Megtestesült Tökéletesség – 3. Fejezet
Nagy nehezen kitisztult a szemem, és egy fényképessel álltunk szemben.
Lesifotós lenne? Nem, nem hiszem én nem vagyok híres de talán...
...
Elfehéredtem...
Heim híres lenne?
Mit akar tőlünk? - kérdezte Heim felháborodottan.
Olyan jól néznek ki együtt – mondta mosolyogva. Tipikus szép szerelmes pár. Azt szeretném kérni, hogy benne lennének egy fotózásba, egy BL újságba.
Meg se tudtunk szólalni, csak bámultunk magunk elé...
Én nem vagyok meleg – mondta Heim.
Mint ha villám csapott volna belém...
Összetört bennem valami, és legszívesebben ordítottam volna, de egy szó se jött ki a torkomból...
Pedig nagyon összeillenek – mondta a fotós kitartóan.
Egymásra néztünk, de még mindig nem tudtam megszólalni, csak bámultam a merev arcát...
Megfizetjük rendesen – mondta a fotós tovább.
Gondolkozóba estünk.
Neki szerintem nem volt szüksége a pénzre, mert külsőleg is látszott rajta, hogy tehetős, de nekem nagyon is szükségem van rá...
Megint rá néztem, és próbáltam őt kérlelni a szememmel, nagy kutyaszemekkel néztem rá, aztán sóhajtott egyet.
Rendben megcsinálom – mondta Heim.
Annyira boldog voltam, hogy megint ugrálni kezdtem.
Remek – mondta a fotós. Ilyen életvidám fiú, és egy ilyen komoly magabiztos férfi. Tökéletes párosítás. - mondta vigyorogva. Gyertek.
Ilyenkor? - mondtuk szinte egyhangúan.
Nincs még olyan késő – mondta a fotós nevetve.
Eléggé fáradt voltam, de belementem.
Mentünk az éjszakába, eléggé feszülten éreztem magam Heim mellett, mert én tudtam, hogy milyen lehet az a fotózás, ha BL újságnak lesz...
Rengeteg ilyen Mangát olvastam már, és biztos, hogy nagyon zavarba leszek, de ez lehet egy esély is arra, hogy ez által közelebb kerüljek hozzá egy kicsit, akkor is ha nem meleg...
Megjöttünk, és mindenki minket nézett...
Milyen szép pár – mondta mindenki egyhangúan.
Nem vagyunk pár – mondta Heim közömbösen.
Szomorúan néztem a földet, és toporzékoltam.
Egy lány jött oda hozzám, és fogta meg a vállam.
Mi baj? - kérdezte a lány. Nem érzed magad jól.
De jól érzem magam...csak... - fojtottam magamba.
Szerelmes vagy abba a férfibe? - szemembe nézett és mosolygott.
Ledöbbentem...Ennyire nyilvánvaló volt?
Igen... - Suttogtam nagyon halkan, és egy könnycsepp gördült le a szememből.
Nyugi – simogatta meg a hátam. Ez tökéletes alkalom, hogy közel kerülj hozzá – kacsintott rám. Engem Sakuranak hívnak. És téged?
Hoch – mondtam elhalóan. Tudom fura...
Nem mondhatnám, inkább különleges.
Ő is azt mondta – mutattam a szőke felé.
Ne add fel, még lehet nála esélyed, csak legyél kitartó – mondta mosolyogva, aztán továbbment.
Álldogáltam egy helyben, nézelődtem, és amikor megláttam Heimet kijönni az öltözőből...Alig bírtam felszedni az állam a földről...
A fekete farmer maradt, hozzáraktak még egy sötétkék feszülős pólót, egy piros fehér kockás inget, és tornacipőt, az elegáns lakkcipő helyett...
Annyira de annyira jól nézett ki, hogy olyan feltűnően bámultam, hogy észrevett...
Lassan sétált oda hozzám, kimérten és nagyon menőn...
Mi az? - nézett rám mély zöld szemeivel. Nem nézek ki így jól?
De-dehogynem, nagyon jól nézel ki.
Rám mosolygott, megsimogatta a fejem, és hirtelen lefogta mindkét kezem, és gyengéden a falhoz szorította a kezem a fejem fölé.
Nagyon közel hajolt hozzám, már éreztem a leheletét az orrom hegyén, és suttogta:
Csak ráhangolódok a témára – lihegte szinte szenvedélyes tekintettel.
Úgy elvörösödtem...És nem tudtam merre fordulni, csak bámultam bele a szép zöld szemeibe, és próbáltam nem még jobban belezúgni...
Késztetést éreztem arra, hogy összeforrjon az ajkunk, de nem mertem, mert féltem, hogy visszautasít...
Pedig én is úgy éreztem...Hogy összeillenénk, pedig sok mindenbe hasonlítunk.
Szóltak a fotósok, elengedett, és lecsúsztam a földre...
Sakura jött megint oda hozzám, hogy egy kis önbizalmat öntsön belém.
Legyen önbizalmad, biztos menni fog – mosolygott rám, és felsegített.
Olyan feszültnek éreztem magam, hogy majdnem elájultam...
Próbáltam nem mutatni, hogy ideges vagyok, de nem ment valami jól...
Leültünk egymással szembe, és egy darabig csak néztük egymást...
Szólt a fotós, hogy hogy álljunk be először, és azt hittem eldobom a hajam...
Én ülök azon a kocka alakú izén, Heim letérdel elém, megfogja a kezem, mélyen belenéz a szemembe, és a hátam mögül fogja fújni a ventilátor a haját...
Szerintem én mindjárt agyvérzést kapok...
Nem ellenkezett, egyből letérdelt elém, megfogta gyengéden a kezem, kicsit beleremegtem, amikor rávetette igéző zöld szemeit, és úgy elvörösödtem, mint a tűz...
De úgy megbabonázott a szeme, hogy nem tudtam sehova máshova nézni, ami jól jött, mert nem mozoghattam.
A vakuk villantak, mozdulni se tudtam, de leírhatatlanul boldog voltam, ahogy éreztem Heim selymes kezébe a kezem...
Végeztek ezzel a pózzal, aztán mondták a következőt, amitől megint fülig vörös lettem...
Arrébb tologatták azokat a kocka izéket, nekem a kezemmel kellett támaszkodni hátra, félmeztelenül, Heim meg fölém ágaskodik, két kezével a derekamnál körbe fog, és nagyon közel hajol az ajkamhoz...A kék pólóját meg le kellett vennie, és kigombolt inggel kellett felém hajolnia...
Elpattant egy ér az orromba, amikor megláttam Heim izmos felső testét, és nyeltem egyet.
Bárcsak végig simítanák rajta csak egyszer – gondoltam magamba.
Felém ágaskodik, nagyon közel hajol hozzám, hogy már szinte majdnem összeér az ajkunk, és érzem minden lélegzet vételét...
Megint pironkodva néztem bele a szemeibe, és a távolból hallom, hogy azt mondogatják „ez a fiú mindig pironkodik, annyira aranyos” meg „lehet hogy még nem egy pár, de lehetnek”.
Fürkésztem Heim tekintetébe, de nem láttam semmi olyat, ami ellenkezett volna azzal, ami az előbb hangzott el.
Megint vakuvillanások vettek minket körül, és arra a pár pillanatra mint ha az egész világ megszűnt volna, és csak mi ketten lettünk volna.
Bár én már a csókon gondolkoztam, de az azért még egy kicsit messze volt...
Megint vége lett a fényárnak, és mondták a következő pózt, amitől megint...Elvörösödtem...
Behoztak egy ágyat, Heim felült rá teljesen, én nekem meg az ölébe kellett ülnöm vele szembe...
A kezemet a vállára kellett tennem, ő a kezét a derekamra csúsztatta, és a fejünket össze kellet dugni.
Olyan érzelmek dúltak bennem, amik csak arra vártak, hogy kitörjenek, de nem most, majd idővel.
Kattintgattak megint, de nem bírtam ellenállni, és magamhoz öleltem Heimet...
Nem ellenkezett, szorosan magához húzott, és a nyakamhoz hajtotta a fejét.
Nagyon jó illatod van – lehelte a fülembe, és kicsit megszorított.
Annyira forrónak éreztem a testem, a vakuk villantak, és éreztem, hogy Heim óvatosan beletúr a hajamba.
Gyengéd selymes keze végighasított minden tincsemen, óvatosan benyúltam a inge alá, és végigsimítottam feszes mellkasán.
Halkan nyögött egyet, szorosan magához ölelt, aztán a vakuk fénye elenyészett, és szólt a fotós...
Szertefoszlott az álomkép, de jött a következő, amin már meg se lepődtem...
Mindketten felálltunk, és le kellett vetkőznünk majdnem teljesen...
Rajtam maradt egy fekete feszülős póló, meg egy fehér simulós bokszer, Heimen meg a kigombolt fehér piros ing, és feszülős fekete bokszer...
Már láttam az egész testét, teljesen beleremegtem, annyira jól nézett ki, meg akartam volna érinteni, most azonnal, de muszáj volt pár percet pihennem...
Kimentem az öltözőbe, és lehuppantam.
Sakura jött be, és térdelt le elém.
Teljesen belehabarodtam – temettem az arcom a kezembe. Olyan tökéletes... - sóhajtottam. Én meg teljesen tökéletlen vagyok...
Lehet, hogy pont a tökéletlenséged, ügyetlenséged tesz téged tökéletessé.
Furán hangzott, amit Sakura mondott, de talán igaz is volt.
Visszamentem, és már ott állt, magabiztosan.
Oda kellett állnom elé, ő a hátam mögött volt, egyik kezével gyengéden átkarolt, másikkal a bokszerembe csúsztatta félig a kezét, és a fejét a vállamra hajtotta.
Olyan érzelmes pillanatok voltak ezek, a vakuk villogni kezdtek, de ez csak megrendezett, nem valóság, pedig oly valósnak tűnik...
Még ha hazugság is, bárcsak örökké, örökké tartana...
Éreztem a forró leheletét, ami végigfutott az egész testemen, gyengéden simogatta a hasam, csókolgatta a nyakam, és kezdtem úgy érezni, hogy már ő is kedvel engem.
A vakuk megint kialudtak, és jött a következő helyzet.
Az ágyra kellett feküdnünk, ő a hátam mögé megint, és elé.
Egyik karjával támaszkodott felettem, én meg előtte, összekuporodva feküdtem csukott szemmel, és éreztem, hogy szorosan hozzám simul...
A másik kezét először a derekamra csúsztatta, és nézett engem, mint ha az álmaimat őrizte volna, amik kezdtek újra éledni.
Még közelebb bújtam hozzá, villant párszor a vaku, aztán letette a fejét, pont az én fejem felett, átkarolt engem, és összekulcsolta a kezét az enyémmel.
Meg kell hogy jegyezzem, hogy már csak egy bokszer volt rajtunk, de furamód mégse éreztem magam annyira zavarba, mint a legelején.
Éreztem, ahogy a szeretet végigfutott a testemen, minden porcikám lángolt, és csak ő rá vágyott.
Kattogtak a fények mindenfelé, de per pillanat csak azt a meleg ölelést éreztem.
Kezdtem egy kicsit elálmosodni ebbe a helyzetbe, de a vakuk megint elillantak, és jött a következő, és azt mondták, hogy ezen kívül már csak egy lesz.
Elvitték az ágyat, és mindketten a földre ültünk.
Kicsit zavartan néztem Heim szemeibe, és azt láttam, mint ha azt akarta volna mondani „gyere ide te, had szeretgesselek meg”
Elmosolyodtam, mondták mit csináljunk.
Heim a falnak dőlt, nekem meg bele kellett ülnöm az ölébe...
Félénken másztam az ölébe, gyengéden ölelt át engem erős kezeivel.
A haja végigsuhant a bőrömön, szinte beleborzongtam...
Úgy éreztem, erősen beleszippantott a hajamba, és kicsit elmosolyodtam.
Gyengéden simogatta a hasam, szuszogott a nyakamra, a hideg és a meleg is kirázott egyszerre...
A fények megint tovatűntek, felálltunk, és mondták az utolsó dolgot, amitől úgy elgyengültek hirtelen a lábaim, hogy térdre estem...
Csók...Egy csókot nem lehet így megjátszani, az csakis igazi érzelmekből fakad...
Azt mondták ne is álljak fel, mert így lesz az utolsó fotó.
Heim is letérdel velem szembe, és néz engem szép zöld szemeivel.
Gyengéden fogja meg az arcom, mint ha egy porcelán lenne, néz bele mélyen a szemeimbe, lassan közel hajol hozzám, és megcsókol...
Ez a csók...ez nem megjátszott volt... EZ VALÓDI...
A testem lángolni kezdett, a nyelve vándorolni kezdett a számba, gyengéden magához húzott, szorosan átölelt, és beletúrt a hajamba.
Megint éreztem a selymes kezét magamon, forró szenvedélyes csókját az ajkaimon.
Villantak a vakuk, szinte forrt a levegő körülöttünk, a fény kialudt, de a csók csak pár másodperccel utána szakadt szét.
Kezdtek mindent elpakolni, míg meg még mindig ott ültünk egymással szembe, de egyikünk se szólalt meg.
Én öö – mondtam pironkodva. Nagyon jól éreztem magam.
Én is – nézett a szemembe.
Aztán megint egy ideig csend...
Már mindenki elment, csak én Heim meg Sakura volt itt.
Hirtelen meglendül, leteper a földre, és vadul elkezdett csókolni.
Úgy meglepődtem, hogy levegőt is elfejetettem venni...
Viszonoztam a csókot, hevesen faltuk egymást ajkait, aztán félbeszakadt a csók, és elkerekedett szemekkel néztem rá...
Nem hittem a szememnek...Elvörösödött...És milyen aranyos volt így.
Lehajtotta a fejét, én meg elmosolyodtam.
Sakura felé fordultam, mutatta, hogy jó vagyok, aztán idehozta a ruháinkat.
Felöltöztünk, felálltunk, és úgy álltunk egymás előtt, mint egy két szégyenlős kisfiú.
Bátortalanul odalépett, és gyengéden átölelt.
Fülembe suttogta:
Megváltoztattál...Ami eddig még senkinek se sikerült – lihegte a fülembe. És még mindig csodás illatod van, amivel elkábítasz.
Megint fülig vörös lettem.
Csak ezt az egy parfümöt használom – mondtam a szemébe nézve.
Hosszan nézett engem.
Zavarba jövök, ha hosszan bámulnak – takargattam az arcom.
Aranyos vagy - lépett oda hozzám és karolt át. Lenne kedved hozzám eljönni? - simogatta meg az arcom és lehelt puszit az elvörösödött arcomra.
P-persze, ha nem baj.
Dehogy baj – borzolta szét a hajam. Legalább nem leszek egyedül – mosolygott szelíden rám.
Ha esetleg még benne lennétek ilyen fotózásokba, akkor hívjatok minket – lépett oda hozzám Sakura, és nyújtott át egy névjegyet.
Elmosolyodtunk, elvettük a névjegykártyát, és elindultunk hozzá, és annyira feszült voltam, hogy majdnem összeestem, de egybe boldog is voltam, mert nem gondoltam volna, hogy megszerezhetem magát a „tökéletest”.
Sakurának igaza volt.
Elmosolyodtam, bátortalanul megfogtam Heim kezét, és összekulcsoltam vele.
Ő is elvörösödött, és a szerelemtől megrészegülve mentünk az éjszakába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése