Vakarcs Szerelem – 2. Fejezet
Lehuppantam Bolyhosról, ő meg elment a többiekért a suliba.
Bementem a házba, Sakuchi meg pincsiként követett...
Ha túl közel jössz, rád uszítom a pókom – mondtam gúnyosan, és egyből meghátrált.
Elmosolyodtam, beléptem a házba, és lehuppantam a kanapéra.
Leült mellém, és nagyon közelről nézett...
Mi a francot akarsz már megint?
Miért vagy olyan, mint egy vénember? Állandóan zsörtölődsz. - mérgelődött.
Csak.
Rám sandított.
Te valamit eltitkolsz előlem.
Beképzeled – legyintettem.
Nem képzelgek én semmit se. Érzem a beszédeden.
Jézusom...Rá fog jönni...
Nem tudom, miről beszélsz – fordultam el, nehogy észre vegye, hogy elpirultam.
De, észrevette...
Te elpirultál? - vigyorgott rám.
Dehogyis – háborodtam fel.
De igen – simogatta meg az arcom.
Megölöm...
Gyorsan felpattantam, és mentem a konyhába főzőcskézni, mielőtt megrontana a tekintetével...
Furamód nem követett, úgy láttam, hogy valamin gondolkozik, de nem akartam megtudni, hogy min...
Elkezdtem megcsinálni a vacsit, szöszmötöltem, de Sakuchi meg se mozdult...
Valami itt nagyon nem stimmel...Biztos tervezi, hogy hogyan vadásszon le.
Visszafordulok, és Sakuchi hirtelen akkorát ordít, hogy megugrok, és beverem a fejem a konyhaszekrénybe...
Mi a franc bajod van? - förmedtem rá.
Miért? - nézett rám.
Ordítottál.
Gondolkozóba esett.
Semmi – fordult el.
...Esküszöm hogy megfojtom egy kanál vízbe...
Amíg én főzőcskéztem, addig Sakuchi bámulta a tévét, és amire végeztem, már mindenki megjött.
Maradhatsz itt vacsorára, ha gondolod – vetettem oda neki.
Egyből felcsillant a szeme, száguldott hozzám, hogy megölelgessen...
Nem én vagyok a vacsora – morogtam rá.
Pedig ennivalóan édes vagy – vigyorgott rám.
Inkább nem mondtam semmit, csak levakartam magamról, és leültünk vacsorázni.
Mindenki csendbe evett, senkinek se lehetett a hangját hallani, amitől megint olyan halott hangulat uralkodott...
Nem tudtam mit csinálni, maradt ez a csönd, már mindenki végzett a vacsorával, csak Sakuchi nyammogott még...
Lucille a szobájába üvöltette a zenéjét, God tanult, én meg takarítottam a konyhába a többiek után...
Meddig tömöd már még a fejed? Nem kéne hazamenni mondjuk más idegeit nyúznod, vagy valami? - mondtam morgolódva, de nem szólt.
Visszafordultam mosogatni, elmerültem a gondolataimba, és két gyengéd kezet érzek magam köré fonódni.
Sakuchi ölelt át engem, de egy szót se szólt.
Annyira erősen szorított, mint ha az élete múlt volna rajta.
Valami bántja a lelkét, biztos.
Most kivételesen nem ordítottam rá, amiért engedély nélkül ölelget.
Egy pár percig így álldogáltunk, aztán elengedett, szomorkásan elmosolyodott, óvatosan megsimogatta az arcom, és bánatosan sétált ki az ajtón.
A szívem majd meg szakadt, Bolyhos jött oda hozzám, és bökött meg az orrával.
Mit szeretnél? - túrtam bele a sörényébe.
Nézett rám nagy szemeivel, értettem, mire gondol...
Ledobtam a rongyot, és rohantam utána.
Várj, Sakuchi.
Felém fordult, és könnyes volt a szeme.
Mi baj? - nem mondott semmit, csak az ölembe borult, és könnyezett.
Megsimogattam a fejét, és hazavittem magamhoz, nem hagyhatom őt itt ilyen állapotba, akármilyen idegesítő is.
Bement a szobámba, leült az ágyamra, és szótlanul bámult maga elé.
Bolyhos ment oda, és bökdöste meg az orrával.
Haloványan elmosolyodott, megsimogatta, és hátradőlt az ágyon.
Hoztam neki egy forró epres teát, odaadtam neki, és leültem mellé.
Elmondod mi baj? - néztem rá.
Csóválta a fejét....
Ez így reménytelen...Majd máskor megkérdezem, mert addig fogom őt kínozni a pókommal, amíg ki nem nyögi mi a jó fene baja van.
Megitta a teát, és ledőlt.
Hamar elnyomta az álom.
Befeküdtem én is mellé, Bolyhos a nagy testével befeküdt közénk, és máris durmolni kezdett.
Szerencsére Bolyhos jó védőpajzsnak is, ha netán Sakuchi az éjjel közepén meg akarna erőszakolni...
Korábban keltem, mint általában, de csak negyed órával.
Mentem kelteni a drága bátyámat.
Bolyhos ott maradt Sakuchi mellett, Sakuchi átölelte, gondolván azt, hogy én vagyok.
God olyan kis édesen szuszogott, a fehér bokszer megint feszült a merevedésén, és nem tudtam megállni, hogy egy kicsit ne játszadozzak el vele, akármennyire ideges lesz.
Becsuktam halkan az ajtót, odamentem az ágyához, betérdeltem a lába közé, lehúztam a merevedéséről a bokszert, és lágyan megnyaltam.
Halkan felnyögött, elmosolyodott, kinyitotta a szemét, és megint elsápadt, amikor meglátott.
Mi a jó fenét csinálsz már megint? - kiabált rám.
Csak „szeretlek” téged – vigyorodtam el, és nyaltam megint meg.
Neeh...ne csináld – nyögte.
Kajánul elvigyorodtam.
Netáán élvezed?
Elvörösödött.
Jaj istenem annyira édes.
Tudod... - kezdett bele. Gondolkoztam már azon, hogy milyen lehet fiúval. De nem veled - háborodott fel.
Nem lényeges – legyintettem. Én már tapasztalt vagyok – kacsintottam rá. Szívesen megmutatom milyen érzés. Nyugi, senki se fogja megtudni.
Gyengéden rámarkoltam, és megint kéjes nyögés hagyta el a száját.
Közelebb csúsztam hozzá, és puszit leheltem a szájára.
Halkabban, meghallhatnak – kuncogtam.
Megint becsúsztam a lába közé, mielőtt ellenkezne, körbefontam a nyelvemmel a farkát, és erősen szívni kezdtem.
Úgy belevörösödött, befogta a száját, hogy ne nyögjön, és a másik kezével beletúrt a hajamba.
Annyira ennivaló volt, majd megzabáltam.
Gyengéden masszíroztam őt, másik kezemmel végigsimítottam a hasán, felgyorsítottam, gyengéden rátolta a fejem, hangosan nyögött, és belelövellt a számba.
Az ajtó nyikorgását halljuk, gyorsan megtörlöm az arcom, God elrakja magát, és gyorsan megölelem, mielőtt rájönne az a valaki, hogy mit csináltunk...
Lucille lép be, és néz ránk nagy szemekkel.
Mi az? - kérdeztem.
Valami itt nem stimmel.
Miért?
God nem kap levegőt, annyira erősen szorítod.
Jaj – néztem fel rá, és már kicsit belilult.
Gyorsan elengedtem, és levegő után kapkodott.
Közbe Sakuchi is megjött, és ő is bámult minket.
Mit csináltál vele?
Nem csináltam vele semmit – legyintettem.
Odasétált hozzám, és nagyon közelről a szemembe nézet.
Ha nem mondod el, az neked lesz rossz – vigyorodott el.
De nincs mit elmondanom – förmedtem rá.
Egy szavad se hiszem.
Akkor bekaphatod. - mutattam be neki.
Úristen...mit tettem...
Úgy érzem megástam a sírom...
Kajánul elvigyorodott, sátánian felnevetett, és kisuhant a szobából...
Jézusom, meg fogok halni – kiabáltam. God védj meg – csúsztam az ölébe.
Nyugi, nem lesz semmi bajod. - simogatta meg a fejem.
God, Lucilleről beszélünk.
Elgondolkozott.
Igazad van, meg fogsz halni.
Kösz... - morogtam rá. Te is bekaphatod – másztam ki az öléből.
Jaj csak vicceltem.
Én meg viccből megerőszakollak – mondtam pironkodva.
Egyből elhallgatott.
Sakuchi még mindig ott figyelt, és szegényke eléggé meg volt szeppenve.
Nyugi, a mi családunk mindig ilyen – tettem a kezére a vállam. Mi már csak ilyen bolondok vagyunk – kuncogtam.
Nem mondott semmit, csak furán nézett rám, gondoltam már ő is hülyének tart...
Na de sebaj, mentem megcsinálni a reggelit, mielőtt elkésnénk a suliból.
Godon fehér háromnegyedes nadrág volt, titokzokni, a szokásos fehér tornacipője, és vér vörös feszülős pólója.
Lucille is jött, lehuppant, és azzal a nagyon elvetemült tekintetével nézett rám, amitől föláll a szőr a hátamon...
Letettem God elé a reggelit, átkaroltam és megpusziltam.
Éreztem, ahogy Lucille tekintete belém fúródik.
Sunyin elvigyorodtam, leraktam elé is, megjött Sakuchi is, és elkezdtünk reggelizni.
Jaj, elfelejtettem Bolyhost.
Elővettem egy jó nagy marhahúst és odaadtam neki.
Olyan jó volt nézni, ahogy nyammog a húsán, és ahogy kivillannak az éles fogai.
Megtanítanám ölni, de túl barátságos...Ahelyett hogy megcsócsálná Sakuchit, inkább játszana vele...
Sebaj, azért én így is szeretem.
Mindenki megreggelizett, mentünk a cuccunkért, és indultunk is a suliba Bolyhos hátán, és csoda, most kivételesen nem voltunk késésbe.
Az egész nap...gyanúsan nyugodtan telt.
Sakuchi egyszer se vetette rám magát, nem molesztált az órán, és nem próbált megrontani se a wécébe...
Te beteg vagy – pattantam fel és ordítottam rá.
Miért? - kérdezte elkerekedett szemekkel.
Öö semmi – ültem vissza.
Basszus, de hülye vagyok...
De akkor se stimmelt vele valami.
Amikor vége volt a napnak, nem jött velem, nem követett engem, csak erőtlenül integetett, és elindult hazafelé...
Eddig amiatt voltam idegbeteg, mert állandóan zaklatott, most meg amiatt vagyok ideges, hogy nem zaklat...
Teljesen befolyásolt.
Ilyen nincs – ordítottam fel, és Bolyhos megtorpant.
Jaj szegény...Megsimiztem a fejét, és ment tovább.
Végén már azon kapom magam, hogy szerelmes vagyok Sakuchiba....
Nem, ez nem történhet meg.
Pakolásztam, főztem, de csak az a szerencsétlen járt a fejembe, és a könnyes szemei.
Lehet, hogy csak át akart verni, hogy megkedveljem...
A fenébe, erre még nem is gondoltam...Tuti, hogy csak szórakozik velem...
Fú, úgy de úgy...
Na mindegy, nem idegelem fel magam, mert megégetem magam.
Mindenki hazaáramlott, megvacsoráztunk, és mentünk is a dolgunkra.
Lucille sátánian nevetett a szobájába, God megint tanult, én meg a nappaliba üldögéltem, és néztem a tévét.
Annyira lagymatagnak éreztem magam, mentem is inkább aludni, eléggé fárasztó nap volt ez...
„épp egy álomhelyes férfi állt itt előttem, maga volt a megtestesült szőke herceg, de szó szerinti értelembe.
Hosszú szőke haja volt, minden ruhája fekete volt, tele volt szegecsekkel meg láncokkal, és piercingekkel, és mosolygott rám, oly sármosan, hogy beleolvadtam a földbe.
Odasétált hozzám, rám mosolygott, letérdelt elém, és elkezdte kigombolni a nadrágom.
Azt hittem képzelődök, de amikor megéreztem a szőke herceg forró nyelvét, már tudtam, hogy ez valóság.
Hangosan felnyögtem, belelövettem a szájába, és az ágyamba találtam magam...
Homályosan láttam, de mint ha valaki kifutott volna a szobámból...
És a farkam nedves volt...
Nem...ez nem lehet...
Lucille – ordítottam olyan hatalmasat, hogy megrengett a ház fala.
Hallom a lépteit, aztán álmatagon megáll előttem.
Mit csináltál velem? - förmedtem rá.
Én semmit, most keltem – dörzsölgette a szemét.
Engem nem versz át.
Bolond vagy, nem csináltam semmit – legyintett, aztán fordult, és kiment a szobámból.
Fú...Azt hiszi beveszem ezt a szöveget...
Na mindegy, úgyis megbosszulom még ezt neki, bár nem tudom hogy...
Mentem kelteni Godot.
Rendesen betakarta magát, hogy ne tudjam elérni őt...
Milyen gonosz, de úgyis eljátszadozok vele, de nem most.
Megpusziltam a homlokát, nyitogatta a szemét, és most nem fehéredett el.
Jó reggelt drágám – simogattam meg az arcát. Pattanj ki.
Annyira feszültnek éreztem őt, úgy látszik ez a reggel mindenkinek eléggé furcsa...
Meg tudtam volna fojtani Lucillet a szememmel...
Leültünk mind reggelizni, és senki se szólt a másikhoz.
God feszült volt valamiért, Lucille meg én meg egymást szuggeráltuk a tekintetünkkel.
Szegény Bolyhosról megint elfelejtkeztem.
Gyorsan dobtam neki egy húst, aztán kaptunk is magunkat, mert eléggé késésbe voltunk...
Sakuchi olyan volt mint régen, folyamatosan zaklatott, molesztált, és nem akart leszállni rólam, de most valahogy nem volt erőm leszedni magamról...
Most elviseltem őt egész nap, nagyon kemény vagyok, mint a kő.
Indultunk haza, most kivételesen mind a hárman egyszerre, de Sakuchi nem követett, gondolom mára már eleget zaklatott...
Mind megbékéltünk estére, felhőtlen volt a kedvünk, és kopogást hallottam az ajtón.
Mégis ki a jó fene az ilyenkor? - morgolódtam.
Kinyitom az ajtót, és Sakuchival találom magam szembe, jó nagy bőröndökkel a kezében.
Mit akarsz? Csak nem utazol el? - csillant fel a szemem. Ugye sokáig nem leszel itt? - ujjongtam.
A szüleim kidobtak, és gondoltam befogadtok. - mosolygott rám.
Azt hiszem rosszul hallottam...
Mond még egyszer... - kérdeztem riadtan.
Befogadtok?
Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee – ordítottam akkorát, hogy az egész utca hallotta.
Ilyen nem létezik...A sorscsapásom velem akar lakni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése