A Sors Mindenkit Útólér – 7. Fejezet
Átgondoltam mindent, és úgy gondoltam, hogy mindenkit elintéztem, aki valaha is bántott engem, legalábbis komolyabban.
Nyugodtan sétáltam be a bárba, szinte teljesen nyugi volt, egy vendég se volt bent, csak a fiúk, meg Viktoria, meg a főnök.
Miről folyik a csevej? - csatlakoztam.
Be fogják zárni ezt a helyet. - mondta Viktoria szomorkásan.
Vendéglőt csinálunk belőle – lépett oda hozzám Chris, és fogta meg a vállam.
Azt hiszem, rosszul hallottam, amit mondott...
Micsoda? - ordítottam fel örömömbe. Jól hallottam amit mondtál? - ugrottam Chris nyakába.
Igen – lépett oda hozzám a főnök, és fogta meg a vállam. Mondta Viktoria, hogy az volt az álmod, hogy szakács legyél. Megvalósítható – mosolygott rám.
Annyira boldog voltam, majd kiugrottam a bőrömből.
Megbeszéltünk minden részletet, mindenki hazament, de a főnök még bent maradt, hogy elintézze holnapra a dolgokat.
Anyagok beszerzése, átépítés meg miegymás.
Bár szerintem munkások nem kellenek, mert megtudjuk mi is simán csinálni.
Hazamentünk Viktoriahoz, egész éjjel erről beszélgettünk, és emiatt nem tudtunk aludni se...
Másnap elmentünk a tanár úrért is, hogy jöjjön ő is segíteni, mert szívesen nézném a meztelen felső testét munka közbe.
Dél környékén már mindenki ott volt, pakolásztak, nyüzsögtek.
Remélem minél előbb kész lesz, hogy munkába állhassak végre – mondtam izgatottan.
Nagyon várod már igaz? - kérdezte Viktoria.
Igen – mondtam csillogó szemekkel. Mégse lett a bátyámnak igaza, mert el fogom érni amit akarok – mondtam kitartóan.
Mindenki fél pucéran rohangált előttem, de egyből Chris izmos felső testére tapadt a tekintetem.
Mi is beszálltunk a munkába, egész jól haladtunk, a hangulat vidám volt, az emberek meg furán néztek ránk, gondolom azért, mert hát meleg bárból étterem...Kicsit furcsa.
Nem bírtam betelni a tanár úr felső testének a látványába, ráadásul még izzadt is volt...
Azt hittem eldobom a hajam...
Verőfényes nap volt, az életem mondhatni tényleg átlagosan telt, mert eldobhatom a régi életem, és kezdhetek egy teljesen újat.
Már csak egy valami kéne...Valaki akit boldoggá tehetnék...
Na az már nehezebb lesz.
Chrisnek már van barátja, mondta régebben, de annyira nem is az esetem, jól néz ki meg minden, de én inkább a macisabb, pocakosabb fiúkat szeretem.
Amint elhelyezkedtem, elkezdek végre normálisan kutakodni, hátha sikerül valami értelmes hapsit találnom.
Min töröd annyira a fejed? - vert hátba Viktoria.
Gondolkozom, hogyan szerezhetnék egy fiút, aki mellettem marad – nevettem el magam kínosan.
Inkább nem agyaltam most ezen, hanem munkálkodtunk, hogy minél hamarabb készen legyünk.
Egy hét alatt meg is voltunk, és már nyitottunk is meg.
Igazán ízléses kis éttermet csináltunk, a többiek pincérek lettek, Viktoria is, én meg a főszakács.
Annyira boldog voltam, hogy mindig elbambultam, és megégettem a kezemet...
De nagyon jól ment a kicsiny vendéglőnk, sok visszajáró vendég volt, sok barátjukat hozták el, mondván barátságos a kiszolgálás.
Be volt kötözve már mindkét kezem, de a lelkesedésem töretlen maradt.
Hirtelen halk lépteket hallok magam mögül, és amikor megfordulok, meglepődöttségemben megcsúszok, és annak a fiúnak a karjai közé zuhanok...
E-elnézést – nyögtem ki.
Rám mosolygott angyali mosolyával, amitől majdnem elolvadtam, vagy az a meleg miatt volt ami a konyhába volt?
Nagyon szemrevaló fiú volt.
Hosszú szőke haj, néhol egy egy rakoncátlan tincs az arca körül, éj kék szempár, bársonyos bőr, eléggé magas is volt.
Fekete farmer volt rajta, fehér póló, és fehér ing.
Igaz, nem olyan mint az esetem általában, de nagyon megfogott benne valami.
Még mindig a kezét fogtam...
Bo-bocsánat... - vörösödtem el.
Semmi baj – mosolygott. Gondoltam meglesem azt, aki eme csodás ételeket készíti.
Még elpirulok – fogtam meg az arcom.
Egyik lábával belépett a lábam közé, megfogta az állam, és óvatosan rádöntött a pultra.
Belenéz kék szemeivel a szemembe, és megint úgy elvörösödtem, mint a gáztűzhely lángja...
Furdal a kíváncsiság, hogy az ajkad is olyan finom e mint az ételed – mosolygott rám.
Hirtelen tapadt az ajka az ajkaimra, forrón csókolt, nyúlt be a pólóm alá hideg kezével.
A hideg végigfutott az egész testemen, magamra rántottam, mindent lesöpörtem a pultról, és szorosan átkulcsoltam őt a kezeimmel.
Lemászott az asztalról, felrántott engem is, megfordított, és szorosan magához ölelt.
Megkavarom a főztöd – suttogta a fülembe.
Egy mozdulattal kigombolta a farmerom, lejjebb csúsztatta, és gyengéden végigsimított hideg kezével a hátsómon.
Kéjesen lihegett a fülembe, egyik kezével előre nyúlt, és rámarkolt kemény férfiasságomra.
Másik kezével megfogta dagadó tagját, és gyengéden kezdte el betolni.
Kaparni kezdtem a pultot, a számat befogta, hogy ne halljanak meg minket, és egyre mélyebbre hatolt.
Halkan nyögdécselt a fülembe, hozzásimult a testemhez, aztán hirtelen kihúzta magát belőlem, megforgatott megint, felpakolt a pultra, és újra belém jött méretes férfiasságával.
Csókkal hallgattatott el, mindkét kezével az oldalamat simogatta, a tempója gyorsabb lett, és belém engedte forróságát.
Lihegve dőlt a mellkasomra, és pihegett ott egy darabig.
Rám mosolygott, felsegített, és megfogta a vállam.
Szeretnél randizni? - vigyorodott el.
Fú bazki...Annyira kiakadtam, hogy majdnem levertem neki egy taslit...
Megdug, aztán hív randira...Nem fordítva szokott ez lenni?
Bólintottam, puszilt lehelt az arcomra, rám kacsintott, és tovatűnt az ajtóba.
Megpróbáltam valahogy összeszedni magam, és visszatérni a munkához.
Aztán belegondoltam, hogy hogy akar velem randizni? Nem is tudja se a számom, se azt hogy hol lakom...
Gyorsan telt az idő, kapkodtam ide oda a fejem, de a nagy munkába megéheztem.
Megkóstoltam minden kaját, amit ma csináltam, és máris jól laktam vele.
Laktató a kajám, és ezt nem önfényezésből mondom.
Letelt a munkaidő, rendet raktunk, elpakolásztam, Viktoria átkarolta a kezem, és mentünk ki az éjszakába, de belebotlottam valakibe, vagyis beleütköztem...
Helló – mosolygott rám.
Előtűnsz itt a sötétből, és még jó pofizol is? - néztem rá gyanakvóan.
Jöttem a randira – vigyorodott el.
Még a neved se tudom – léptem oda hozzá, és jártam körbe.
Lou vagyok – mosolygott.
Hoch – hajoltam közel hozzá. Ne merd kinevetni a nevem, mert megharaplak.
Kitört belőle a nevetés.
Dehogyis. Különleges neved van – simogatott végig az arcomon.
Viktoria...Megharagudnál, ha most vele mennék? - fordultam felé.
Dehogy. Nyugodtan – mosolygott rám, és puszilt meg. Én hazamegyek és lepihenek, fárasztó nap volt.
Megöleltem, és néztem, ahogy távolodik.
Lou lépett oda hozzám, és karolt át engem.
Mehetünk? - kérdezte.
Hova? - néztem rá gyanakvóan.
Majd meglátod – mosolygott rám.
Megfogta a kezem, összekulcsolta az övével, és megpuszilt.
Megint elvörösödtem...
Sétálgattunk az éjszakába, nem szólt egyikünk se semmit, de mégis jól éreztem magam.
Ritkás volt a világítás, olyan meghitt, és visszafogott.
Hirtelen megtorpan, és szembe fordul velem.
Mi-mi az? - kérdeztem ijedten.
Odalép hozzám, átkarolja félkézzel a derekam, másikkal gyengéden megfogja az állam.
Nagyon szépek a szemeid az éjszakába.
Ez annyira sablonos – legyintettem.
Elmosolyodott, közel hajolt hozzám, és az ajkunk újra összeforrt.
Mint ha az egész világ megszűnt volna körülöttem.
Ilyet már nagyon rég éreztem, és a volt fiúmmal, de ez...Annál is másabb volt.
Sokkal forróbb, szenvedélyesebb, elmélyültebb...
A csók félbeszakadt, és megint nézett rám nagy kék szemeivel.
Mi az?
Gyere – fogta meg a kezem.
Ráncigálni kezdett valahova, aztán hirtelen leesett az állam...
Ott álltunk a hídon, és amikor lenéztem, láttam a folyót.
Tudom, nem olyan nagy szám, de még sose láttam élőbe...
És olyan szép tiszta volt, át lehetett látni rajta.
Elmélyülten néztem, Lou odajött mögém, gyengéden átölelt, és a fejét a vállamra döntötte.
A kezét lecsúsztatta a hasamra, és együtt néztük a hömpölygő vizet, ki tudja meddig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése