Benne Vagyok A Falkában – 3. Fejezet
A hét hátralévő részébe már nem is találkoztunk...Mindegyikőjüknek valami dolga volt...
Nem tudtam már mit csinálni magammal, ezért tanultam, mert eredetileg ezért is jöttem le ide, mert itt sokkal jobban tudok koncentrálni a tanulásra.
Az egész hetem így telt, és már szinte olyan okos lettem, mint egy tanár...
Nagybátyámnak kellett segítenem bezsírozni a kapu kerekeit...
És pont ott a kapu előtt haladtak el a fiúk, amikor én ott szarakodtam a kerékkel...
Mind a négyen kéjes pillantást vetettek rám, és megint megborzongtam.
Biztos a koncertre mennek - mondta a nagybátyám.
Milyen koncert?
Olyan, amit te szoktál hallgatni. Akarsz menni?
Dehogyis.
Egy pár pillanatig hallgatott.
Olyanok ezek mint a vámpírok.
Felnevettem.
De drága nagybátyám, a vámpírok nappal nem is jöhetnek ki.
Fájt már a röhögés, muszáj volt leülnöm egy kicsit, mielőtt megfulladnék.
Halálra tanultam magam, már beesteledett, és gondoltam kilógok, mert már tényleg nem tudok mit kezdeni magammal...
Felvettem a fekete farmerom, de pólót nem volt kedvem venni, döglesztő meleg van, meg alapjába véve senki se jár már ilyenkor kint.
Kiléptem az ajtón, mentem volna kinyitni hangtalanul a kaput, de hirtelen megláttam a sötétbe egy vöröslő izzó szempárt, és majdnem felordítottam...De gyorsan a szám elé tettem a kezem, mielőtt felébresztetném a szomszédságot...
Közelebb mentem, és akkor vettem észre, hogy Kenai lapult a sötétben...Ki más is lehetett volna...
Mit akarsz itt ilyen későn? - suttogtam.
Készülsz valahova? - sandított rám.
Igen készültem, de mivel a frászt hoztad rám, meggondoltam magam...
Naa bocsi - nézett rám nagy boci szemekkel. Jöjj velem. Ma fogunk téged beavatni végelegesen.
Elkerekedett szemekkel néztem rá...
Ugye nem fogtok rituálisan megerőszakolni vagy megenni? - kérdeztem riadtan.
Úgy nézett rám, mint ha egy bolond lennék...
Kinyitottam a kaput, és kipattantam.
Hú mennyivel másabb éjszaka a tilosba járni.
Még sose voltál kint éjszaka? - nézett rám.
Csak nagyon ritkán. Sose engedtek ki, mert túlságosan féltettek...
Jaj te szegény - karolt át. Akkor indulhatunk?
Mehetünk – iramodtam meg.
Hatmillió féle elképzelés futott végig a fejembe, hogy milyen lehet az a "beavatás"...
Megpróbáltam felkészülni a legborzalmasabbra...
Ne legyél feszült, nem fogunk bántani – mosolygott rám az éj sötétjébe a vöröslő szemeivel.
Kirázott tőle a hideg...
Az erdő felé közelítettünk, és megint éreztem mindenkinek a tekintetét magamba mélyedni...
Direkt csinálják...
Odaértünk az erdő szélére, és valami fény szűrődött ki az erdő fái közül.
Beljebb mentünk, és egy táborhelyiségre hasonlító helyen voltunk.
Volt öt fatönk, középen a tűz.
De csak én voltam itt meg Kenai. Elméletileg...
Hol vannak a többiek?
Itt – vigyorodott el. Nemsokára te is képes leszel erre.
Elkerekedett szemekkel nézek rá.
Itt az idő, hogy mindent megtudj a mi kis falkánkról.
Felordítok.
Nyugi, nem fog fájni, annyira...
Elfehéredtem...
Csak vicc volt – szólalt meg egy hang mögülem.
Zade lépett oda mögém, és karolt át engem.
Ezek után olyan dolgokra leszel képes, amiket még álmodba se tudnál elképzelni.
Tényleg kezdtem aggódni a testi épségemért...
Mind a négyen előléptek a sötétség leple alól, és ahogy megcsillant a szemük a sötétbe...Elvesztettem pár pillanatra a talajt...
Hamarosan te is közénk fogsz tartozni, de előtte elmagyarázzuk kik is vagyunk valójában. Ülj le.
Leültem és füleltem.
Hol is kezdjem...– mondta Kenai. Látod a medálunkat?
Bólogatok.
Ez nem csak az oroszlánok iránti szeretetünk jelképe.
Hirtelen mindegyikőjük furcsán kezdett rángatózni, mindenki elkezdett szőrösödni, kibújtak a karmok a lábukon és a kezükön, a farkuk előbújt hátúlról, a sörény kerekedett a fejük fölé, és mind ott álltak...előttem...OROSZLÁNKÉNT...
Szerintem én képzelődök a tűz füstje miatt... - borultam hátra.
Mind a négyen odaléptek hozzám, és felém ágaskodtak.
Nem Hoch, nem képzelődsz.
Felpattantam, és jól végignéztem rajtuk.
Ilyen nincs...ilyen nem létezik...lehetetlen – ordítottam fel.
Nyugi nyugi – lépett oda Gro elém, és a mancsait a vállamra akarta tenni, de elhúzódtam.
Ugye... - nyeltem egy nagyot. Nem akartok megenni? - kérdeztem ijedten.
Dehogy te butus – állt meg velem szembe Kenai. Ilyenné akarunk téged is tenni. - mosolygott rám.
Azt hiszem megint rosszul hallottam...
Komolyan? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
Igen – mondták egyhangúan.
Akkorát ugrottam örömömben, hogy majdnem beleestem a tűzbe...
Amióta az eszemet tudom, oroszlán akartam lenni, de lehetetlen álomnak bizonyult...
Mind kajánul vigyorgott rám...
A mi kicsi falkánk csak ebbe az országba van. Összesen vagyunk 99-en, de veled együtt leszünk százan. - mosolygott rám Kenai. Ezeket a medálokat azért hordjuk, hogy megismerjük a fajtársainkat. Meg azért is, mert ha ez nincs rajtunk, akkor nem lehetünk oroszlánok. Mondhatni ebbe van az "oroszlánság". Eléggé el vannak szórva az országba, ezért nehezen tudjuk tartani velük a kapcsolatot. Mi se tudjuk, hogy alakult ki ez, csak egyszer jött, és egyre többen lettek ilyenek, mint mi. Szeretnél csatlakozni? - nyújtotta ki a mancsát Kenai. Szeretnél olyan lenni, mint mi?
Nem is kérdés – fogtam meg a kezét. Mit kell tennem érte?
Megint elvigyorodtak...Kezdtem félni...
Gondolom tudod, hogy párzanak az oroszlánok? - kérdezte Kenai.
A hím oroszlán a nőstény hátára fekszik, és megharapja a nyakát hogy ne meneküljö...
Elvigyorodott.
Ne...
De bizony – lépett oda hozzám. Ahhoz, hogy te is olyan legyél mint mi, eggyé kell velem válnod, hogy beléd engedhessem az "oroszlánságot".
Fintorogva néztem rá...
Nyugi nem úgy – kuncogott. Elkapom a nyakad, és a véreden keresztül teszlek oroszlánná.
És a vérszerződés? - kérdeztem.
Ugye mondtad, hogy valami furcsát érzel a testedbe.
Igen.
Az annak a hatása volt – mosolygott. Áramlott szét benned az oroszlánok ereje. De az nem végleges, hanem csak ízelítő – kuncogott. Hogy teljesen eggyé válj velünk, beléd kell mélyesszem a fogamat.
Fájni fog? - kérdeztem riadtan.
Csak egy kicsit, és nem sokáig. Ahogy beléd engedtem a vérem, érezni fogod, hogy az erő szétáramlik a testedbe, és az a kicsi fájdalom máris tovaszáll.
Kétejek közt álldogáltam ott a négy oroszlánfiú előtt.
Még meggondolhatod magad – lépett oda hozzám Hago. Nem kényszerítünk rá.
Nem dehogy. Szeretném... - mondtam halkan. Nagyon szeretném.
Készen állsz? - nyújtotta megint ki a mancsát Kenai.
Igen. - fogtam meg a mancsát, és máris közel rántott magához, és megforgatott.
Végighúzta éles karmait a nyakam alatt, és úgy de úgy beleborzongtam...
Ez annyira jó... - sóhajtottam.
Újra végighúzta a karmait a nyakamon, és a másik kezével kezdte kigombolni a fekete farmerom.
Megpróbálok a lehető legfájdalommentesebb lenni – búgta a fülembe, és húzta végig a karmát a mellkasomon.
Remegtem, egy kicsit féltem, egy apró könny gördült le az arcomon, Kenai hátra fordította a fejem, és rám mosolygott.
Gyönyörű kék szemed van. De sajnos már nem sokáig, mert hamarosan olyan lesz, mint a miénk – kuncogott.
Nézett mélyen a szemembe, közel hajolt hozzám, és forrón megcsókolt.
Az az érzés...olyan érdekes, de mégis kellemes volt.
Mert ugyebár a macskáknak szőrös a nyelvük.
Újra végighúzta hosszú éles karmait a mellkasomon, és beleborzongtam...újra, és újra, minden apró érintésébe...
Kitátottam a karjaim, és Gro, Zade, meg Hago is csatlakoztak a kényeztetésemhez.
Annyira...nem tudom ki fejezni mit éreztem...
Itt vagy négy álom fiú, vagyis oroszlán és engem kényeztetnek.
Biztos csak álmodom...
Maga a megvalósult álom, vagy a mennyország.
Zade térdelt le velem szemben, lehúzta a nadrágom, elővette merevedő férfiasságom, és gyengéden megnyalta szőrös nyelvével.
Kéjes nyögés hasított a lombok között, Kenai gyengéden harapdálta, előkészítette a nyakamat, Zade lent kényeztetett, és Hago meg Gro, oldalról kínoztak a karmaikkal...
A gyönyör az egész testemet átjárta, mint ha kiléptem volna a testemből...
Készen állsz, hogy egyé válj velünk? - suttogta Kenai a fülembe.
I-gen – nyögtem halkan.
Kigombolta a nadrágját, és gyengéden a hátsómhoz dörzsölte merevedő tagját.
Belesóhajtott a fülembe, egyik kezével átkarolt, és óvatosan kezdte betolni.
A fájdalomtól egyből összerezzentem, Zade gyengéden masszírozni kezdett alul, hogy ne érezzem a fájdalmat.
Kenai egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt, végignyalta meleg szőrös nyelvével a nyakam, és a fájdalom hirtelen eltűnt...
Gro, meg Hago arrébb álltak, Zade erősen szívni kezdett, Kenai megcsikorgatta a fogait, és kezdtem kicsit remegni.
Gro meg Hago intettek, hogy nem lesz semmi gond, Kenai hatalmasra tátotta a száját, és mélyen belém mélyesztette a fogait.
Villámcsapásként hasított végig a fájdalom az egész testemen...
Remegni kezdtem, de Kenai gyorsan elkapta a kezem, és összekulcsolta a kezét a kezemmel.
Éreztem, ahogy az élet vörös nedűje végigfolyik a nyakamon, le a remegő testemen...
Éreztem, ahogy az erő árad szét a testembe, a fájdalom kezd tovaszállni.
Kenai gyengéden belemélyeszti a karmait a mellkasomba, hangosan felnyögök, és újra érzem a harapásának az erejét.
A testem már nem gyenge, érzem, hogy szétfeszít az erő.
Kenai gyorsít a tempón, elengedi a nyakam, hatalmasat ordít az éjszakába, és belém lövelli a forróságát.
Zade is begyorsít, gyengéden rátolom a fejét a férfiasságomra, és olyat ordítok...mint egy igazi vad erdei oroszlán, és beleélvezek Zade szájába.
Erőtlenül esek térdre, mindent eléggé homályosan látok.
Jól vagy? - térdelt elém Kenai, akinek még mindig folyt a szájából a vérem.
I-igen...csak kicsit émelygek.
Nyugi, hamar el fog múlni.
Hirtelen olyan fájdalom feszítette meg a testem, hogy kegyetlen nagyot ordítottam, és felpattantam.
A testemből kezdett kinőni a szőr, a kezemből és a lábamból bújtak elő a karok, a fogaim kezdtek megnőni, a farkam is előbújt, a sörényem is megnőtt...
Nem bírtam mozdulni, ez az erő...mint ha négy kötéllel feszítették volna ki mind a négy végtagom...
Megint hatalmasat ordítok, és a fájdalom elmúlik.
Elterülök a homokba, és bámulom a csillagos eget.
Négy nagy szőrös oroszlán ágaskodik felém, és néznek nagy vörös szemükkel.
A mennyországba kerültem. Négy nagy álom helyes oroszlán angyal vigyáz rám.
Nagyon vicces – kuncogott Kenai és kinyújtotta a mancsát.
Mi történt velem?
Nézd meg magad – mosolygott rám.
Elmentem egy tócsához, és lerökönyödtem...
Oroszlán lettem, tényleg oroszlán lettem – ugráltam mint egy kisgyerek. Van nagy sörényem, és jó szőrös vagyok, és van farkam is.
Mind a négyen furán sandítottak rám...
Ez...kicsit furán hangozhatott – nevettem kínosan.
Aztán hirtelen valami furcsa, erőteljes érzés kerített hatalmába...
Mi- mi ez az érzés? - sóhajtottam. Ez...sóvárgás...mint ha szomjaznék, vagy éheznék.
Húsra vágysz – lépett oda Hago elém. Ez természetes.
Annyira tikkadtnak éreztem magam...még egy embert is megettem volna.
Kenai egy nagy darab húst húzott elő a háta mögül.
Csillogó szemekkel térdeltem le elé.
Kérem – néztem rá nagy cica szemekkel.
Megsimogatta a fejem, és odaadta a húst, én meg elmajszolgattam.
Finom, de valamiért másabb az íze, mint általában.
Mert ez emberhús – mosolyogtak rám.
Elfehéredtem...
Miiii? - ordítottam fel. Kit öltetek meg ezért?
Az nem lényeges cica, ölnünk kell, mert a szervezetünk csak emberhúst fogad be. Ez az egyetlen mondhatni hátránya az oroszlánságnak.
Elgondolkoztam.
Nem is olyan nagy gond ez – estem gondolkodóba, és rágcsáltam a húst. Bár sütve finomabb lenne – kutattam egy ágat, és rátűztem a húst.
Sütögetni kezdtem, és mindenkiből előtört a röhögés...
Mi olyan vicces? - kérdeztem mérgelődve.
Hát nem aranyos? - simogatta meg a fejem Kenai, miközben eszegettem a húst.
Kicsit rámordultam.
Lehet ezt az oroszlánt nem szeretni? - kuncogott mindenki.
Olyan volt ez az egész...Mint egy nagy család.
Kérdezhetnék még valamit?
Mond.
Hogy van ez az átváltozásos dolog? Mint a béna filmekbe teliholdkor vagy mi? - kérdeztem zavartan.
Dehogyis – mondta Zade. Akkor változol át, amikor csak akarsz. DE...ember nem láthat így téged, kivéve akkor, amikor az áldozatod lát téged, mert az már nem fog sokáig élni. Egy ember se láthat.
Oké megértettem. Senki se láthat, és akit elkapok, azt meg kell ebédelnem.
Kenai elmosolyodott.
Valahogy úgy – mondta Kenai. Ja még valami. - kutatott a zsebébe.
Elővett egy nyakláncot, amin ott lengett az oroszlános medál.
Csillogó szemekkel néztem rá, odamentem hozzá, és letérdeltem elé.
Mától te is közénk tartozol testvér. - rakta a nyakamba a nyakláncot.
Mind a négyen körém álltak, kinyújtották a kezüket, és rám mosolyogtak.
Én is benyújtottam a kezem, elmosolyodtam, és hatalmasat ordítottunk.
Testvériség.
Gro, Zade, meg Hago puszit nyomtak az arcomra, és Kenai forró csókot az ajkaimra.
Összeszedtem magam a sok szeretettől, visszaváltoztam, és elindultam hazafelé, mielőtt a nagyszüleim észrevennék, hogy eltűntem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése