Megtestesült Tökéletesség – 4. Fejezet
Nagyon lehűlt a levegő, és már jégkockává fagyott a kezem...
Fújkálni kezdtem egy kicsit a kezem, hogy felmelegedjek.
Odaadjam a kesztyűmet? - kérdezte Heim. Én most nem használom.
Azt nagyon megköszönném – mondtam kicsit remegő hangon.
Odanyújtotta a kesztyűt, de először kicsit összefogta a kezével a kezem, és megfújkálta, hogy megmelegítse egy kicsit.
Hirtelen nagyon melegem lett...És elvörösödtem.
Rám mosolygott, és hirtelen megint zajt halottunk magunk mögül.
Talán megint a fotós volt, de amikor megfordultunk, egy tolvaj állt előttünk, késsel a kezébe...
Ide a pénz szép szerelmes pár. - mondta nevetve.
Lassan kezdtem el felé indulni, nyugodtan.
Nem kéne Hoch – mondta Heim.
Mi vagy te, valami kutya? - röhögött a bűnöző.
Odaléptem elé, egy biztos rúgással kirúgtam a kezéből a kést, ő utána nézett, addig balról állkapcson rúgtam, a hátára esett, ráültem vele szembe, elkaptam a fentről zuhanó kést, a torkának szegeztem, és közel hajoltam hozzá.
Gondod van a nevemmel seggfej? - suttogtam.
N-nem – mondta riadtan.
Akkor takarodj – állt fel, és olyan gyorsan eliszkolt, hogy csíkot húzott maga után.
Beledobtam a kést a kukába, és Heim eléggé tág pupillákkal nézett rám.
Mi az? - néztem rá értetlenül.
Mi volt ez? - kérdezte még mindig meglepetten.
Ja hogy ez. - kuncogtam. Hát...régebben sokszor támadtak meg, és gondoltam megtanulok egy önvédelmi harcot.
Azt értem, de az hogy hogy beszéltél vele...Olyan volt, mint ha nem is te lennél...
Értetlenül néztem rá.
Nyugi, nem foglak bántani, csak egy kicsit már zavar, hogy mindenki alábecsül engem a kinézetem miatt...
Oké megértettem – mondta Heim nyugodtan, és kinyújtotta a kezét.
Várj – kiáltottam fel. A macskámért muszáj hazamennem, nem hagyhatom egyedül őt.
Elszaladtam gyorsan haza, és villámgyorsan vissza is értem, és Heim ott állt, mozdulatlanul, mint egy szobor.
Gyors volt – mondta. Úgy érzem, sok minden van, amit még nem tudok rólad – mosolyodott el.
Odanyújtotta megint a kezét, megfogtam, megint elvörösödtem, és elindultunk hozzá.
Tigris dorombolt a kezembe, én meg cirógattam azzal a kezemmel amivel fogtam.
Nagyon szereted azt a cicát ugye? - kérdezte Heim.
Igen. Ő a mindenem, ő a számomra a legfontosabb. Ha ő nem lenne, az olyan mint ha kitépnének belőlem egy darabot.
Heim megsimogatta Tigris fejét, és dorombolni kezdett.
Kedvel téged – mondtam mosolyogva.
Ugyanolyan aranyos, mint a gazdája – mondta kuncogva.
Megint fülig vörösödtem...
Összeborzolta a hajam, én meg morcosan mentem tovább mellette, mert mindig minden pillanatba zavarba hoz...
Odaértünk a házához, és eléggé meglepődtem.
Itt laksz? - kérdeztem kerek szemekkel.
Igen – mondta. Nem tetszik?
Dehogynem. Csak én...A külsőd alapján gazdagnak ítéltelek.
Ha nincs pénzem, akkor már nem is tetszek? - kérdezte kissé mogorván.
Jaj nem dehogy – hadartam. Pénz nélkül is tetszel, nem azért mondtam – mondtam szomorúan.
Megsimogatta a fejem, és kinyitotta az ajtót.
Leesett az állam, amikor beléptünk...
Olyan volt belül, mint a hegyekbe lévő kis kunyhók.
Barátságos, nagyon lakájos kis ház volt, ízlésesen berendezve.
Tetszik? - kérdezte Heim, és letette a kabátját.
Igen. - mondtam ámulva. Olyan barátságos, és melegséget sugároz.
Megráncolta a szemöldögét.
Izé nem úgy értettem, nem azért mon... - szakított félbe egy édes csókkal.
Nyugi, nem haragszom meg – simogatta meg az arcom.
Elnézést, csak néha hülyén tudok fogalmazni – mondtam zavartan.
Leraktam Tigrist, körbejárta az egész lakást, aztán elégedetten leheveredett a fotelba.
Zavartan ültem le a kanapéjára, és nézelődtem.
Leült mellém, és nézett engem...
Mi az? - kiáltottam fel.
Ne legyél ennyire feszült, nyugi nem bántalak – mondta szelíden.
Még sose voltam sehol se vendégségbe – mondtam zavartan. Nem tudom hogy kell viselkedni.
Hát, mindenesetre nem így – kuncogott. Ne legyél feszült, oldódj – kúszott oda hozzám, és ölelt át.
Zavartan ültem mellette, de annyira boldog voltam, ahogy gyengéden magához ölelt, cirógatott.
Aztán kicsúszott a számból.
Hogy tudtalak megváltoztatni? - kérdeztem hirtelen.
Meglepetten nézett rám.
Ezt én is nehezen tudnám megmagyarázni – mondta. Még soha senki se váltott ki belőlem ilyen érzelmeket mint te. Pedig próbálkoztak már mások is vele.
Akkor én miben különböznék tőlük?
Talán azok a helyzetek...És az illatod...megbabonázott – mondta kicsit zavartan.
Elvörösödve néztem rá.
Hát lehet téged nem szeretni – nyújtotta az arcomhoz a kezét, és simogatott meg. Ellenállhatatlan kölyök vagy.
Nem vagyok már kölyök – mondtam pufogva.
Közel hajolt hozzám, és gyengéden megcsókolt.
Pont az ilyen mérgelődéseid tesznek aranyossá – mondta kuncogva.
Sértődötten fordultam el...
Hátulról szorosan magához ölelt, és megpuszilta a nyakam.
Jaj te – borzolta szét a hajam.
Annyira imádni való volt, de ezt nem mertem elmondani neki.
Nem vagy éhes? - suttogta a fülembe.
Hát...Egy kicsit – mondtam zavartan.
Ezek szerint nagyon – mondta kuncogva.
Meglöktem, aztán kiment a konyhába, valami kaját csinálni.
Gondoltam sunyin utána lopakodom, és kilesem mi jót csinál.
Bekukkantottam a konyhába, de nem láttam őt.
Nem szép dolog leskelődni – mondta mögülem Heim kuncogva, és hátulról átölelt.
Jó volt érezni a gyengéd ölelését magam körül.
Öhm izé, nem leskelődni akartam, csak gondoltam megkérdezem, hogy segíthetek e valamiben. - hadartam.
Nem szükséges – suttogta a fülembe. Te csak ülj le, és pihenj, csinálok neked egy jó forró teát. Milyet szeretnél?
Annyira elfoglalt voltam, azzal a melegséggel, amit éreztem, hogy nem hallottam meg, amit Heim mondott...
Jaj elnézést, csak elbambultam. Oké, egy jó meleg tea most jót tenne – mondtam pironkodva.
Elengedett, rácsapott egyet a hátsómra, és ment a konyhába...
Pár pillanatig nem tértem magamhoz...Aztán összeszedtem magam, leültem a konyha asztalhoz, és néztem őt, ahogy ügyködik.
Első látásra kicsit esetlennek tűnt, ami megmosolyogtatott.
Nem vagyok még valami jártas ebbe – mondta zavartan. Még sose laktam együtt senkivel se.
Ezt én is elmondhatnám, nem tudok főzni – mondtam pironkodva. Nálam a főzés kimerül egy levesbe.
Nem mondott semmit, csak szöszmötölt tovább, feltette a teának a vizet, és elővett a hűtőből egy mélyhűtött dolgot.
Nem tudok főzni, úgyhogy többnyire ilyen kajákat eszek, ha az megfelel.
P-persze – Nyögtem ki.
Leült velem szembe és megint hosszan bámult engem...
Eltakartam az arcom, és megint kuncogni kezdett.
Hirtelen az arca megváltozott.
Mi baj? - kérdeztem ijedten. Valami rosszat csináltam?
Nem dehogy...Csak...Hogy is mondjam. - kezdett bele. Nem tudom, hogy mit érzek irántad.
Elfehéredtem...
Nem hiszem, hogy ez még szerelem lenne – folytatta. De idővel az is lehet.
Elszomorodva néztem rá.
Jaj nyugi – simogatta meg az arcom. Nem azért mondtam. Ha így nézel rám, abba beleszakad a szívem.
Bocsi – mondtam, utána nagy kutya szemekkel néztem rá.
Ha így nézel, akkor tuti beléd fogok szeretni – mondta kuncogva, aztán felállt, és levette a forralót a tűzhelyről.
Néztem magam elé, megcsinálta a teát, és a kezembe nyújtotta.
Letettem magam elé a bögrét, és néztem, néha szürcsöltem belőle a finom almás fahéjas teát.
Ne legyél ennyire lehangolt – simogatta meg a hátam. Ne legyél bizonytalan.
Rendben... - suttogtam.
Ezt olyan élettelenül mondtad.
Bocsi...
Jaj már – lépett oda hozzám, és ölelt át hátulról.
Elérem azt, hogy szeressél – tört ki belőlem hirtelen.
Na ez a beszéd – lehelt puszit az arcomra aztán elengedett.
Csinálta a kaját, én meg az asztalra könyökölve csodáltam őt.
Letette elém az ételt, hozott nekem evőeszközt, meg poharat meg mindent, és úgy szolgált ki engem, mint ha király lennék.
Jó étvágyat – ült le elém.
Neked is.
Elkezdtünk enni, és meg majdnem félre nyeltem...
Köhögni kezdtem, és ittam egy kis vizet, mielőtt megfulladnék...
Egyből szaladt újra tölteni a poharamat.
Nyugodtan egyél, el tudok menni én is vízért – mondtam zavartan.
Dehogy, szívesen.
Úgy érzem magam, mint egy elkényeztetett királyfi... – mondtam fülig vörösödve.
Ugyan, megérdemled. Ahogy elintézted azt a bűnözőt. Remélem sose foglak magamra haragítani – kuncogott.
Még sose szolgáltak ki engem... - mondtam komoran. Mindig csak ugráltatni tudtak...Pedig mennyire örültem volna, ha ágyba hozzák a reggelit.
Heim mosolyogva nézett rám.
Jaj ezzel nem arra célzom, hogy te is hozd az ágyba, csak úgy mondt... - hajolt át az asztalon, és tette az ujját az ajkaimra.
Ha erre vágysz, akkor megteszem – mondta.
Nem mondtam semmit, inkább befogtam a nagy szám, és ettem tovább...
Ahhoz képest, hogy nem ő csinálta ezt a kaját, csak a mélyhűtőből vette ki, nagyon finom volt.
Azért ilyen jó az íze, mert különleges fűszert raktam rá.
Mint ha olvasna a gondolataimba...
Gyanakvóan néztem rá.
Mi baj? - kérdezte kuncogva.
Semmi semmi.
Annyira jól laktam, hogy majd kidurrantam.
De ha már ilyen finom vacsorát csinált nekem, akkor én cserébe elmosogatok neki.
Kezdtem bepakolni a csapba a tányérokat.
Nem szükséges, majd én megcsinálom holnap.
Dehogyis – háborodtam fel. Nem akarok a nyakadon lógni, legalább hasznom veszed.
Odalépett mögém, gyengéden átölelt, és megpuszilta a nyakam.
Tényleg nem szükséges – suttogta a fülembe. Gyere, inkább nézzünk tévét.
Na jó – egyeztem bele. De mielőtt elmegyek reggel dolgozni csak azért is elmosogatok – toporzékoltam.
Megfogta az állam, gyengéden megcsókolt, hogy szinte beleolvadtam a földbe.
Bementünk a nappaliba, leült a kanapéra, és megpaskolta a fotelt, hogy én is üljek oda mellé.
Le is ültem mellé, a kanapé másik felére.
Morcosan nézett rám, közelebb csúszott hozzám, és magára rántott...
Néztünk mélyen egymás szemébe, hirtelen közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam.
Elmosolyodott, szenvedélyesen megcsókolt, aztán lemászott rólam.
Gyere, feküdj az ölembe.
Odakúsztam hozzá, ledőltem az ölébe, és úgy néztem a tévét.
Gyengéden simogatta a fejem, másik kezével Tigrist cirógatta, aki a zajra felkelt, és odafeküdt közénk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése