Bunkóság Mesterfokon - 5. Fejezet

Bunkóság Mesterfokon – 5. Fejezet

• Amúgy meg mi ez a nagy könnyes nyakba borulás? - nézett rám Taylor.
• Azt hittem sose jössz vissza... - mondtam hallgatagon.
• Tehát hiányoztam? - vigyorgott rám.
• Persze te...Hülye... - öleltem megint meg.

Olyan jó érzés volt.

• Szerintem arrébb mehetnénk egy kicsit, az emberek furán néznek ránk – mondta Lexy.

Összeszedtem magam egy kicsit, és elindultunk sétálgatni.

• Ha nem gond Hoch nálad aludnék – mondta zavartan Taylor. Szüleim nincsenek itthon, és nem hoztam magammal kulcsot...– morgott maga elé.

Elmosolyodtam.

• Rendben, de nem erőszakolsz meg – morogtam rá. Mert akkor fú.
• Én soha – kuncogott.
• Aha persze. Amúgy meg miért adtad a zenét? - néztem rá. Bár tippem van.
• Azt akartam volna, hogy te is ott legyél velem.

Úgy elvörösödtem...

• Lexy elmondta mi volt azon a kocsmás napon – mondtam zavartan. Bo-bocsi.

Nem mondott semmit, csak megsimogatta a fejem, mint egy kisfiúnak, aki valami rosszat tett, és megbánta...

De olyan jól esett...Na de nem fogok itt olvadozni az utcán.

Beszélgettünk mindenről, ami eszünkbe jutott.

Taylor elmondta, hogy kint egy hatalmas földön dolgozott, szántott, vetett.

Elmosolyodtam, ahogy elképzeltem őt kantáros gatyába.

• Min vigyorogsz? - sandított rám.
• Semmi – kuncogtam.

Lexy elköszönt tőlünk, és elindultunk hozzám...Aminek örültem is meg nem is.

• Miért vagy olyan zavart?
• Semmi semmi...

Sose jártak még a szobámban...Nem tudom hogy fog reagálni rá, hogy úgy néz ki mint egy kisfiú szobája...

Anyám szerintem most indult el dolgozni, bár nem is baj...

Anyám nem szereti ha idegeneket hozok fel a lakásra, akiket ő nem ismer.

Megtorpantam az ajtóm előtt.

• Ne nevess ki azért, amilyen szobám van... - morogtam.

Furcsán nézett rám.

Előkerestem a kulcsom, kinyitottam az ajtót, bejöttünk és olyan furcsa illatot éreztem...Anyám valami mutáns kaját főzött vagy mi?

Nem láttam semmit a konyhában...Biztos anyám valamilyen illatosító szarsága...

Bevezettem Taylort a szobámba, de szerintem még sose láttam őt ennyire meglepettnek...

• Tudom eléggé furcsa... - mondtam zavartan.
• Hát...Csak azért, mert ilyen külsőd van és ilyen szobád van mellé.
• Nem tehetek róla – mérgelődtem. Kicsit...Gyermeki lelkem van.

A szobám tele volt plüssökkel, játékokkal, és mesék posztereivel, de Taylornak pont az az egy posztert kellett kiszúrnia, amit nem kellett volna...

• Disney Kastély? - nézett rám kérdően.
• Ez... - ültem le az ágyamra. Egy régi álmom.

Leült mellém, és figyelmesen fülelt.

• Kicsi korom óta...Amikor megláttam ezt a kastélyt a Disney mesék előtt mindig...Valami furcsa érzés tört rám...Hogy látni akarom egyszer élőbe...Ezt a kastélyt. Ha akkor ott állnék előtte, levegőt is elfelejtenék venni...Ez olyan élmény lenne nekem, amit fel se lehet becsülni.

Hm...Olyan furcsán nézett rám.

• Nem is nevetsz ki mert ilyen gyermeteg álmaim vannak? - néztem rá meglepetten.
• Nekem is vannak álmaim. Mindenkinek vannak. Nincs ezen semmi nevetni való.
• Neked mi az álmod? - néztem rá.

Elgondolkozott rajta egy ideig...

• Most hogy belegondolok...Nincs semmilyen álmom... - mondta hallgatagon.
• Ne már – lökdöstem meg. Csak van valami.

Rám nézett de megint olyan furcsán...

• Már rájöttem hogy mi az.
• Na? Mond el mond el – mondtam izgatottan.
• Dehogy – kuncogott.
• De én is elmondtam... - morogtam.

Megint megsimogatta a fejem...Úgy bánik velem mint egy kisfiúval...

• Ne csináld már mond már el...Furdal a kíváncsiság mi lehet az.
• Majd megtudod egyszer – döntött le az ágyra.

Felállt, lekapcsolta a lámpát, és visszajött hozzám.

Csak a sarokba lévő kis lámpám égett és valamiért...Kicsit féltem.

Nem tőle...Csak kicsit zavart, hogy nem láttam őt, csak éreztem.

Olyan csend volt a szobámba, hogy lehetett hallani a szél susogását kint.

Szerintem még sose volt ilyen csend a szobámba..

Éreztem, hogy Taylor közel hajolt hozzám, éreztem a lélegzetét, de nem csókolt meg, csak éreztem a szemeit rám nehezedni.

• Kérdezhetek valamit? - suttogtam nagyon halkan.
• Mond.
• Mi volt az a kis fecni? Mi volt rajta?
• Egy szív, ami kettétört.

...Öööö.

• Nem mondhatnám hogy rajzművész vagy.

Éreztem, ahogy a szeme belém fúródik.

• Te is jól tudod mért rajzoltam, másrészt meg részeg voltam, harmadrészt nem vagyok rajzművész... - morgott.
• Jó jó értem...

Ezután nem szólt semmit, csak éreztem, hogy elsuhan a keze az arcom mellett, és gyengéden rásimul.

Olyan gyengéden simított végig az arcomon, mint ha egy porcelánbabát tartana a kezébe.

Oly gyengéd, oly figyelmes volt, teljesen ledermedtem, nem tudtam mozdulni.

Éreztem, ahogy közel hajol hozzám, és a fülembe suttogja.

• Szeretlek. Nagyon szeretlek... - suttogta halkan.

Nem volt erőm...válaszolni.

Minden erő kiszállt a testemből...

Erőtlenül fontam körbe őt a kezemmel, és szorítottam magamhoz.

Annyira boldog voltam, hogy azt ki nem tudtam fejezni.

Éreztem, hogy egy apró könnycsepp lefolyik az arcomon.

• Sírsz? - suttogta a fülembe.
• Ne izélj már... - próbáltam volna ellökni magamtól, de lefogta mindkét kezem, és rátapadt az ajkaimra.

Olyan forró volt...Belepréselt az ágyamba.

Erőtlenül csókoltam vissza, szakadt el egymástól az ajkunk, és néztünk egymásra a sötétségben.

Némileg láttam a sötétbe az arcát...Nem tudom megmondani hogy milyen volt...Talán olyan...Szelíden nézett rám, olyan barátságosan, és szeretetteljesen.

Ledőlt mellém, felém fordult, és megint megsimogatta az arcom.

Nem mondott semmit, csak nézett rám, hallgatott, és mosolygott.

Pár pillanat alatt elaludt, gondolom nagyon kimerült az utazás alatt.

Óvatosan odabújtam mellé, átöleltem, és én is nyugovóra tértem a karjai közt.

Arra kelek, hogy Taylor sehol sincs...

Jézusom, anyám biztos megtalálta, és kidobta...

Felpattantam az ágyból, és akkor láttam meg Taylort...Egy fekete bokszerbe meg fekete pólóba...

Nyeltem egyet.

• Találkoztam anyuddal.

Elkerekedett szemekkel néztem rá.

• És még élsz? - néztem rá.
• Hogy érted? - nézett rám értetlenül. Tök jó fej anyukád van.

Hála az égnek nem szedte szét...de ezért még tuti kapni fogok a fejemre...

• Bár kicsit meglepődött amikor összefutottunk a fürdőszoba előtt.
• Ne menj ki a szobámból – toporzékoltam.

Visszahuppant mellém, és nézett engem.

• Mért nézel rám megint ilyen furcsán? - kérdeztem ijedten.
• Nem mondtad, hogy szeretsz.

…

• I-izé, minek mondani, te is tudod.
• De én hallani akarom – morgott.
• Jól van...Én is szeretlek... - mondtam halkan.

Morcosan nézett rám.

• Nem fogom a kedvedért ordibálni, még élni akarok, és nem akarom felkelteni anyámat...

Csak bámultuk egymást...Megint nem szólt egyikünk se.

• Terveztél mára valamit? - szólalt meg hirtelen.
• Nem mondhatnám.
• Jól van – pattant fel hirtelen. Akkor elviszlek egy romantikus randira.

Erre úgy elpirultam...

• De elvörösödtél – kuncogott.

• Te meg a romantika? - sandítottam rá. Ez valahol nem stimmel...
• Majd meglátod.

El nem tudom képzelni hova akar vinni...

• És mikor tervezel menni? - kérdeztem.
• Este természetesen.
• Jól van. De ha valami gusztustalan helyre viszel megfojtalak... - morogtam.
• Nyugi már – legyintett.

Ettől még idegesebb lettem bazki...

Egész nap nem csináltunk semmit...Ő fetrengett, én meg gépeztem...

Nagyon nem ezt kellett volna csinálnunk....Bár jobban belegondolva még nem járunk...Másrészt meg nem szeretem a nyáltengereket, mint ami a szappanoperákba van...

Én se tudtam mit kezdeni magammal...Beraktam azt a zenét, amit Taylortól kaptam, és odafeküdtem mellé.

Úgy megszerettem ezt a zenét...A részemmé vált.

• Hm? - nézett rám.
• Baj, hogy idefeküdtem? - morogtam. Ez még az én ágyam.
• Dehogy – fordult felém, és simogatta meg gyengéden az arcom.

Olyan jó...érzés volt.

• Megint elpirultál – kuncogott.
• Gonosz... - morogtam, és fordítottam neki hátat.

Nyikorgott az ágy, hátra néztem, de egyből elkapott, és szorosan magához volt.

• Olyan édes vagy, amikor morcos vagy – suttogta a fülembe.

Hogy fulladna meg...De...Beleremegtem a szavaiba...

Egyik kezével átölelt, másik kezét összekulcsolta a kezemmel.

Olyan gyengéd volt...Ahhoz képest hogy mennyire idióta...

Boldog voltam...Még ha nem is mutattam ki.

Egy darabig így feküdtünk, de Taylor kezei közt...Úgy elálmosodtam...

Lágyan simogatta az arcom, és el is nyomott az álom.

Amire felkelek Taylor már készülődik.

• Francba, elaludtam...Ez is temiattad van – morogtam.
• Miért is? - nézett rám.
• Ööööhh... semmi.

Közel hajolt hozzám.

• Kapd már be.

Csábosan nézett rám.

• Ahelyett hogy mérgelődnél inkább készülődj te is.
• Jól van jól van...

Hm...Most hogy jobban végignézek rajta...Annyira...Vadítóan nézett ki...

Fekete ing volt rajta, ami felül a mellkasánál ki volt gombolva, fekete farmer, két lánc, mindkét oldalán, és tornacipő.

Nyeltem egyet.

Persze, hogy észre kell vennie, hogy nézem...

• Netán tetszek? - mosolygott rám.

Az a mosoly...na de nem csöppenek el.

• I-igen... - mondtam halkan.

Odalépett hozzám, megfogta az állam, és nagyon közel húzott magához.

• Érzem, hogy tetszek – suttogta.

...Ezt meg hogy érti?

Én felvettem egy fekete feszülős pólót, egy fekete farmert, keresztbe rá a láncom, és fel a tornacipőm.

Rám nézett.

• Tudom, én mindig jól nézek ki – mondtam felhajtott állal.
• És persze szerény is vagy – kuncogott.
• Ez csak természetes.
• Na mehetünk? - hajolt meg előttem, és nyújtotta ki a kezét.
• Nem áll jól neked ez az elegáns viselkedés – kuncogtam.

Morcosan nézett rám, kiegyenesedett, és megindultunk.

El nem tudom képzelni mi romantikus hely lehet ilyenkor...Amik ilyenkor nyitva vannak azok tuti nem romantikusak...

Ha egy meleg bárba visz megölöm...Nem mint ha nem mennék olyan helyre, de azért egy első randinak nem jó hely...

Taylor hirtelen megtorpant.

• Megjöttünk.

Hm...Meg nem mondanám, hogy mi ez a hely. De első benyomásra valami rocker kocsmának látszik.

Bementünk, és körülnéztem.

Csak fiúk voltak...Ami kicsit meglepő, mert kocsmába nem csak fiúk járnak...A lányok sokkal piásabbak mint a fiúk..Bár lehet csak az én ismerőseim...

Leültem egy asztalhoz, és néztem az itteni embereket...Valami furcsát éreztem...Mint ha egy másik dimenzióba lennék vagy mi...

Taylor leült mellém, és átkarolt..

• Ne már...
• Mért? Itt senkit se zavar.
• Hogy érted? - néztem rá értetlenül.
• Ez egy meleg metálos férfiaknak fenntartott kocsma.

Azt hiszem...Nem hallottam jól...

• Miiiiiiiiiiiiiiiii? - ordítottam el magam, és mindenki engem nézett...

Fú...Hogy lehet hogy én erről a helyről nem tudok...?

• Hogy lehet, hogy én nem ismerem ezt a helyet? - néztem Taylorra.
• Nem rég nyílt. Másrészt meg itt mindenhol meleg szórakozó helyek vannak, nem tűnt fel?

Most hogy mondja...Láttam néhány sétálgató fiú párost..De abból én hogy jönnék rá, hogy ők melegek...

• Tetszik ez a hely? - kérdezte Taylor.
• Nagyon. Végre egy olyan hely, ahol nem érzem magam feszültnek.

De...

• Ez neked romantikus? - sandítottam rá.
• Ha veled lehetek, akkor igen – simított megint végig az arcomon.

Úgy elvörösödtem megint...Direkt csinálja...

Olyan nyugis volt a hangulat, annak ellenére hogy üvöltött a metál zene.

Nagyon szeretni fogom ezt a helyet.

Hirtelen két fiú áll meg előttünk, és mosolyognak rám...Kicsit ijesztő volt.

• Ők a barátaim Ted, és Joe.
• Neked vannak meleg barátaid? - néztem rá meglepetten.
• Mi olyan furcsa ezen?
• Semmi. Úgy érzem sokat nem tudok még rólad.

Közelebb kúszott hozzám, és puszit lehelt az arcomra.

…

Leültek hozzánk, és beszélgettünk egy jót, és persze jól lerészegedtünk.

Rég voltam már ennyire felszabadult, és jókedvű.

Már annyira részeg voltam, hogy táncolni kezdtem...Megint...

Taylor is beszállt hozzám, és Ted meg Joe is.

Már majdnem ledobtam magamról a felsőt, de azért annyira még nem voltam részeg...MÉG...

Szerintem ennyi vidulás elég is volt egy napra.

Elköszöntünk Tedtől meg Joetól, és elindultunk a sötét éjszakába haza.

Senki se volt már az utcákon, csak mi ketten.

Olyan izgis, sose voltam még ilyen későn kint éjszaka.

Csöndesen sétálgatunk egymás mellett, és Taylor hirtelen megfogja a kezem, és összekulcsolja az övével.

Olyan jó meleg volt.

Most eléggé fáztam...Hoznom kellett volna egy pulóvert...Na mindegy.

Félénken átkaroltam Taylor kezét, és csendesen sétáltunk, amíg haza nem értünk.

• Jól érezted magad? - nézett rám Taylor.
• Igen...Nagyon. Köszönöm – mondtam elpirulva.

Rám mosolygott, odalépett hozzám, és puszit lehelt az ajkaimra.

• Szívesen.

Pár pillanatig levegőt is elfelejtettem venni...

Ledobáltam a ruháim, és be is dőltem az ágyamba, olyan fáradt voltam.

Legalább most biztos nem csináltam olyat, amiről nem tudok...

Taylor is odafeküdt mellém, és felém fordult.

Már majd leragadt a szemem...

• Köszönöm, hogy vagy nekem – mondta halkan, de már nem vagyok benne biztos, hogy ezt mondta, mert elnyomott az álom...