Múlt És Jelen - 8. Fejezet

Múlt És Jelen – 8. Fejezet

Már csak egy nap, és itt van a karácsony.

Olyan izgatott vagyok, mint egy kisgyerek...

A bennem rejlő gyermeki én újra előbújik belőlem.

Mielőtt elkezdenék otthon bármit is csinálni, még eltöltött egy órát az osztályommal.

Mindenkivel beszélgetek, jól érezzük magunkat, de Kay egymagába ott ül hátul, amitől annyira rossz kedvem van...

Nem akarom, hogy egy ilyen napon szomorú legyen.

Lehet azért, mert a szülei már meghaltak.

Nekem is sok ideig tartott kiheverni, hogy anyám már nincs...Néha még mindig megkönnyezem az emlékét.

Ez az óra olyan hamar elillant, nem tudtam eleget beszélni a diákjaimmal, de már mindegyikőjüknek annyira mehetnékük volt, nem akartam őket feltartani.

• Na gyerekek. Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok. Érezzétek nagyon jól magatokat, és szilveszterkor nem halál részegeknek lenni – kuncogtam. Sziasztok.

• Önnek is kellemes ünnepeket tanár úr – mondták egyszerre, aztán szélsebesen kiszáguldottak a teremből.

Kay még ott maradt egy darabig, és figyelt engem.

Addig én is itt maradok, és egy tapotatt se mozdulok, amíg el nem hagyja a termet, nem akarom egyedül hagyni.

Hirtelen feláll, és elindul felém.

Először az futott végig a fejembe, hogy rám akarja borítani az asztalt...

De nem.

Csak megállt előttem, és zavartan figyelt engem.

• Mit szeretnél?

• Nem szeretnék magától haraggal elválni. Az rossz ómen. - vörösödött el.

Felálltam, odamentem hozzá, és megálltam előtte.

• Sajnálom, hogy ilyen vagyok tanár úr.

• Semmi baj – simogattam meg a fejét és öleltem magamhoz. Én is ilyen voltam – kuncogtam.

• Mivel már ebbe az évbe nem találkozunk, kellemes ünnepeket, és boldog új évet.

• Neked is Kay.

Rám mosolygott.

Nem is emlékszem, mikor láttam őt utoljára ilyen természetesen mosolyogni.

Elengedett, intett, és elhagyta az Egyetem falait.

Kicsit szomorúan néztem utána, aztán kaptam a cuccaim, és mentem az irodába elköszönni a kollégáimtól.

Mindenkinek vettem egy apró kis ajándékot.

Sakura természetesen szétcsókolgatott érte...De most örültem neki, mivel karácsony van, és az a szeretet ünnepe, ilyenkor meg el kell ezt viselnem tőle...

Szorosan magamhoz öleltem, felvettem a jegyzeteim, és indultam haza.

• Mindenkinek kellemes ünnepeket – mondtam, aztán kifordultam az ajtón, és aztán az Egyetem hatalmas kapuin.

Hirtelen megtorpantam...

• Esik a hó – ordítottam fel, és hirtelen Sakura ugrott a nyakamba.

• Lenne kedved hógolyózni? - suttogta a fülembe.

• Miért is ne?

Amíg haza nem értem, hógolyóztam Sakurával, párszor fülön talált...

Mindig is jól célzott, ezért nem szerettem vele gyerekkorunkba hógolyózni...

Hazamentem, lepakoltam mindent, begyújtottam a kályhát, odagyűjtöttem magam köré a kutyáim, és néztük a ropogó meleg tüzet.

Hamar elnyomott a kellemes melegbe az álom minket.

Hirtelen pattanok fel a kanapéról, és ugrálni kezdek.

• Húú karácsony, karácsony – toporzékoltam, és szálltak be a kutyák is az örömködésembe.

Annyi sok teendőm van, csak nehogy valamelyiket elfelejtsem...

Mézeskalácsot kell sütnöm, feldíszítenem a lakást, bevásárolni egy csomó mindent, karácsonyfát venni.

De majd csak este öt után megyek ki, mert akkor van már bevilágítva az egész város.

Nagyon szeretek olyankor sétálgatni az utcán.

Olyankor jár át az igazi karácsonyi hangulat, kár, hogy ezt a csodás napot egyedül kell élveznem...

Bár nem teljesen egyedül, mert itt vannak velem a drága kutyáim.

Addig is, amíg be nem sötétedik, addig megcsinálom a mézes kalács sütiket, és feldíszítem a lakást.

Este meg elmegyek fenyőfát venni, meg bevásárolni pár fontosabb dolgot, meg talán...

Veszek Kaynak is valami ajándékot, még ha már ebbe az évbe nem is tudom odaadni neki...

Átöltözök egy fekete szabadidő nadrágba, egy fekete garbós pulcsiba, felveszem a kötényem, és irány a konyha.

Előkészítem a lisztet, belerakom egy tálba, de amíg félre fordulok, Maci beleszagol, tüsszent, és az összes lisztet szét szórja...

Nem voltam rá ideges, inkább jót nevettem, feltakarítottam, és újra beleraktam a lisztet, de most olyan helyre tettem a tálat, ahol Maci nem éri el.

Összegyúrom a tésztát, kilapítom, aztán próbálok rájönni, hova tettem a figurákat...

De sehogy se találom őket meg.

Aztán veszem észre, hogy Hachi lelopta a zacskót, amibe a figurák voltak...

Kergetni kezdtem, nagy nehezen, kisebb károkozással elkaptam, és megölelgettem.

Addig amig én itt ügyködöm a konyhába, kiengedem egy kicsit őket játszani a hóba, hogy ne legyenek láb alatt, és nehogy véletlenül rájuk lépjek a nagy sürgés forgás közepette.

Kivágtam a formákat, raktam rá egy csomó színes izét, meg mázat, és beraktam a sütőbe.

Amig sülnek a sütik, megyek, és feldíszítem a nappalit.

Anyám képét a kandalló felé teszem, és egy kicsi fenyőt teszek mellé, meg egy aprócska ajándékot.

Tudom, hogy fentről figyel engem, és vigyáz rám.

Előbányásztam a padlásról azt a halomnyi díszt, amit az évek alatt felhalmoztam.

Még anyám régi díszei is megvannak.

Behívom a kutyátak, nehogy megfázzanak, lefekszenek a kandalló elé, pihengetnek, én meg addig feldíszitem a kandalló feletti részt.

Ahová csak tudok, égősorokat rakok, az erkélyemet is szépen feldíszítem.

Kiveszem a sütiket, mielőtt elégnének, hívom a kutyáim, hogy legyenek a kóstolóim.

Lenyújtok nekik egy darabot, megkóstolják, és megnyalják a szájuk szélét.

• Ezek szerint finom – kuncogtam, és mentem vissza a szobába díszíteni.

2 óra munkája, de kész voltam a nappali díszítésével.

• Na, most már a lakásomba is igazi karácsonyi hangulat van – mondtam. De a karácsonyfa még hiányzik – kiáltottam fel. De azt majd este.

Lesöpörtem az erkélyemről a havat, aztán kezdtem összeállítani a karácsonyi vacsorát magamnak...

Nagy nehezen, délután ötre már mindennel végeztem, ami csak eszembe jutott, és reménykedem, hogy nem felejtettem el semmit se...

Felveszem a fekete farmerom, a fekete pulcsim, a sálat, kabátot, és a tornacipőm, és indulok is a belvárosba, hogy megvegyem a fenyőt, meg miegymást.

Amint beértem a városba, alig bírtam felszedni az állam a látványtól...

Minden fényárba úszott, olyan melegséget árasztott, és még a hó is esett...

Nem tudom szavakba kifejezni, milyen gyönyörű látvány.

A fákon égők sorakoznak, a kirakatokba játékok, finom édességek, gyönyörű díszek.

Szinte érzem, ahogy a karácsony körbe ölel engem, és magával visz.

Jártam keltem a városba, a hó lágyan szállingózott, és azon agyaltam, hogy mit kéne Kaynak venni, de semmi értelmes nem jutott eszembe...

Hirtelen megtorpantam egy játékbolt előtt, és rátapadtam az üvegre.

Egy aranyos kicsi farkas plüsst láttam meg, és valamiért egyből Kay jutott eszembe.

Talán mert ő is olyan, mint a farkasok, magányosak...

Ezt meg kell vennem neki, de remélhetőleg nem fogja félre érteni, és tömni a számba...

Besuhantam a boltba, gyorsan megvettem, és mentem a városba, hogy körülnézzek mi kellene még.

Vettem Hachinak meg Macinak is ajándékot, meg vettem magamnak egy aranyos kicsi oroszlán plüsst.

És ami a legfontosabb...

• Szaloncukoooooooooooooooooooooooooor – ordítottam fel, és mindenki totál őrültnek nézett...

Nekem...Nekem a szaloncukor az egyik legfontosabb dolog a karácsonyba.

Anyámtól is mindig azt kértem karácsonyra.

Nekem nem az ajándék volt a fontos, hanem a szaloncukor.

Nagyon szeretem, hogy olyan sokféle színbe és ízbe van.

Ha meglátom, elvesztem az eszem, és annyit veszek, hogy még a következő évbe se fogy el...

Nem bírom megállni, hogy ne vegyek legalább 20 millió féle szaloncukrot.

Vettem vagy 10 kg szaloncukrot, és már csak egyetlen apró dolog hiányzott, és az a karácsonyfa volt.

Nagy pechemre, már szinte mindenhonnan elkapkodták a fákat...

De szerencsére volt még egy fa, ami egyedül árválkodott.

Gyorsan lecsaptam rá, és elindultam hazafelé, mert majd leszakadt a karom...

Lepakoltam mindent, és leültem egy kicsit a tűz elé megpihenni.

Hachi és Maci bújtak oda hozzám, és nézték velem együtt a tüzet.

De gyorsan fel is pattantam, mert ha a tüzet nézem, tuti el fogok aludni...

Előkeresem a fenyőfa díszeket, és elkezdem díszíteni a fát.

Idehozom a süteményeket, mielőtt Maci ellopná őket, és kezdtem felaggatni a fára.

• Nem lelopni – csóváltam meg előttük az ujjam.

A szaloncukrok felét a fa alá dobáltam, a másik felébe kis akasztó bigyókat szurkáltam, és felaggattam a fára.

Jöhetnek a díszek.

Annyi féle van, hogy fel se fog férni az összes a fára...

Ízlésesen, harmonikusan válogatom meg őket, hogy mindegyikből legyen a fán.

Már csak az égősorok vannak, amikbe minden fenyőfa díszítéskor belegabalyodom...

Amúgy meg nagyon jó karácsonyfa lennék, ha magamat díszíteném fel.

Nagy nehezen felrakom az égősort, és sikerült úgy, hogy nem borult rám a fa...Nagyon jó vagyok.

Már csak a csillag kell a tetejére, és kész is vagyok mindennel.

Lábujj hegyre állok, felrakom a csillagot a fa tetejére, és elégedetten dőlök bele a kanapéba.

• Szokás szerint nagyon szép lett – mondtam elégedetten.

Hirtelen valami rossz érzés kerített hatalmába.

Hachi meg Maci eléggé nyugtalanok lettek.

Kopogást hallok.

Remélem nem Sakura az, hogy megerőszakoljon karácsony éjszakáján...

• Ki lehet az ilyenkor?

Kinyitom az ajtót, és Kayyal találom magam szembe...

Azt hittem rosszul látok...

Nagyon át volt fagyva, és eléggé el volt ázva a hótól.

Már órák óta esik a hó kint.

• Hát te hogy kerültél ide?

• Tegnap részegen mentem haza, és a nővér kidobott az árvaházból... - mondta nagyon halkan.

• Eddig hol mászkáltál? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.

• Az utcán. - remegett meg a hangja.

• Miért nem jöttél el hozzám?

• Nem akartam zavarni.

• Dehogy zavartál volna – mondtam felháborodottan.

Jaj szegény...És pont a mai napon...Ezt nem vártam volna a nővértől tőle, kegyetlenség...

• Amíg nem találok lakást, addig meghúzhatnám magam itt? - kérdezte remegő hangon. Tudom, bunkóság...

• Dehogy bunkóság. Nyugodtan. Gyere be – fogtam meg a vállát. Menny ülj le a kandalló elé, ott majd átmelegedsz. Hozok egy takarót, meg forró csokit.

Maci és Hachi egyből betámadta Kayt...

• Fú de nagyok lettek – mondta Kay. A fehér már akkora mint a kanapé – mondta kuncogva.

Elmosolyodtam, betakartam egy jó nagy puha takaróval, és elmentem kakaót csinálni neki.

Örültem neki, hogy inkább jött hozzám, mint hogy az utcán mászkáljon ilyen hidegben.

Legalább már nem haragszik rám annyira.

Csináltam neki egy forró kakaót, és letelepedtem én is a kandalló mellé.

Egy szót se szólt, csak csöndesen üldögélt, szürcsölte a forró nedűt, és elmélyülten nézte a ropogó tüzet.

• Gyönyörűen fel van díszítve a lakás – jegyezte meg halkan Kay.

• Jaj köszönöm – mondtam elvörösödve. Sok munkámba telt.

Haloványan rám mosolygott, és a vállamra dőlt.

Annyira boldog voltam, hogy azt ki nem tudtam volna fejezni.

• Nem vagy éhes? Egy rakás kaját csináltam, de egyedül úgy se fogom tudni megenni – kuncogtam.

Bólogatott, és pattantam is, hogy hozzam neki a kaját.

Jól megpakoltam, és betettem az ölébe.

• Ön nem éhes?

• Dehogy. Túl sok sütit ettem, és tele vagyok – mondtam morgolódva.

Halkan kuncogott, és falatozni kezdett.

Lecsúszott róla a takaró, vissza akartam rakni, de azt mondta, hogy már nem fázik.

• Ha gondolod, adok neked másik ruhát, ne legyél ebbe az átázott ruhába.

Bólogatott, és elszaladtam ruháért.

• A fürdőszoba arra van? - mutattam.

• Miért?

• Hogy átöltözz.

• Áh nem szükséges, jó lesz itt is. - mondta kuncogva.

Neki lehet hogy jó, de nekem nem annyira...

Amint megláttam a testét, majdnem dobtam egy hátast...

Hófehér bokszer volt rajta, és a teste még mindig ugyanolyan jó volt, mint amikor először láttam.

Talán egy kicsit izmosabb lett.

Észreveszi, hogy figyelem, és gyorsan elkapom a fejem...

Kuncog, felhúzza a pólót, és melegítő nadrágot.

Kicsit kiállok az erkélyre, hogy nézzem a havazást.

Olyan csodás éjszaka volt, az égen millió számba terültek el a csillagok, a hópelyhek ide oda szállingóztak.

Órákig el tudtam volna nézni.

Kay támaszkodik neki az ajtófélfának.

• Szereti a hóesést?

• Igen nagyon – sóhajtottam. Amikor anyám betegeskedett, mindig az ablakból néztem, nem mehettem ki egyedül.

Nem szólt semmit, odaállt szorosan mellém, és nézte velem együtt a havazást.

• Engem... - kezdett bele. A havazás a szüleimre emlékeztet. Mindig, amikor lehullott az első hó, kivittek egy olyan mezőre, ami tele volt érintetlen friss hóval. Sose tudtam, hol vagyok, semmi nem volt ott, egy darab fa se. Csak hó, a végtelenbe bele. - sóhajtott. Annyira szerettem friss hóba henteregni – mondta kuncogva.

• Én is nagyon szerettem. Még pulóverbe is fetrengtem a hóba – nevettem el magam. Mindig is a karácsony volt a kedvenc ünnepem. Nem az ajándék miatt, hanem az ilyen apróságok miatt, mint a hóesés, és a csodás díszek. Mindig a gyerekkoromra emlékeztetnek.

Elmosolyodott a karácsonyi éjszakába, és a vállamra dőlt.

Óvatosan átkaroltam, és még egy jó darabig néztük a hóesést, amíg nem kezdtünk fázni.

Lekapcsoltam a lámpát, és beültünk a kanapé elé.

Aztán hirtelen eszembe jutott az ajándéka.

• Egy pillanat – pattantam fel, és szaladtam a konyhába a szatyromhoz.

Amikor megfordultam, Kayba ütköztem.

• Jaj elnézést – mondtam.

Elvörösödve állt ott előttem.

Nem mondott semmit, csak nézett rám.

• Sajnálom tanár úr, hogy ilyen makacs vagyok. Még nem nőtt be a fejem lágya. - mondta szomorkásan.

• Nem baj – kuncogtam. Még nekem se.

Hirtelen egy könny csordult le az arcán, aztán követte a többi is.

• Mi a baj? - simogattam meg az arcát. Megint megbántottalak valamivel?

• Nem dehogy – mondta szipogva. Annyira kedves velem, én meg annyira bunkó voltam.

• Felejtsük el a múltat – mosolyogtam rá, és töröltem le a könnyeit.

• Én én... - dadogott.

• Mi az? - kérdeztem riadtan.

• Szeretem magát.

Úgy érzem képzelődök...

• Mit mondtál?

• Magába szerettem – mondta nagyon halkan.

Nem képzelődök, tényleg jól hallottam.

Könnyes szemekkel néz rám, és rá mosolygok.

• Hát, nem gondoltam volna, hogy valaha is hallani fogom ezt tőled.

• Hogy érti?

• Őő semmi nem szóltam – vágtam rá.

Szomorkásan elmosolyodott, és szorosan átölelt.

• Jaj teljesen elfelejtettem.

Kérdően néz rám.

• Ez a tied – nyújtottam át vörösödve a plüss farkast. Rád emlékeztet, és gondoltam megveszem.

Elmosolyodott, és szorosan magához ölelte.

Annyira boldog voltam, hogy örömet tudok neki okozni, még ha kicsi öröm is.

Újra rám nézett, és mosolygott.

• Tudna szeretni egy ilyen kölyköt, mint én?

Elmosolyodtam, és megsimogattam az arcát.

• Igen, tudnék.

Megfogtam az állát, óvatosan magam felé húztam, és forrón megcsókóltam a karácsonyi éjben.

Szorosan magamhoz öleltem, nem eresztettem, és hevesen csókoltam őt.

Bizonytalanul körém fonja a kezét, és egyik kezével beletúr a hajamba.

Szakad a csók, és vörösen néz rám.

• Gyere – nyújtottam ki a kezem, és vezettem őt a kandalló elé.

Leültünk elé, szeretetteljesen átkaroltam, és puszit leheltem az arcára.

Hát, mit is mondjak...Tényleg a legváratlanabb helyzetbe talált rám a szerelem, de annyira boldog voltam, hogy azt kifejezni nem tudtam volna.

• Szívesen mesélnék róla, hogy milyen volt a történelembe a karácsony, de sajnos a tudásom erre még nem terjedt ki – törtem meg a csendet.

• Annyira meleg van – mondta pirosló arccal Kay. Önnek nincs melege?

• Egy kicsit igen – mondtam elgondolkodva.

• Ugye nem zavarja, ha leveszem a pólót? - vigyorgott rám.

• E-engem dehogy – mondtam zavartan. Én is leveszem.

Mindketten félmeztelenül ültünk egymás mellett...

Legszívesebben letepertem volna, de türtőztettem magam, már amennyire sikerült...

Megbökte a pocakom és elmosolyodott.

• Tudom, kövér vagyok – mondtam morgolódva.

• Dehogyis tanár úr. Nagyon aranyos hasa van. - mondta kuncogva.

Úgy belevörösödtem...

Lejjebb csúsztatta a kezét a kemény ágyékomhoz...

• Hmmm – sóhajtott fel. Amint látom tetszek magának. - mosolyodott el.

Nem mondtam semmit, csak elvörösödve elfordultam.

Hirtelen elkapja a kezem, és leteper a szőnyegre.

Elkerekedett szemekkel nézek rá.

• Mi-mi az? - kérdeztem riadtan.

• T-egyen magáévá. - mondta elvörösödve.

Köpnyi nyelni nem tudtam...

Ült rajtam, nézett rám hófehér szemeivel, és kicsit remegett a keze.

Összekulcsoltam a kezét a kezemmel, a földre rántottam, és forrón megcsókoltam.

Lágyan simogatni kezdtem az ágyékát, lassan kezdtem lehúzni a nadrágját, és a bokszerján keresztül kezdtem masszírozni.

Forrón végigleheltem kicsit remegő testén, óvatosan becsúsztattam a kezem a bokszerjébe, és gyengéden rámarkoltam.

Halk nyögés hagyta el a száját, apró csókokkal borítottam be a testét, és nyalogatni kezdtem a mellbimbóját.

Lecsúsztattam a bokszerjét, félre dobtam, hogy könnyen elérjem merevedő tagját, és lágyan megnyaltam.

Beletúrt a hajamba, forró nyelvemmel körbefontam a férfiasságát, és erősen szívni kezdtem.

Elővettem én is kemény tagomat, betérdeltem Kay lábai közé, és rá néztem.

Bólintott, a férfiasságom lágyan oda dörzsöltem, és óvatosan kezdtem betolni neki.

A fájdalomtól összeszorult, közel húztam magamhoz, és forró csókot leheltem a szájára, hogy a fájdalom tovaszálljon.

Végigsimítottam remegő testén, gyengéden masszírozni kezdtem alul, és forrón végignyaltam a mellkasán.

Újra nyögés bújt elő belőle, belenéztem kissé könnyes szemébe, és hirtelen felrántottam, bele az ölembe.

Szorosan magamhoz öleltem, gyengéden megharaptam a nyakát, és simogattam a hátát.

Egyenletesen, lassan mozogtam benne, hogy ne fájjon neki.

Szorosan körbekulcsolt a kezeivel, belenézett a szemembe, és forrón megcsókolt a lángoló tűz mellett.

Úgy égett bennem a vágy, mint a mellettem lobogó tűz.

Betoltam a kezem, közé meg közém, gyengéden rárántottam, és hangosan nyögött a hóeséses éjszakába.

Gyorsabbra vettem a tempót, belenyögtem a fülébe, és beleeresztettem a forróságom.

Kifulladva dőlök a vállára, de még gyengéden rárántok a merevedésére, ő is hangosan felnyög, és ráélvez a mellkasomra.

Kipirulva nézünk egymásra, de egyikünk se szól semmit.

Kay visszaveszi a bokszerét, én odaülök a kanapé elé, Kay beleül az ölembe, Hachi meg Maci nem tudom hol volt eddig...De nem is baj.

Ők is beülnek mellénk, és négyesbe, mint egy nagy család nézzük a ropogó tüzet.......