Zombinvázió – 1. Fejezet
A világon kezd a totális káosz eluralkodni, pont mint megannyi horrorfilmbe lehetett már látni.
A zombik elárasztották a világot, egyre többen fertőződnek meg, és halnak meg...Csak hát a vírus újjá éleszti őket, és a holtból újra élő lesz....
És hát régi vágyam válik valóra azzal, hogy zombinépet irthatok mindennel, ami csak a kezembe kerül, legyen bármily abszurd is.
Evőpálcikák, magassarkú rózsaszín cipő, vagy törött sörösüveg.
Bármivel lehet ölni.
Kint sétálgatok az utcán, zombik próbálnak felzabálni, de be vannak eléggé lassulva, mint ha be lennének szívva.
Csodás napsütéses idő van, rothadó büdös tetemek szaga lengi be a várost, egy csomó ember menekül az agyzabáló zombik elől, több kevesebb sikerrel...
Gyorsan felkapom az első kezembe akadó tárgyat, ami egy kerítés darab volt.
Az előttem álló zombi fejét lebasztam vele, és szállt messzire, mint egy focilabda, amit egy profi futballista rúgott el.
Csatakiáltással rohantam a zombik közé, és vertem szét a fejüket a kerítésdarabbal.
A fejek repkedtek, a csontok törtek, sikolyok tovaszálltak, és röhögések öleltek körbe.
Egyik zombi fejének leütésekor kiszállt a kezemből a fegyverem, és sürgősen kellett találnom valami fegyvert.
Egy tégla akadt a kezembe, ami per pillanat nem volt valami jó fegyver, mert fejbe vágtam a zombit, de a tégla tört szét...
Szaladni kezdtem, be egy házba, ahol egy kedves zombicsaládra találtam, akik az agyamra pályáztak.
Felszaladtam egyik szobába, és mire találtam? Egy vas cipőkanál....
Felröhögtem, és megjelent a kicsike zombifiú mögöttem.
Szanaszéjjel kezdtem el kaszabolni, de nem vágott...
Lerúgtam az emeletről, leszaladtam a konyhába, hátha találok valamit, amivel kiélezhetem.
Kiéleztem a brutális fegyverem, közbe minden zombi odagyűlt a családból.
Igazán családias. Együtt az egész család. – nevettem fel. Csak hát már eléggé halott a hangulat.
Elkezdtem kaszabolni újra őket, hol a lány ujját vágtam le, vagy drága anyja fejecskéjét, vagy a fiú fél lábát.
Akármilyen bolondnak tűnhetek, de én nagyon élvezem.
Mindenfelé repkedtek a szemgolyók, húsdarabok, és a brutál mutáns párizsis zsömlék, akik szintén az agyamra pályáznak...
Mindenütt ott vannak, megették az anyámat is, megcsócsálták a bátyám is, ami nem baj, és leharapták a kutyám farkát is...
Honnan is jött ez? Állandóan azt kellett ennem, undorom van már tőle, és kidobtam dühömbe az ablakon, és pont egy nukleáris pocsolyába esett, ami akkor folyt ki az utcákra, amikor a világon eluralkodott a zombinvázió.
És hát a zsömle bedühödött rám, párosult más zsömlékkel, és most kegyetlen bosszút akarnak állni rajtam, és mindenütt ott vannak, és a hosszú hajamra pályáznak...
Ízlésesen vagdostam szét a szendvicseket, mint egy igazi jó partyn a kicsi szendvicsek, de nem pihenhetek, mert a zombik és a szadista zsömlék mindenütt ott vannak.
Kiléptem az utcára megint, csupa véresen, meg vajasan, és néztem ahogy a zombik egymást meg a még élő emberek beleit zabálják...
Odaugrottam az egyik zombihoz, lecsaptam a fejét, és muszáj volt egy kicsit fociznom fele, mert kínálta magát.
Túl sok beteg filmet láttam már, és ez minden értelembe kihat rám, úgyhogy néha már magam is meglepődök milyen marhaságokat csinálok néha...
Sorra ugráltam a zombik között, szeleteltem őket, mint séf a halat, de hirtelen eltört a kegyetlen vascipőkanalam...
Eldobtam a törött gyilkoló eszközt, és beleállt az egyik volt osztálytársam homlokának a közepébe.
Odaálltam felé, és bámultam rá.
Nahát mik nem vannak – nevettem el magam. Utáltalak, és most zombi lettél? Remélhetőleg a zombicsajoknak is be fogsz jönni, mert ők a kemény farokra vágynak, és az biztos, hogy te leszel az élete legmerevebb partnere. Csak hát nekrofilnak kell egyen.
Na jó, már megint túl sok hülyeséget hordtam össze...
Haladtam tovább, próbáltam keresni más túlélőket, akik mellett küzdhetek, és gyilkolhatok...
Amikor megláttam azt a csodás fiút...
Épp egy zombi gyomrába forgatta a kardot, és a vére fröcsögött rá, a haja vadul suhant a válla fölött, már szinte tűzként látszott.
Egyik zombi letépte róla az ingét, és egyből kivillant a szexy felső teste, amit belek, és szemgolyók borítottak hirtelen be...
Egyből beleszerettem abba a zombimészárlóba.
Hosszú fekete haj, véres vadító izmos test, és a már széttépett fekete farmerből ki ki villant a szexy szőrös lába...
De magamhoz tértem, mert egy csoport turista zombi tartott felém tátott szájjal és fényképező gépekkel, hogy ellopják a lelkem, és megkóstolják az agyam.
Nem volt nálam fegyver, nem tudtam mit tenni, de pár pillanat múlva beborította a testemet a bélfolyam, és az a fiú állt velem szembe, és fogta meg a derekam, mielőtt elestem volna.
Miben voltál elbambulva? - kérdezte a szépfiú.
Biztos a zombik megcsócsálták az agyam, és nem vettem észre. - mondtam elbódultan.
Megbabonázott az éjkék szeme, biztosan tartott engem selymes véres kezével, végigsuhant selymes haja a nyakamon.
Nagyon jól irtod a zombikat – mondtam zavartan. Biztos te is sok horrorfilmet néztél.
Igen – mosolygott rám, amitől majd elolvadtam. Ezeken nőttem fel.
Én is - mondtam csillogó szemekkel.
Közel hajolt hozzám, az arra tévedő zombikat kaszabolta tovább, és oly forrón megcsókolt...
Leghőbb vágyam volt, hogy ily beteg módon találjon rám a szerelem, bármilyen abszurd is...
Hevesen csókolóztunk, zombivégtagok repkedtek minden felé, és mindenhol vérfagyasztó sikolyok hasítottak ebbe a csodás zombiirtós napba.
Félbeszakadt a csók, és újra egy zombihadsereggel álltunk szembe.
Nincs fegyverem – hadartam.
Előhúzott egy kisebb kardféleséget, odanyomta a kezembe, rám nézett aztán:
Zombinvázió! Ordítottuk. Le veletek agyzabáló zombik és zsömlék.
Gyilkoltuk a zombikat, rohantunk előre, azt se tudtuk hova, de rohantunk.
Felmentünk egy hatalmas ház tetejére, egy rövid megbeszélésre.
Honnan szerezhetnénk más fegyvereket is? - kérdeztem.
Gondolkodóba esett.
Mindenhol a zombik hörgése hallatszott.
Magam mögé néztem, és egy csomó téglát találtam.
Egyből beugrott a beteg ötlet.
Játszunk? - mosolyogtam rá. Amúgy mi a neved?
Hasítsunk bele! - kiabálta. Aoi vagyok. És te szépségem?
Kito. - mondtam mosolyogva, és felvettem egy téglát.
Mindketten magasra emeltük a kezünket, és bombázni kezdtük a téglákkal a zombinépet.
Betegre röhögtük magunkat, ahogy ide oda dülöngéltek, esett le a fejük vagy a karjuk, próbáltak felmászni, de egy téglával fejbe kólintottuk őket, és egyből visszazuhantak.
De minden jó dolog megunható egyszer.
Összeszedtük magunkat a röhögéstől, és kerestünk valami fegyverféleséget, hogy lemenjünk a zombik közé, és keressük valami normális fegyvert.
Két vasoszlopot törtünk ki, elindultunk le, és kirúgtuk az ajtót.
Az agyatlan zombik egyből ránk támadtak, a mutáns párizsis zsömlék a lábunkat kezdték el rágcsálni, és futottunk a legközelebbi bevásárlóközpontba, hátha van ott valami fegyverbolt.
A plázába hihetetlen dologba botlottunk...
Nem is az volt a gond, hogy ide is betörtek a zombik...Hanem az, hogy mindegyik plázapicsa volt...
Rózsaszínek, műkörmösek, és egymásról rángatták le a ruhákat...
Mit is várhatnánk? - nevettem fel kínosan. Nem ehetik meg a másik agyukat. A plázapicsák agy nélkül születnek.
Aoi beleértően bólogatott, elkezdtük irtani a plázazombikat, és próbáltunk keresni egy fegyverboltot, de sehol se találtuk.
Mindenfelé műkörmök, meg hidrogénszőke koponyák repkedtek.
Egyik plázazombi közelített felém, de amikor megláttam, hogy ő a volt osztálytársam volt, egyből felcsillant a szemem, és beleszúrtam a mellébe a késem, és leereszkedett, mint egy lufi.
Hah tudtam – kiáltottam fel. Tudtam hogy nem igaziak. - húztam ki a kést a melléből, és szemrebbenés nélkül mentünk tovább.
Végre rátaláltunk arra a fegyverboltra, és leesett állal bámultam a kirakatba.
Szabják, kardok, pisztolyok, gépfegyverek...Azt hittem menten agyvérzést kapok a sok fegyvertől...
Hoztam egy széket, betörtem az ablakot, és bementünk az ajtón, hogy felturbózzuk magunkat egy csomó fegyverrel.
Fegyverekkel felszerelve ugrottunk ki a kirakaton, és álltunk meg menőn a rózsaszín zombiapokalipszis előtt.
Szitává lőttük őket, szaladtunk ki a plázából, mielőtt rózsaszínné váltunk volna.
Kezdett sötétedni, és muszáj volt valami helyet keresni, ahol lepihenhetünk a zombimészárlás után.
Egy csodás kerti házat találtunk, ahol rózsák bimbóztak, megcsonkított hullák hevertek, és egy aranyos kis német juhász kölyök játszott a zombi levágott fejével.
De aranyos – mondtam csillogó szemekkel. Maradjunk itt – mondtam Aoinak.
Nekem megfelel – mondta sármos mosollyal. Ha veled lehetek – karolt át.
Majd elolvadtam a karjai közt.
Beszaladtam a már szinte várkastélyszerűen körbebástyázott kertbe, és felkaptam azt a cuki kutyát.
Mikey lesz a neved – pusziltam meg az orrát. Tökéletes gyilkológépet csinálunk belőled – simogattam meg a buksiját.
Nagyon szereted a kutyákat igaz? - lépett oda hozzám Aoi és tette a vállamra a kezét.
Igen nagyon – mondtam kicsit elhalóan. Nekem is volt...Csak elvesztettem – mondtam kicsit könnyezve.
Letörölte az arcomról a könnyeket, megsimogatta az arcom, és gyengéd csókot lehelt az ajkaimra.
Bementünk a házba, körülnéztünk.
Néhol volt egy két levágott testrész, meg egy kis agy, de úgy alapjába véve szép nyugis ház, és biztonságos is.
Mentünk a konyhába valami kaját keresni, de egy hordányi párizsis zsömle támadt ránk, és kezdték el lerágni rólunk a ruhákat.
Nem volt nálunk a fegyverünk, mert leraktuk a nappaliba, de nem tudtunk kimenni érte, mert elállták az ajtót.
Körbefogtak...
Kerestünk valamit, amivel elintézhetnénk, de semmi használható nem volt...
Megcsúsztam egy agydarabon, és a pult elé estem.
Pont az orrom előtt hevert egy kenyérpirító és szikraként pattant ki az ötlet a fejemből.
Ugrottak felém a zsömlék, pont bele a pirítósba, aztán lőttem ki őket egy ízléses tányérra.
Vacsorát? - nyújtottam oda Aoinak.
Köszi nem vagyok éhes – mondta nevetve.
És csak támadtak támadtak addig, amíg mindből nem csináltam meleg zsömlét.
Leültünk a konyhába, beszélgettünk, megismertük egy kicsit jobban egymást.
Vajon van más is, aki még nem lett rothadó zombi, vagy már csak mi maradtunk?
Szerintem biztos van, majd holnap előkutatjuk őket, de most pihenjünk – simogatta gyengéden az arcom.
Elvörösödve néztem gyönyörű szemeibe.
Hirtelen hajoltam oda hozzá, és loptam el egy csókját.
Csábosan rám mosolygott, és nézett engem jó hosszan.
Mi az? - kérdeztem nyugtalanul. Zavarba vagyok, ha folyamatosan bámulnak – takargattam el az arcom.
Nagyon aranyos vagy, amikor zavarba vagy – mondta kuncogva.
….bekaphatod – mutattam be neki.
Csábosan nézett rám.
Én elmegyek fürödni, kissé szagos és véres vagyok, ami alapjába véve nem zavar de most mégis – hadartam össze vissza.
Nem mondott semmit, csak jó erősen rácsapott a hátsómra és mosolygott magába...
A fürdőszoba csupa vér volt, mindenhol levágott végtagok, meg pengék, meg kések hevertek.
Zavartalanul engedtem meg a vizet a kádba, haboztam fel, és merültem el benne.
végre egy kis nyugalom – sóhajtottam.
Lubickoltam, lemostam magamról a nap égető emlékeit.
Kimásztam a kádból, megtörülköztem, és bezuhantam az ágyba.
Néztem a lenyugvó napot, a sötétbe boruló eget, éreztem Aoi gyengéd kezét magamon, Mikey lihegését a fülembe...
Hamar elnyomott minket az álom, egy ilyen fárasztó eseménydús nap után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése