Megtestesült Tökéletesség – 5. Fejezet
Nem zavar, ha leveszem a szoros nadrágomat? - nézett rám Heim.
N-nem dehogy – mondtam zavartan.
Lemásztam róla, levette a farmerját, és a pólóját is, és csak a fekete bokszer és egy hófehér ing maradt rajta...
Majdnem elkezdett vérezni az orrom a látványtól...
Hogy lehet ennyire jó teste? És hogy lehetek én ilyen...Egyszerű...
Annyira jól nézel ki hogy belehalok – hagyta el a számat, de egyből elé is tettem a kezemet...
Rám mosolygott, visszaült mellém, és megpuszilt.
Ordibáltam magamba, hogy lehetek ilyen szerencsés, hogy egy Adonis mellett lehetek.
Visszahajtottam a fejem az ölébe, és néztem tovább a tévét, közbe éreztem a puha bőrét az arcomhoz simulni.
Fáradt voltam, és hamar elnyomott az álom.
Halk zajra ébredek.
Ránézek az órára, és már éjjel 3 volt.
A tévébe már nem ment adás, Heim meg húzta a lóbőrt.
Gondoltam végigkapcsolgatom a tévét, hátha találok valami érdekeset ilyenkor.
Megállok az időjárás jelentésnél, amit általában nem szoktam, de most igen, mert azt mondák, ma 3: 30-kor csillaghullás lesz.
Felcsillant a szemem.
Muszáj volt megnézem, kicsi korom óta vágyom arra, hogy láthassak csillaghullást.
Heimel szeretném megnézni, de eléggé fáradtnak tűnik, ezért nem akartam felkelteni.
Óvatosan felkeltem, hogy ne ébresszem őt fel, hoztam egy takarót, betakargattam, megpusziltam, aztán kimentem a hátsó kertjébe, leültem, és vártam.
Gyönyörű csillagos éj volt, hűs szellő fújdogált, és a természet zenéje körbeölelt.
Kiterültem a fűbe, és elmélyülten bámultam a végtelen csillagos eget.
Ajtónyikorgást hallok, és hirtelen majd kiugrik a szívem...
Heim csillogó szemeit láttam meg a sötét homályába, és az ajtófélfának támaszkodva nézett rám.
Frászt hozod rám... - mondtam levegő után kapkodva.
Nem találtalak a lakásba, azt hittem már elmentél – mondta aggódóan.
Nem dehogy, csak hallottam a tévébe, hogy csillaghullás lesz, és már nagyon rég vágyom arra, hogy megnézhessem – mondtam csillogó tekintettel.
Mért nem ébresztettél fel? - kérdezte.
Nagyon fáradtnak látszottál – mondtam zavartan. Nem akartalak zargatni.
Odasétált hozzám, leült mögém, és szorosan magához vont.
Nyugodtan felébreszthettél volna, nem haraptam volna le a fejed.
Hozzásimultam izmos testéhez, beszippantottam a jó illatát, és együtt vártuk a csillaghullást.
Megláttam az első hullócsillagot, és olyan öröm töltött el.
Egymás után hullottak, szinte fénybe borult az egész sötét éjszaka, és hosszú csíkokat húztak maguk után.
Ugye milyen szép? - nézett rám Heim.
Gyönyörű – mondtam csillogó szemekkel. Azért is... - pirultam bele. Mert veled nézhetem.
Szorosan magához ölelt, hogy már szinte levegőt se kaptam...De elmondhatatlanul boldog voltam.
Selymes haja megint végigsuhant a testemen, gyengéd keze simogatta egész testem.
Néztük elmélyülten a csillaghullást, és hirtelen egy csillag hullott le a lábam elé...
Köpni nyelni nem tudtam...
Olyan fényes, ékes és csodálatos volt.
Azt hallottam, ha látok egy hullócsillagot, kívánhatok egyet, és az valóra válik.
Heim mozdulatlanul nézte tovább a csillaghullást, mint ha ez a csillag nem is lenne itt.
Azt kívántam, hogy Heim szeressen belém, és úgy szeressen mint én őt.
Behunytam a szemem, Heim ölelése kicsit szorosabb lett.
A csillag felé nyúltam, de az megégette a kezem, és felébredtem...
Mi az Hoch? - kérdezte Heim. Úgy megugrottál hirtelen.
Semmi...csak érdekes álmom volt.
Mit álmodtál?
Áh nem lényeges – simogattam meg a kezét.
Megpuszilta a nyakam, hátradőlt velem, és csikizni kezdett.
A nevetéstől már alig kaptam levegőt...
Felültem törökülésbe, pont vele szembe és néztem őt.
Másmilyenek voltak az arcvonásai, nehéz megmondani, hogy miben, de másabb.
Hátat fordítottam neki, és bedőltem az ölébe.
Mindkét kezével körbefont, és puszit lehelt az arcomra.
A csillaghullásnak vége szakadt, elsuhant az utolsó csillag is az égen, és újra sötét kékség borította el az eget.
Heim mint ha kicsit másabb lenne, olyan bánatosan nézett az égre.
Valami baj van? - néztem a szemébe.
Úgy elbizonytalanodtam.
Miért?
Ugye hallottál te is arról a nagy pénzösszegről? Amit elvittek a minap.
Igen. Mi van vele?
Én...voltam.
Nem mondtam pár pillanatig semmit se, elgondolkodva néztem az eget.
És? - ültem fel és mosolyogtam rá.
Nem fogsz ezek után máshogy tekinteni rám?
Miért kéne? - néztem rá értetlenül. Én mondtam, hogy engem nem érdekel a pénz. Egyáltalán nem alapvető dolog nekem. Csak az ami a mindennapokhoz kell. - simogattam meg az arcát.
Az arca még mindig rezzenéstelen volt, nem szólt egy szót se, csak bámult gyönyörű szemeivel.
Gyere ide te – nyújtotta ki a kezét.
Indulatból letepertem, és vadul csókoltam meg a kies éjszakába.
Odabújtam mellé, a kezem a szívére tettem, és együtt néztük a csillagos eget, amíg el nem nyomott az álom, és reménykedtem abba, hogy a kívánságom már teljesült is.
Napsütéses időre keltem, de nem a fűn feküdtem, hanem egy kerti nyugágyba.
Heim sehol se volt, de amint ezt elgondoltam máris ott termett egy nagy tál reggelivel.
Majd éhen haltam, egyből felfaltam mindent, aztán beledőltem Heimbe, aki még mindig egy szál feszülős bokszerba volt...
Úgy letepertem volna már, de nem akartam nyomulós lenni, meg amúgy is, a jó dolgokra várni kell.
Mit szeretnél ma csinálni? - nézett rám Heim.
Nem tudom... - mondtam elgondolkodva.
Mehetnénk a bevásárlóközpontba nézelődni, és ha megtetszik valami megveszem neked – mosolygott rám.
Dehogyis – háborodtam fel. Van nekem pénzem, nem akarom, hogy fölösleges dolgokra költsd.
Nem fölösleges – simogatta meg az arcom. Ha mosolyogni látlak, nekem már az bőven elég.
Elpirultam, és elfordultam.
Nem akartam, hogy azt higgye, hogy a pénze miatt vagyok vele...
Oké akkor megbeszéltük – pattant fel.
Hé én még nem... - néztem ahogy távolodik, de valahogy mégse haragudtam rá, mert olyan jó hátsója volt, hogy majd bele pusztultam...
Még mindig nehezen hiszem el, hogy ő az enyém lenne, mert én nem nézek ki hozzá méltóan jól...
Ezen változtatni szeretnék, bár, ő azt mondja, hogy jól nézek ki, de ezt én nem hiszem el...
Jónak jól, de nem olyan jól mint ő.
Nagy elmélkedésemben már itt állt előttem, teljesen felöltözve.
Fekete farmer volt rajta, hófehér póló, és tornacipő.
Szokatlan volt, mert eddig többnyire csak öltönybe láttam, de ez is nagyon jól állt neki, és megint olyan senkinek éreztem magam mellette...
A ruhám kicsit koszos volt, és nem hoztam váltóruhát...
Heim adott nekem pár ruhát, és furamód egyik se volt nagy rám.
Ezeket a ruhákat még akkor hordtam, amikor olyan idős voltam mint te – mosolygott rám.
Biztos akkor is ilyen iszonyat jól néztél ki – jegyeztem meg halkan.
Nem voltam én mindig ilyen helyes – simogatta meg az arcom. Egykor régen csúfoltak a külsőm miatt.
Elkerekedett szemekkel néztem rá.
Téged? - háborodtam fel.
Igen. Nagy vastag keretes szemüvegem volt, és vörös hajam, és emiatt rengetegszer bántottak. - mondta kicsit szomorúan.
Nehéz volt elhinni róla, hogy ilyen lett volna, mert hát...Én magamról eltudom ezt képzelni, de róla...
Ha ez jobb, nálam tök mindegy hogy néztem ki, akkor is basztattak a suliba. Mindig találtam más kötekedési célpontot. - mondtam morgolódva.
Pedig szerintem benned tényleg nincs kivetnivaló. - mosolygott rám.
Gondolom az osztálytalálkozón minden osztálytársad meglepetten nézett rád – kuncogtam.
Hát mondhatni. Na de ne beszéljünk a múltról, ez már itt a jelen – karolt át engem.
Nem nagyon szerettem plázákba járkálni, nagyrészt azért, mert mindig megbámulnak...
De valamikor, amikor kevesen vannak, akkor meg órákig eltudok nézelődni.
Nyüzsgött a sok ember, mindenfelé cseverésztek, meg rohantak, és én hirtelen megtorpantam a játékbolt előtt...
Egy akkora nagy oroszlán plüsst láttam meg, amíg még Heimnél is nagyobb volt.
Rátapadtam az üvegre, és hosszan bámultam, de amint megláttam az árát...Majdnem kiugrott a szívem...
Csalódottan fordultam meg, és vertem az orromat Heim mellkasába...
Szeretnéd? - mosolygott le rám.
Nem – vágtam rá hirtelen.
Tudom, hogy szeretnéd, ne legyél ilyen makacs – borzolta szét a hajam.
Nagyon tetszik... - jegyeztem meg halkan.
Egy szót se szólt, bement a játékboltba, és megvette nekem.
Annyira boldog voltam, hogy azt kifejezni nem tudtam volna.
Odaadta, és szinte eltakart teljesen.
Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy azért vagyok veled, mert sok pénzed van – mondtam szomorúan. Nem akarlak kihasználni.
A boldogságod nekem bármennyi pénzt megér – mosolygott rám.
Az egész plázába ezzel a nagy plüssel mászkáltam, és eléggé furán néztek rám emiatt.
De ez se zavarta meg a boldogságom.
Bementünk még pár ruhaboltba is, hogy Heim vegyen nekem pár ruhát, és meg kell hagyni, nagyon jó ízlése van, nem csak a saját ruhája megválasztásához, hanem az enyémhez is.
Vettünk rengeteg sok ruhát, és gondoltuk mára már eleget vásároltunk, és mentünk volna ki a kapun, de amint megláttam, elejtettem az oroszlánomat...
Az az édesség bolt volt az, amiből a világon csak egy van...
MINDEN édesség megtalálható, ami a világon van, és mind egy helyen...
Nyalókák, gumicukrok, csokik...
Olyat ordítottam, hogy Heim ijedtébe elejtette a szatyrokat.
De már így is túl sokat költött rám, nem akarom őt még jobban terhelni...
Mit szeretnél? - fogta meg a vállam.
Nem – mondtam határozottan. Túl sokat költöttél már rám.
Gyengéden fejbe kólintott.
Ez fájt – mondtam sértődötten.
Na?
Nem tudom...mindent – csúszott ki a számon, de elé is kaptam a kezem, de már késő volt...
Heim bement, és annyi édességgel jött ki, hogy ki se látszott belőle...
Én meg az a nagy szám...
De egyben örültem is neki, mert életembe nem láttam még ennyi édességet egy helyen.
Összeszedtünk újra mindent, és elindultunk haza, hogy dúskálhassunk a jóban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése