Vakarcs Szerelem – 3. Fejezet
Sakuchit azért dobták ki, mert a szobájában lévő gardrób szekrénybe találtak egy olyan részt ahol az én képeim vannak...kitapétázva vele a falat..
Tudtam, hogy elvetemült, de azt, hogy ennyire...
Ez már az én képzeletemen is jóval túlmegy...
Na de mindegy, nem fogom őt kidobni, túl jószívű vagyok, és ez a szerencséje...
Itt maradhatsz... - mondtam nagyon halkan.
Nem hallottam. - tartotta közel a fülét Sakuchi.
Itt maradhatsz – ordítottam bele a fülébe.
Felcsillant a szeme, kicsit megsüketült, és olyan szorosan megölelt, hogy tuti eltörte pár csontom...
Még élni szeretnék, és ha te is élni akarsz, akkor elengedsz – préseltem ki a számból.
Elengedett, befutott a többiekhez, elújságolta a hírt, én meg becipeltem a szobámba a cuccait...
A nappali hideg...Ha halálra fagy, akkor engem börtönbe zárnak, és miatta nem éri meg...
Bár...Sok ott a kiéhezett férfi...
...Egyre hülyébb leszek...
Lepakoltam a cuccait, és mentem én is a konyhába a gyülekezőre.
Mindenkivel olyan vidáman beszélgetett, aztán hirtelen rám vetette a pillantását, amitől szinte kiszállt az erő a lábamból...
Jézusom...még csak most gondoltam bele...
Egy ágyba fogok vele aludni...Ki tudja meddig.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ - ordítottam megint fel, és mindenki totál hülyének nézett, mint mindig...
Odamentem, és lehuppantam egy székre, jóó távol Sakuchitól.
Persze, hogy odajött mögém, és olyan szorosan átölelt, hogy még vér se keringett a nyakamba...Nem hogy levegő.
Sakuchi, ereszd el a drágád, ha még akarod, hogy éljen – kuncogott Lucille.
Élvezi a helyzetét...
Eléggé késő van már – mondtam álmatagon. Mennyetek aludni – néztem Godra meg Lucillera.
Értjük ám – kacsintott rám Lucille.
Nem azért te bolond – förmedtem rá.
Én is ezt mondanám Hoch – kacsintott rám. Jó éjt drágáim – intett, és el is tűnt.
God is bizonytalanul intett, aztán elsuhant a szobájába.
Még mindig nem stimmel vele valami...De most épp van nagyobb gondom is ennél.
Éhes vagy? - vetettem oda Sakuchinak.
Egy kicsit – mondta halkan.
Melegítettem neki kaját, néha hátra pillantottam, és láttam, hogy figyel...Mért is lepődök ezen meg? Az lenne a furcsa, ha nem nézne...
Lepakoltam elé a kaját, és elmosogattam.
Felvettem a főzőkötényem, hogy ne legyen vizes a fekete farmerom, és a fekete pólóm.
Gyakran szoktam csúszkálni a konyhába, amikor zokni van a lábamon, most is ezt tettem, de elfelejtettem, hogy Sakuchi figyel...És vigyorog rajtam.
Tudtam én – kuncogott Sakuchi.
Mit tudtál te bolond? - kérdeztem.
Hogy nem vagy olyan zord, mint aminek mutatod magad.
Basszus...
Azt csak hiszed drágaságom – vettettem hátra a hajam, de amikor kinyitottam a szemem Sakuchi már nem volt előttem...
Úristen, ez meg hova a jó francba tűnt?!
Két kezet érzek a hasamra simulni, aztán lecsúszik az ágyékomra, és jó erősen rámarkol...
Sakuchi... - morogtam magam elé.
Szorosan hozzám dörzsölődik, de nem akar elengedni...
Valahogy lehámoztam magamról a kötényt, és elhúztam őt a szobámig...
Volnál oly kedves, és elengednél, hogy levetkőzzek? - morogtam rá.
Csóválta a fejét....
Engedj el, vagy megharaplak – förmedtem rá.
Vonakodva elengedett végre, és ledobhattam magamról a sok ruhát.
Egy szál fekete szegélyes bokszerbe álldogáltam, kinyújtózkodtam egy kicsit, kivettem a gumit a hajamból, és megráztam a hajam.
Sakuchi csak elkerekedett szemekkel nézett rám.
Mit akarsz? - sandítottam rá.
Annyira...jól nézel ki – mondta halkan. A piercingek a szádba, és a szemöldöködbe, a hosszú haj, és a szakáll, meg az a kék szem... - csuklott hirtelen el a hangja.
Még sose hallottam senkit se így beszélni rólam.
Elgondolkoztam egy kicsit.
Ha engedek neki, akkor később biztos többet akar, és az nekem nagyon nem jó...
De mit árthat egy apróság.
Na jó, megengedem... – mondtam halkan.
Mégis mit? - kérdezte elkerekedett szemekkel.
Hogy megtapizz.
Szerintem nem hitte el amit hallott...
Kitátottam a kezeim.
Gyere te bolond – vigyorodtam el.
Úúúúúúúúúúúúúúúúú – csillant fel a szeme.
Minden apró centiméterem letapizta, amivel mellesleg eléggé felizgatott...
Megpróbáltam türtőztetni magam, de amikor Sakuchi levetkőzött, és egy szál vörös bokszerbe volt, majdnem elpattant egy ér az orromba...
Annyira jó teste volt, nem volt szőrös, csak épp hogy egy kicsit, és volt egy kicsi pocakja is.
Észrevette hogy figyelem...
Csak nem tetszek? - lépett oda hozzám, fordult meg, és simult hozzám.
Dehogy – legyintettem, de elkapta a kezem, és erősen megszorította.
Megint úgy szorított, mint ha az élete múlt volna rajta.
Nem tudom, mi bánhatja a lelkét.
Csak elmondja majd egyszer...
Kiélvezkedted már magad? - morgolódtam.
Egyenlőre igen – pironkodott, elengedte a kezem, és bevetődött az ágyamba...Gyere ide drágaságom.
Megy a halál – förmedtem rá. Nem fogsz megerőszakolni. Bolyhos, gyere.
Bolyhos hamar itt is termett, bepattant közénk, és én is lehuppantam a helyemre.
Gonosz – jegyezte meg Sakuchi halkan.
Én is szeretlek drágám. – kuncogtam. Jó éjt.
Valami miatt végigfutott a hideg a hátamon...
Megfordultam, és Sakuchi figyelt engem, és úgy megcsillant a szeme a sötétbe, hogy majdnem kiugrott a szívem a helyéről...
Jézusom...mi a fenét akarsz? - kérdeztem lihegve.
Komolyan mondtad? - hajolt közel hozzám.
Ööö inkább aludjunk – fordultam vissza, de még mindig nem nyugodtam meg.
Mint ha egy gyilkossal találtam volna magam szembe...
Morgolódott, pár percig, még mozgolódott, aztán elaludt.
Feltápászkodtam Bolyhos hátára, ráfeküdtem, és néztem egy darabig, ahogy Sakuchi alszik.
Bolyhos háta olyan jó meleg és puha volt, hogy hamar el is nyomott az álom rajta.
Másnap arra keltem, hogy Bolyhos nyalogatja az orrom...
Bolyhos ne – löktem el magamtól.
Folytatta...
Várjunk csak...Bolyhoson fekszek...
Ijedten nyitottam ki a szemem, és Sakuchival találtam magam szembe.
Jézusom, mit nyalogatsz, nem vagyok nyalóka – mondtam, aztán hátráltam, és szerencsésen leestem az ágyamról...
Nagy nehezen visszamásztam az ágyra, és szúrósan néztem Sakuchira...
Ahelyett, hogy kiugrasztanád a szívem, inkább menny lefürödni, én addig keltem a többieket.
Igenis – pattant fel, és suhant be a fürdőszobába.
Őrült – jegyeztem meg halkan.
Tudom – kiabálta ki a fürdőszobából.
Tuti, hogy ufó...
Mentem Godot kelteni, de amikor a szobájába voltam, már ébren volt, és megint nagyon feszült volt...
Fú, elegem van már, hogy semmit se tudok a környezetembe élőkről, mind titkolóznak...
Odamentem Godhoz, elkaptam mindkét kezét, kifektettem az ágyára, és nagyon közel hajoltam hozzá.
Mi a franc bajod van? - fújtattam rá.
Megint elvörösödött.
Én voltam... - jegyezte meg halkan.
Mi voltál te? - kérdeztem.
Tegnap reggel...
Azt hiszem, rosszul hallottam.
Nem...
De igen – pirult el. Sajnálom.
Hátra borultam az ágyon.
Hülyítesz – legyintettem.
Komolyan mondom – háborodott fel.
És mégis mi a jó fenéért nem mondtad? Én meg megvádoltam Lucillet.
Sajnálom, nem mertem...
Nem haraptam volna le a fejed...
Elgondolkoztam, felültem, és gonoszul elvigyorodtam.
Mire készülsz? - kérdezte God riadtan.
Nem szép dolog másra kenni a dolgod – csóváltam meg az ujjam előtte. Ezért büntetés jár – kuncogtam.
Elkerekedett szemekkel nézett rá.
Neh...
De igen – térdeltem be a lába közé, és megnyaltam a szám szélét. Ezek után nem leszel rossz kisfiú.
Megint elvigyorodtam, végighúztam az ujjbegyem a kidudorodásán, lassan lehúztam merevedéséről, közel hajoltam hozzá, és lágyan megnyaltam.
N-neeh...ne csináld... - nyögte God.
Sajnálom drága, többet nem fogsz engedély nélkül játszani velem, de megegyezhetünk abba, hogy szólsz, ha játszani akarsz velem – kuncogtam. Nem vagyok semmi jónak elrontója.
Nem szólt semmit, erőtlenül bólogatott, és halkan nyögdécselt a harmatos reggelbe.
T-teh...maga vagy az ördög... - nyögte halkan.
Ezt bóknak veszem – pirultam el.
Körbeöleltem a nyelvemmel dagadó tagját, párnát nyomott a fejére, hogy ne hangoztassa kéjes hangját.
Magamba elvigyorodtam, erősen szívni kezdtem, beleordított a párnába, és a számba engedte fehér forróságát.
Felmászok hozzá, leveszem az arcáról a párnát, megsimogatom kissé pirosló arcát, és megpuszilom a száját.
Jó kisfiú – vigyorodtam el, és pattantam le róla.
Éreztem, hogy meg tudna fojtani a szemével.
Én is szeretlek – kuncogtam.
Sakuchi ott álldogált az ajtóba, és figyelt minket.
Itten meg mi folyik? - sandított rám.
Semmi. Ez családi dolog – vettettem oda.
Elgondolkozott.
Én is a családod része vagyok már – pirult el.
Csak szeretnéd bögyörőm – vertem vállon.
Úgyis lekaplak egyszer – nevetett fel gonoszan, és nézett rám.
Bolond – förmedtem rá. Inkább keltsd fel Lucillet, hogy valami hasznodat is vegyem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése