Állati Társaság - 1. Fejezet

Állati Társaság – 1. Fejezet

Teljesen átlagos életet élek, egyetlen apróságot leszámítva, vagyis lehet nem csak egy, hanem jó sok...

Külsőleg átlagos metálosnak mondhatnám magam, hosszú barna göndör haj hátragumizva, a pofám tele van piercingekkel, meg karikákkal, fekete farmerom, fekete pólóm, acélbetétes bakancsom, és egy rakás lánc, meg szegecs borít.

A szemem kék, hosszú körszakállam van, és kicsit pocakos vagyok.

Már alapjában véve ez se számít olyan átlagosnak, de ráadásul még az is, hogy van egy hófehér szárnyas hatalmas oroszlán védelmezőm...

Az aztán már tényleg abszurd...Igen, eléggé hihetetlenül hangzik, még én se fogtam fel teljesen, pedig már régóta van nekem.

Ennek eléggé hosszú története van, bár ezt én se tudom pontosan, csak apróbb részleteket.

Kutakodásaim szerint ez valami -féle kiváltság, vagy kiválasztottság.

Akik arra érdemesek, vagy méltóak kapnak egy úgynevezett „védelmezőt”, akik mindenáron megvédik a mesterüket, vagy valami ilyesmi.

Ezzel is csak egy apró gond van...Hogy a kutatásaim szerint én vagyok az egyetlen fiú, akinek ilyen védelmezője van...A többi mind lány.

Erről semmiféle információt nem találtam, hogy mért, meg azt se, hogy konkrétan mi is ez, meg hogy miért van.

Bár lehet...Hogy azért, mert van egy aprócska természetfeletti képességem.

Az, hogy szabadon irányíthatom a szelet, ahogy csak kedvem tartja.

Ezt már szinte profi szintre fejlesztettem, de azért még néha akad egy két hiba...Sajnos tökéletesre nem tudom fejleszteni, mert ahhoz kéne több gyakorlás, amire nincs lehetőségem.

Örülök, hogy valamilyen értelemben kitűnök az átlag emberek között, és nem csak a külsőm miatt.

És már azt is tudom, hogy van egy olyan suli, ahova csak olyanok járnak mint én, és összesen velem együtt vagyunk már százan.

Az én védelmezőmet Leonnak hívják.

Nem mondhatni semmilyen értelembe se átlagos oroszlánnak, több indokból se.

Egyrészt két lábon jár, és eléggé emberi módon viselkedik, és beszélni is tud, eléggé felvágott nyelve van, amit nagyon szeretek benne, plusz ismertető jele még, hogy ő, velem ellentétbe volt olyan bolond, hogy rakott a nyelvébe egy piercinget...

Az egész testét hófehér szőr borítja, egyedül a sörénye nem fehér, mert az aranyszínű, meg a farkán lévő bolyt fekete.

Külsőleg ugyanolyan mint én, legalábbis öltözködésileg.

Fekete farmer, fekete póló, sok lánc, és egy szegecses nyakörv.

Mivel elég nagy mancsa van, cipőt nem hord, ezért csupasz tappanccsal mászkál.

És hatalmas terjedelmes szárnyai vannak, amitől még méltóságteljesebb lesz.

Pluszba még az a gyönyörű kék szempár...Szinte mondhatni hogy én vagyok, csak oroszlán kiadásba.

Lehet, hogy az én oroszlán kivetülésem?!

Nem hiszem...túl abszurd, bár...Manapság mi számít furcsának?

Amióta megismertem Leont, 5-6 éve, azóta szinte már a részemmé vált.

Nagyon fontos nekem, mondhatni az apám, bátyám, és akár még a párom is, bár az kicsit bizarrul hangzik...De én már csak ilyen vagyok.

Ő gondoskodik rólam, véd engem, szeret, és megnevettet.

Hát, ennyi a mi „egyszerű” életünk.

Kettecskén élünk ebbe a hatalmas világba, megyek abba az új suliba, hátha ott új barátokra találok, meg esetleg a szerelem is rám találhat...Bár azt kétlem, mivel csak lányok vannak ott... pluszba még olyan fura bogarakkal is találkozhatok mint én.

Ma korán keltem, hogy felkészüljek, mert ma megyek abba a különleges suliba.

Elméletileg a védelmezők is ugyanúgy tanulnak, mint mi.

Elmosolyodtam a gondolatra, ahogy elképzelem, hogy Leon próbálja megfogni a nagy mancsával a ceruzát, de nem tudja.

• Min vigyorogsz annyira? - fogta meg Leon az arcom, és nézett a szemembe.

• Semmi semmi – kuncogtam. Szedd össze magad te is.

Felvette a fekete farmerját, ami teljesen ráidomult az izmos lábaira, aztán felkapott magára egy fekete inget, persze kigombolva, és egy nyakkendőt.

• Fú, nagyon jól nézel ki – mondtam csillogó szemekkel, és öleltem át.

• Köszi. - simogatta meg a fejem.

Legszívesebben már megerőszakoltam volna...De nem akarok semmit se ráerőltetni bár...Lehet már ő is benne lett volna?

Kajánul elvigyorodtam.

• Min mosolyogsz már megint? - sandított rám.

• Semmin – hajoltam gyorsan közel hozzá, és pusziltam szájon.

Úgy belevörösödött, mint a nap.

Ilyenkor annyira imádni való volt, majd meg zabáltam.

• Szeretsz engem Leon? - kérdeztem pironkodva.

Elkapta a derekam, közel vont magához, és belenézett a szemeimbe.

• Ne kérdezz olyat, amire tudod a választ – mosolyodott el sármosan.

Azt hittem menten elolvadok...Na de elég volt az élvezkedésből, ideje megindulni a sulibaa.

• Gyerünk – iramodtam meg.

Elindultunk az új ismeretlenbe.

Jaj ez annyira béna volt...Na mindegy.

Nyugodt volt a nap, mindenfelé vidám, egyenruhás csajok mászkáltak, és vihorásztak.

Eléggé megbámulták Leont, de már megszoktam.

Ő az én szexisten oroszlánom.

• Néha még mindig feszült vagyok, ha megbámulnak – jegyezte meg Leon.

• Egyáltalán nem látszik rajtad, de nem tudom, miért olyan meglepő, hiszen álom helyes vagy – pironkodtam.

• Jól eltudom rejteni a zavartságom.

Végigsimítottam a feszes hátsóján, és hamar el is pirult.

• Még hogy el tudod rejteni – kuncogtam.

Fejbe kólintott.

• Ez fájt. - morgolódtam, és húztam meg a farkát.

• Ne legyél már olyan, mint egy kisgyerek.

• Jól van na...

Morgolódtam még egy kicsit, aztán hirtelen megtorpantam az előtt a suli előtt.

• Hogy a francba lehet ez ekkora, ha csak 100 diák jár ide? - kérdeztem meghökkenve.

Gótikus stílusba épült, eléggé csicsás volt, és rengeteg lány álldogált előtte, a védelmezőjével.

Tuti el fogok itt tévedni párszor...

Sok sok bátorságot gyűjtöttünk és közelebb mentünk a sulihoz, és reménykedtünk, hogy nem falnak fel a csajok...

Mennyi -féle állatot láttam itt.

Volt itt kecske, krokodil, medve, tigris, minden, és még hozzá milyen helyesek...Már megint túl sokat fantáziálok...

Hirtelen kezdett el rohanni felém 4 lány, és Leon gyorsan elém állt, mielőtt elkapnának és megrontanának...

Hirtelen mind a négyen megtorpantak, és mosolyogtak rám.

Előbújtam Leon mögül.

• Szija. Te vagy az a fiú? - kérdezte a szemüveges lány.

• Milyen fiú? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.

• Te vagy az egyetlen fiú ebbe a suliba, gondolom azt tudod. Okkal.

Okkal?!

• Milyen okkal? - sandítottam rá.

• Arra még mi se jöttünk rá, de valami legenda szól erről.

Megint elkerekedett szemekkel néztem rájuk.

• Na de hagyjuk is, mutatkozzunk be – kuncogott a szemüveges lány. Én vagyok Sakura – mosolygott rám. Ő meg itt a védelmezőm Ted – mutatott a Krokodilra.

Intett nekem, és megvillantotta a fogsorát.

• Vigyázni kell vele, eléggé perverz – kuncogott. Imádom – pironkodott.

Fehér ing volt rajta, és egy barnás farmer.

Hmmm nem rossz, meg a lány is csodaszép.

Hosszú göndör fürtök, hófehér blúz, és olyan barnás farmer, mint a védelmezőjének van.

Bár...most hogy jobban megnézem, minden védelmező és védelmezettnek egyezik a ruhája, többé kevésbé.

Egyen öltözék.

Elmosolyodtam.

• Én vagyok Rin – lépett elém egy teljesen fekete öltözködésű lány. Ő meg a védelmezőm Kira. - mutatott a fekete ingbe, és egy szál bokszerbe álldogáló hópárducra. Kicsit makacs, de imádni való – kuncogott.

Nyeltem egy nagyot...

Egy nyakörv volt rajta, meg ugyebár egy ing kigombolva, és a bokszer...Túl jól nézett ki, és már megint túlságosan elkalandoztam...

A lányon csak fekete cuccok voltak, fekete blúz, fekete bőrkabát, hosszú fekete bőr nadrág, derékig érő barna haja van és a szeme...Látszottak benne a lángok...Csöppet megijedtem tőle.

Megérezte a félelmem, mint az állatok, odalépett hozzám, és átkarolt.

• Nem kell félni tőlem édes, nem harapok – kuncogott.

Megnyugodtam valamelyest...

• Én vagyok Miyumi, örvendek a szerencsének, aranyos fiúnak látszol, remélem barátok leszünk – lépett oda elém egy nagyon színes lányka.

Jó sokat beszél, egy kicsit mint ha hiperaktív lenne, de szerintem ez nem gond.

• És ő az én védelmezőm Semy – ölelt át egy hatalmas kecskét, akin úgy látszott, mint ha nem élvezné.

Kuncogtam.

Jó hosszú szarvai voltak, fekete farmer volt rajta, és kockás póló.

A szőrzete meg olyan világosbarnás, és fehér keveréke volt.

A lányon is fekete farmer volt, kockás ing, szivárványos póló, és vagy 4-5 -féle színű volt a haja.

• És én vagyok Megumi. - lépett elém az utolsó lány. Ő meg a védelmezőm Kaze. - mutatott egy szumátrai tigrisre.

Hát...mit ne mondjak...Itt mindegyik védelmező iszonyat helyes, és a lányok is bombázók.

Egy átlagos fiúnak ez egy Kánaán lenne.

A tigrisen fejkendő volt, karba tett kézzel áll, és kicsit mint ha szúrósan nézne rám, amitől kirázott a hideg...

Hófehér farmer van rajta, és a felső testén nincs semmi...

Bár itt minden védelmező izmos, kivéve az én oroszlánom, ő egy kicsit pocakos.

Hát, eléggé érdekes banda ez, meg úgy az egész suli, de úgy érzem jól fogom érezni magam.

• Én vagyok Hoch – mosolyodtam el. És ő az én szexis védelmezőm Leon – öleltem át, amibe megint belevörösödött.

Minden lány olvadozni kezdett tőle.

• Na most hogy szépen megismerkedtünk, mondja el mindenki, hogy kinek mi a természetfeletti ereje – dörzsölte meg a kezét Sakura.

Gondolom ő a fő lány itt.

• Nekem ugyebár van a levitáció – kuncogott Sakura. Gondolom azt mindenki tudja, hogy mit jelent. Mozgatni a tárgyakat, legyen az kicsi, vagy akár hatalmas.

Bólintottunk.

• Az én erőm a pokol tüze – mondta Rin.

Akkor azért látszott az a szemébe...

• Az enyém meg az, hogy belelátok mások gondolatába – kuncogott rám Megumi.

Jézusom...Látja mire gondolok...Ez nem valami jó.

• Nyugi Hoch, nem fogom felhasználni ellened azt, amit látok a fejedbe. – nevetett fel.

A fenébe...

• Az én erőm a gyorsaság – nézett rám Miyumi. Olyan gyors vagyok, hogy szabad szemmel nem is lehet látni – és amint elhagyta a száját, már el is tűnt...

Hova lehetett?!

Csak susogásokat hallottam, aztán hirtelen megjelenik Leon mögött, és letapizza a hátsóját.

• Jó anyag – kuncogott.

Leon mordult egyet, de mindenkiből kitört a nevetés.

• Jól fogom érezni itt magam – kuncogtam.

Mind a négyen egyszerre néztek rám...Majdnem megállt a szívem.

• Mi-mi az? - kérdeztem ijedten.

• Neked mi a természetfeletti erőd? - kérdezte Sakura.

• Ja tényleg – vertem fejbe magam. Én tudom irányítani a szelet. - kuncogtam.

Mindenki elgondolkozott egy kicsit, bólintottak.

• Na, akkor indulhatunk is a suliba – iramodott meg Sakura.

Én voltam középen, és két két lány az oldalamon.

Ők lesznek az én háremem.

Kuncogtam egyet, hátra néztem, és megint elmosolyodtam, ahogy próbáltak hülyéskedni a védelmezők Leonnal.

Semy nem mosolygott, olyan tartózkodónak látszott, de a kecskeszakálla miatt mégis barátságos volt az arca, és Kiraval beszélgetett.

Ahhoz képest, hogy Miyumi milyen hiperaktív, ez Semyre nagyon nem igaz, vagy csak titkolja?

Ted próbálta átkarolni Leont, de Leon nagyon nem akarta, hogy ölelgessék, pedig olyan barátságos az a kroki.

Aztán csak engedett neki.

Kaze meg csak szótlanul sétálgatott mellettük, és elmélkedett.

Beültünk az órára, a védelmezők odaültek mellénk, és vártuk, hogy kezdődjön az óra.

Bejött a tanár, és kezdődött is az óra.

Nem nagy meglepetés volt, hogy ugyanazt tanuljuk, mint egy átlagos suliba.

Ted a ceruzáját rágcsálta, Semy írt, Leon a ceruzát próbálta meg fogni, Kira meg csak a táblát bámulta.

Kaze meg valamit olvasgatott.

Egy teljesen átlagos óra, nem átlagos egyénekkel.

• Hé, ne bambulj – lökdösött meg Sakura.

Már megint elkalandoztam...

A ceruzámat kerestem volna, aztán vettem észre, hogy Leonnál van.

• Bocsi, csak az enyém eltört – mondta pironkodva.

• Van valakinek egy ceruzája? - kuncogtam.

Sakura kezdett el lebegtetni egy ceruzát előttem.

• Tessék drágaságom – mosolygott rám.

Meg akartam volna fogni, de a fejemre esett, és mindenki nevetni kezdett.

• Kapjátok be Leon fülét. - morgolódtam.

Leon ijedten nézett rám.

Ted egyből rohant oda, hogy megrágcsálja Leon fülét, de szerencséje volt, mert pont kicsöngettek, és máris suhant ki a teremből, Ted meg utána.

Minden lány nevetni kezdett, és már én is majdnem leborultam a székről, úgy nevettem.

A szünetbe megismerkedtem a többi osztálytársammal is, meg védelmezőjükkel.

Mennyi -féle védelmező van...Nem is gondoltam volna.

Leon is visszajött már, és Ted csak kullogott mögötte, és a farkát huzigálta.

Leon nagyon morcosnak látszott, de úgy láttam, inkább nem szól érte.

Odamentem hozzá, és a fülébe suttogtam.

• Ne legyél ilyen morcos, csak játszik – simogattam meg a fejét, és ültem vissza a helyemre, mert jött a tanár.

Olyan hamar elillant a nap, hogy észre se vettük.

Leon már nagyon menekülni akart, de Ted nem engedte addig, amíg nem adott neki egy puszit.

Leon nagy nehezen megpuszilta, a lányok ordítani kezdtek, én meg majdnem elolvadtam, annyira aranyosak voltak.

Elköszöntem a lányoktól, meg a védelmezőktől, és Leonnal elindultunk haza.

• Ted kedvel téged – kuncogtam.

• Feltűnt.

• Szerintem nagyon aranyos, és helyes.

• Mire célzol? - sandított rám.

• Semmi – kuncogtam megint.

Hazaértünk, és Leon egyből bedőlt az ágyba.

Hamar elnyomta az álom, gondolom lefáradt, hát akkor még holnap hogy le fog.

Kuncogtam, bebújtam mellé, és én is hamar elaludtam Leon puha mancsai közt.