Benne Vagyok A Falkában – 1. Fejezet
Mondhatni királyi életem van itt.
Mindenem megvan itt a nagyszüleimnél, még ha néha hülyeségeket is akarnak belém magyarázni...
De ettől eltekintve jó életem van, mert megvan mindenem.
Van gép, van internet, sok friss levegő, és rengeteg sok háziállat, úgyhogy egyáltalán nem mondhatom azt, hogy unatkozom.
Csak egyetlen apró dolog hiányzik eme tökéletes életből.
Egy barát...
Volt barátom, de az felköltözött a belvárosba, én meg itt maradtam, egyedül, teljesen egyedül...
Pedig olyan jó volt vele, mindenfelé lógtunk, erdőkbe, temetőbe, bejártuk az egész falut, de most...
Egyedül semmi se olyan érdekes...
Eleggé sokára keltem fel, mint általában.
Beülök a gép elé, de valami hatalmas zajt hallok kintről.
Gyorsan kiszaladok, és egy olyan fiút látok meg...Majd kiborulok, ahogy nézem.
Teljesen feketébe volt, hasított a bicikliével, az inge ki volt gombolva és látszott a feszes izmos teste, és fejkendő fedte a hosszú haját...
Rám vetett egy pillantást, és mint ha tőr fúródott volna belém...
Meglepődöttségemben kiborultam bele a sárba...
Olyan menőnek látszott.
Azt hittem nincsenek magamkorú fiúk, de úgy látszik tévedtem.
Bár ha jobban belegondolok, azt se gondoltam, hogy bármilyen magamkorúval találkozok...
Egyetlen barátom aki itt volt, az is fiatalabb volt nálam.
De mennyi esélye van, hogy egy ilyen fiú, hozzám hasonlóval barátkozna...
Fiúkkal mindig is nehezebben barátkoztam, ezért van több lány barátom, mint fiú.
De azért is lehet, mert a fiúk nem annyira nyitottak, mint a lányok, és ezért nem merek velük olyan dolgokról beszélgetni...
De ha már az egész nyaram itt töltöm, egy próbát azért tehetnék.
Berohantam a házba, felvettem egy fekete háromnegyedes rövid nadrágot, egy fekete pólót, összefogtam a hajam, és mentem a pórázért.
El viszem a kutyát sétálni – ordítottam be a házba, és már hívtam is az én drága Syssy kutyámat.
Felraktam rá a pórázt, megnéztem magam a tükörbe, hogy jól nézek e ki, amit kétlek...
Nem sok esélye van, hogy pont vele fogok összefutni, habár az esély kicsi, de attól még VAN.
Fullasztó meleg volt, és hát persze, hogy ilyenkor jut nekem eszembe sétálgatni...
Kimentünk a kapun, és hirtelen olyan gyors bicikli haladt el előttem, hogy nem is láttam, ki ült rajta, csak egy hosszú csíkot...
Nagyon be vagyok lassúlva...
Elindultunk az erdő felé, ahova gyakran jártam a barátnémmal.
Senki se járkált arra rajtunk kívül, és poénból még egy lakókocsit is kifosztottunk az akkori fiújával.
Annyira szeretek itt lenni, olyan nyugalom és csend van, ha nem vesszük a kutyák állandó ugatását.
Annyi szép ház volt, mindenhol virágok borították a kerteket, csodás sziklakertek, kicsi szökőkutak, és halas tavacskák.
Bárcsak lakhatnék itt, a belváros helyett... - sóhajtottam.
Syssy rám nézett nagy kutya szemeimmel, aztán hirtelen furán kezdett viselkedni.
Mi baj Syssykém?
Émelyegni, és szédülni kezdtem, gondolom a forróságtól, és annyi eszem nem volt, hogy hozzak magammal egy üveg vizet...
Mentem tovább, hátha találok egy kutat, de sehol se volt, pont ilyenkor amikor kellett volna...
Egyre homályosabban látok, aztán minden elsötétül...
Arra kelek, hogy Syssy nyalogat engem, és egy fejkendős fiú ágaskodik felettem...
Majdnem megállt bennem az ütő...
Jól vagy? - simogatta meg az arcom. Kérsz egy kis vizet?
Jól esne – mondtam zavartan, ami kicsit furán hatott, hogy el voltam terülve a homokba...
Nagy nehezen felülltem, és átnyújtotta nekem a pohár vizet.
Itt laksz? - kérdeztem ivás közbe.
Igen, ott abba a házba – mutatott egy szép, izlésesen elrendezett japán kertes házra.
De gyönyörű – mondtam csillogó szemekkel.
Rám mosolygott, és leült mellém a homokba.
Nem kellett volna – mondtam zavartan.
Syssy ment oda hozzá, és nyalta szét őt, mint egy fagyit...
Bocsi, bolond a kutyám – mondtam kinosan nevetve. Olyan mint a gazdája – nevettem fel.
Rám sandított, és nagyon közel hajolt hozzám...
Mi-mi az? - kérdeztem riadtan.
Ott egy kis piszok az arcodon – nyalta meg kéjesen az ujját, és mosta le az arcomról...
Úgy belevörösödtem, mint a nap...
Hogy lehet, hogy eddig még nem találkoztunk? - kérdezte a kendős fiú. Amúgy engem Kenainak hívnak. És téged?
Hoch vagyok, és szerintem azért nem találkozhattunk, mert én csak nyáron járok le ide, és akkor se gyakran, mert már mondhatni...Kinőttem ebből a korszakból. És csak azért jöttem le most is, mert azt hittem a legjobb barátném még itt lakik, aztán derült ki, hogy egy hete költözött fel a belvárosba... - mondtam elkeseredetten.
Hány éves vagy szépfiú?
20.
Felnevet.
Mi olyan vicces? - kérdeztem gyanakvóan.
El se hinnéd, ha én elmondanám a korom.
Kérdően néztem rá.
30 – mosolyodott el.
Mii? - borultam meglepődöttségembe hátra...
Nem hiszem, hogy jól hallottam...
Hogy lehet, hogy nem látszik rajtad? - kérdeztem meglepetten.
Az legyen az én kicsi titkom – kacsintott rám.
Morcosan fontam össze magam körül a kezem, és fordultam el.
Na, ne morgolódj már – térdelt oda mellém, és kapta el az állam.
Direkt csinálja, tudom, hogy direkt csinálja...
Mi baj szépfiú, csak nem zavarba vagy? - hajolt még közelebb hozzám, hogy szinte éreztem, ahogy elszívja előlem a levegőt.
N-nem...
Hirtelen elengedte az állam, és újra lehuppant mellém.
Ha ilyen idős vagy, hogy hogy még mindig ide jársz? Vagy itt élsz?
Nehogy azt hidd, hogy ez a világ vége – kuncogott. Rengeteg sok érdekes dolog van itt.
Hát, én eddig egyet se találtam – mondtam szomorúan.
Mert nem ismertél eddig engem – kuncogott, és karolt át barátian. Majd én bevezetlek az itteni érdekes dolgokba – vigyorgott rám sunyin.
Egy pillanatra kirázott a hideg...
Vannak rajtad meg rajtam kívül más magunk korú fiú is?
Még rajtam kívül van 3 itteni barátom – mosolygott. Őket is megismerheted majd, de először én szeretnélek megismerni jobban téged – simított végig a combomon.
Nekem van...Fiúm, de mégis úgy érzem, hogy ez még nem bűn, mert nem perverz dolgokat csinálok vele, csak ismerkedek, még ha ez kicsit furcsa ismerkedés is...
De ha már ő is megcsalt, akkor én mért ne tehetném meg?
Bár én akkor se vagyok olyan, mint ő...Nem tenném meg akkor se, ha engedné.
Csak játszadozok egy kicsit. De csak egy nagyon kicsit.
Akkor ismerkedjünk meg – mondtam, miközbe fel akartam álni, de amíg elbambultam, nem vettem észre, hogy Syssy póráza körém fonódott, és amikor fel akartam álni, megint kezdtem zuhanni, de éreztem Kenai kezeit, ahogy elkapott.
Óvatosabban, ne törd szét magad – hajolt közel hozzám, és puszilta meg a szám szélét.
Úgy, de úgy elvörösödtem...
Kuncogni kezdett, elengedett, és elindultunk az erdő felé.
Annyira feszültnek éreztem magam mellette...Mint úgy általában minden fiú mellett, aki tetszik...
Túl könnyen elcsábítható vagyok – gondoltam magamba morgolódva.
Miért nem beszélsz? - tört ki belőle hirtelen, és úgy megijedtem, hogy szegény Syssyt is visszarántottam...
B-bocsi...
Nem kell félned tőlem – karolt át engem. Nem harapok.
Jó, hát de akkor is, csak így hirtelen előkerül egy álomhapsi a semmiből... - szakítottam félbe a mondandóm, és a szám elé kaptam a kezem...
Nem gondoltam bele, mi hagyta el a szám...
Sármosan rám vigyorodott, és megint elkapta az állam.
Tetszek neked? - nézett mélyen a szemembe.
És csak akkor tűnt fel...Hogy vér vörös szeme van.
Hirtelen ledermedtem...
Nagyon furcsa, de kellemes illatot éreztem terjengeni a levegőbe, de nem tudtam honnan jön.
Nem parfüm volt, és nem is virág illat, mégis megbénít, körbe ölel, és elkábít...
Jó vagy? - rázogatott meg kicsit Kenai.
I-gen persze, csak egy pillanatra elbambultam.
Ez az illat, szinte belevésődött az orromba...
Bementünk az erdő leges leg méllyére, és leültünk egy fatönkre.
Syssy ide oda rohangált, mint egy bolond, és mókusokat kergetett.
Hirtelen hátradőltem a lehullott falevelekre, és néztem, ahogy ide oda lengenek a fák a nyári szellőtől.
Kenai is odadőlt mellém, és rátette a kezét a kezemre.
Olyan...melegség járta át a testem, mint ha egy puha szőrös kesztyűvel fogták volna meg a kezem.
Természetesen Syssynek tönkre kellett tennie ezt az idilli pillanatot...
Felém ágaskodott, és jól pofán nyalt...
Kösz – löktem el magamtól, bele a levelekbe.
Nagyon aranyos kutya – fordult felém Kenai és mosolygott rám. Pont mint a gazdája – kuncogott.
Persze csakis – mondtam közönyösen.
Hirtelen felpattant, felém ágaskodott, mindkét kezem lefogta, és mélyen belenézett a szemeimbe.
Nem hiszel nekem? - hajolt nagyon közel hozzám.
Úgy éreztem magam...Mint ha egy védtelen áldozat lennék, egy vadállat karmai közt, aki épp fel akar zabálni engem...
Láttam az arcán, ahogy megcsillant a gyilkosság iránti vágy, megnyalta a szája szélét, és a testemből szinte minden élet kiszállt...
Kitátotta a száját, és amikor megláttam, mekkora fogai vannak, egyből pattantam, felkaptam a kezembe Syssyt, és rohantam ki az erdőből, mint egy eszeveszett...
Ez...Ez tényleg meg akar enni bazki... - rohantam.
Azt se láttam merre futok, és persze, hogy eltévedtem az erdőbe...
Olyan helyre keveredtem, ahol nem vagyok jártas, mert a barátnémmal ide sose jutottunk el.
Hirtelen több szempárt is érzek a testemen, kapkodom mindenfelé a fejem, de...Sehol se látok senkit se...
Hallom, hogy ide oda futkosnak a fák között, halkan, alig hallhatóan kuncognak.
Meg akarnak ölni – ordítottam fel.
Syssy eszeveszettül kezdett ugatni, alig bírtam vissza fogni őt.
Ő gondolom érzi, hogy ki jár itt az erdőbe, de nem akarom elengedni őt, még megebédelik drága kutyámat...
Megint az a kábító illatot éreztem, és kezdtem eléggé bizonytalanul állni a lábaimon...
Hirtelen elhallgatott az erdei nesz, és olyan gyilkos csend ülepedett az erdőre...
Éreztem, hogy széttép, belém mar, és lebénít.
Neki akartam iramodni, de nem volt elég erő a lábamba...
Lezuhantam a földre, Syssyt szorosan magamhoz öleltem, és néztem az erdőt.
Tudtam, hogy valami lapul az erdőbe, de még élni akartam...
Vártam, hátha elmennek, de nem...A neszek újra hallhatóak voltak, olyan gyorsan cikáztak, hogy nem láttam őket.
Hirtelen erős nyomást érzek a nyakamon, és azt az erős illatot érzem megint az orromba, aztán minden újra elsötétül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése