Mindörökké Melletted – 2. Fejezet
Fájt mindenem, alig tudtam mozdulni, és amikor kinyitottam a szemeim, Daniel szempárja nézett farkasszemet velem...
Hogy kerültem a karjaidba? - ugrottam ki ijedtembe.
Eléggé rossz állapotba néztél ki. - mondta. Mért van szétszaggatva a ruhád?
Csak... - mondtam mogorván. Mért foglalkozol velem, te a menők közé tartozol, én meg a senkik közé... - Pattantam ki védelmező kezei közül, és suhantam ki a kapun...
Fájt amit mondtam neki, de ez volt az igazság, nem vagyunk hasonlók.
Kiszaladtam szakadt ruhába, mindenki engem bámult, de nem érdekelt, csak minél előbb haza akartam érni, és felejteni...
Futás közbe megbotlottam, és felhorzsoltam a lábam...
A hozzám korú fiúk persze hogy kiröhögtek, a lányok meg csak lesajnálóan néztek le rám...
Mit is várhatnék az emberektől...
Hirtelen egy kabátot érzek magamon, de amikor hátra fordulok, már senki sincs mögöttem...
Pár pillanatig nem tértem magamhoz, de gondoltam lekanyarodott, de amire nagy nehezen lábra álltam, már nem láttam senkit se a kanyarba.
Elindultam haza, és szorosan magamhoz öleltem azt a kabátot, és beszippantottam az illatát.
Egy igazán drága parfümöt éreztem rajta, és egy kicsi dohányszagot, de az illat keveréke mégis nyugtatólag hatott rám.
Anyám ordítozott velem, hogy mi a franc történt velem, de csak annyit mondtam, hogy megtámadtak.
Elmentem a szobámba, ledobtam minden bemocskolt ruhámat, és beálltam a zuhanyzó alá, hogy lemossam ennek a napnak a fájó emlékeit...
Támaszkodtam a falnak, de semmi erőm nem volt, hogy mossam magam, csak hagytam, hogy kimossa a víz a bőrömből a fájdalmat.
Kimásztam, megtörülköztem, és egyből bedőltem az ágyba.
Nem tudtam elaludni, csak bámultam a plafont és elmélkedtem...
Vajon az a fiú tényleg barátkozni akar velem, vagy csak szánalmat érez irántam...
Biztonságba éreztem magam a karjai közt, de csak kötelességből tette...
Amilyen külseje van, biztos bomlanak érte a lányok, és barátnője is van...Semmi esélyem sincs nála...
És tényleg olyan döglesztően néz ki, hogy még az orrom vére is elered...Meg még ha meleg is lenne, mit akarnék? Nem vagyok egy isteni külsejű Adonis, nem kellek én senkinek se...
Inkább bevettem egy csomó altatót, és gyorsan el is nyomott az álom, és az álomvilágomba menekülve próbáltam elfelejteni a fájó mai emlékeim...
Az altatóktól kicsit kómásan és nyúzottan keltem, mint általában...
Bevánszorogtam a fürdőszobába, hogy kicsit felfrissítsem magam, és megláttam azt a sok sebet, ami „emlékként” maradt meg a tegnapról...
A nyakamon lévő harapás, és a karomnyomok éktelenkedtek a testemen...
Nem tudom, hogy fogom ezeket elrejteni tesióra átöltözésekor, de úgy se nagyon fogok én mozogni, persze csakis, majd ha piros hó esik...
Leülök csöndbe, és szépen megvárom míg vége lesz.
És persze, hogy ma az első óra tesi...Ez az én szerencsém...
Összeszedtem magam, felöltöztem, és siettem, nehogy elkéssek, de nagy valószínűséggel ma tuti nem fogok tesizni, mert alig birok mozogni...
Már csak a nézésétől is elfáradok, bőven elég testmozgás az iskolába menet, még akkor is ha nagyrészt metróval megyek.
Megint megtorpantam a kapu előtt, de most legalább nem kellett végigmennem azon a folyosón mert a tesi terem bejárata másutt volt.
Amikor beléptem, egyből megtorpantam, mert Daniel állt ott velem szembe, egy szál amerikai zászlós mintájú bokszerbe, és nézett engem...
Elpattant egy ér az orromba, és gyorsan beszaladtam a mosdóba...
És ahogy láttam, hogy kidudorodik a férfiassága...Menten agyvérzést kapok...
Mostanában eléggé sokat gondolok ilyen olyan dolgokra, és eléggé fel vagyok húzva...
És még ez is...
Próbáltam leskelődni, miközben öltözködött, és amikor megláttam formás hátsóját, megint olyan érzésem volt, mint ha orrba vágtak volna...
Legszívesebben odaszaladtam volna és minden centiméterét letapiztam volna, de még élni akartam...
Megpróbáltam összeszedni magam, és bemenni az öltözőbe.
Leültem vele szembe, és csak meredtem rá, ami neki is feltűnt, én meg elvörösödve fordultam el...
Te nem öltözöl? - fordult felém.
Nem. Fáj mindenem – vetettem oda neki. Meg amúgy se szeretek mozogni.
Látom – mutatott a pocakomra és elmosolyodott...
Morcosan álltam fel, és mentem arrébb, de a szemem akkor is rajta tartottam, és élvezkedtem abba a látványba, hogy előttem hajolgat, és mint ha direkt csinálná...
Lassan kezdett mindenki megjönni, öltözködni, és hát persze hogy én fiú osztályba járok, és egy csomó jó testű osztálytársam van...
Inkább kimentem a tornaterembe, és rugdostam egy kicsit a focilabdát, hogy elnyomjam a bennem tomboló dühöt.
Olyan erővel rúgtam meg néha a labdát, hogy majdnem beszakadt az a fa izé, amivel fedve volt a fal.
Mindenki meglepetten bámult rám, de amikor észre vettem hogy bámulnak, inkább leültem a földre, és a labdát meg előre gurítottam.
Bejött a tanár, rám szólt, hogy én mért nem vagyok átöltözve, odavetettem neki, hogy fáj mindenem aztán békén is hagyott.
Zajlott az óra, aztán az a fiú jött oda hozzám, mert idegurult a labdája.
Odanyújtottam neki, ő meg egy rágót vett ki a zsebéből.
Felém nyújtotta.
Kicsit büdös a szád – mondta, aztán tovább focizott...
Majdnem elsüllyedtem szégyenemben...
Egyszer felejtek el fogat mosni, és pont akkor veszi észre basszus...
Túlságosan siettem, hogy beérjek ebbe a rémálomba...
Szerettem nézni, ahogy mások fociznak.
Nem olyan, mint amit a tévébe lehet nézni, azt utálom.
Ez valamivel másabb.
Közbe észrevettem, hogy Daniel felém mutogat, és mindenki röhögött rajtam...
El tudtam képzelni miket mondhatott rólam...
Mindig is tudtam, hogy mi két teljesen más világ vagyunk, ő lenéz engem, én meg utálom az ő fajtáját.
Ez sose fog változni, míg világ a világ.
Csöngettek, mindenki száguldott az öltözőbe átöltözni, aztán meg ki dohányozni...
Egyedül Daniel maradt még egy kicsit, mert valamiért lassabban öltözött át, mint a többiek.
Én meg persze, hogy leskelődtem utána, mert nem tudtam megállni...
Annyira jól nézett ki, ahogy finoman rásimul izmos lábára a fekete farmer, meg kiemeli izmos testét az a vérvörös póló...
Inkább mentem, mielőtt megint vérezni kezdenék, és az orvosiba kerülnék, de utoljára még vetettem egy pillantást a szexi hátsójára, amikor lehajolt, és akkorát ordítottam, hogy tuti meghallotta, és gyorsan futásnak eredtem...
Szerencsére most nem kellett végigmennem a halál folyosóján...Elég lelki trauma volt a tegnapi, kell egy kis idő, amíg kiheverem...
Úgyhogy sehova se megyek egyedül, maradok az osztállyal, amíg dohányoznak, és majd megyek be velük.
Becsöngettek, mindenki áramlik be, lehuppanok a helyemre, leghátra, lehajtom a fejem és bámulok ki a törött ablakon.
A tanár szól, de nemes egyszerűséggel leszarom, mit beszél, most valahogy nincs kedvem vele foglalkozni.
A nap lassan zajlik, és a nap végén Daniel jön oda hozzám, és néz engem.
Mit akarsz? - kérdeztem flegmán.
Mért vagy ilyen?
Mégis milyen legyek? Tudom, hogy rajtam röhögtetek tesi órán. - mondtam komoran.
Te mondtad, hogy én közéjük tartozok – mondta közönyösen.
Elfordultam, és továbbra is bámultam ki az ablakon.
Mitől sebes a nyakad?
Lényegtelen – kaptam oda hirtelen a kezem.
Ha ilyen leszel, nem lesznek barátaid.
Érdekel is az engem...leszarom. Velem úgyse akar barátkozni senki se.
Megfordultam, és belenéztem a szemébe.
Meglepődtem...Nem tudtam megmagyarázni, mit láttam a szeme világába.
Én barátkoztam volna veled – mondta a szemembe nézve. De te egyből elítélően közeledtél hozzám, mert hogy én a menők közé tartozok.
Mély zöld szemébe düh csillant meg, aztán hátat fordított nekem, és kiment a teremből...
Egyedül maradtam, a csendet szinte vágni lehetett...
Hogy lehettem ekkora hülye...
Visszhangzott ez a mondatom újra, és újra és újra...
Utána akartam rohanni, de már nem láttam őt sehol...
Könnyezve estem a térdemre, és bámultam magam elé a hosszú folyosón végig.
Összeszedtem magam, kiindultam a kapun, és Daniel ott állt, a falnak támaszkodva, mint ha rám várt volna.
Mért vagy még mindig itt? - kérdeztem.
Rád vártam.
Elvörösödve néztem rá.
Meg nálad van a kabátom – mondta kuncogva.
Akkor ő rakta rám?
T-essék – nyújtottam át neki.
Elvette, és elindultunk a metró felé.
Mindketten eléggé feszültek voltunk, és nagyon nem akaródzott megtörni a csend.
Szereted a horrorfilmeket? - hagyta el a számat.
Meglepetten nézett rám.
Igen. Nagyon.
Egyből felcsillant a szemem.
De jó. Végre valaki – pattogtam örömömben.
Most gondolom biztos totál hülyének nézett, de nem, csak nevetett, aztán barátian átkarolta a vállam.
Odaértünk a metró állomáshoz, és zavartan néztünk egymásra.
Odalépett hozzám, megfogta a kezem, és a másik kezével barátian átölelt.
Integetett nekem, én meg mereven ott álltam, és bámultam utána, mert nem voltam benne biztos, hogy az történt amire gondolok...
Fülig ért a szám a boldogságtól, és megint ugrálni kezdtem örömömbe.
Rohantam a következő metró után, nehogy lekéssem, és magamba ordítottam örömömbe.
Kicsit furcsán néztek rám az emberek, de jelenleg nem érdekelt.
Egyből bezuhantam az ágyamba, és ölelgettem a párnámat.
Még az se ronthatta el a kedvem, hogy holnap megint tesi óra az első.
Mosolyogva aludtam el, és mocskos perverz álmaim voltak.
Másnap kiegyensúlyozottan keltem, nem voltam se fáradt, se stresszes.
Dudorászva készülődtem össze a suliba, és indultam el, nehogy elkéssek.
A lelkesedésem alább hagyott, mert túlságosan feltűnő vagyok így.
Beértem a suliba, és megint csak Daniel volt ott, és persze hogy egy eszméletlen szexi fekete feszülős bokszerbe feszített előttem...
Megfordult, és amikor megláttam a szemét, megijedtem...
Vér vörösen izzott, felém iramodott és elkezdett berángatni az öltöző vécéjébe.
Nem tudtam ellenkezni, olyan erővel rántott magával, hogy majd le szakadt a karom.
Nagyon féltem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése