Múlt És Jelen - 5. Fejezet

Múlt És Jelen – 5. Fejezet

Megint nagyon nyúzottan keltem...

Megdörzsöltem a szemem, felültem az ágyon, és bámultam magam elé...

• Mint ha agyhalott zombi lennék...

Visszadőltem az ágyba, és bámultam a plafont.

Megpróbáltam valahogy összeszedni magam, mert az a tanóráimra is kihat, ha nekem rossz a kedvem.

Eddig mindig olyan életvidám voltam, és ezt szerették bennem a diákjaim, de most...

Az életkedv mint ha kiszállt volna a testemből...

Hachi és Maci ül le elém, és nyüszíteni kezdenek.

Gondoltam éhesek, mentem a konyhába és adtam nekik kaját, de hozzá se nyúltak.

• Mi baj? - néztem rájuk

Mindketten megnyalták a kezemet.

Gondolom megint érzik, hogy nem stimmel velem valami.

• Ennyire nyilvánvaló lenne? - nevettem el magam szomorkásan.

Megsimogattam őket, és mentem készülődni, szerencsére péntek van, jön a hétvége, és végre kipihenhetem magam.

Nem mint ha nem szeretnék tanítani, csak annyi minden motoszkál a fejembe, tananyag, és Kay...

És nem akarom még véletlenül se összekeverni a kettőt.

Veszek egy jó hideg zuhanyt, hátha attól kicsit magamhoz térek.

Szerencsére ma csak 5 órám van, és az utolsó órám az osztályommal van.

Mint ha tűzbe fürödtem volna, olyan jeges hideg volt a víz...

De muszáj volt.

Kimásztam, megráztam magam, és annyira felfrissültem.

Megszárítottam a hajam, öltöztem, kiengedtem a kutyákat, és mentem is, mert már megint késésbe voltam...

Beértem, és mindenki olyan furcsán nézett rám...

• Mi az?

• Nagyon nyúzottnak látszol Tony – lépett oda hozzám Sakura, és simogatta meg az arcom.

• Az is vagyok – nevettem el magam. Nem lényeges.

Leültem a helyemre, és írni kezdtem.

Össze kellett számolnom az osztályom hiányzásait.

Kay az elmúlt hónapba rengeteget hiányzott...

Ha így halad, ki fogják őt csapni, pedig nem lenne érdemes egy ilyen képességű fiút veszni hagyni.

Csöngettek, én meg rohantam az órámra, majd a 3. órába megcsinálom, akkor lesz egy lukas órám.

Bementem, szokás szerint üdvözöltem mindenkit, de egy kicsit megremegett a hangom.

Mindenki aggodóan nézett rám, aztán belekezdtem az órába.

• Az ipari Forradalom. Írjátok fel.

Vártam, aztán folytattam.

• A kézműipari manufaktúrától a gépiesített gyáripar felé vezető út Angliából indult. 1790-től 1850-tartott. Ezt akkor is tudnotok kell, ha álmotokból felkeltenek – csaptam az aszalra.

Egy kicsit mindenki hátrahőkölt.

Sam jelentkezik.

• Igen?

• Rosszul mondta a dátumot tanár úr. 1790-et mondott az 1780 helyett.

• Elnézést – túrtam bele a hajamba.

Leültem, és úgy fojtattam.

• Előfeltételei. Idézőjelekkel írjátok – mondtam. Nyugodt évtizedek, II. Jakab lánya az uralkodó. A parlamentbe két párt van. A Whigek és a Toryk. Megszűnik a földközösség használatának maradványai. A profit és a gazdasági fejlődés az állami politika fontos célkitűzése lesz. Olcsó teherszállítás a tengereken. Fulton 1807-ben feltalálta a gőzhajót.

Kifújom magam, és folytatom.

• Kibontakozásának folyamata. A gépesítés a tömegfogyasztási cikkek előállításában kezdődik mint pl. A textilipar. A könnyűiparban kezdődik a gőz felhasználása. Ekkor találta fel James Watt a gőzgépet. Nehézipar fellendülése, szerszámgépek, és a szabványosítás bevezetése. 1825-ben George Stephenson megalkotta a Rocket gőzmozdony útját Stockholm és Darlington között. Vasútépítés jelentőssége megnőtt. Gyorsabb közelekés, nagyobb tömeg áru, olcsóbb szállítás, új területek bekapcsolása. A hírközlés forradalmát 1832-ben Morze távírója korszerűsitette.

• Demográfiai következményei. 3 volt. A népesség növekedése, városiasodás, és a városok szerkezete megváltozott, különálló negyedek jöttek létre. Életkörülmények változása kettőspont. Középrétegek száma nő. A versenybe maradás érdekébe emelték a jövedelmezőséget. Az ipari forradalom a szabadverseny keretei között bontakozott ki. Ennyi, érintőlegesen.

Átolvastam a jegyzeteim, hogy mit kéne még megemlítenem, de szerintem elég ennyi is.

• Olvassátok el otthon a könyvbe az erről szóló részeket. Mehettek. - intettem.

Mindenki kiáramlott, de az egyik diákom odajött hozzám.

• Mit szeretnél Manami?

• Látom, hogy valami gondja van. Nem kéne inkább otthon maradnia?

• Dehogy. Nincs semmi gondom – legyintettem. Csak kicsit fáradt vagyok.

• Aggódom a kedvenc tanárom miatt – mondta pironkodva. És az iskolában minden osztály aggódik maga miatt akit tanít.

• Nem szükséges. Itt a hétvége, kipihenem magam, és jövőhétre a régi leszek – erőltettem mosolyt az arcomra.

• Oké – mosolygott vissza. Akkor hétfőn találkozunk. - intett, és kiment az ajtón.

Kicsit ledőltem a padra, és elmélkedtem, próbáltam kiüríteni az elmém, és pár percre semmire se gondolni.

Hirtelen azt érzem, hogy valaki lökdösi a vállamat.

• Tanár úr, becsöngettek – nézett rám egy szép gesztenye szemű lány.

• Jaj elnézést – pattantam fel.

Már mindenki bent volt a terembe.

Annyira kellemetlenül éreztem magam, majd elsüllyedtem volna szégyenemben...

Sose aludtam még el, mármint Óra közbe, ráadásul én vagyok a tanár...

És még sose mondtam félre egyetlen dátumot se...

Nagyon szét vagyok zuhanva.

• Elnézést az elalvásomért – nevettem el magam kínosan.

Mindenkit üdvözöltem, kicsit megkésve, és kezdtem az órát.

• A nagy földrajzi felfedezések és hatásuk. Írjátok fel.

• A felfedezések okai. Húzzátok alá. Mindent idézőjellel kezdjetek.

• A levantei kereskedelmi útvonal az oszmán török terjeszkedése miatt bizonytalanná vált. Megnőtt az arany és az ezüst iránti kereslet. A Magyar és a Csehországi bányákban visszaesett a termelés. Új igényekkel lépett fel a lakosság kettőspont. Fűszerek, faanyagok.

• Felfedezők. Húzzátok alá. 1487 Bartoromeo Diaz elérte a jóreménység fokát. 1498 Vasco De Gama Itáliában kötött ki. 1492-ben Kolombusz Kristóf felfedezte Amerikát. 1519-ben Magellán megkerüli a földet.

Kicsit szusszanok, aztán folytatom.

• A földrajzi felfedezések Következményei. Idézőjelekkel. Az Atlanti óceán lett a fő kereskedelni útvonal. Tőkés gazdálkodás kialakítása. A luxuscikkek helyett a tömegfogyasztói cikkel iránt lett nagyobb a kereslet kettőspont, posztófélék, gabona. A Hanza városok kiszorulnak a kereskedelemből, helyettük a németalföldi kereskedők lesznek fontosak. Még egy fontos fogalom.

Mindenki fülel.

• Árforradalom.

• Az árak általános növekedése - mondta mindenki kórusba.

• Igen – mosolyodtam el. Akkor erről ennyit. Mehettek.

Mindenki kiszágúldott a teremből, én meg lehuppantam.

Most jukas órám lesz, de hirtelen már azt is elfelejtettem, mit akartam most csinálni...

Nagyon nem vagyok formába.

• Ja megvan. Össze kell számolnom a hiányzásokat.

Olyan...Fájdalmasan viszhangzott a beszédem a terembe...

A napló felé ágaskodtam, és kezdtem összeszámolni a hiányzásokat.

Már egy fél órája el vagyok ezzel, de már nemsokára végzek is.

Szerencsére az osztályom jó magaviseletű, és eléggé keveset hiányzoknak, persze egy valakit leszámítva...

Az övéhez érek, és elkezdek számolni.

Lerökönyödök...

5 óra hiányzás, és eltanácsolják az Egyetemről...

Nem tudom, mit kezdjek a helyzettel, most már tényleg beszélnem kell vele, de ha be se jár...

Vagy elkapom valahol a folyosón, vagy...Elmegyek az árvaházba ahol lakik.

Nem tehetek mást.

Hamar lezajlott még a 2 órám, aztán jött az osztályommal lévő óra.

Osztályfőnöki volt, elmondtam mindekinek a jegyeit, hiányzásait, satöbbi.

De Kay most se volt bent...

• Tud valaki valamit Kayról?

Mindenki csóválta a fejét.

Beletúrtam a hajamba.

Zajt hallottam az ajtó mellől.

Kimentem, és Kay volt ott, meg a bandája...

Hirtelen neki iramodtam, ő is felgyorsított, a barátai meg elfutottak.

Elkaptam, két kezét a falhoz szegeztem, és közel hajoltam hozzá.

• Mégis mi a francot csinálsz? - ordítottam rá. 5 óra, és kicsapnak az Egyetemről.

Elkerekedett szemekkel nézett rám.

• Miért csinálod?

Nem mondott semmit, félre fordult...

Hallom, ahogy susmutolnak a diákok, hogy "kiabál? Még egyszer se hallotuk kiabálni" meg hasonlók.

• Vissza a terembe – ordítottam megint.

Mindenki visszament a terembe.

• Válaszolj – szorítottam meg a kezét.

• Semmi köze hozzá – förmedt rám, csúszott ki a szorításomból, és rohant el.

Lecsúsztam a falon, és a fejemet fogtam.

• Mit rontottam el? Mit? - kérdeztem, de senki se válaszolt.

Összeszedtem magam, bocsánatot kértem az osztályomtól, hogy ordítottam velük, és előbb elengedtem őket.

• Mindenkinek jó hétvégét. Készüljetek a jövőhétre, de ne essetek túlzásba – kuncogtam. Sziasztok.

• Viszlát tanár úr – mondták egyszerre és szélsebesen rohantak ki az ajtón.

Mielőtt én is hazamennék, még meg kell kérdeznem valamit Sakurától.

• Hol van a fiú árvaháza? - fogtam meg a vállát.

• Jézusom, a frászt hozod rám – fordult meg Sakura.

Elgondolkozott.

• Egy pusziért megmondom – mondta pironkdova.

Zsaroló – jegyeztem meg magamba.

Megpusziltam, ő örömködött egy sort, aztán mondta.

• Ott van a hegy aljánál, ahol laksz. Már régebben is mondtam, csak gondolom kiment a fejedből – kopogtatta meg egy kicsit a fejem.

• Akkor miért kértél puszit? - kérdeztem morogva.

• Csak – fogta meg az arcát.

Fú de gonosz – gondoltam magamba, de ez most mellékes.

Kaptam magam, felvettem a kabátom, és a sálam, és megindultam.

• Jó hétvégét mindenkinek – és már ki is fordultam az ajtón, aztán az Egyetem kapuján.

Kicsit hűvöskés, de kellemes idő volt.

Talán eljön velem Kay egy kicsit sétálni, vagy nem...

Ennyire hogy lehetek feledékeny...Vajon Sakura tényleg mondta, hogy hol van az árvaház, vagy csak szórakozik az idegállapotommal...

Odaértem az árvaházhoz.

Eléggé nagy volt, régi Gótikus stílusba épülhetett, és valószinűleg nem rég lett felújítva.

Benéztem az ablakon, és annyi nyüzsgő vidám gyereket láttam.

Elmosolyodtam.

Aztán hirtelen meglátom Kayt is.

Letérdel a gyerekek közé, beszélget velük, játszik velük.

Annyira megható volt, mint ha mindegyikűjüknek ő lenne a bátyuk, akikre felnézhetnek.

Bárcsak nekem is ilyen bátyám lenne...

Ő inkább lenézett engem, mert hogy én nem olyan vagyok mint ő...

Biztos Kay itt a legidősebb.

Elköszönt mindenkitől, és a kijárat felé vette az irányt.

Gyorsan elbújtam, nehogy észre vegyen.

Követtem őt, igaz nem szép dolog, de kívácsi voltam hova ment.

Megint azzal a bandával mászkált...

Nagyon rossz hatással vannak rá, de nem tudom őt elszakítani tőlük...

Kicsit szomorkásan indultam haza.

Ledőltem a kanapéra, addig kiengedtem Hachit meg Macit hogy elintézzék a dolgukat, aztán vettem egy jó forró fürdőt, beraktam egy filmet, letelepedtem az ágyamra, és néztem.

Hamar el is nyomott az álom.

Éjjel háromkor arra kelek, hogy a kutyák veszettül ugatnak...

Megnéztem, és csak egy mókus volt az erkélyen...

Mivel kiverték a drága kutyáim az álmot a szememből, felvettem a köntösöm, és kiálltam az erkélyre egy kicsit levegőzni.

Egészen kellemes idő volt, gondoltam egyet, és indulok is sétálni, és viszem a két rosszcsontot, hogy elfáradjanak, és én is tudjak pihenni.

Felvettem egy fekete pullóvert, a fekete farmerom, a tornacipőm, és a sálamat.

Más nem kellett, mert jó kis tavaszi idő volt.

Rajtam kívül senki se mászkált már erre, elnéztem az árvaházhoz, már mindenki aludt ott is.

Hirtelen megtorpantam, és reménykedtem, hogy nem azt látom, amire gondolok...

Az volt...

Kay ott feküdt a földön, holt részeg volt, és nem tudott magáról...

• Hogy a francba kerültél ide? - próbáltam magához téríteni.

Megpróbáltam összeszedni a földről.

Lehányta és le is pisilte magát...

Nálam is volt már hasonló...És sajnos a mai napig nem felejtettem el...

A karját átdobtam a vállamon, és megpróbáltam elcipelni magamhoz.

Biztos nem fog örülni, amikor nálam ébred, de nem érdekel, nem hagyhatom őt itt az utcán...

Elég nehéz volt úgy cipelni Kayt, hogy Hachi meg Maci két felé húztak...

De nagy nehezen sikerült hazavinnem.

Levettem a koszos ruháit, ráadtam egy pólómat, egyik bokszeremet, és lefektettem az ágyamra.

Beraktam a mosógépbe a ruháit, elindítottam, és leültem mellé.

• Miért rombolod így magad? - simogattam meg az arcát. Olyan lettél, mint azok, akik annak idején bántottak téged.

Elszomorodtam.

Az elején olyan jól megvoltam vele, de miután meg akartam csókolni...

Joggal akadt ki rám, de azért nem megerőszakoltam őt...Kicsit eltúlozza.

Nyitogatja a szemét, és felém fordul.

• Tanár úr, maga az?

• Igen Kay én vagyok – simogattam meg az arcát.

• Hol vagyok? Mi történt?

• Nálam vagy. Nagyon berúgtál és az utcán fetrengtél. Elhoztalak magamhoz.

Felüllt és nézett rám.

Felhúzta a polóját és megvakarta a hasát.

Annyira jó, izmos teste volt, bár volt egy kis pocakja.

Elkalandoztak a gondolataim...

• Ide feküdne mellém tanár úr?

Meglepődtem.

Átmentem a másik oldalra, és beültem mellé.

Hachi és Maci is követett...

• De megnőttek – jegyezte meg Kay.

Vajon józan, vagy annyira részeg, hogy nincs magánál...

Hirtelen rámveti a pillantását...

• Mi az? - kérdeztem riadtan.

Nem mondott semmit csak lejjebb csúszott az ágyékomhoz, és gyengéden rámarkolt a már kemény tagomra...

• Nem kéne – löktem el a kezét, de visszarakta...

Gyengénden masszírozni kezdett, nagyot sóhajtottam és ellazultam.

Ha felkel, már úgy se fog emlékezni rá.

Elővette merevedő tagomat, és lágyan megnyalta.

Halk nyögés hagyta el a szám, és megsimogattam Kay fejét.

Rám nézett, elmosolyodott, és tövig bevette a szájába.

Biztos, hogy a pia miatt ilyen...Nem józanodhatott ki ilyen hamar.

De per pillanat nem ez járt a fejembe, hanem az ő nyelve járt a férfiasságom körül...

Felgyorsít, megfeszül a testem, hangosat nyögök, és lecsúszok az ágyon.

Odabújik hozzám, és elnyomja az álom.

Minden erő kiszállt a testemből...Megpróbálok kényelmesen elhelyezkedni, hogy ő is elférjen, és én is alszok.

Másnap korán kelek, hogy megszárítsam Kay ruháit.

Szöszmötölök a konyhába, el vagyok foglalva a gondolataimmal, és lépéseket hallok magam mögül.

Kay jön ki a szobámból álmatagul, a fejét fogja, aztán leül.

• Mi a fene történt velem? Úgy fáj a fejem majd szét hasad.

• Tegnap eléggé lerészegedtél. Én cipeltelek el idáig.

Nem mondott semmit.

• Hol vannak a ruháim? - kérdezte riadtan. Ugye nem csinált velem semmit este?

• Nem...kimostam a ruháidat, mert lehánytad őket.

Nem mondott semmit, csak ült, és fogta a fejét.

• Nem kéne így leamortizálnod magad – mondtam neki.

• Nem a maga dolga. Nem az apám – förmedt rám.

Olyan indulat kerekedett bennem, odamentem hozzá, és pofon vágtam...

De amint megtettem, máris megbántam...

Fogta a pirosló arcát, elfutott a ruháiért, felöltözött.

• Bocsánat, nem akartam, sajnál... – hadartam, de már ki is fordult az ajtómon.

Kétségbeesetten csúsztam le a konyhaszekrényen...

• Még jobban elvágtam magam tőle...