Múlt És Jelen - 4. Fejezet

Múlt És Jelen – 4. Fejezet

Arra kelek, hogy maci meg Hachi beterít a nyálával.

• Remek, fürdésre már nincs is szülségem – mondtam morgolódva, löktem le magamról őket.

Annyira aranyosak voltak, nem lehetett betellni velük.

Mivel kutyakaját még nem vettem nekik, odaadtam az én maradék kajám, és majd hazafelé jövet bevásárlok.

Kiengedtem őket, hogy elintézzék a dolgukat, én közbe öltözködtem, összeszedtem a cuccaim meg minden apró cseprő dolgom elintéztem.

Fehér inget vettem, kék pullóvert, rá egy világoskék nyakkendőt, a szokásos fekete farmerom, és a megszokott tornacipőm.

Felkaram a szemüvegem, és megnéztem magam a tükörbe.

• Jól nézek ki – fontam magam köré a kezem. De mégse kellek senkinek – mondtam elkeseredetten. Vagyis egyvalakinek igen...

Beengedtem a kutyákat, felvettem a táskám, és megindultam, mielőtt elkésnék.

Eléggé hűvös volt, ezért gyorsan visszaladtam a sálamért, de Hachi elkapta az egyik végét, és húzni kezdte.

• Ne Hachi, ne most, el fogok késni – rángattam ki a szájából, és tekertem magam köré.

Gyorsan elindultam, mielőtt a gatyámat venné célba...

Őszi szellő fújdogálta meg a kósza tincseim, bár annyira nem is volt szellő, inkább szélvihar...

Majdnem lefújt a hegy tetejéről, és még egybe akartam maradni...

De amikor hátulról jött, kifejezetten hasznos volt, mert tolt le a hegyen, és jól meggyorsított.

Beértem az Egyetemre, és egyből Sakura ugrott a nyakamba, hogy majdnem felborított...

• Jó reggelt drágaságom – puszilt meg...

• Hogy lehet, hogy nincs még fiúd? - kérdeztem gúnyosan.

• Nem szép dolog ilyet kérdezni – mondta mérgelődve.

• Te is megkérdezted – böktem oda neki. Akkor én is megtehetem.

• Nem tudom – mondta zavartan. Talán csúnya lennék? - nézett rám szomorú szemekkel.

• Dehogyis. Sőt...Nagyon is szép vagy.

Tényleg szemet gyönyörködtető volt.

Vállig érő szőke hajzuhataga volt, gyönyörű gesztenye barna szem, finom arcvonások, rózsaszín ajkak, és izgazán szép idomokkal rendelkezett. Mindig fekete szoknyába jár, barna harisnya simul a kecses lábaira, és világoskék sejem blúz volt rajta.

• Ne nézz már igy – vörösödött el és fordult meg.

• Jaj elnézést.

Hirtelen megfordult, és mint ha belém vágott volna a tekintete.

Odalépett hozzám, elkapta az állam, és nagyon közel húzott magához...

• Csak nem tetszek? - mosolygott rám, és simogatta meg a combom.

• Ne piszkálj már. Szép vagy igen, de akkor se.

Morgolódik magában.

Gyerekkori barátok vagyunk, kicsi korunk óta össze vagyunk nőve.

Én tanár akartam lenni, és akkor azt mondta, ő is az akar lenni...

Azért vagyunk itt együtt.

Én Történelem és Irodalom szakos lettem, ő meg Biológia és Földrajz.

Nem szerette se a történelem se az irodalom órát, mert mindig elaludt rajta...

Azt mondta csodálja, hogy a diákjaim nem alszanak el az órámon...

Mondtam neki, hogy a történelem és az irodalom nem annyira unalmas, mint ahogy azt ő látja, de az egyik fülén be a másikon ki...

• Hát...mi már csak ilyen szerencsétlenek vagyunk a szerelem terén – nevettem fel kínosan.

• De. - mondta pironkodva.

• De mi? - néztem rá ijedten.

• Te is meg én is szabadok vagyunk, akkor mért nem jöhetnénk össze? - mondta pironkodva.

• Mert nem...

• Aha értem – mutatott rám.

Majd kiugrott a szívem...

• Te olyan vagy – kuncogott.

• Igen... - mondtam halkan.

• Már értem mért nem kell neked ez – simogatta meg formás feszes kebleit. És ez – aztán a feszes fenekét...

Elvörösödve figyeltem.

• Hmm ezért szeretnek téged annyira a diákok.

• Hogy érted?

• A lányok biztos elképzelik, ahogy játszadozol egy másik fiúval – mondta pironkodva. A fiúk... - gondolkozott el. Azt meg nem tudom.

• Bolond – jegyeztem meg halkan, de egy jó nagy barackal jutalmazott.

• Ez fájt – simogattam a fejem.

• Akarod, hogy adjak rá egy gyógypuszit? - vigyorgott rám.

• Nem kell, nem fáj – pattantam fel, fogtam meg a naplóm, és rohantam az órámra, mielőtt Sakura szét szedne...

Hallottam, hogy még mérgelődik egy sort, elmosolyodom, és megyek az órámra.

Az első órám a saját osztályommal lesz.

Beléptem, üdvözöltem mindenkit, de Kayt nem láttam megint.

Gondolom megint késik.

Belekezdek az Irodalom órába.

• Csáth Géza élete, és munkássága, írjátok fel a címet.

Látom, hogy néhányan kicsit megijedtek.

• Látom, páran ismeritek már – mosolyodtam el.

Folytattam.

• Valódi neve Brenner József született 1887 február 13-án Kelebia és Szabadka közelében,1919 szeptemberébe a 11. magyar író lett, orvos, és zenekritikus. Kosztolányi Dezső unokatestvére. Brenner József és Decsy Etelka gyermekeként született Szabadkán, 1887-ben. Csáth anyja korán meghalt, főügyész apja későbbi feleségével együtt nevelte. Szenvedélyesen zenélő apja hegedűművészt akart nevelni belőle, de Csáth festő akart lenni. Alkotásvágya miatt Csáthnak nem volt türelme gyakorolni, festményeit pedig a rajztanára kinevette, és csak elégségesnek ítélte. Írásait viszont környezete már korán értékelte. A Bácskai Hírlap közönségének 14 éves korában mutatkozott be mint zenekritikus, de tizenhét éves koráig nagyon keveset írt. Nyolcadikos gimnazistaként Bródi Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének küldte el A kályha című novelláját. Bródy biztatására kezdett komolyabban foglalkozni az írással.

Megvárom, míg leírják, aztán folytatom.

• 1904-től, az érettségi után a Budapesti Orvosi Egyetemen tanult, az anatómia és az élettan lekötötte minden idejét. 1906-tól aBudapesti Naplóban jelentek meg írásai, de más lapokban is publikált. A Nyugatnak 1908-as alapításától munkatársa volt. Ugyanebben az évben jelent meg első novelláskötete, A varázsló kertje. 1909-ben szerezte meg orvosi diplomáját, majd Budapesten az Elme- és Idegkórtani Klinikán kezdett dolgozni gyakornokként. Az épületben ma a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája működik, és egy emléktábla őrzi Csáth emlékét, melyet 2005 szeptemberében Kéner Balázs újságíró, Csáth-kutató állított. Ez csak plusz információ – jegyeztem meg.

Kicsit le kellett ülnöm, mert túl sokat beszéltem egyszerre...

Kay még mindig sehol se volt, kezdtem aggódni érte.

Gondolom haragszik rám, és azért nem jön az órámra.

Amint vége lesz az osztályommal az órámnak, követem őket a következő órájukra, és megnézem, hogy Kay ott lesz e.

Már csak tíz perc volt az órából, gyorsan elmondok még pár apróságot, aztán a következő órán velük majd folytatom.

• Idegorvosi munkásságának kiemelkedő alkotása az Egy elmebeteg nő naplója, mely – saját naplóját leszámítva – egész munkásságának legnagyobb szabású darabja. Ebben egy paranoiás nő kórképét írta meg, melyben a hagyományos pszihiátria és a pszihoanalízis szempontjai keverednek. Többek között ez a mű ihlette Szász János filmrendező Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjét, mely a 38. Magyar Filmszemlén négy díjat is nyert. Az alkotás irodalmi szakértője az emléktáblát állító Kéner Balázs volt. - még egy kis plusz információ – kuncogtam.

Pont csöngettek, nagyon jó vagyok.

• Mára ennyi, következő órán folytatjuk, és addigra mindenki olvassa el a Kis Emma című művét.

• Muszáj tanár úr? - kérdezte az egyik diákom. Annyira...felkavaró mű.

• Muszáj, és elemezni is kell.

Mind sóhajtottak egyet, aztán kimentek a teremből.

Kicsit kipihegtem magam, és lopakodtam az osztályom után, hogy megnézzem Kay itt van e már.

Nem láttam sehol...Kezdek tényleg aggódni miatta.

Csak nem?

Nem, az nem lehet...

Nem lóghat az Egyetem rossz diákjai között.

Várok, hátha megenyhül.

A többi órámat eléggé feszülten tartottam meg, és ezt a diákjaim is észrevették...

Utolsó 2 órámat elengedtem, és mentem haza, mert eléggé szétcsúsztam...

De mielőtt hazamennék, bemegyek a boltba kutyakaját venni.

Akkor hirtelen meglátom Kayt, pont abba a bandába, ahol egyáltalán nem akartam látni...

Az alkolohos részlegnél lébecoltak.

Szívem szerint odamentem volna, de az agyam azt parancsolta, hogy hadjam, mert mégjobban magamra haragítom...

Megvettem a kaját, hazamentem, megetettem a kutyákat, kibontottam a hajam, és kiáltam az erkélyemre.

Beletúrtam a hajamba, és elnéztem a messzeségbe.

Nem tudtam visszacsinálni, amit tettem, és bocsánatot se tudok tőle kérni, mert nem hagyja...

Minél jobban belemegy ebbe a bandázásba, annál rosszabb lesz a helyzete.

Hachi és Maci ült le mögém, és néztem rám nagy kutya szemeikkel.

Gondolom érzik, hogy kétejek között állok...

A kutyák okosabbak, mint jónéhány ember.

Megsimogattam őket, és mentem aludni, mert azt gondoltam, hogy ez csak egy rossz álom...

Másnap eléggé nyúzottan keltem...

Vettem egy jó hidegzuhanyt, megreggeliztem, és felöltöztem.

Nagyon hideg volt, felvettem egy fekete inget, egy zöldes pullóvert, a tegnapi kék nyakkendőm, a fekete farmert, és a tornacipőt.

Ebbe az évbe veszek fel először kabárféleséget...

Nem szeretem a kabátot, anyám mindig rámerőszakolta akkor is, amikor egyáltalán nem fáztam...

Felvettem egy fekete bőrkabátot, a sálamat, kiengedtem a kutyákat, hogy elvégezzék a dolgukat, és mentem.

A második órám megint az osztályommal lesz, első nincs, és az osztályom után még lesz 7 órám...

Nem hiszem, hogy Kay egy nap alatt megtért volna...

Beszélgettem pár kollégámmal, és mondták, hogy az egyik diákom az ő órájukon se jelenik meg, és Sakura óráira se jár.

Pedig ő aztán tényleg angyal, és nagyon kedves, de ha még őhozzá se jár be, akkor az már tényleg gond...

Mentem az osztályomhoz órára, próbáltam a zavarságomat leplezni, és nyugodtnak mutatni magam...

Bementem, üdvözöltem mindenkit, és belekezdtem.

• Folytatjuk a tegnapi anyagot.

Vettem egy nagy levegőt, és mondtam.

• Csáth 1910. április 10-én, hajnali fél hatkor használt először morfium, amire ettől kezdve tudatosan rászokott, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Először azért nyúlt a szerhez, mert – tévesen – tüdőbajt diagnosztizáltak nála. Morfinista szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania. A morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi művein erősen érződnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott. 1911-ben jelent meg a Délutáni álom című elbeszéléskötete, amelyben többek között ezen tapasztalatokat dolgozta fel.

Megvártam, amíg mindenki leírta, kicsit összeszedtem magam, és újra belekezdtem.

• Csáth 1910-től különböző fürdőhelyeken volt orvos. Ekkoriban sok műve született, a munka mellett maradt ideje az írásra is. 1913-ban vette feleségül Jónás Olgát, akitől 1918-ban lánya született. 1914-től katonai orvosi szolgálatra hívták be, de a fronton teljesen elvesztette uralmát szenvedélybetegsége felett, napi adagjai folyamatosan nőttek. Rossz idegállapota miatt gyakran szabadságolták, majd 1917-ben végleg leszerelték. A leszokást elősegítendő falusi orvos lett Földesen, majd Regőcén, de a gondok csak fokozódtak. Környezetével megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája. 1919-ben már bajai elmeosztályon ápolták. Miután megszökött, lelőtte feleségét, és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. A sikertelen kísérlet után a szabadkai Mária Valéria Közkórházban ápolták. Újabb szökése után a szerb demokrációs vonalnál 1919. szeptember 11-én feltartóztatták. Nem sokkal később pantopon-túladagolásban meghalt. Munkássága nagy hatást gyakorolt a későbbi írógenerációkra, így több követője is akadt.

Az utolsó mondatom végére kicsit elcsuklott a hangom...

A diákjaim felkapták a fejüket.

• Tanár úr, valami baj van?

• Nem dehogyis. C sak kicsit kimerült vagyok – vágtam ki magam.

Leültem, és gondolkodtam.

Mindenki jegyzetelte a Kis Emmát, de most nem volt erőm feleltetni...

• A mai felelés elmarad, átcsúszik jövőhétre – mondtam halkan. De jövőhéten ketten feleltek – pakoltam össze a jegyzeteim. Mára végeztünk, mehettek.

Igaz, még van 5 perc, de muszáj volt kicsit kimennem, és kiszellőztetnem a fejemet...

Kayt sehol se láttam, gondolom ma se fog bejönni...

Megpróbáltam összeszedni magam hogy lehúzzam még ezt a 7 órát, aztán hazamenjek...

Nem tudom ebbe a helyzetbe mit kéne tennem, ha beszélnék vele biztos csak rosszabb lenne, ő is tinézser, és nem lehet beszélni a fejével...

Végighúztam mind a 7 órám, olyan voltam mint egy robot, akit beprogramoztak, hogy mit mondjon.

A diákjaim kezdtek aggódni értem, hogy valami komolyabb bajom van.

Az elmúlt egy hónapom így telt...

Kayt csak nagyon ritkán láttam, nem beszélt velem, és a jegyei is rohamosan romlani kezdtek...

Muszáj volt tennem valamit, mert ha így pusztítja magát...

Sétáltam haza az Egyeteről, és láttam Kayt, a barátnőjével, meg azzal a bandával...

Csókólóztak, hülyültek, és összeszorult a szívem, ahogy láttam, hogy ölelgeti azt a lányt.

Rám vetett egy pillantást, és közelebb húzta magához a barátnőjét...

Legszívesebben odamentem volna hozzá, és teljes erőből pofon vágtam volna, de nem volt hozzá jogom, és az erőszak semmire se megoldás...

Hazamentem, leültem a fotelra, és magam köré gyüjtöttem a kutyáim.

A kanapén nyomott el az álom.