Megtestesült Tökéletesség – 7. Fejezet
Egyből bedőltem az ágyba, és olyan hamar elnyomott az álom, hogy Heim se tudott kicsit arrébb lökni...
Fél éve vagyunk már együtt, boldogok vagyunk, szinte minden hibátlanul működik.
De még mindig nem volt az, amire már nagyon nagyon régóta vágyom...
Nem azért, mert a kapcsolatba nem a szex a fő dolog, csak már kíváncsi vagyok milyen lehet vele...
Megemlíteni nem akarom neki, mert azt gondolná, hogy engem csak az érdekel.
Mint már említettem, minden jó dologra várni kell.
Őrá meg életem végéig várnék.
Nemsokára itt lesz a fél éves együtt létünk megünneplése, hátha akkor...
Már össze is költöztünk, hoztam magammal a cicámat is.
Én már végeztem a munkámmal, Heimnek még sokáig bent kellett maradnia...
Már csak másnap jön haza...
Úgy éreztem, mint ha elfelejtette volna, hogy ma milyen nap van, mert semmit se mondott.
Tudom, én nem akarom elrángatni őt a munkából, de legalább megemlíthette volna...
Nem tudtam mit kezdeni magammal itthon, gondoltam elmegyek egy kicsit sétálni, és elmélkedni.
A közelbe volt egy kisebb hegy, ahol rengeteg kilátó volt, onnan láthatom az egész kivilágított várost.
Per pillanat csak egy kis nyugira vágyom.
Lágy szellő fújdogált, eléggé hűvös volt, és ilyenkor mindig Heim ölelése melegített fel...
Kicsit átfagytam, ott volt egy gyors étterem, és gondoltam beugrok, egyedül...
Furcsa volt, mert nem olyan volt mint általában egy gyorsétterem, mert ez elegáns volt.
Leültem de annyira kellemetlenül éreztem magam, hogy én voltam csak egyedül...
Próbáltam ettől elkövetkeztetni, jól belakni, aztán menni tovább, mielőtt sírva fakadnék...
Nagyon finoman főztek itt, igazán meghitt, és jól berendezett kis étterem volt.
Mindenhol híres festmények borították a falakat, sok virág volt, és barátságos színek domináltak mindenhol.
Befejeztem, aztán mentem tovább.
Most már kicsit kellemesebb, melegebb volt az idő, már ha lehet ezt mondani az éjszaka közepén.
Hirtelen megtorpantam egy olyan helyen, ahova alapjába véve sose mennék be...
Egy meleg szórakozó hely előtt álltam, bizonytalanul...
Nem tudtam, hogy jó ötlet e bemenni, de ha már erre tévedtem...Csak nem lehet olyan vészes.
Laza lötyögős zene ment, eléggé kevesen voltak, táncoltak a parkett közepén, és mondhatni nem éreztem magam feszélyezve...annyira.
Odamentem a pulthoz, és kényelmesen lehuppantam.
Hallgattam az elmélyült bulizós zenét, és mozogtam a ritmusra.
Szinte átjárt a ritmus, már táncolhatnékom is volt, de annyira részeg még nem voltam, hogy bármi is rávegyen arra, hogy én táncoljak.
Nagy „lötyögésembe” két kezet érzek a vállamra simulni.
Megfordultam, és egy gyönyörű kék szempárral találtam magam szembe.
Mit keres egy ilyen helyes fiú egymagába itt?
Piába fojtom a bántatom... - vetettem oda neki.
Valami baj történt?
Áh, nem lényeges – húztam le a poharat. Csak egy kis nyugira van szükségem.
Lenne kedved táncolni velem? - mosolygott rám, és nyújtotta a kezét.
Miért is ne? - fogtam meg, és máris rántott a táncparkettre.
Nem tudok táncolni... - mondtam elpirulva.
Nem olyan nehéz – mosolygott rám. Én Kay vagyok. És mi a becses neved?
Hoch. Ne merj kinevetni mert megharaplak – hajoltam közel hozzá.
Dehogyis – simogatta meg az arcom. Egy ilyen különleges fiúhoz különleges név dukál.
Megint elpirultam...
Lecsúsztatta a kezét a derekamra, és lágyan ringott velem a zenére.
Olyan...szemétnek éreztem magam, hogy máshoz menekülök szeretetért...
Pedig tudom, hogy Heim szeret engem, csak nem ér rá...
De most jól éreztem magam, még akkor is, ha Heim nem volt velem.
Igaz, lelkiismeret furdalásom van egy kicsit, hogy ő dolgozik, én meg itt lötyögök egy ismeretlen fiúval...
Annyira elmerültem a táncba, hogy nem vettem észre, hogy Kay ajkai közelítenek felém...
Mielőtt megcsókolt volna, elugrottam.
Mi a gond? - nézett rám értetlenül.
Bocsi, de nekem ez nem megy... - mondtam zavartan. Nekem van...barátom, csak jelenleg dolgozik, én meg szórakozni akartam, és és... - hallgattatott el, hogy a számra tette az ujjait.
Oké értem – mosolygott rám. Hűséges típus vagy. Szerencsés az a férfi, aki melletted lehet – puszilt meg. De ha meggondolnád magad – kacsintott rám, és nyújtott át egy kis papírfecnit. Ezen elérhetsz – simított végig a hátsómon aztán eltűnt hátul.
Pár pillanatig vacilláltam, aztán neki is iramodtam, és elhagytam ezt a helyet...
Hirtelen meginogtam, elbizonytalanodtam...
Tudtam, hogy Heim szeret, de...
Nem tudom mit gondoljak.
Megtorpantam azelőtt a hatalmas hegy előtt, és felnéztem.
Gyönyörűen ki volt világítva, egy ember se mászkált már itt rajtam kívül.
Egyből futni kezdtem fel a tetejére, már majdnem pofára estem, de futottam, amíg el nem értem a legeslegtetejét.
Ott volt egy kilátó, ahonnan az egész városra rálátásom lehet.
Oly gyönyörű látvány fogadott, majdnem kiborultam...
A város csodás fénytengerbe fürdött, mindenhonnan jöttek az apróbb fények, mint ha a csillagos ég lent lenne a földön.
Leültem a kilátó szélére, lógattam a mélységbe a lábam, és elmerültem a csodás látványba.
Lágy szellő fújta meg a kiálló tincseim, szinte mint ha megsimogatta volna az arcomat.
Nyugodtnak éreztem magam, de egybe szomorú is voltam, mert Heim nem lehetett itt velem...
Annyira örültem volna, ha most gyengéden átkarol, megpuszil, és suttog a fülembe...Bármit.
A szívemhez kaptam, amibe hirtelen fájdalom hasított...
Egy könnycsepp csordult le az arcomon, és zuhant a sejtelmes mélységbe.
Nagyon elszomorodtam...
Nem akartam egyedül gyönyörködni a látványba, majd holnap elcsalom ide Heimet.
Így nem az igazi...
Utoljára vetettem egy pillantást a kilátásra, és lassan, komótosan elindultam haza.
Be is dőltem egyből az ágyba, és pityeregve aludtam el.
Másnap arra kelek, hogy egy puha gyengéd kéz simogatja az arcom.
Heim gyönyörű szempárjával találom magam szembe, és lehel reggeli puszit az ajkaimra.
Jó reggelt. - nyomta máris az ölembe a reggelit.
Neked is – mondtam álmatagon.
Leült mellém, és hosszan nézett engem...
Mi az? - tört ki belőlem hirtelen.
Frusztrálva érzem magam, ha hosszan bámulnak...
Van ma valami dolgod? - mosolygott rám.
Nem hiszem, nem tervezek mára semmit – mondtam reggelizés közbe.
Oké – simogatta meg az arcom, és tovatűnt az ajtóba.
Gyorsan befaltam a reggelit, és kiálltam egy kicsit a teraszra.
Jól megborzongatott a hűvös levegő, de most annyira jól esett.
Megint egy szál bokszerba álldogáltam kint...Még szerencse, hogy Heimnek nincs annyi szomszédja...
Gyengéd kezeket érzek magam körül, és egy pohár jó forró csokit látok az orrom előtt.
Elveszem, Heim megpuszil, és nem mozdul mellőlem.
Olyan...furcsa ma.
Mint ha nem önmaga lenne.
Hiányzik belőle valami...Nem tudom megmondani, hogy mi.
Mit terveztél mára? - kérdeztem tőle.
Meglepi – puszilt megint meg, és hirtelen tovatűnt.
Fel se eszméltem, olyan gyorsan elillant...
Szürcsölgettem a forró kakaót, néztem a lengedező fákat, de olyan...üresnek éreztem magam.
Kíváncsi vagyok mit tervezhet, bár a lényeges dolog tegnap volt...
Bementem, felvettem egy fekete farmert, és fehér pólót, és a papucsomat.
Megigazítottam a hajam, felvettem a szemüvegem, és kiültem a konyhába.
Olvasgattam az újságot, és olyan okosnak éreztem magam, mint egy professzor.
A nagy okoskodásom Heim kuncogása zavarta meg...
Van benne valami érdekes?
Nem mondhatnám.
Heim mögém lépett, és gyengéden átkarolt.
Annyira hiányzott az ölelése.
Igaz, csak egy kis időre nem érezhettem, de nekem az végtelenségnek tűnt...
El kell mennem egy kicsit, nemsokára vissza jövök.
Rendben - Simogattam meg a kezét.
Aztán elment.
Gondolkoztam, mit is csinálhatnék addig amíg nem jön vissza.
Mivel semmi használható nem jutott eszembe, beültem a nappaliba a cicámmal az ölembe, és néztük a tévét.
Semmi érdekes nem ment a tévébe, mért is ment volna...
Ledőltem a kanapéra, Tigris elfeküdt a hasamon, és merengtem, ki tudja megint meddig...
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de Heim ágaskodott felettem, és nézett rám furcsán.
Mibe vagy úgy elmerülve? - mosolygott rám.
Semmi lényeges.
Öltözködj ma elegánsan.
Mi miért? - kérdeztem hirtelen.
Ne kérdezősködj, csak csináld – mondta kicsit morgósan.
Megijedtem tőle...
Oké...
Elment a szobájába, és bezárta az ajtót.
Annyira szomorú voltam...Megbántottam valamivel?
Elegáns ruhám nincs...csak ahhoz hasonló.
Előbányásztam a fehér ingem, a fekete farmerom maradt, ahhoz a tornacipőm, és egy fekete nyakkendő.
Mentem lefürödni.
Legalább 2 óráig áztattam magam, megmostam a hajam, megborotválkoztam mindenhol, hogy minél vadítóbban nézzek ki, már amennyire az lehetséges nálam...
Megszárítottam a hajam, és elővettem azt a parfümöt, amit először érzett rajtam Heim.
Kimentem a nagy tükör elé, befújtam magam, bekötöttem a hajam, felöltöztem, és felraktam a szemüvegem.
Úgy éreztem tényleg jól nézek ki.
A hófehér ingem jól ment a fekete farmeromhoz, és a tornacipő miatt olyan elegáns, mégis kicsit pimasz lett a stílusom.
Zsebre tettem a kezem, és egy darabig gyönyörködtem magamba.
Érzem, ahogy körém fonódik Heim erős keze.
Csodálatosan nézel ki – suttogta a fülembe.
Köszi – fordultam meg, és majdnem leesett az állam...
Frakkba volt, néhány tincse belelógott az arcába, és olyan helyesen nézett ki...
Mentem agyvérzést kapok...
Nagyon jól nézel ki – mondtam pironkodva.
Köszi – lépett oda hozzám, és csókolt meg. Ne haragudj a tegnapi miatt.
Kérdően néztem rá.
Tudom, hogy tegnap voltunk együtt fél éve, és pont emiatt nem tudtam hazajönni.
Hogy érted?
A város legelőkelőbb éttermébe foglaltam ma helyet, és nagyon nehéz volt, egész nap próbálkoztam, és nagy nehezen sikerült.
Miattam? - kérdeztem elkerekedett szemekkel. Igazán nem kell... - szakított félbe egy csókkal.
Különleges nap, különleges helyen egy különleges valakivel – mosolygott rám.
Köszönöm – néztem a szemébe.
Szeretetteljesen megölelt, megpuszilt, és kinyújtotta a kezét.
Mehetünk? - mosolygott úgy rám, mint még soha.
I-gen... - nyögtem ki, de majdnem elolvadtam.
Annyit szöszmötöltünk, hogy az ég ismét narancsba borult, de most valahogy gyönyörűbbnek hatott, mint általában.
A város elit negyedébe értünk, ahova én úgy éreztem, hogy még a lábam se méltó, hogy betegyem ide...
Erre van az az étterem.
De én annyira...nem idevalónak érzem magam – mondtam elkeseredetten. Ez nem az én világom, hanem a tied.
Ne mondj már ilyeneket. Annyira való vagy ide mint én.
Megálltunk egy nagyon nagy, elegáns étterem előtt.
Ez nagyon drága helynek látszik.
Az is – mondta Heim kuncogva.
De nekem erre nincs... - rakta az ujjait a számra, hogy elhallgattasson...
Ez a nap a mi napunk, ezért annyit áldozok rá, amennyit csak lehet. Nem érdekel, hogy drága nem drága, nekem megérsz ennyit.
Elpirulva néztem rá, és fogtam meg a kezét.
Köszönöm.
Igazán nincs mit – hajolt meg előttem, és puszilta meg a kezem.
Direkt hozol zavarba? - toporzékoltam.
Annyira aranyos vagy így – mosolygott rám.
Inkább menjünk be.
Ahhoz képest, mekkora hely volt, nagyon kevés asztal volt, gondolom azért, mert ide tényleg csak az elit jut be, és még abból is a legelitebb...
Képzelem mennyi lehet egy asztalfoglalás...
Bevezettek a helyünkre.
Ámultam bámultam milyen ez a hely, már szinte feltűnően nézelődtem...
Annyira ízlésesen volt elrendezve, nem tudom kifejezni, hogy mire gondolok...
Nem is törtem magam ezen, inkább elvegyültem az elit közösségbe, még ha nem is idetartozó vagyok.
Amint megláttam az étlapon az árakat, azt hittem leesek a székről...
Egy havi fizetésembe kerül itt egy étel...
Nem mertem semmit se mondani, feszülten ültem.
Mi a baj?
Ezek az ételek...nagyon drágák.
Ne törődj vele.
De-de...
Nincs de.
Nem ellenkezhettem, de olyan boldogság töltött el.
Rendeltem pár ételt, Heim is, és amíg vártuk, addig beszélgettünk, de olyan bűntudatom támadt...El kellett neki mondanom.
Amikor tegnap nem jöttél haza...elmentem sétálgatni, és betévedtem egy meleg bárba. - fürkésztem a tekintetét. Nem csináltam semmit – vágtam rá. Csak egy fiúval...táncoltam.
És?
Ennyit mondasz? - kérdeztem felháborodottan.
Kéne mást is? - mosolygott rám. Nem szólok bele az életedbe, meg hogy szabadidődbe mit csinálsz. Az a te dolgod.
Majdnem legördült egy könny a szememből, de gyorsan elmorzsoltam.
Megfogta a kezem, és rám nézett.
Megbízom benned.
Még sose mondott nekem ilyet senki...
Megsimogatta a kezem, aztán elengedte, mert jöttek az ételek.
Igazán étvágygerjesztőek voltak, de az áruk...Az már nem annyira.
Olyan ízkavalkádot éreztem, hogy majd be folytam az asztal alá gyönyörömben...
Igaz, még a nevüket se tudom kimondani...
Sokat beszélgettünk, felelevenítettük a régi emlékeket, hogy ismerkedtünk meg, meg kb. mindenről beszéltünk, ami csak eszünkbe jutott.
Miután végeztünk... - mondtam pironkodva. Szeretnélek elvinni valahova.
Rendben.
Hirtelen mint ha fejbe vertek volna...
Eszembe jutott, hogy semmit se vettem Heimnek...Annyira elvoltam foglalva tegnap, teljesen kiment a fejemből...
Gyorsan befaltam még azt a kicsi ételt.
Egy kicsit el kell mennem – mondtam zavartan. Sürgős. Nem zavar?
Nyugodtan.
Sietek vissza – pattantam fel, és már rohantam is.
Végigfutott minden gondolat a fejemen, hogy mit vehetnék neki, sok bolt már zárva volt, de egy...még nyitva volt.
Mivel elit környéken vagyok, hát persze, hogy pont a legdrágább bolt volt nyitva...
Megláttam az árakat, azt hittem eldobom az agyam...
Ékszerbolt volt, tudom, hogy azok alapból drágák, de ez még a drágábbnál is drágább volt...
Nem érdekelt az se, ha rámegy az összes pénzem, akkor is valami olyat veszek neki, amit örökké hordhat.
Gyűrűt nem akartam neki venni, az annyira félreérthető lenne...
A karkötőt meg túl személytelennek éreztem.
Gondoltam veszek neki egy olyan nyakláncot, amin van valami medálféleség, ami kapcsolódik hozzá, vagy rá emlékeztet.
Gondolkoztam, milyen medál lehetne az, mert annyi -féle volt...de nem akartam órákig itt nézelődni, és megváratni.
Van valami konkrét, amit keres? - lépett oda hozzám egy szép hölgy.
Valami olyat... - mondtam elgondolkozva. Ami kapcsolatba van a másikkal. Vagyis úgy értve, hogy az egyik medál összekapcsolódik a másikkal.
Értem mire gondol. Mindjárt megkeresem.
Vártam pár percig, aztán már vissza is jött.
Ezen a medálon két galamb van, vagyis már csak egy, mert a másikat tegnap elvitték.
Elszomorodtam...
A két galambot össze lehet illeszteni, és úgy válnak teljes eggyé.
Értem. Akkor elviszem, akkor is ha már csak ez maradt.
Kifizettem az eget rengető árat, aztán mentem is vissza, mielőtt kiugorna a szívem a sok pénztől...
Kicsit botladozva mentem vissza, majdnem orra buktam...
Bocsi, hogy ilyen sokáig voltam – ültem le elé.
Elintézted? – mosolygott rám.
Igen.
Még ott ültünk egy darabig, aztán indultunk.
Csendesen sétálgattunk egymás mellett, egyikünk se szólt, de Heim mint ha gondolkodott volna valamin.
Elértünk a hegyhez, és már sötétedett.
Rengeteg csillag terült el az égen, megint senki se volt itt rajtunk kívül, ami nem is volt olyan nagy baj.
Amint odaértünk a kilátóhoz, egyből gyönyörködni kezdtem a kilátásba, annyira, hogy majdnem kiborultam...
De Heim gyorsan odalépett hozzám, és átkarolt.
Tegnap...voltam itt. De nélküled nem volt ugyan olyan.
Nem mondott semmit, csak szótlanul bámulta a csillagos eget, és kicsit szorított az ölelésén.
Hozzásimultam, és eszembe jutott az ajándékom.
Kimásztam a kezei közül, és vörösen szembe fordultam vele.
Mit szeretnél?
Nem mondtam semmit, csak előhúztam a zsebemből a nyakláncot, és felé nyújtottam.
Neked vettem. - pironkodtam.
Rám mosolygott, és ő is a zsebébe kezdett kutakodni.
Amit mutatott, azt hittem kiborulok a kilátóról...
Nem mondod – hőköltem meg.
Ugyanolyan nyaklánc volt mint az enyém, vagyis nem pont ugyanolyan, hanem a párja annak amit én vettem.
A nyakába ugrottam, és szétcsókolgattam.
Megfordultam, és felrakta a nyakamba, én is az övét, és összekulcsoltuk a kezünket.
Egymásnak döntöttük a fejünket, megfogtuk a medálunkat, és a hold sápadt fényénél összetartottuk.
Egy édes csókkal pecsételtük meg a fél éves együttlétünk.
Annyira boldog voltam, most már egyek vagyunk.
Régóta vártam már erre, és tényleg sok ideig vártam már a jóra, igazán megérdemlem – gondoltam magamba.
Együtt néztünk el a messzeségbe, ráfeküdtem a korlátra, és néztem a hömpölygő folyót magunk alatt.
Hirtelen Heim elkapta a derekam, és szorosan magához von.
Nem bírom türtőztetni magam, itt és most akarlak. - suttogta a fülembe.
Köpni nyelni nem tudtam, és Heim már a farmerem gombjával babrált...
Lassan tolta le a nadrágom, egyik kezével szorosan magához ölelt, és lihegett bele a fülembe.
Kirázott a hideg minden apró érintésétől, matatni kezdett a nadrágjánál, és hirtelen a dagadó tagját érzem a hátsómhoz simulni.
Minden mozdulata óvatos volt, figyelmes és gyengéd.
Egyik kezével benyúlt a pólóm alá hideg kezével, és az egész testem beleborzongott, de jó értelemben.
Óvatosan kezdte el betolni, de nem rezzentem össze a fájdalomtól, kellemes meleg érzés járta át a testem.
Együtt vonaglott a testünk, forró lehelete futott végig a nyakamon, mindkét kezét a csípőmre csúsztatta, és gyengéden beleharapott a nyakamba.
Kéjes nyögés szált fel az éjszakába, éreztem, ahogy a forróság végigfut a testemen, és minden apró érintésre megremegek.
Még soha se volt ilyen élményem...El se tudom mondani, hogy most mit érzek.
Gyengéden megfogja az állam, végighúzza alatta az ujját, és édes csókot lehel a számra.
Kezdett közelíteni, kicsit felgyorsított, és megmarkoltam az egyik kezét:
Mond ki. Hallani akarom. - nyögtem halkan.
Szeretlek – suttogta a fülembe. Szeretlek teljes szívemből – lövellt belém, és dőlt a hátamra.
Pár apró levél szált el az orrom előtt, és az a szó...az a kicsiny szó ismétlődött a fejembe újra, és újra és újra a végtelen éjszakába...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése