Mindörökké Melletted – 1. Fejezet
Véget ért egy kevésbé borzalmas évem, és megint új reményekkel mentem át abba a suliba, ahova áthelyeztek.
Gondoltam végre normális iskolába kerülök, ahol nem néznek ki, nem utálnak, vetnek meg satöbbi.
Amint elkezdődött a suli, kiosztottak minket az osztályba, és én egy olyan osztályba kerültem, ahol szerencsére a normálisabb tavalyi osztálytársaim voltak.
Az osztályom mondhatni egy álom volt, mindenki kedves, barátságos volt, kivéve talán egy nagyképű köcsögöt, de az nem izgatott.
Minden jól ment, az órák teljesen átlagosan mentek, de feltűnt, hogy az én nevemet sose mondják.
Vártam pár napot, hát ha csak elfelejtettek felírni a névsorra, de miután már pénteken se halottam a nevem, gondoltam már szólok.
Akkor mondta a tanárnő, hogy nekem nem is ide kérne járnom...Rossz osztályba helyeztek...
Nabazmeg...
Elmondtak mindent, és nekem át kellett cammognom a gyakorlati helyre, ahol az én osztályom van...
Odaértem a gyakorlati helyünkre, és megdermedtem...
Olyan ijesztő és félelmet sugárzott...Kirázott tőle a hideg, de muszáj volt bemennem.
Bementem, oda ahova kellett, a gyakorlati tanárhoz, és mondtam hogy nekem ide kell járnom.
Elmondta a dolgaim, gyors pillantás vetettem az osztályra, aztán tovább is mentem, mert ezt a napot elengedte nekem a tanár.
Hála istennek legalább ezt meg úsztam mára, egyből iszkoltam haza, hogy az ágyba dőljek, és pihenjek...
Hamar elnyomott az álom, és félelemmel teli szívvel vártam a következő hetet, hogy vajon mi fog történni velem.
A hétvége nagyrészt azzal telt, hogy összeszedtem a cuccaim, amik oda kellenek majd, meg agyon stresszeltem magam...
Vasárnap éjjel egyből bezuhantam az ágyba, és vártam hogy eljöjjön a pokol első napja...
Kipattantam az ágyból, és gyorsan szaladtam lemosni az arcom, mert eléggé hülye álmom volt...
Gyorsan összeszedtem magam, megreggeliztem, és elindultam az iskolába, pedig nagyon nem akartam...
Elindultam a suliba, felszálltam a metróra, és hagytam hogy vigyen magába a pokolba...
Minden ember vidáman felhőtlenül nyüzsgött körülöttem, és legszívesebben már ordítottam volna kínomba...
Megtorpantam a suli előtt, vettem egy jó nagy levegőt, és bementem.
Végigsétáltam azon a hosszú udvaron, az iskola legeslegvégére...
Persze, mert minket a putritanyába raktak ki, ahol se áram se ablak se pad...
Odaértem a termünkhöz, de megálltam egy kicsit és toporzékolni kezdtem...
Nem mersz bemenni? - kérdezte egy barátságos hang.
A portás nézett rám, és mosolygott barátságosan.
Ez egy idegen osztály, és félek tőlük – mondtam kicsit riadtan.
Nem kell félned.
Elindultam az osztályterem felé, és megint megtorpantam.
Bekopogtam, benyitottam, és mindenki engem bámult...
Majd megállt a szívem, de amikor megláttam azt a fiút ott hátul...Azt hittem menten összeesek.
Annyira jól nézett ki...Igaz, hogy kopasz volt, de volt rendes körszakálla, eléggé izmos volt, ahogy a pólója a testére simult.
Fekete stílusos nem teljesen feszülős farmer volt rajta, ami rendesen kihangsúlyozta azt...ami benne rejlett, és egy egyszerű fekete tornacipő.
Nagyon figyelt engem, szinte már belém vágta a szemeit, mint egy kést...
A tanár mondta, hogy új vagyok, a régi osztályból, mert hogy nem jó helyre jártam...
Egyből elkezdett röhögni az egész osztály...
Gyorsan elvándoroltam a legutolsó padba, és lehuppantam.
Mi a neved? - kérdezte a kopasz.
Asagi. - böktem oda.
Milyen érdekes név – mondta elgondolkodóan. Gondolom japán.
Elkerekedett szemekkel nézek rá.
Honnan tudtad?
Vannak japán barátaim – mondta kuncogva. Engem Danielnek hívnak.
Örvendek – aztán ledőltem a padra, és bámultam magam elé.
Furán éreztem magam, mert semmi ismerős nem volt a közelembe...
Lassan telt a nap, de persze senkit se érdekeltem, csak ültem egymagamba és elmélyültem a gondolataimba.
De akárhányszor megmozdultam, éreztem magamon Daniel súlyos tekintetét, amitől kezdtem kicsit furcsán érezni magam...
Figyelt engem, és nem tudom mért...
Ő a menő fiúkkal lógott, én voltam a számkivetettek egyetlen tagja...A többi része az osztálynak meg olyan köztes.
A nap gyorsan eltelt, én meg mentem volna ki az ajtón, de valaki visszarántott az ajtó mögé...
Befogta a számat, levegőt is alig kaptam, aztán hirtelen valamit suttogott a fülembe nagyon elvetemült hangon:
Az enyém leszel drágaságom!
Teljesen belém fagyott a vér...Megfordulni nem tudtam, mert fogta a nyakam, nem erősen, csak biztosan.
Végignyalta forró nyelvével a nyakam, és teljesen beleremegtem...
Másik kezét a derekamra csúsztatta, és forrón végiglehelt a nyakamon...
Azt hittem ott helybe összeesek, de mikor már végzett, elengedett, és meg lecsúsztam a földre, és könnyezni kezdtem...
Jól kezdődik az első napom basszus... - ordítottam.
Felkászálódtam, de senkit se láttam már, nem volt itt senki se rajtam kívül...
Kicsit remegve indultam ki az udvarra, aztán a kapuba, és szaladtam haza, mielőtt megint megbecstelenítene valaki...
Hazasétáltam, ledőltem a házunk előtt lévő pázsitra, és néztem a végtelen kék eget.
Egyetlen kósza felső se szálldogált, csak az ég kék óceánja nézett le rám.
Elmerengtem megint a gondolataimba, aztán felkeltem, bementem a szobámba, és hamar elnyomott az álom, egy ilyen nap után...
Másnap eléggé nyugodtan keltem, de amit beugrott a tegnapi kép, egyből visszadőltem az ágyamba, és kikelni se volt kedvem.
Nagy nehezen összeszedtem magam, gyorsan lezuhanyoztam jéghideg vízzel, és készülődtem az iskolába, nehogy elkéssek.
Belenéztem a tükörbe, és most kifejezetten úgy éreztem, hogy jól nézek ki.
Hosszú fekete haj, ami belelóg a fél arcomba, hogy senki se láthassa, milyen színű a szemem.
Fekete feszülős póló, rá egy fekete fehér kockás ing, kicsit laza fekete farmer, pár lánc, és a jól megszokott kedves tornacipőm halálfejekkel.
Mondhatni hosszú körszakállam van, de nem olyan dús mint amilyenek a vénembereknek van...
Finoman nyírt, stílusosan, pont olyan mértékbe, amennyire kell.
Szemüveget is hordok, de azt csak nagyon ritkán, amikor olvasok, vagyis iskolába szinte mindig kéne hordanom, de nem szoktam, és emiatt a táblát se nagyon látom...
Megreggeliztem, és elindultam a suliba, de szinte rettegtem, hogy mi fog történni ma...
A metró zakatolt, én meg zaklatott voltam, mert belém égett az a molesztálás...
Leszálltam a metróról, mentem az iskola felé, és folyton úgy éreztem, mint ha követne valaki, de nem volt mögöttem senki...
Kezdtem nagyon úgy érezni magam, mint ha egy horrorfilmbe lennék, és nem jó értelembe...
Gyorsabban kezdtem lépkedni, hogy minél előbb beérjek, ahol remélhetőleg biztonságba leszek.
Becsöngettek én meg megint elkéstem...
Az udvar ajtaja nem volt nyitva, úgyhogy azon a hosszú ijesztő folyosón kellett végigmennem, ahova alapjába véve sose tenném be a lábam...
Elhagyott üres termekkel van szegezve az út, és mindből furcsa hangok jönnek, amikről nem akarom tudni, hogy micsodák...
Hatalmas erejű szél hasított végig a folyosón és minden régi terem ajtaját kicsapta.
Nem tudtam előrébb haladni, mert olyan erősen fújt a szél, úgyhogy muszáj volt bemennem az egyik terembe, amíg lecsendesedik...
Furcsa kopogó hangok jöttem magam mögül, de hátranézni nem mertem, inkább befogtam a fülem, és vártam, hogy elálljon a szél, és végre kimehessek, mert már csöpögést is hallani véltem, és kezdtem az őrület határára sodródni, mint ha valaki szórakozna velem...
Elállt a szél, kikászálódtam a teremből, és megcsapott az a nagyon hideg érzés.
Belém fagyott a vér, ahogy végigsétáltam a folyosón, és megint valaki súlyos tekintetét éreztem magamon...
Futásnak eredtem, de amikor a folyosó utolsó ajtajához értem volna megtorpantam, mert megláttam valamit abba a terembe.
Valami volt ott, a törött ablak alatt, de nem láttam tisztán, úgyhogy muszáj volt beljebb mennem, de rosszul tettem, mert a szél becsapta az ajtót, és nem akart kinyílni...
Bezáródtam...Kurva jó – morogtam magam elé.
A terembe csak az az egy ablak volt, és eléggé kevés fény világította be ezt a termet.
Mindenhonnan dohos szag áradt, meg valami furcsa szag, amit nem tudtam beazonosítani.
Amikor már bent voltam a terembe, nem láttam azt, ami az ablak alatt volt...Eltűnt...
Kezdtem úgy érezni, hogy kezdek megőrülni...
Ki akartam volna menni, de amikor megfordultam, egy vörös szempárral találtam magam, és akkorát ordítottam, hogy hátraborultam, és a terem nagy része kezdett rám omlani.
Futottam az ajtóhoz, de sehogy se akart kinyílni...
Felkaptam egy széket, hozzávágtam az ajtóhoz és kitörtem a teremből.
Amikor visszanéztem...Szinte falfehérré váltam...
Nem történt semmi...Ez...Ez nem lehet igaz – estem térdre és fogtam kétségbeesetten a fejem.
Minden úgy volt, mielőtt bementem, semmi se omlott le, és az a furcsa szag is elszállt.
Üveges tekintettel bámultam azt a termet...
Megörültem – ordítottam fel, aztán pattantam is, és szaladtam a termem felé, mielőtt még rám támad ez az iskola...
Berontottam a terembe, és mindenki elkerekedett szemekkel nézett rám.
A tekintetemre ráfagyott a félelem, a szívem erősen vert, és hirtelen homályosulni kezdett minden, aztán már nem emlékszem semmire...
Egy ágyba ébredek, és egy ápolónő külsejű nő figyel engem fentről.
Valamit irkál a papírjára, aztán elmegy, én meg próbálok magamhoz térni, és emlékezni, de hirtelen belehasít a fájdalom a fejembe...
Felülök, de a közelembe semmi emberféle nincs, hogy megkérdezzem, hogy kerültem ide.
Megint bejött a nővérke és megállt előttem.
Hogy kerültem ide? - kérdeztem a fejemet fogva.
Egy nagy kopasz fiú hozta be önt.
Meglepődtem.
Köszönöm – mondtam, aztán feltápászkodtam és elindultam a termembe, de a nővér azt mondta, már vége a tanításnak...
Az udvar ajtaja megint zárva volt...
Muszáj volt megint végigmennem azon a folyosón, ha haza akartam jutni...
Rázott a hideg, ahogy lassan sétáltam végig a folyosón, mert most nem nagyon volt erőm rohanni, mint ha valami kiszívta volna belőlem az erőt.
Ördögi hangok szűrődtek ki a termekből, és végre az utolsó teremhez értem, amikor hirtelen berántott valaki a romos terembe, befogta a szám és a fülembe suttogta:
Magamévá teszlek – nyalta végig a nyakam.
Futni akartam volna, de olyan erősen lefogta a kezeim, hogy mozdulni se tudtam.
Egyik kezét lecsúsztatta a nadrágom gombjához, elkezdte kigombolni, közbe erősen beleharapott a nyakamba, hogy az élet vörös nedűje is kibuggyant a nyakamon, és éreztem, ahogy végigfolyik remegő testemen...
Szinte letépte rólam a nadrágom, benyúlt egyik kezével a pólóm alá, és gyengéden végighúzta rajta a kezét.
Akart akaratlanul is nyögés hagyta el a számat, lejjebb tolta a nadrágom, és éreztem a kemény tagját...
Ijedtembe kapálózni kezdtem, de sehogy se menekültem, és éreztem, ahogy erősen belém löki, én meg ordítanék, de nem tudtam, csak folyt a számból a nyál, és már könnyeztem...
Gyorsan vonaglott bennem, a karmait mélyen belém mélyesztette, újra kicsordult a karmazsin vérem, a szájához emelte, és lenyalta...
Mennyei – suttogta újra a fülembe.
Nem bírtam már megmozdulni, annyira elhatalmasodott a fájdalom …
Másik kezével rárántott merevedő férfiasságomra, és szinte egyként mozogtunk.
A fájdalom nem hagyott alább, erősen rászorított a férfiasságomra, hangosat ordított és belém engedte a forróságát.
Megnyalta remegő nyakam, aztán oly hirtelen eltűnt, hogy fel se eszméltem...
Kimentem a teremből, a falnak dőltem, és könnyezve csúsztam le a falon...
A nadrágom szétszakadt, a testemet a száraz vér borította, és úgy éreztem, hogy eltaposták a maradék önbecsülésem is...
Segítséget akartam volna kérni, de egy hang se jött ki a torkomból, úgy el voltam gyengülve.
Gyilkos csend uralkodott az iskolába, senki se volt itt rajtam kívül, legalábbis én azt hittem, amíg nem hallottam lépteket a folyosó kapuja felől.
Nem akartam még egyszer átélni ugyanazt, lehet az jött vissza, hogy újra meggyalázzon...
Megpróbáltam lábra állni, és bementem abba terembe, ami szembe volt azzal, amibe meggyaláztak.
Onnan lestem ki, de csak a lépteket hallottam, de senkit nem láttam...
Tényleg megőrültem – ordítottam.
Kimentem a teremből, de annyira elgyengültem, hogy megint szédülni kezdtem, és már csak a fehérségre emlékszem, meg két magabiztos kézre, aki elkapott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése