A Sors Mindenkit Útólér – 4. Fejezet
Amire hazaértünk, már besötétedett, és megint buli huligánok szántották az utcákat.
Kicsit furán néztek rám, gondolom az ingem miatt, de aztán legyintettek, gondolván biztos képzelődnek.
Felmentünk, lefürödtem, és átöltöztem tiszta ruhába, hogy megessek dolgozni.
Egy másik szaggatott fekete farmert húztam, fekete inget, felül kicsit kigombolva, fehér tornacipőt, és megint kihúztam egy kicsit a szemem szemceruzával.
Olyan jól nézel ki – ujjongott Viktoria.
Köszi – pirultam el.
Megint jól letapizott, és kiült a konyhába.
Nem tudom, mit csinálhatnál, amíg nem vagyok itthon, de ha nagyon akarsz, jöhetsz velem.
Oké – ugrott a nyakamba megint, és majdnem ledöntött...
Akkora erő van benne...
Elindultunk az éjszakába, átkarolta a kezem, és beszélgettünk mindenféléről.
Milyen életünk volt eddig, hogy jutottunk idáig stb.
Beléptem a munkahelyemre, mindenki mondhatni vidám volt, és kedves, és azt hitték Viktoriaról, hogy a barátnőm...
Érdekes is lenne, egy 24 éves férfi, egy 16 éves lánnyal...
Mindenkinek elmagyaráztam a helyzetet, hogy Viktoriat megtámadták, nincs hol laknia, és nálam él most.
Leültem egy kicsit, és nézelődtem az emberek között.
Beszélgetünk Viktoriaval, és hirtelen megáll előttem valaki.
Amikor felnézek rá, szinte minden erő kiszáll a testemből, és fal fehér leszek...
Mi az Keichi? - lökdösött meg.
Rámutattam...
Ki ő?
Ő...A bátyám...
Elkerekedett szemekkel nézett rám.
Szeva öcskös, nem gondoltam volna, hogy itt futok össze veled – kuncogott.
Mi a rákot keresel te ilyen helyen?
Azt mint mindenki más. Szórakozni.
Szerintem rosszul hallottam, amit mondott...
Te mit keresel itt drága öcsém? - kérdezte.
Ide jutottam. Semmi közöd hozzá... - vágtam hozzá.
Akkor ne is szaporítsuk a szót, gyere velem szobára. - kuncogott.
Meg a nagy lófaszt – förmedtem rá. Egy újjal se nyúlok hozzád.
A vendég az első nem igaz?
Nem tudtam mit tenni, ha ellenkezek kirúgnak...Muszáj vele lennem...A saját bátyám aláz meg engem, és ő is juttatott ide, mondhatni.
Bementünk a szobába, becsukta az ajtót, és leült mellém.
Mit akarsz csinálni? - kérdeztem flegmán.
Csak jól érezni magam, mint mindenki más. - ült ki a pofájára művigyor.
Miért pont velem? - kérdeztem undorodva.
Mert te vagy a drága kis öcsikém. - adott barackot a fejemre...
Kezdjünk bele, hogy minél előbb túl legyek rajta – vettem le a pólóm, és dobtam félre.
Ne siess. Biztos lehetsz benne, hogy jó élmény lesz – vigyorgott.
Eddig is tudtam, hogy egoista köcsög, de hogy ennyire...
Letette a táskáját maga mögé, kivett belőle valamit, és mögém ült.
Mit csinálsz?
Semmit – mondta. Csak egy kis biztosíték, hogy ne ellenkezz – kattintott rám egy bilincset...
Nem tudtam mozdulni...Kezdtem nagyon félni, amit eddig még nem éreztem, még a német tanárnál se igazán...
A bátyám eléggé nagy darab, kétszer akkora mint én...Ha ő belém jön, azt jócskán megérzem...
Ledöntött, én meg nem tudtam visszaülni...
Kiszolgáltatva feküdtem előtte, letépte rólam a farmerom, és betérdelt elém.
Megpróbáltam hátra nézni, megnyalta a szája szélét, és gumi nélkül lökte belém dagadó tagját...
A fájdalom egyből végighasított a testemen, teljesen megdermedtem, ő meg erősen nyomult belém, közbe rá-rá csapott a hátsómra...
A maradék önbecsülésemet és földbe tiporja...
Felhúzza a kezem, feszülnek az izmaim, már szinte a sírás kerülget a fájdalomtól, de nem hagyja abba, egyre gyorsabban löki belém magát.
Erősen belemar a testembe, kiserken az élet vörös nedűje a hátamból, és a testemből kezd kiszállni az a kis erő is, ami megmaradt...
Lenyalta a vért a hátamról, végigsimított a kezével a sebemen, és kirázott a hideg...
Fájt mindenem, a fájdalomtól már nem bírtam vissza tartani a hangom, levette a zokniját és a számba tömte...
Egy nyakörvet tesz a nyakamba, a pórázt hozzá kapcsolja, és erősen húzza maga felé, hogy szinte kitöri a nyakamat...
Kihúzta magát belőlem, elém mászott, kivette a pofámból a zokniját, a hajamnál fogva felemelt, és ledugta a torkomon a farkát, úgy, hogy levegőt is alig kaptam...
Erősen tolta rá a fejem a farkára, kéjes nyögések lengték be a szobát, és éreztem, hogy az önbecsülésem egyre jobban törik szét...
Eleget szopatott már, lefekszik az ágyra, újra visszatömi a számba a zoknit, felrángat az ölébe, és újra keményen belöki magát.
A fájdalom megint belém nyilallt, a póráz láncát áthúzta a bilincs között, és a lábamba akasztotta.
A fejem hátra volt feszítve, és vonaglottam a bátyám méretes tagján...
Sehogy se tudtam élvezni, csak a fájdalmat éreztem...
Erősen belemarkolt a derekamba, és akkor csordult ki először a könnyem...
Lenyalta a kezéről a vért, rám mosolygott, és legszívesebben akkorát bevertem volna, hogy az orra felcsúszott volna az agyába...
De nem tudtam mit tenni, hagytam hogy megalázzon, mélyen belém jöjjön, és kínozzon, ahogy csak akarta...
Lelökött magáról, újra tehetetlenül hasaltam az ágyon, megint megfogta a hajam, rátolta újra a farkára, és mélyen lenyomta a torkomba, hogy már öklendeztem...
Hatalmasakat kezdett nyögni, kivette a farkát, verni kezdte egy kicsit, és beleélvezett a hajamba...
Rám mosolygott, megsimogatta az arcom, amit könny, és fehérség borított, ledobta a bilincs kulcsát az ágyra és kiment...
Nem tudtam gondolkodni, nem tértem magamhoz...
A fájdalomtól mozdulni se tudtam, könnyek szöktek a szemembe, és tehetetlenül feküdtem az ágyon, amíg Viktoria be nem jött.
Jézusom – ordított fel. Mit csinált veled az a vadállat?
Még nem tudtam beszélni, mert a zoknija a számba maradt.
Kivette a számból a zoknit, kinyitotta a bilincset, és erőtlenül felültem...
Nincs önbecsülésem...Szerte foszlott... - nevettem, mert per pillanat erre voltam képes...
Viktoria hirtelen kiviharzott
Hova mész? - ordítottam utána, de meg se hallotta...
Én meg ott ültem, még nem tértem magamhoz, csak bámultam magam elé.
A testemet mindenhol karmolás nyomok fedték, a fehérség beleszáradt a hajamba, és csuklómon ott maradt a bilincs nyoma...
Lépéseket hallottam az ajtó felől, összerándultam, de amikor megláttam, hogy a tanár úr az, nehezen elmosolyodtam.
Veled meg mi történt? - futott oda hozzám, és térdelt le elé.
El tiporták a maradék önbecsülésem is. - mosolyogtam.
Levette a kabátját, és rám terítette.
Elővett egy zsebkendőt, és letisztogatott.
Ölelt engem, próbált megvigasztalni, de nem tudtam abba hagyni a sírást.
Szemszög váltás
Nem gondolja, hogy ez a gerinctelen féregnyúlvány így megalázhatja a barátomat – dühöngtem magam elé.
Kerestem Keichi bátyát, de semerre se találtam.
Aztán kiszúrtam egy sikátor szélénél, ahol eléggé sötét volt.
Itt volt az alkalom.
Szia szépfiú – köszöntem neki mézes mázasan, de a sötétbe nem nagyon vett engem észre.
Szia szépségem, te voltál az előbb ott az öcsémmel – mondta mosolyogva.
Igen – léptem közel hozzá, és markoltam meg lent. Lenne kedved egy kicsit játszani? - fordultam meg háttal neki, és dörzsöltem oda a fenekemet az ágyékához.
Nagyon szívesen.
Elővettem észrevétlenül a késem, és tartottam a kezembe.
Elkezdte tapizni a melleimet...
Legszívesebben most helybe leszúrnám, de nem tehetem, én is el fogok vele játszadozni, mint ahogy ő tette Keichivel.
Hirtelen megfordultam, a másik kezemmel végig simítottam az arcán, és teljes erőből tökön rúgtam őt.
Megfogtam az állát, belenéztem mélyen a szemébe, és rá mosolyogtam.
Ugye milyen egyszerű, a kisebbet bántani? - kérdeztem. De mi van akkor, ha fordul a kocka? - raktam a nyakához a kést. Megaláztad a barátom – váltottam rideg hangnemre, és teljes erőből orrba vágtam, hogy vérezni kezdett az orra.
Hátra esett, gyorsan ráültem, és néztem a vérző képét.
Mi közöd van neked ahhoz, hogy mit csinálok vele? - förmedt rám Keichi bátyja.
Sok minden – hajoltam közel hozzá. Mert ha őt bántod, engem is bántasz – mondtam komoran.
Lejjebb csúsztam, felemeltem a késem, és nagy lendülettel tökön szúrtam őt.
Vergődni kezdett mint egy hal, ömlött a vér belőle, és dühömbe újra beleszúrtam, és újra, ahol csak értem...
Az agyamat elöntötte a düh, ordítottam, szúrtam őt, mert nem tudtam kiverni Keichi fájdalmas tekintetét a fejemből...
Abba hagytam, és néztem, ahogy vergődik alattam.
Közel hajoltam hozzá, és belesuttogtam a fülébe:
Jól gondold meg kivel szórakozol nagyképű geci – mondtam, mint egy elmebeteg, és egy mozdulattal elvágtam a torkát.
Beborította megint a vér az arcom, és a ruhám, nevettem, mint egy őrült, és leejtettem a kést.
Lemásztam róla, belerúgtam egy jó nagyot.
Elégedetten mentem vissza a meleg bárba, de előtte levettem a kabátom, és lemostam magamról a vért.
Amire visszamentem, egy idősebb, barátságos arcú férfi ült ott mellette, és vigasztalgatta.
Te meg hol voltál? - kérdeztem riadtan.
Nyugi, csak elbeszélgettem a bátyáddal – mosolygott rám, de tudtam, hogy valójába mit tett, mert egy apró bércsepp ott maradt rajta, meg némileg látszott is a fekete nadrágján.
Leült ő is oda mellém, és ölelgetett, hogy megnyugodjak.
Ki ez a férfi? - kérdezte.
Szerbusz. Én az ő iskolájába tanítottam neki a németet.
Tetszik nekem ő... - nyögtem ki erőtlenül, és pirultam el.
Hát, egy kicsit furcsa – mondta Viktoria elgondolkodva, de úgy látom, nagyon kedveli Keichit, úgyhogy szerintem nem baj – mosolygott Viktoria a tanár úrra.
Mindketten próbáltak nyugtatgatni, de nagyon nem tudtam megnyugodni...
Tudtam, hogy a bátyám nem szeret, de hogy még így meg is alázzon...
Fájt mindenem, alig bírtam mozdulni, elmentem lezuhanyozni, addig Viktoria hazaszaladt nekem normális ruhákért.
Áztattam a bőröm, próbáltam kimosni magamból a mocskot, de a sebeket nem tudtam elmosni...
Minden mozdulatra meghúzódott az izmom, hirtelen összecsuklott a lábam, és elcsúsztam a zuhanyzóba...
Újra könnyezni kezdtem, és a fejemet fogtam.
Megpróbáltam összeszedni magam, megtörülköztem, kimásztam, és addigra már Viktoria is vissza ért a ruhákkal.
Felvettem egy hófehér farmert, egy vörös nonfiguratív mintájú pólót, és a tornacipőm.
Megszárítottam a hajam, lemostam az elmosódott szemfestéket, és mint ha kicseréltek volna, de az emlékeimet nem lehet így kicserélni...
Ha gondolod, ma aludhatsz nálam – karolt át a tanár úr. Jöhet a barátnőd is.
Lehet, hogy jobb lenne – mondtam halkan. Ha nem zavarom önt.
Dehogyis. Szívesen látlak titeket.
Mondtam Viktorianak, hogy szóljon a főnökömnek, hogy ma nem tudok tovább dolgozni, és mesélje el mi történt.
Holnap nem kellett bejönnöm, nagy nehezen lábra álltam, a tanár úr megint rám terítette a kabátját, Viktoria belém karolt, és e elindultunk a tanár úr lakásához.
Belépünk a tanár úr házába, és olyan melengető barátságos érzés fogott el.
Mindenhol nyugalmat sugárzó barna színek domináltak.
Az egész ház tele volt növényekkel, mint egy mini dzsungel.
Gyere a szobámba, nyugodtam lefeküdhetsz, eléggé kimerült lehetsz – fogta meg a vállam és vezetett be a szobájába.
Leültem az ágyra, eldőltem, és máris aludtam, de éreztem a tanár úr gyengéd csókját a homlokomon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése