékaimhoz”.
És most úgy döntöttem, hogy ideje lenne kicsit talpra állnom, és végre találni magamnak egy olyan fiút, aki teljes szívemből szerethetek.
DE...
Csak is akkor, ha minden „rigolyámmal” együtt elfogad engem.
Mert ha nem...Akkor rajta fogom kiélni beteges hajlamaim.
Igaz, kicsit önzőnek hangozhat, hogy ha én szeretek valamit, akkor azt a másik is szeresse, de én már csak ilyen vagyok.
Remélem találok egy olyan valakit, aki szeret úgy is, hogy ilyen elmebeteg állat vagyok.
Esély van rá, igaz eléggé csekély, de a remény hal meg utoljára, ahogy mindig az Irodalom tanárom szokta mondogatni.


Nagyrészt már egyedül élem az életem.
Anyám magamra hagyott...
Apám már sajnos rég meghalt, és nagyon hiányzik.
A sok pénzem tőle van, megörököltem.
Egyedül élek egy hatalmas nagy kastélyszerű házba, amibe folyton folyvást visszhangoznak a magányos lépteim.
Egyetlen barátom van, és az az inas Jon, aki még akkor is itt maradt velem, amikor már apám eltávozott az élők sorából.
Megbízok benne, mindent megtudok beszélni vele, és ő elfogadja, hogy ilyen beteg lelkületű vagyok.


Ma eléggé nehézkesen keltem ki az ágyból.
Elég sokat voltam megint fent filmezni, de olyan jó filmet néztem, hogy nem tudtam abbahagyni.
És megint bővült ártatlan gyermeki elmém pár új kínzási módszerrel, gondoltam magamba.
Összeszedtem egy kicsit magam, és Jon hozta be a reggelimet.
– Jó étvágyat – aztán pár pillanat után el is tűnt az ajtómba.
Gyorsan megettem a reggelim, megmosakodtam, felöltöztem, és rohantam a suliba, nehogy megint elkéssek.
De amikor kiléptem az óriási kapunkon, megcsapott a jó, tavaszias szellő, és hát mért is rontanám el az ilyen csodás időt, matekkal vagy némettel.
Lassan, komótosan sétálgattam a szélfútta fák között, szelíd napsugarak ölelték körbe kissé remegő testem.
Kb. másfél órás késéssel beértem a suliba, és mindenki megvetően nézett rám, de még ez se rontott a jó kedvemen.
– Nem tetszik valami? - förmedtem rájuk. Kibelezek mindenkit, akinek gondja van velem - mondtam elvetemült vigyorral a pofámon.
Mindenki egyből másfele nézett, és lehuppantam a helyemre.
Lassan csordogált a nap, néha beszélgettem a mellettem ülő osztálytársammal, aki többnyire mindent tud rólam...
És ha nem mondok el neki valamit, akkor meg azzal fenyeget, hogy elmondja a másik titkom mindenkinek...
Jó fej, bírom őt, igazán mocskosul tud játszani.
Alapjába véve ő az egyetlen, akivel megértem magam az osztályba.
Végre eljött a nap vége, és gondoltam elmegyek sétálgatni a kedvenc bevásárlóközpontomba.
Ott mindig érdekes emberkék mászkálnak.
Másrészt meg szégyenlem magam...Hogy ilyen hülyeségeket nevezek „szórakozásnak”...
Hát, jobb mint a semmi.
Jártam keltem fel alá a plázában, rengeteg sok kirakatot láttam, de mint szokásomhoz híven mindig leragadtam a játékok részlegnél.
Mindig áhítozva nézem a kirakatba sorakozó plüssöket, labdákat, meg a jobbnál jobb játékokat.
Igen, ez is azok közé tartozik, amit többnyire senkinek se mondok el, és senki se gondolná rólam.
Elsétáltam a DVD boltba is, hátha találok még olyan horrort, amit még szerény személyem nem látott.
De hát akinek több mint 3000 horror filmje van, az nem tud újdonságot találni, és várnia kell a következő évig, hátha kiadnak valami új szaftos horrort.
Bánatosan lépek ki a boltból, mikor szembe találom magam a másik mennyországgal.
Az édesség bolt...Ahol olyan nyalókák vannak, amik nagyobbak a fejednél.
Mindenhol gumicukor erdők, csoki folyók...Na de kicsit elkalandoztam.
Egy csöppet édesszájú vagyok, és mondhatni ez a gyengém, amivel engem le lehet kenyerezni.
Na de a sok élvezettől kicsit megkábultam, és muszáj kimennem egy kicsit a tetőtérre friss levegőt szívnom.
Gyakran szoktam itt lógni.
Nyugodt, senki se jár idefent, csend és nyugalom van.
Bár most mégis úgy halottam, hogy lépések közelednek hozzám.
– Szia. Gyakran látlak itt egyedül a tetőn – mondta egy kedves hang.
Hátrafordultam, és egy kék szempárral találtam magam szembe, ami szó szerint belém fúródott.
– Nincs jobb dolgom – vetettem oda neki.
– Csatlakozhatok én is a semmittevésedhez? - kérdezte mosolyogva.
– Felőlem.
Furcsán éreztem magam a kedves idegen közelébe.
Bámult maga elé, és mosolygott.
Furcsa érzés töltött el, mert még egy fiúnál se éreztem ilyet.
Hosszú fekete haja volt összegumizva, világoskék feszülős póló, és fekete farmer.
Legszívesebben megerőszakoltam volna, mert már eléggé kanos voltam, de megpróbáltam türtőztetni magam, ami nem ment, és végigsimogattam a feszes hátsóján...
Meglepetten nézett rám...
Majdnem elsüllyedtem szégyenembe, de aztán kicsit közelebb lépett hozzám, körbekulcsolt a kezeivel a hátsómnál, és nagyon közel hajolt hozzám, hogy már a lélegzetét is éreztem az arcomon
– Őő izé...
– Jaj elnézést – mondta elvörösödve. Nem akartam ennyire nyomulós lenni.
– Nem félsz attól, hogy véletlenül kifordítalak? - vontam meg a szemöldököm.
– Dehogyis – mondta kuncogva – túl aranyos fiúnak látszol, nem nézném ki belőled.
Sunyin elvigyorodtam.
- Igaz, egy kicsit közvetlen volt a közeledésed, de egybe örülök is neki, csak kicsit zavarba vagyok – mondtam zavartan.
Óvatosan megfogta az arcom, belenézett mélyen a szemembe, és megcsókolt.
Annyira feltüzelt, lángoltam, ordítottam volna a boldogságtól.
Pár percig vadul csókolóztunk, aztán félbeszakította és furcsán nézett rám.
– Mi az? - kérdeztem ijedten.
Mutatott a számra.
– Miért ilyen a szád? - kérdezte elkerekedett szemekkel. Bántanak?
– Ha elmondanám hülyének néznél – mondtam erőltetett vigyorral.
– Egy próbát megér – lépett oda hozzám, és fogta meg a két vállam.
Nyeltem egy nagyot.
– Hát...Amikor üldögélek a gép előtt, és nem tudok magammal mit kezdeni a nyitott ollóval elkezdem vagdosni kétoldalt a számat.
Ledöbbenten nézett rám.
– Ez valami berögződés, ami ellen nem tudok mit tenni – mondtam elhalóan.
– Izéé...erre nem tudok mit mondani, talán azt, hogy beteges – mondta kicsi fintorral a szája szélén. De ettől eltekintve rendes fiúnak látszol, és szeretnélek jobban megismerni – lépett oda hozzám, és karolt át. Persze ha nem bánod.
Annyira boldog voltam, majd kiugrottam volna a bőrömből.
– Akkor ha lenne kedved... – kezdett bele elvörösödve. Elmehetnénk ma este kajálni valahova, ha ráérsz, hogy kicsit jobban megismerkedjünk.
– Persze, nagyon szívesen.
– Rendben – lehelt puszit az arcomra. Akkor este 7-kor itt találkozunk a tetőtéren.
– Oké – mondtam mámoros vigyorral. DE...Attól még, hogy egyszer megcsókoltál, még nem raboltad el a szívem – boxoltam bele a vállába.
Rám mosolygott, adott egy barackot a fejemre, aztán lassan elsétált a távolba.
Vidáman ugrándozva mentem haza, de most azt se zavart, hogy a fél város totál idiótának nézett.
Jó kedvem volt, és ezt semmi se tudta elrontani.
Bedőltem az ágyamba, össze vissza ficánkoltam, mint egy kisgyerek, aki most találkozik egy kislánnyal.
– Jól vagy? - kérdezte Jon ijedten.
– Persze. Nagyszerűen – mondtam vidám hangon.
– Örülök, hogy végre boldognak láthatlak.
Remélem ez így is marad – mondtam reménykedve, aztán megint eltűnt.
Rendbe szedtem egy kicsit magam.
Megborotválkoztam, lefürödtem, minden értelembe rendbe tettem magam, hogy minél jobban nézzek ki.
Csak fekete ruhákat vettem fel, kivéve az ingem, mert az fehér volt.
A fekete fehér kombináció jól harmonizál egymással – gondoltam magamba.
Önbizalommal teli megindultam a lenyugvó nap felé, és magamba dudorásztam.
Mindenhol mint ha vidámság meg jókedv vett volna körül, ami olyan volt, mint ha egy nyálas szappanoperába vagy vígjátékba lennék...
Kicsit hülyének éreztem magam, és visszafogottan mentem tovább.
Gyorsan futottam fel a tetőtérre, de amikor felértem, senkit se láttam ott.
Csalódottan hajtottam le a fejem, de hirtelen azt éreztem, hogy valaki hátulról körbekulcsol a kezével, és benyúl a pólóm alá.
Majdnem kiugrott a szívem a helyéről.
– Csodás esténk van – lehelte a fülembe.
– Basszus...A frászt hoztad rám... - mondtam remegve. Amúgy még nem is tudom a neved.
– Az én nevem Sam. És a tied szépfiú?
– Tom.
– Nos Tom – csókolt meg. Mehetünk vacsorázni? - nyújtotta a kezét.
Bátortalanul megfogtam a kezét, és elindultunk.
Annyira zavarba voltam, hogy mindenki minket bámult, de tudtam türtőztetni magam, hogy ne gyilkoljak le egy két embert, és vérezzem össze elegáns fehér ingem.
Az étterembe Sam odavezetett a székemhez, kihúzta nekem, és még be is tolta.
Maga volt a megvalósult álom, minden tökéletes volt.
Elkezdtünk beszélgetni, megismerni egymást, és kérdezgetni hogy ki mit szeret.
Sok beszélgetés után megkérdeztem tőle a fő fő kérdést.
– Szereted a horrorfilmeket? - kérdeztem csillogó szemekkel.
Elkerekedett szemekkel nézett rám.
– Fúj. Dehogy. Undorítóak...
Hirtelen elpattant az agyamba valami...De tudtam magam türtőztetni, és vigyort erőltetni az arcomra.
– Úgy gondolod? - kérdeztem erőltetett mosollyal.
– Aki ilyet filmeket néz az nem épelméjű.
– Hát, én is annak nézek ki? - néztem rá nagy kutya szemekkel.
– Dehogy. Lehet te kivétel vagy. - mondta mosolyogva.
Megbánod még... hogy ezt mondtad...
Azt hittem végre találok egy olyan fiút, akit szerethetek...De tévedtem...Nem vagyok hajlandó olyas valakit szeretni, aki nem szereti azt, amit én is.
Lehet kicsit önző felfogás, de ez van.
– 3000 horrorfilmem van – mondtam sunyi vigyorral az arcomon.
Ledöbbenten nézett rám.
– Azta bazki... - Mondta felhőkölve.
– Rengeteg sok pénzem van, valamire költenem kell – mondtam fennkölten.
Úgy láttam a pénz szó hallatára megcsillant a szeme, és egyből rájöttem milyen is valójába...
Itt volt az ideje, hogy kiélhessem beteges vágyaim ezen a szépfiún.
Jól néz ki, jó a teste, és egyáltalán nem kár érte.
– Lenne kedved eljönni hozzám? - kérdeztem csábítóan. Egyedül élek egy hatalmas házba. Vagyis nem egyedül, mert van egy inasom. - mondtam kacsintva.
- Persze, nagyon szívesen – állt fel, húzta ki a székem, és adta fel a kabátom.
Elindultunk, és már most felpezsdültem attól, amit majd fogok csinálni ezzel a kedves, helyes fiúval.
Odaértünk a házamhoz, és Sam tátott szájjal nézte az óriási kapukat.
– Ez már kastély, nem is ház – mondta ámulva.
- Várj egy kicsit – mondtam sietve. Be kell mennem, még mielőtt beengedlek, mert emberfelismerős védőrendszer van, és az idegeneket kiiktatja – mondtam vigyorogva.
Ijedten nézett rám, de valójába nem azért mentem be...
Hanem hogy előkeressek egy Novokainos fecskendőt, amivel érzéstelenítőt fecskendezek belé, hogy be tudjam szerezni az eszközöket a kis „játékomhoz”.
Az érzéstelenítő 3-4 óráig hat, addig a kapcsolataimmal simán megszerzem ami kell.
A ház hangszigetelt, így egyetlen sikoly se fog kihallatszani – röhögtem fel hangosan.
Gyorsan előkerestem a fecskendőt, mert nem akartam megváratni kedves áldozatom.
– Bocsi, hogy ilyen lassú voltam – mondtam bájos mosollyal az arcomon. Gyere – nyújtottam a kezem.
– Hatalmas ez a kert – ámuldozott megint. És kicsit ijesztő.
Odaértünk az ajtóba és kérdően rám nézett.
– Nem megyünk be?
– Dehogynem drága, egy pillanat – emeltem fel a kezem, és szúrtam bele a nyakába a Novokaint.
20 Másodpercen belül kezdett dülöngélni, aztán összeesett.
Felkaptam őt a vállamra, Jon nyitotta az ajtót, aki ott várakozott a végszóra.
- Nem helyeslem amit csinálsz. De hát a te dolgod, nekem így is fontos vagy – simogatta meg Jon a fejem, aztán eltűnt a hal felé.
Lefektettem az ágyamra, levetkőztettem őt boxerre, aztán kezét lábát odabilincseltem az ágyam vastámlájához.
– Milyen jó izmos test – nyaltam végig rajta forró nyelvemmel. Kár hogy csak egyszeri alkalom. Pedig annyira nem szeretem az egy éjszakás kalandokat – mondtam morgolódva. De ha muszáj...
Mentem összeszedni a kedvesebbnél kedvesebb eszközöket.
Orvosi szikét, kést, talán egy csipetnyi sót, meg pár apróbb dolgot.
3 óra alatt össze is szedtem a cuccokat, levetkőztem boxerre én is, de a fehér ingemet magamon hagytam.
Felvettem az össze művérezett orvosi maszkom, ráültem Samre, és vártam hogy felébredjen.
Elkezdett ébredezni, közel hajoltam hozzá, hogy engem lásson elsőnek amikor felébred.
– Mi..mi az? - nyögte halkan. Kinyitotta a szemét és elsápadtan nézett farkas szemet velem.
– Mi az? Leheltem az arcába a maszkomon keresztül. Csak nem megijedtél?
- mi ez az izé az arcodon? - kérdezte riadtan.
- Nem kell félned – kuncogtam fel. Még nem igazi vér borítja.
Egyre jobban sápadt el.
- M-mért vagyok kikötözve az ágyadhoz?
- Gondoltam eljátszadozom veled egy kicsit, amiért nem szereted a horrorfilmeket. - mondtam gonosz csillogással a szemembe.
- Nem úgy gondoltam, szeretem a horrorfilmeket, én is sokat látt... - tettem a kezem a szájára, hogy elcsitítsam.
- Sajnálom, egy szavad se hiszem el – toltam le az arcomról a maszkot, és mosolyogtam halál nyugodtan.
Odanyúltam az éjjeli szekrényemhez, és magamhoz vettem valamit.
- Mit vettél el? - kérdezte remegő hangon.
Elővettem a hátam mögül a véres ollómat, és rámosolyogtam.
Láttam a félelmet megcsillanni a szemébe, annyira feltüzelt vele.
- Nem gondoltad volna mi? - csillant meg a fogsorom az asztali lámpám fényébe.
Egy szó se jött ki a torkán, csak mereven bámult rám ijedt tekintetével.
Ide oda lóbáltam az ollómat előtte, a számhoz tettem és belevágtam, újra és újra és újra semmi fájdalmat nem érezve.
Az az érzés...Ahogy a vér végigfolyik a testemen...Az a forró érzés...Azt semmihez se lehet hasonlítani.
- Te nem vagy normális... - mondta ordítva. Segítség, segítsen valaki!
- Nem hallja senki se az ordításod – mondtam szétvágott szájjal. Hangszigetelt fal. - kacsintottam rá.
Felé hajoltam vérző szájjal.
Próbálta elhúzni a fejét, de az érzéstelenítő még mindig hatott rá, és nem tudta mozgatni a fejét, teljesen lebénult.
Pár csepp vérem csöppent a riadt gyermeki arcára, amitől a tekintete elsötétedett.
- Nyugi, nem gondolod, hogy egy ilyen csodás testet veszni hagyok – mondtam kuncogva.
Elővettem a szikét, lecsúsztam a mellkasához, és óvatosan megnyaltam a mellbimbóját.
Lágyan végighúztam a mellkasán a szikét pont úgy, hogy még ne vágjam meg.
Riadt tekintettel próbált rám nézni, és egy apró könnycseppet láttam meg a szeme zugába.
- Nem kell félned – mondtam szelíd mosollyal. Csak egy kicsit fog fájni.
Elkezdett remegni a teste, óvatosan egy apró szívecskét vágtam a mellkasába, amitől hatalmas ordítás szűrődött ki a fogai közül.
- Ez az érzés...ahogy az élet forró nedűje végigfolyik megfeszült testeden...Ez a látvány felbecsülhetetlen – röhögtem fel mint egy elmebeteg.
Lenyaltam a még forró vérét a mellkasáról, ujjbegyeimet végighúztam az oldalán, és puszilgatni kezdtem a hasának az alját.
Elkezdtem simogatni feszes boxerján keresztül a férfiasságát.
Kezdtem érezni, hogy egyre keményebb és keményebb lesz, és ki akar szabadulni.
Apró nyögést hallok kedves szeretőm szájából.
- Nocsak – mondtam kuncogva. Úgy látom mégis élvezed.
Pengével óvatosan levágtam róla a boxerét, erősen beleszippantottam férfias illatába, aztán arrébb dobtam.
- Látom kezdesz te is beindulni – mondtam, miközben letoltam a boxerem.
Volt néhány ujjra húzható sárkánykarom féleségem, amit még metalos koromba vettem.
Gondoltam most lesz valami haszna.
Felhúztam az egyik kezemre, felágaskodtam merevedő férfiassága fölé, és lassan kezdtem ráülni.
Kéjes nyögések járták be az egész szobát.
Amikor mélyen bennem volt, odahajoltam hozzá, megcsókoltam, és gyengéden megharaptam az ajkát, hogy kibuggyanjon belőle az élet vörös nedűje.
- Nincs is jobb ennél – mondtam kéjes vigyorral, és óvatosan végighúztam a fagyos vaskarmokat feszülő mellkasán.
Remegni kezdett alattam, én meg előre hátra kezdtem vonaglani fajra.
Szenvedélyes nyögése átváltott fájdalmassá, mikor végighúztam a karmom a szikével vágott seben.
- Beleborzongok...Annyira jó érzés – nyögtem.
A mellkasa meg a hasa közé tettem a karmaim, odahajoltam hozzá, és lenyaltam a könnyeit az arcáról.
Erősen löktem egyet lüktető tagján, hatalmasat ordítottam, és óvatosan karomról karomra kezdtem belevágni egyenként.
Fájdalmas ordításai hasítottak bele az éjszakába, kivettem belőle karmaimat és lenyaltam róla a vérét.
- Finom véred van – mondtam kuncogva, aztán leszálltam a férfiasságáról, és a lába közé térdeltem.
- Csodát tagod van – nyaltam meg a szájam szélét. Kár hogy már nem sokáig büszkélkedhetsz vele – mosolyogtam rá.
Riadtan nézett rám, és elkezdett kapálózni.
- Nyugiii... - Nyaltam meg a férfiassága hegyét, és hangosan felnyögött.
Erősen elkezdtem szívni a férfiasságát, óvatosan végighúztam a karmom az oldalán.
- Mi az? Egy szót se szóltál mióta. - mondtam szomorúan.
- N-nem merek megszólalni...- súgta halkan.
- Óh... - ágaskodtam felé, és a késem felé nyúltam. Akkor gondolom a nyelvedre már nem is lesz szükség – mondtam mosolyogva.
Megint fal fehér lett.
- Egy búcsúcsókot kapsz tőlem – mondtam az ajkaira tapadva, amik remegtek, mint a nyárfalevél.
Vadul faltam az ajkait, szenvedélyesen csókolóztunk, de a csókot félbeszakítottam, és elhúztam a fejem, de Sam utánam akart kapni.
- Ejnye – ráztam meg a véres ujjamat. Ne legyél tehetetlen – tettem rá az ujjam remegő ajkaira. DE... még mielőtt megteszem, amit tennem kell. - álltam fel késsel a hasa felé. Szeretném utoljára hallani sikolyod, hogy soha se felejtsem el – röhögtem fel.
- Ne könyörgöm ne – ordítozott.
- Ez az ordíts! Még hangosabban.
Megint könny szökött félelemmel teli szemeibe, felé tartottam a kést, és teljes erőből beleszúrtam úgy, hogy a vére az arcomra fröccsent, és szívmelengető sikolya a holdig hatolt.
Összerogyva estem rá, és nyúltam bele felvágott gyomrába.
- Ahh... megint az a forró érzés. Nincs hozzá fogható – sóhajtoztam.
Hófehér ingem immár vér díszítette, forró vér folyt újra végig a kezemen, és felröhögtem, röhögtem...Nem bírtam abbahagyni.
Felé ágaskodtam, megpusziltam a homlokát és elmosolyodtam.
- Sajnálom...Pedig tudtalak volna szeretni...
Óvatosan végighúztam a nyakán a kést, elővettem egy csipeszt, meg egy körtét, kifeszítettem száját és utoljára belenéztem könnyes szemeibe.
- Mondasz még valamit utoljára?
- S-sajnálom...
- Én is – leheltem utoljára csókot remegő ajkára.
Odatettem a nyelve alá a kést, egy könnycsepp gördült le az arcomon rá remegő arcára, és egy vágással kivágtam a nyelvét.
Össze vissza kezdett vergődni, gyorsan eloldottam az egyik kezét, hogy oldalra fordulhasson, és ne fulladjon bele a vérébe.
Potyogtak folyamatosan a könnyei, levegő után kapkodott, és nézett rám fájdalommal teli tekintettel.
Nem...Ez valamiért nem csalt mosolyt az arcomra.
Nem akarom, hogy tovább szenvedjen.
Újra lecsúsztam a lába közé, elkezdtem szívni a férfiasságát, egyre erősebben és erősebben, levettem a karmaim, hogy két kézzel körbefoghassam meredező férfiasságát.
A teste megfeszült, és beleélvezett forró nedűjével a számba.
Lihegve, fájdalmas tekintettel nézett rám.
Megint felültem rá, bámultam rá, és remegni kezdett a kezem.
Kezdtem elbizonytalanodni...
Úgy érzem túlzásba vittem, DE.... Ez olyan dolog mint a drog. Nem lehet leszokni róla...
Újra kezembe fogtam az immár vér borította szikét, egyik kezemmel végigsimítottam izzadt arcán, odahajoltam hozzá, hogy utoljára csókot leheljek a már szinte élettelen ajkaira.
A szikét a torkának szegeztem, egy apró könnycsepp csordult le az arcomon, de még mielőtt megtettem volna Sam elkapta a kezem.
Olyan fájdalmasan nézett rám, majd beleszakadt a szívem.
Kihúztam elgyengült kezéből a karom, újra kibilincseltem az ágyamhoz, ismét torkának szegeztem a szikét, és egyetlen biztos mozdulattal elvágtam a torkát.
Maradék vére beborította az egész testem, zokogtam, fájt a szívem, ordítottam kínomba...
Ránéztem utoljára Sam vérbe fagyott testére, és akart akaratlanul is felnevettem kínomba...
- Hova süllyedtem...Hát... - ,másztam le róla, és ültem a fotelomba. Ő hibája volt... - gyújtottam rá egy cigire, aztán elmentem lemosni magamról ennek az éjszakának égető emlékeit...