Múlt És Jelen - .1 Fejezet
Mentem haza suliból, szokás szerint unalmas, és állandóan ismétlődő volt...
Mindennap basztattak valami miatt, sose hagytak nyugodni...
Egyszer bepöccenek, és mindenkit megverek, de az egyenlőre még messze van, mert a türelmem anyámtól örököltem.
Hirtelen megláttam valamit, ami nagyon felbaszta az agyam...
Egy csomó, talán tíz éves fiú, a földre lök egy hasonló korú, talán kicsit fiatalabb fiút, és rugdossák meg ütik...
Egy nálam pár évvel fiatalabb lány meg csak ott áll, és nézi...
Hány éves vagy fiú? - kérdezte a lány.
10 – mondta az egyik ottani fiú.
Hát, ideje lenne megtanulnod megvédeni magad.
Elpattant az agyam...
Odamentem, és rájuk ordítottam.
Miért kell bántani a kisebbet? Könnyű a gyengébbel mi?
Mind ledermedtek.
Te meg mi a rákért nem segítesz te ribanc? Fontosabb, hogy ne legyen koszos a ruhád, mint az a szegény gyerek? - léptem oda hozzá, és vágtam pofon.
Alapjába véve, sose bántanék nőt, de ez megérdemelte.
Mérgelődve ment el, a tökmagok meg néztek engem.
Takarodjatok innen, mielőtt titeket is agyon verlek – ordítottam megint.
Mind eliszkoltak, odatérdeltem a fiú elé, és leporolgattam.
Köszönöm bácsi – mondta a fiú halkan.
Hé, azért annyira öreg még nem vagyok, hogy lebácsizz – kuncogtam, és simogattam meg a fejét. Amúgy meg nem tesz semmit – mosolyogtam rá. Velem is sokat csinálták régen.
Mi a neved fiú? - nézett rám nagy szemeivel.
Tony vagyok. És téged hogy hívnak kicsi ember?
Kay.
Legközelebb vigyázz magadra Kay. Védd meg magad, ordíts rájuk, és nem lesz semmi gond – mosolyodtam el. Én mentem.
Integetett, rám mosolygott, és ő is elindult.
Sose szerettem, ha olyanokat bántanak, akik náluk jóval gyengébb...Én is átéltem már ezt, sajnos...Mindig volt, van, lesz, és ezen semmi se változtat.
Végeztem a sulival, egyetemmel, és tanár lettem.
Irodalom, történelem szakos tanár lettem a mellettem lévő Hardyng Egyetemen.
Igazán előkelő iskola, és nagyon megválogatják a diákokat és a tanárokat is.
Én is itt végeztem el az egyetemet.
Idén töltöm a harmincadik életévem, de sokszor nem tudják megmondani rólam, hogy ilyen idős lennék, mert mindenki sokkal fiatalabbnak lát.
Szemüveges lettem, barnás kockás pulóver, fekete farmer, tornacipő, rövidke körszakáll, világoskék szem és hosszú szőke haj, néhány sötétebb barna csíkkal, és többnyire összefogva hordom.
A külsőm olyan, mint amilyen fiatalabb koromba volt, de mégis érezhető a külsőmön, hogy tanár vagyok.
Többnyire minden diák szeret az óráimra járni, mert rengeteg olyan dolgot tanítok nekik, amiket az alsóbb iskolában kihagytak a tananyagból.
Ezért mondhatni én vagyok a legnépszerűbb tanár a diákok körében.
Mindig, mindenkinek segítek, amibe csak tudok, a diákjaim kedvelik, hogy ennyire közvetlen és barátságos vagyok velük.
Az idei évem kicsit nehezebb lesz, mert most először lesz saját osztályom.
Még sose voltam osztályfőnök, kicsit bizonytalannak érzem magam.
De remélhetőleg helyt állok, és ez az új osztály is megfog szeretni engem, mint a többi diák az iskolában.
Kezdődik a tanév, az Egyetem igazgatója elmondja az évi mondanivalóját, köszönti a régi, és az új diákokat, és kiosztja az újakat.
Mindenki elvonul a termébe, én is megindulok, de a termem ajtaja előtt megtorpanok.
Valami furcsát érzek...Nem tudom megmondani, mi az, de úgy érzem, hogy valami fog ma történni, de remélhetőleg nem rossz...
Benyitok, és nyugodtan, nem feszülten odasétálok a katedrához, és az osztályom felé fordulok.
Köszöntöm minden diákom. A nevem Tony Satuchi. Én leszek az elkövetkezendő 2 évben az osztályfőnökötök. Remélem jól kifogunk jönni. Mindenkinek segítek, ha valami problémája van. Minden jellegű problémával fordulhattok felém.
Leültem, és elkezdtem olvasni a névsort, hogy megnézzem, mindenki itt van e.
Olvastam sorba a névsort, páran nem voltak itt, de amikor a végére értem, egy ismerős nevet találtam, vajon ő az?
Kay?
Felemelte a kezét, és azt hittem menten hátra borulok...
Az a fiú volt, biztos az a fiú volt, akinek 10 éve segítettem...
Mennyire megemberesedett.
Izmos volt, finoman simult rá az ingje, középhosszú fekete haja volt felzselézve, kicsit borostás arc, fekete öltönynadrág, és sport cipő, amit onnan tudtam, hogy fel volt téve az asztalra a lába...
Mivel ez az első nap, nem szóltam.
Felálltam, és elkezdtem írni a táblára a tudnivalókat.
Vegyetek elő egy papírt, és mindenki írja, amit a táblára írok.
Mindenki kutakodni kezdett, de az a fiú meg se mozdult, csak a telefonjával volt elfoglalva...
Fél szemmel folyamatosan figyeltem, miközben írtam a táblára.
Teleírtam a táblát, és kicsit leültem, hogy átnézzem, milyen diákokat kaptam.
Mivel ide csak jó tanulókat vesznek fel, gondoltam ő is jó tanuló.
Mindenki jegyeit megnéztem, szinte mindenkinek csak négyesei meg ötösei voltak, de amikor a fiú nevéhez értem, eléggé meglepődtem...
Szín jeles volt, vörös bizonyítványos.
Ami azt jelentette, hogy végig csak ötösöket szerzett.
Ahhoz képest, így első benyomásra meg nem mondanám, hogy zseni lenne...
Nem ilyennek ismertem meg őt, bár ez alatt a 10 év alatt sokat változott, és én is.
Miután vége az óráknak, odamegyek hozzá, kíváncsi vagyok felismer e.
Leírtam mindent a táblára, akinek még volt kérdése odajött hozzám, segítettem neki, és mindenki hazaáramlott, hogy felkészülhessen a holnapi tanulásra.
Az a fiú még mindig ott ült, és telefonozott...
Kay, lejönnél hozzám egy pillanatra?
Felállt, elrakta a telefonját, és elindult felém.
Felpattant az előttem lévő asztalra és nézett.
A szeme...a szeme fehér volt...Azt hittem rosszul látok, de nem...tényleg fehér volt.
Mit szeretne tanár úr?
Felismersz engem? - mosolyogtam rá. Én vagyok az Tony.
Pár pillanatig bámult maga elé, gondolkozott, aztán fejbe verte magát, és felkiáltott.
Igen, emlékszem magára. Maga segített nekem – mosolygott rám.
Felálltam, és odamentem elé.
Rengeteget változtál. - mosolyogtam.
Ön is tanár úr. Nem is gondoltam volna, hogy tanár lesz – kuncogott.
Mindig is szerettem a diákokat. - mosolyogtam. Örülök, hogy jól vagy, és annak is, hogy ennyire jó tanuló vagy – ültem oda mellé, és karoltam át.
És mizu magával tanár úr? Van már barátnője? - kuncogott.
Dehogy. Nincs, és nem is lesz – nevettem fel.
Azt hiszem értem, mire gondol tanár úr – vigyorgott rám kajánul. Engem aztán nem zavar, attól függetlenül is lehet jó fej.
És neked? - kérdeztem vissza, de valahogy...rosszul esett.
Tudtam, hogy nem lehet köztünk semmi, egyrészt mert ő diák, én meg tanár, és sok a korkülönbség is...
Bár vannak ennek ellenére is működő kapcsolatok, de kevés olyan van, ami hosszútávú.
Van – vigyorodott rám. Már 3 éve.
Kicsit összeszorult a szívem, szomorkásan rámosolyogtam, és összeborzoltam a haját.
Na tanár úr, szétszedi a jó séróm – kuncogott, és meglökött egy kicsit.
Felpattantam az asztalról, mentem a cuccaimért, és Kay felé fordultam.
Na sipirc haza, hogy holnap kipihent legyél. - kuncogtam.
Intett nekem, felfutott a táskájáért, és kifordult az ajtón.
Egy darabig néztem utána, és én is megindultam a tanáriba.
Összeszedtem a cuccaim, felöltöztem, és indultam haza a hűvös őszi napon.
Mindenfelé sárgás narancsos levelek kavarogtak körülöttem, hűvös szellő fújdogált, és az ég narancsba borult.
Ilyenkor örültem igazán, hogy a hegy tetején laktam, mert minden reggel, és este csodás kilátásom volt a tájra.
Igaz, hogy én az átlagnál is lustább vagyok, és gyűlölök gyalogolni...De ezért a látványért megéri.
Hazaértem, ledobáltam a cuccaim, ruháim, és egy szál bokszerbe álltam ki az erkélyemre.
Gyönyörködtem a látványba, a fagyasztó szél szinte a csontomig hatolt, de annyira jól esett most ez a kis hideg.
Néztem a lent nyüzsgő embereket, száguldozó kocsikat, nevetgélő gyerekeket, és a szerelmes párokat...
Hirtelen megint a szívemhez kaptam, és elszomorodtam...
Amióta az eszemet tudom, egyedül élek, elköltöztem anyámtól, aminek örülök is, meg nemis.
Egyrészt hiányzik, mert unatkozom, másrészt meg az iskola kitölti az életem nagy részét, és nem lenne időm párkapcsolatra...
Pedig mennyire szeretném, ha minden reggel, és minden este csókkal ébresztenének, és ringatnának álomba, gyengéden ölelnének körbe, suttognának a fülembe kedves szavakat.
De úgy látszik, nem vagyok senkinek se az esete, pedig nem vagyok külsőleg olyan borzalmas...
Igaz, kicsit pocakos vagyok, de izmos a felső testem.
Kicsit szőrös is vagyok, de azt se hiszem, hogy ez gond lenne, mert egy szőrtelen férfi már nem férfi...legalábbis szerintem...
És még annyira vén se vagyok...
Talán majd idővel rám talál a szerelem, és tuti, hogy pont ott, ahol a legkevésbé számítok rá.
Bementem, mielőtt halálra fagynék, megengedtem a kádam jó habosra, beraktam egy kis nyugtató relaxáló zenét, ledobtam a bokszert, és bemerültem a habok közé.
Fel kell készülnöm a holnapra, nehéz lesz, fárasztó, mert mindig az első tanítási nap a legnehezebb.
Aztán már belerázódom.
Az a fiú járt a fejembe...
Visszaemlékeztem milyen volt, és hogy most milyen lett.
Barátnője van...Miért is lepődök meg? Igazán jól néz ki, biztos bomlanak utána a lányok...
Elmerültem a víz alá, bevizeztem a hajam, előbukkantam, és besamponoztam.
Fújkáltam a habot ide oda, gondolkoztam, mit kéne tennem, hogy ne legyek ennyire magányos.
Gondoltam már arra, hogy elmegyek a közeli menhelyre, és örökbe fogadok egy kutyát, de annyi a dolgom, mindig kimegy a fejemből...
Pedig mennyire vágyok egy kutyusra, amióta csak élek.
Csak anyám sose engedte, mert hát panel lakásba nem nagyon lehet kutyát tartani, mert begolyózna a szűk helytől.
Ez a házam kertes ház, jó nagy, bár a tanári munkával nem keresek sokat, nem is abból tellett erre a lakásra, hanem anyám, amikor meghalt, rám hagyta mindenét.
Az ég nyugosztalja.
Gondolom figyel engem fentről, és azt gondolja magába "miért nincs már végre valaki, akit szerethetsz"
A gondolatra elmosolyodtam.
Anyám egész életébe dolgozott, azért, hogy nekem jó életem lehessen.
A munkájával halmozott fel ennyi pénz, és mivel én voltam az egyetlen fia, rám hagyott mindent.
Lemostam a hajam, kimásztam a vízből, mert már teljesen kiszívta a víz a bőrömet.
Felvettem a köntösöm, kiültem a konyhába, és megint gondolkozóba estem, hogy mit kéne ennem.
Eredetileg az is megfordult a fejembe, hogy szakács legyek, mert anyám szerint jól főztem, és rengetegszer főztem helyette, amikor nagyon beteg volt.
Elővettem egy méhűtött halrudacskás dobozt, meg mélyhűtött sült krumplit, felmelegítettem az olajat, és beledobtam a halrudacskákat.
Odaáltam a konyhaablakhoz, és néztem a csillagos eget.
Az egyik csillag annyira messze volt a többitől, oly magányosan fénylett ott messze a többitől.
Olyan volt mint én...
Nem emésztem magam, megcsinálom a krumplit.
Üldögélek, hallgatom a rádiót, amíg megsül a krumpli, és furcsa dolgot hallok a rádióba.
Egy húszévesekből álló banda betört egy boltba, és kirabolta.
Reménykedtem, hogy Kay nincs köztük...
Kész lett a kajám, leültem megvacsorázni, bedobtam a csapba a mosnivalót, és elsuhantam aludni, hogy holnap eléggé kipihent legyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése