Vakarcs Szerelem – 5. Fejezet
Nagy nehezen rávettem Sakuchit, hogy megmutassa mi van abba a mangába...
Hát, nem kicsit bővítette ki...De nagyon jól megvan írva, akármilyen perverz...
Bár per pillanat most nem tudok ezen agyalni, mert az az aranyos kicsi Deni jár az eszembe.
Furcsa...Még sose tetszett nálam ennyivel fiatalabb fiú, de ő benne van valami báj, kis csintalanság, és még olyan ártatlan.
Szegényke most biztos fél tőlem, és a közelembe se fog merni jönni.
De sebaj, így sokkal izgalmasabb, a nagy vad oroszlán, aki becserkészi ártatlan antilop áldozatát.
Amíg megint elmerültem a gondolataimba, azon kapom magam, hogy Sakuchi megint szexuálisan zaklat...
Sakuchi... - morogtam. Sose fogsz már megunni?
Az lehetetlen – pironkodott.
Csak nehogy véletlenül egyszer másé legyek – kuncogtam.
Morcosan nézett rám.
Ki? Mi? Hol? Merre? Meg fojtom – toporzékolt.
Kitört belőlem a röhögés, Sakuchi meg próbált lefogni, hogy össze ne essek a röhögéstől.
Nyüzsgött mindenki, Sakuchi még mindig morgolódott, aztán vacsoránál már nagyjából lenyugodott.
Megvacsoráztunk, God ment bulizni a diszkós haverjaival, Lucille is ment tombolni a Goth barátnőivel, én meg itthon maradtam...Kettesbe...SAKUCIHVAL...
A lehető legijesztőbb dolog, ami mostanság történt velem...
És hát...Eléggé kanos vagyok most...A franc se tudja, hogy miért.
Sakuchi sehol se volt a láthatáron, kezdtem félni, honnan támad le...
Mentem lefürödni, de még mindig sehol se láttam.
Ez kezd egyre furcsább lenni...
Zuhanyoztam, vártam, hogy mikor ront rám, de semmi.
Sakuchi, mégis hol a francba vagy? - szaladtam ki csurom vizesen a fürdőből, mert már tiszta ideg voltam, hogy mégis hol van.
Aztán eszméltem rá, hogy nincs rajtam törülköző...
Amikor vissza akartam volna szaladni a fürdőbe, bezárult az ajtó, és Sakuchival álltam szemtől szemben...
Sietsz valahova drága? - vigyorodott el, amitől a hideg is végighasított rajtam...
Menny az utamból, különben...
Különben megerőszakolsz? - pironkodott.
Megfojtom...
Neki iramodtam, hogy ellökjem az útból, de rám markolt, meginogtam, és halk nyögést eresztettem ki a számból...
Ezzel szinte utat engedtem annak, hogy megerőszakoljon bazki...
Nocsak, csak nincs valaki beindulva? - vigyorgott rám, és lassan lépkedett felém.
Ne...gyere...A közelembe... - morgolódtam.
Láttam, hogy Sakuchi folyamatosan lefelé néz, én is lenéztem, és aztán vettem észre, hogy merevedésem lett...
Ez...nem az aminek látszik – mentegetőztem.
De bizony az.
Elfogyott az út a lábam alatt, és az ágyamra estem.
Bolyhos, gyere ments meg – ordítottam, de Sakuchi gyorsan odapattant az ajtómhoz, és kizárta szegény Bolyhost....
Fú milyen gonosz...
Próbáltam magamról lelökni, de nagyon nem ment, lefogta a kezeim, és dühös tekintettel nézett rám.
Mért lenne olyan nagy baj, ha közelebb engednél magadhoz? - mérgelődött Sakuchi.
Mert...csak. - hajtottam el a fejem.
Valld már be magadnak is, hogy tetszem.
Nem iga... - szakított félbe azzal, hogy csókolt meg....
Nem tudtam ellenkezni...Meg...nem is akartam.
Annyira forró volt a csókja, próbáltam ellökni magamtól, de az erő kiszállt a kezeimből, és erőtlenül zuhantak magam mellé.
Szinte az egész testem erőtlenül hevert, és ki van szolgáltatva Sakuchinak, hogy bármit megtehessen velem...
Lecsúszott az ágyékomhoz, lágyan megnyalta a merevedésem, és rám mosolygott.
Éreztem, ahogy az arcom egyre pirosabb lesz, eltakartam, hogy ne lássa...
Kuncogott, és bevette a szájába a merevedésem.
Nyögni akartam, de csak azért se eresztettem ki a hangom...Nem adom meg neki ezt az örömet.
Erősen szívott, masszírozott, körbefogta a nyelvével a tagom, és nem bírtam ki, eleresztettem egy nyögést az éjszakába...
Apró izzadságcseppek folytak le az arcomon, néztem bele Sakuchi szemébe, és hirtelen valami olyant láttam, amit nem tudtam megmagyarázni, de mégis szíven ütött...
A szemébe hatalmas fájdalom látszott, hogy majd megszakadt a szívem.
Felgyorsított, én hangosan nyögtem, és belelövelltem a szájába.
Letörölte a száját, szomorúan elmosolyodott, és elment az erkélyre.
Mégis mi a jó fene baja lehet?!
Felvettem végre egy bokszert, Rexet a vállamra tettem, mert mostanság eléggé elhanyagoltam, és odaálltam Sakuchi mellé.
Légy oly kedves mond már mi a franc bajod van? - löktem vállon.
Nincs...semmi bajom.
Persze... - vágtam fejbe.
Ez fájt – morgolódott.
Nekem meg az fáj, hogy nem mondod el mi bajod.
Hoppá...
Sakuchi eléggé furán nézett rám.
Miért érdekel mi bajom?
Mert a barátom vagy.
Felcsillant a szeme.
Nem OLYAN barát....
Nem untatlak a problémáimmal...
Fúúú..Kilököm az erkélyről bazki...
Az orra alá dugtam Rexet.
Mond el, vagy beledugom az orrodba.
Ijedtébe úgy megugrott, hogy majdnem kiborult az erkélyen...
Gyorsan visszarántottam, pont bele az ölembe, és pont úgy, hogy összeért az orrunk...
Elmondod végre?
Szeretlek.
Olyat mondj, amit nem tudok – kuncogtam.
De én szerelemből szeretlek.
Erre már magamtól is rájöttem, mivel évek óta kergetsz a szerelmeddel.
Mért vagy ilyen makacs? - morgolódott.
Én makacs? Te akarsz mindenáron megszerezni engem. Te is tudhatnád, hogy barátságból nem mindig lehet szerelem, tuti, hogy valahol megbukik...
Elszomorodott.
Ahelyett, hogy olyan szerencsétlenekkel foglalkoznál mint én, kereshetnél valami normális fiút is. - nevettem el magam.
Nem vagy szerencsétlen – háborodott fel.
Megsimogattam a fejét.
De igen – mosolyogtam rá, másztam ki a kezei közül, és mentem aludni, mert...fárasztó egy nap volt...
Sakuchi morgolódva fekszik oda távol mellém, és fordul a másik irányba.
Óvatosan odakúszok hozzá, és gyengéden átölelem.
Csak most az egyszer – súgtam a fülébe.
Gyengéden megszorította a kezem, és alig hallhatóan kicsúszott a szájából, hogy „köszönöm”.
Elfelejtettem Bolyhost!
Nem akartam már innen felállni...Majd reggel kárpótolom érte.
Hamar elnyomott az álom.
Most nem keltem arra, hogy Sakuchi nyalogatna...Mekkora mázli.
És nem is volt már mellettem.
De az ajtó már nyitva volt, és álmatag szemekkel láttam, hogy Bolyhos közelít felém.
Jó reggelt szőrgombócom – pattantam fel, és öleltem szorosan magamhoz.
Olyan jó selymes volt a bundája, nem lehet betelni vele, olyan gyönyörű oroszlán.
Ledöntött, és széjjel nyalogatott...Megint beterített a nyála, és fürdésre már nincs is szükségem.
Bolond oroszlán – érintettem vele össze az orrom.
Azok a gyönyörű csillogó barna szemek...Szinte megbabonáz vele.
Megpusziltam, ő megint pofán nyalt, és mivel ma hétvége van, nincs suliii.
Valami izgalmasat kéne csinálni, összehívni a többieket.
Zargattam fel mindenkit, és betereltem őket a konyhába.
Na, kinek van kedve valami izgalmashoz éjszaka?
Mindenki furán nézett rám...
Nem OLYAN izgalom basszus...
Sakuchi úgy jelentkezett, hogy majdnem kiborult a székről...
Még valaki?
Én megyek este lerészegedni a barátnőimmel – mondta Lucille.
Én meg bulizni – mondta halkan God.
Közel hajoltam hozzá.
Inkább lógsz a haverjaiddal, mint velem? Jól van, ezt megjegyeztem.
Éreztem, hogy kirázta őt a hideg.
Mind a ketten leléptek, és megint kettesbe maradtam Sakuchival...
Sakuchi, nem tudod hol lakik Saya?
Bólogatott.
Akkor menjünk el hozzá. - pattantam fel.
Csodás idő volt, bár kicsit hűvös volt, de ez se szegte a kedvünk.
Odaértünk Sayahoz, és bekopogtattunk.
Miközben vártunk, Deni is épp erre sétálgatott.
Szija drágám – pattantam oda hozzá, és öleltem át.
Sz-ia. - nyögte ki.
Éreztem, hogy Sakuchi tekintete felhasít...
Szijasztok – köszönt ránk közbe Saya. Mi szél fújt erre titeket?
Gondoltuk elhívunk szórakozni téged is. Bár még semmi ötletünk nincs – mondtam elgondolkozva.
Hallottátok már a cukorkabolt legendáját?
Mind a hárman elkerekedett szemekkel néztünk Sayara.
Nem – mondtam.
Egyszer... - kezdett bele. Itt nem messze volt a világ legnagyobb cukorka boltja. Minden kisgyerek álma az a hely volt, mikor egy napon, az egyik kislány félrenyelt egy cukrot, és megfulladt. Azóta bezárták a cukorkaboltot, de gyakran mondogatják, hogy a kislányt még lehet hallani, ahogy ropogtatja a cukrot.
Akart akaratlanul is kitört belőlem a röhögés.
Ez nem vicces – háborodott fel Saya.
Bocs, de ezt elég nehéz elhinni, annyira röhejes.
Akkor menjünk el éjszaka, és nézzük meg. Vagy netán félsz? - sandított rám.
Nem félek pár cukorkától – legyintettem.
Csak nehogy az a cukorka átharapja a torkod.
Megint kitört belőlem a röhögés.
Rendben, menjünk, itt találkozunk este nyolckor.
Mindenki beleegyezett, én meg Sakuchi hazamentünk addig, és elszórakoztunk addig Bolyhossal.
Eljött az este, már bújtak elő a csillagok az égen, és mind a négyen itt voltunk, felszerelkezve.
Mehetünk? - kérdezte Saya.
Irány a cukorbolt. - iramodtam fel.
Amíg mentünk, Sakuchi állandóan a hátsóm tapizta, Saya meg Denivel beszélgetett.
Talán ismerik egymást?
A nagy elmélkedésembe arra eszmélek, hogy már itt is vagyunk a cukorkabolt előtt.
Tényleg hatalmas volt, szinte akkora, mint az iskola fele.
Rátapadtam a tükörre, és mint ha azt láttam volna, hogy még mindig tele lenne édességekkel.
Saya, nem azt mondtad, hogy bezárták?
De igen.
Akkor hogy lehet, hogy még van bent édesség?
Nincs bent semmi. - nézett rám elkerekedett szemekkel.
De va... - néztem vissza, és teljesen üres volt a bolt.
Ilyen nincs...ilyet nem képzelődök...
Akkora lakat volt rajta, mint az öklöm, ezen lehetetlen lesz bejutni.
Amíg elgondolkoztam, addigra már Deni valami kis bigyóval kinyitotta a lakatot...
Ámultam bámultam...
Miket nem tudsz.
Szégyenlősen elvigyorodott, és lassan beáramlottunk a boltba.
Még mindig édes illat terjengett, és csalt minket egyre hátrébb és hátrébb.
Nem láttunk semmi paranormális dolgot, meg úgy semmi figyelemfelkeltőt se.
Hirtelen megcsúsztam, és háttal a földre zuhantam....
Eléggé nagyot koppant a fejem, de mint ha homályosan láttam volna egy képkeretet a falon.
Megpróbáltam felkaparni magamat a padlóról, Sakuchi feltámogatott, és odamentem megnézni azt az izét.
Egy lány volt a képkeretbe, és vidáman mosolygott.
Ez az a lány – mondta Saya.
Tehát mégis igaz...
Mindenhol ez az érdekes, édes illat terjengett, ami szinte megbénított, és úgy éreztem tőle magam, mint ha hallucináltam volna...
Láttam ott fent, a lépcső legeslegtetején egy lányt, aki nézett engem.
Szinte belém fagyott a vér.
Nézett rám, ártatlanul mosolygott, de nem szólt semmit.
Miért vagy itt? - kérdeztem.
Nem válaszolt.
Nem bántalak.
Hoch, kivel beszélgetsz? - kérdezte Sakuchi, hátra fordultam hozzá, és amire visszafordultam, a lány már eltűnt.
Bolond – vágtam fejbe.
Na, ez fájt – simogatta meg a fejét.
Mennyetek le, és ott nézzetek körül, és meg itt fent.
Morgolódva lement, én meg mentem egyre fentebb.
A 4. emeletre érve megtorpantam...
Most tényleg nem káprázott a szemem, és láttam, hogy azok tényleg igazi cukorkák.
Odarohantam, hogy megnézzem, és tényleg igazi volt.
Bekaptam egyet, és olyan édes és finom volt, hogy majdnem elolvadtam.
Megint megjelent az a lány előttem, és olyan szomorúan nézett rám.
Mi az? Mért vagy szomorú? - kérdeztem.
Nem mondott semmit, csak a cukorkára mutatott.
Hirtelen a cukorka kipattant egyenként a földre, és mint ha valami kiíródott volna belőle...
„Utolsó vágyam, hogy ehessek még ilyen cukorkákat”
Kiszállt az erő a lábamból, és térdre estem.
Hogyan tudnék neked segíteni? - néztem fel rá.
A cukorkák helye kezdett megváltozni, és más sorrendbe álltak.
„Ha megszállhatom a tested, akkor utoljára élvezhetem az édességet”
Lerökönyödtem...
Pár pillanatra elgondolkodtam...
Rá néztem, bólintottam.
Elmosolyodott, hirtelen átment a testemen, én meg valami furcsa, hófehér helyre kerültem.
Nem tudtam, merre vagyok...
Leültem, és vártam, de várakozás közbe megcsapta megint az az édes illat az orrom.
Aztán hirtelen megint a cukorka boltba találom magam, és ki vagyok terülve a földön...
A lány ágaskodik fölém, és mosolyog rám.
Felülök, látom, hogy megint íródik valami a cukorkákból.
„köszönöm”
Szívesen – mosolyogtam vissza rá.
Letérdelt elém, és éreztem, ahogy megsimogatta a kezem...
Olyan melegség járta át a szívem.
Felállt, egy erős fény villant fel, ami szinte elvakított, és a lány elindult a fénybe.
Eltűnt a fény, a lány, egy apró könnycsepp folyt le az arcomon, a cukorkák porrá lettek, és ez a rész is olyan kihalt lett, mint a bolt többi része.
Felálltam, leporoltam magam, és leindultam a többiekhez.
Mehetünk – mosolyodtam el.
Miért? - háborodott fel Saya. Még meg se találtuk a szellemet.
MÁR nincs itt szellem.
Mind furán néztek rám, nem értették miről beszélek, aztán valahogy elmagyaráztam nekik, megértették, kimentünk az ajtón, de én még utoljára visszanéztem, és elmosolyodtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése