Új Osztály – 2. Fejezet
Másnap gyorsan pattantam is ki az ágyból, nehogy elkéssek.
Lefürödtem, és a lehető legjobb ruháimat vettem fel.
Felvettem a hófehér hosszú ujjú pólóm, rá a fekete oldalt halál fejes pólóm, rá a fekete ingem, fel a csíkos kesztyűim, Fel a négy láncom a fekete kicsit megszaggatott farmeromra, szöges nyakörvem, fel a tornacipőm, aztán megfésülködök, begumizom a hajam, de úgy, hogy néhány tincs szabadon legyen, felkapom a táskám, és indulok is, de még megnézem magam a tükörbe.
Jól nézek ki. Ha ennek ellen tud állni akkor ufó – állapítottam meg.
Az iskolába menet mindenki megbámult, de úgy leszartam, mint annak a rendje.
Mindenkinek bemutattam, tele voltam önbizalommal.
Szerencsére a suliba amire beértem, még eléggé kevesen voltak, és az osztálytársaim is jól leordítja a fejem, hogy miért nem vele jöttem...Sebaj.
Így nem érnek kora reggel megvető pillantások, meg amúgy is, hozzá vagyok szokva.
Mikor beléptem az öltözőbe, ő már ott állt, és épp fél pucér volt.
Végig néztem rajta, ő elvörösödötten fordult el, én meg elmosolyodtam.
Ledobtam a táskám, és én is kezdtem átöltözni.
Felakasztottam az ingem, levettem a pólóm, és a hosszú ujjú pólóm, és nem bírtam ki, hogy ne menjek oda hozzá.
Csendesen sétáltam oda hozzá, mikor épp kezdte el lehúzni a farmerját, és gyengéden átöleltem.
Muszáj ilyen közvetlennek lenned? - morgolódott.
Bocsi – suttogtam a fülébe.
Kicsit megrezzent.
Mi az? - kérdeztem.
Megszúrtál a nyakörveddel.
Jaj elnézést – leheltem a fülébe, és pusziltam meg a nyakát. Megfelel?
I-gen... - mondta zavartan.
Álldogáltunk így egy kicsit, igaz, kissé fázott a hátam, de nem baj.
Olyan feszültnek éreztem...Mint a védtelen áldozat, a vadállat karmai közt..Nem vagyok én olyan agresszív.
Óvatosan csúsztattam le a kezem a férfiasságához, és gyengéden markoltam rá.
Légyszi ne... - nyögte halkan.
Miért? - búgtam a fülébe.
Nagyon fel vagyok...ajzva.
Megint elvigyorodtam.
Megfogtam az állát, kicsit hátra fordítottam, és belenéztem a szemébe.
Én is – mondtam halkan. És megint rámarkoltam gyengéden a férfiasságára, a másik kezemmel.
Erőtlen nyögés hagyta el a száját, behunyta a szemét, és forró csókokkal borítottam el a nyakát.
Lágyan becsúsztattam a kezem a bokszerébe, gyengéden megharaptam a kezét, és végigsimítottam feszülő testén.
De mikor már beindultam volna, lépteket hallottunk...
Bazmeg...ez aztán az illúzió romboló.
Gyorsan elengedtem, és mentem tovább öltözni meg ő is, de néha összetalálkozott a tekintetünk.
Mindenki megjött, nyüzsgött össze vissza, aztán még csengetés előtt hirtelen mindenki leáramlott, és megint kettesbe maradtunk az öltözőbe.
Csendesen figyeltük egymást, amíg meg nem törte a csendet.
Nehogy azt hidd, hogy ilyen könnyen megkaphatsz.
Nem állt szándékomba. - léptem oda hozzá. De annak mondjuk örülnék, ha tudnám mi a neved. Az enyém Hoch.
Taylor.
Utoljára még elkaptam őt hátulról, megint megmarkoltam a hátsóját, megpusziltam a nyakát, és megkérdeztem.
Fáj az állad? - kérdeztem zavartan.
Dehogy. Megszoktam.
Hogy érted? - álltam elé.
Apám kiskoromba rengetegszer megvert – mondta elhalóan. Mondhatni már nem érzek fájdalmat.
Neh...
Léptem egyet előre, és gyengéden átöleltem.
Mi az?
Sajnálom – suttogtam a fülébe.
Én is – ölelt át óvatosan.
Aztán elengedtük egymást, és mentünk órára, mert már egy ideje becsengettek...
Egész órán fociztunk, bár én csak kapuskodtam, mert utálok mozogni...Ráadásul két tesi óránk volt egymás után...
Néztem őt ahogy rohangál, egész jól focizott, bár ez egyértelmű, ilyen izmos testtel.
Én meg...pocakom az van, de hát én még a mozgás nézésétől is elfáradok...
Igen lusta vagyok, de ettől független más mozgást szeretek.
Levette a pólóját...
Nehh, azt hittem menten vérezni kezd az orrom...
Ahogy megcsillant az izzadság a testét, és ahogy beletörölte a pólójába az arcát.
Túlságosan ki vagyok éhezve...
Elbambultam, majdnem gólt rúgtak, de kivédtem szerencsére.
Gyors pillantást vetett rám a fiú, haloványan elmosolyodott, elvörösödtem, és elfordultam.
Mosolygott...Akkor mégis tud mosolyogni.
Vége lett az órának, mindenki áramlott be az öltözőbe, és persze, hogy nekem kellett elvinnem azt a kurva kaput...
Épp emelném fel, amikor egy kéz simul a hátsómra, elejtem a kaput, pont a lábamra...
Megfordulok, és Taylor vigyorog rám sunyin...
Bazki...
Elsuhant mellettem, én meg morgolódtam egy sort, és bevittem a kaput.
Már mindenki átöltözött, suhant is a következő órára, és már csak Taylor volt itt.
Már átöltöztél, miért nem mész? - kérdeztem.
Várok...rád.
Eléggé meglepődtem, ő meg rendesen el is vörösödött.
Egyem meg.
Átöltöztem, odamentem hozzá, és kis puszit loptam az arcára.
Köszi. - mosolyogtam rá.
Sz-szívesen – mondta zavartan.
Mentünk a következő óránkra, de nem akartam mellé ülni, túl feszélyezett lenne.
Inkább odaültem mögé.
Olyan unalmasan telt ez az óra...Lehet meggondolom magam, és átmegyek másik suliba, de Taylort meg nem akarom itt hagyni...
Talán rá tudom őt is venni, hogy jöjjön.
De csak miután megkaptam az ösztöndíjam.
Nehogy már potyára maradjak ebbe az iskolába.
Az egész nap ilyen rohadt unalmasan telt...Néhány órát átaludtam, a többin meg csak azért figyeltem, mert állandóan pofázott mindenki mellettem...
Utolsó óra előtt felkeltem, és wc-re kellett mennem.
Taylor nem volt sehol se, gondolom ment dohányozni.
Megpróbáltam felszedni magam a padról, és megindulni a wc-re bármennyire nem volt gusztusom hozzá...
Rosszabb mint egy gázkamra bazki...Még kínozni is lehet embereket ott, ha bezárod egy pár percre őket.
Szerencsére nem volt senki a wc-n aki rám nyithatott volna...
Bár...Kicsit jobban füleltem, és mint ha valaki lett volna a mellettem lévő fülkébe.
Persze, hogy volt egy luk a falon, bár a franc se tudja, hogy minek egy fiú wc-be...
Nagy szerencsémre ki van itten?
Hát Taylor.
Gondoltam ráijesztek egy kicsit, csak nem fog belefojtani a vízbe...Bár ki tudja, úszok egy jót.
Szija – törtem rá az ajtót. Mi jót csinálsz?
Jézusom... - fordult meg. Épp végezném a dolgom...
Hmmm amint látom, nem azt végzed, amit a mosdókba szoktak. - hajtottam magam után be az ajtót, és léptem hozzá közel.
Gyengéden átöleltem őt, és benyúltam a pólója alá.
Muszáj még jobban felhúznod? - lihegte. Itt bármikor észrevehetnek.
Igen, muszáj, és nem fognak észre venni – suttogtam a fülébe.
Gyengéden rámarkoltam a merevedésére, halk nyögés hagyta el a száját, és gyorsan befogtam.
Így lehet meghallanak – kuncogtam.
Forrón végignyaltam a nyakát, és persze, hogy valakinek most kellett wc-re jönnie bazki...
Mindketten hallgattunk, még levegőt se vettünk...
Pár perc múlva kiment, aztán fellélegeztünk.
Nem itt kéne – húzta el a kezem a szája elől.
Pedig olyan romantikus hely – kuncogtam.
Megfordult és jól fejbe kólintott...
Ez fájt – morgolódtam.
Nem ez a legjobb módja, hogy elcsábíts.
Jól van na, tudom...Csak próbálkozom.
Hát de ne a wc-be már...
Bejött egy fiú, és eléggé furcsán nézett ránk...
Gyorsan kimentünk, mielőtt félre érthető helyzetbe kerülnénk...Még jobban.
Az utolsó órán kicsit...furán éreztem magam.
Azon elmélkedtem, hogy hova kéne mennünk, mert hogy a wc nem jó...
Aztán feltűnt az is, hogy a hülye osztálytársam nem csesztet...Vagy csak nem veszem észre...De ez valahogy most nem is nagyon érdekel.
Végre vége volt az utolsó órámnak, és amire feleszméltem, már senki se volt rajtam kívül a terembe...
Még Taylor se...
Szomorkásan álltam fel a padból, néztem végig a termen, sóhajtottam egy nagyot, és elindultam haza.
Mikor kiléptem a kapun, Taylor ott állt, a falnak támaszkodva, nézett rám kék szemeivel, és mosolygott.
Rám vártál? - kérdeztem zavartan.
Bólintott.
Odamentem hozzá, pár pillanatig néztük egymást, és elindultunk a villamoshoz.
Egész úton nem beszéltünk, ő neki szállnia kellett, én meg szomorúan néztem utána, kezet fogtam vele, aztán eltűnt az ajtóba.
De mielőtt bezáródott az ajtó, utoljára rám nézett, elmosolyodott, aztán bezárult az ajtó.
Legszívesebben utána mentem volna, de nem tehettem...
Ha túlságosan nyomulós lennék, még elijeszteném magamtól.
Meg alapjában véve is eléggé tartózkodó, amilyen hülye voltam...
Nem tudom miért tört elő belőlem az, amit akkor mondtam neki...Egyáltalán nem vagyok ilyen.
Meg kell próbálnom normálisnak lenni vele, még ha az eléggé nehezen is megy...
Rég voltam már bárkivel együtt, mondhatni elszoktam ettől.
Egész úton hazafelé ezen elmélkedtem, aztán arra jutottam, hogy átolvasom az összes eddigi történetemet, amit megírtam, hátha abból támad valami zseniális ötletem...
Már fájt a sok olvasástól...
Bevettem egy pár nyugtatót, ledőltem az ágyra, beraktam egy kis ellazulós zenét, és hagytam, hogy álomba ringasson a zene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése