Vakarcs Szerelem - 1. Fejezet

Vakarcs Szerelem – 1. Fejezet

A családomra mondhatni, hogy furcsa...Nagyon furcsa.

A szüleink elmentek nyaralni, aztán gondoltak egyet, és inkább kint maradtak, mint hogy hazajöjjenek...

Küldenek nekünk haza pénz, és azt hiszik, hogy ezzel el van minden intézve.

Nem is baj, jól megvagyunk itt négyesbe, vagyis ötösbe.

Ugyebár vagyok én, a legkisebb testvér...

20 éves vagyok, és Hoch a becses nevem.

Külsőleg igazi metálos vagyok. Hosszú barna haj hátragumizva, két karika a számba, egy piercing a szemöldökömbe, és egy a nyelvembe.

Körszakállam van, világos kék szemem, és többnyire mindig feketébe járok.

Sok lánccal szegélyezem a fekete farmerom, világos kék inget hordok, arra rá egy fekete feszülős póló, amin kifejezetten látszik, hogy van egy kis pocakom.

És arra rá egy kék fehér nyakkendőt.

És a már jól megszokott tornacipőm, amit sose cserélnék le divatos cipőkre.

Mondhatni én vagyok a család központja, aki itt összetart mindenkit a hülyeségével.

És ugyebár ott van még a bátyám God.

Nem tudom, mért ez lett a neve...Talán mert egy csöppet hasonlít az istenre...Hülye kombinálások.

A bátyám mondhatni az ellentétem...Én az a tipikus metálos állat vagyok, ő meg a diszkósok közé tartozik.

De mégse olyan a külseje, mint amilyen a tucat partiarcoknak van.

Egyrészt ő nem nádszál vékony, hogy elfújná egy szellő, hanem igazán testes, és macis külseje van.

Azt meg nem tudjuk, hogy milyen beállítottságú, mert eddig nem volt barátnője, meg fiúja se, pedig már 27 éves.

Öltözködésileg teljesen ugyanaz, mert többnyire fehér pólót hord, és fehér farmert, mellé meg fehér sport cipőt.

A szeme ugyanolyan kék mint az enyém, másfél fejjel nagyobb nálam, hosszú haja van, meg szakálla, és ami a legjobb, hogy szemüveges.

Ezért is különbözik a partiarcoktól, és ezért is szoktam őt zaklatni szexuálisan.

Hosszú szőkés barnás selymes haja van, és igazán puha, rövidke szakálla.

Lehet, hogy jóval nagyobb nálam, de fél tőlem, azért, mert molesztálni szoktam.

Pedig ééén csakis szeretetből molesztálom őt.

Mondhatni ő az én fehér kiadásom.

Ugyanolyanok vagyunk, a modorunk kicsit más, és az öltözködésünk is, de szeretjük egymást, még akkor is amikor én megrontom őt.

Szeretem nézni, amikor elpirul, olyan kis aranyos.

Na de folytassuk.

Aztán van még a lökött, hibbant húgocskám Lucille, aki persze hogy engem szeret molesztálni...

Mindenhol tapiz ahol csak ér...

Hosszú szőke haja van, néhány vörös csíkkal, selymes hamvas bőre, csodaszép méregzöld szeme, hosszú kecses lába, és mindig nagyon rövid fekete szoknyába jár, ami miatt megbámulják, én meg megverem, aki megbámulja...

Fekete toppot hord, acélbetétes bakancsot, és tele van szegecsekkel, meg láncokkal.

Ében fekete karmai vannak, és köldök piercingje, amit nem tudom hogy bírt ki...

Bár én beszélek a nyelv piercingemmel...

Szerencsére a kishúgomat tudtam befolyásolni, és olyan lett, mint szerény személyem.

És persze még a családunkhoz tartozik Bolyhoska, aki egy hatalmas nagy Berber oroszlán.

Ő úgy került hozzánk, igazán hihetetlen, de ott sétálgatott a házunk előtt, én meg behoztam.

Ő lett a mi kis cicánk.

Engem szeret természetesen a legjobban.

Nagyon barátságos, kedves, és ölelni való, mindenkit szeret, akit a közelébe enged, akit meg nem...

Na igen.

És még van egy kicsike kis pókom. Igen, ez a legfurcsább, hogy én irtózom a pókoktól, de ettől az egytől nem.

Egyetlen egyszer csípett meg, és az akkor volt, amikor kiszedtem a dobozából, amibe be volt zárva, gondolom azért, mert félt.

Azóta egyszer se csípett meg, de csak engem tűr meg, mások közelébe se megy.

Szinte mindig velem van, hogy ijesztgessem a népet.

Nagyon nagy, aranyos és szőrös, és sose gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogok egy pókot.

Na szóval, erre a családra lehet mondani, hogy bolond.

De ettől függetlenül meg se lennénk egymás nélkül, és bármikor segítünk a másiknak, ha szükségük van rá.

Nem is kívánhatnék jobb családot.

Mindig én szoktam a legkorábban kelni, hogy mindenkit ébresszek.

Na meg persze engem Bolyhoska ébreszt, mert ő mondhatni az ébresztőm.

Minden reggel hatkor jön, és jól pofán nyal, amitől garantáltan felkelek...

Letörölgettem magamról a nyálat, és mentem kelteni a drága bátyámat.

Belopakodtam a szobájába, felé ágaskodtam, és markolászni kezdtem a reggeli merevedését.

Halkan nyögött, nyitogatta a szemét, aztán elfehéredett, amikor meglátott.

• Jó reggelt drága bátyám. - mosolyogtam rá.

• Nem tudnál egyszer normálisan kelteni? - morgolódott.

Egy kicsit elgondolkoztam.

• Nem – mondtam pironkodva.

Kitápászkodott az ágyából, és ment a fürdőszobába, hogy felfrissüljön.

De mielőtt elmenekülne, a háta mögé megyek, és szorosan megölelem.

• Szeretlek bátyus. - dörgölőztem hozzá, mint egy cica.

• Én is öcsikém – fordult hátra, és borzolt a hajamba. De már elengedhetnél.

• Dehogy – vigyorodtam el sunyin, és markoltam megint rá a már puha férfiasságára.

Nagy nehezen kiszabadult a kezeim közül, és magára zárta a fürdőszobát.

Imádom őt, nem tudom elégszer zavarba hozni.

Amíg God készülődik, megyek keltem Lucillet, mert mindig őt a legnehezebb kelteni, több indokból is...

Mentem a szobájába, Bolyhos követett engem, kinyitottam a szobája ajtaját, de Lucille nem volt az ágyán.

Hirtelen becsapódik mögöttem az ajtó, Bolyhos kizárul, és az elvetemült tekintetű Lucillevel találom magam szemben...

• Jó reggelt drágaságom – közelített felém lassan, én meg hátráltam, megbotlottam az acélbetétesébe, és az ágyára estem...

• Óh, milyen készséges vagy ma reggel – hajolt közel hozzám, és húzta végig a nyakamon fekete karmait.

Lefogta mindkét kezem, és nem eresztett...

Lány létére eléggé nagy erő volt benne...

Bolyhos kaparászta az ajtót, Lucille meg nagyon nem akart elengedni...

Épp amikor már meg akart csókolni, elkezdtem csikizni, az ágyára dobni, és menekülni mielőbb előle, mielőtt megerőszakolna...

Na, már felébresztettem a családot, több kevesebb lelki sérelemmel, mentem is a reggelit csinálni.

God minden reggel tojást eszik szalonnával, én is, Lucille meg müzlit epres tejjel.

Bolyhos bökdös meg az orrával, hogy ő is enne.

Annyira de annyira gyönyörű szép oroszlán volt.

Az az igazi csoki barna bundája volt, méltóságteljes hatalmas sörénye, ami fekete barna és világosbarnába tündökölt, és persze a cuki bolyt a farka végén, ami furamód fehér.

Kicsi korában sötétbarna volt, de amint idősebb lett, valamiért megfehéredett.

És azok a szép barna szemek...Teljesen elbűvöl.

Meg persze a nagy puha cuki mancsocskái.

Elővettem a hűtőből egy jó nagy marhahús darabot, és odaadtam neki.

Amíg ő csámcsog rajta, addigra már God kész volt, és jött reggelizni.

Világoskék feszülős póló volt rajta, világosbarna kicsit feszülős farmer, és márkás cipő, amire én soha nem adnék ki ennyi pénz...

Letettem elé a reggelit, megpusziltam, amitől megint elvörösödött, és reggelizni kezdett.

Szokás szerint Lucille a fél életét a piperecuccaival tölti, többnyire azért is késünk mindig el a suliból...

Egy suliba járunk, de mind más szakra.

Mivel Lucille a legfiatalabb, ő kilencedikbe jár, és kerttervezőnek tanul.

God már egyetemre jár, és neki van már karosszéria lakatos szakmája.

Én 12. be járok, humán tantárgyakat is tanulok, meg a szakácsság alapjait sajátítom el.

Igen, ez egy eléggé érdekes suli, hogy minden így egyben, Egyetem, középsuli, meg szakiskola is egyben.

Ez az egyik legnagyobb suli a városba, azért ilyen sokrétű.

Végre Lucille is elkészült, lehuppant reggelizni, én meg addig megcsináltam az uzsit.

Mindenki csöndesen falatozott, és valamiért olyan unottnak éreztem a légkört.

Hát feldobtam egy kicsit a hangulatot.

Betoltam egy jó kis zenét, ami mind a hármunknak tetszik.

Trance metal.

God is szereti, mert van benne bulizós hangzás, és én meg Lucille is szeretjük, mert ugyanolyan zúzós, mint egy normális metál banda.

Szeretem ezeket a zenei korcsosulásokat, mert egy zenébe már egyáltalán nem tudnak újat csinálni, ezért keverik minden más zenei stílussal.

Mindenki végzett a reggelijével, mentünk az iskolai cuccainkért, és megindultunk, mielőtt elkésnénk.

Mindig bolyhos hátán szoktunk suliba menni.

Én ülök elől, Lucille mögöttem, lábát lógatva oldalt, és God lassan sétálgat mellettünk.

Őt már Bolyhos se bírja el.

Furcsa, hogy mindig elkésünk, amikor negyed órányira van az iskola...

Mind a hárman szeretünk ebbe az iskolába járni, mindenki barátságos, normálisak, és senki se ítélkezik a másik felett, ami nagy szó manapság.

Odaértünk, lepattantunk Bolyhos hátáról, és nyugodtan hazasétál.

Mindenki ismeri már erre, és nem félnek tőle, ő meg még senkit se kóstolt meg.

Mindenki ment az órájára, és én is suhantam, mielőtt elkésnék.

Amint belépek a terembe, egyből a nyakamba ugrik a legrosszabb rémálmom...

És ezt a rémálmot Sakuchinak hívják...ő az egyetlen rossz ebbe az iskolába, bár nem olyan értelembe.

Csak annyi a gond vele, hogy állandóan molesztál engem...Eléggé durván, és mindenki előtt, ami a lányoknak tetszik, de a fiúknak nagyon nem...

Külsőleg nincs vele semmi gond, tépett sötétbarna haja van, ami a szemébe lóg, kék szempár, és csupasz arc.

Mindig feltűnő színes ruhákba járkál, többnyire piros, fehér, és kéket kombinálja.

Nem elég, hogy családi zaklatásnak is ki vagyok téve, még ez is...

• Mikor szállnál már le rólam te sorscsapás? - kérdeztem morgolódva.

• Jaj de morcos vagy minden reggel – simogatta meg az arcom.

• Bekaphatod – mutattam be neki.

• Itt és most, mindenki előtt? - kérdezte pironkodva.

Ő az, akinek semmit se lehet mondani, mert mindent szó szerint vesz...

Nagy nehezen levakartam magamról, odaült mellém, és nagyon közelről nézett engem...

• Szeretsz engem? - kérdeztem.

• Imádlak – mondta pironkodva.

• Akkor Rexet is szeretni fogod – vettem elő a táskámból egy dobozt, amibe az én kicsi pókocskám pihent.

Elővettem, a fejére raktam, és össze vissza kezdett rohangálni.

Majdnem megfulladtam a röhögéstől, Rex erősen kapaszkodott.

• Légyszíves szedd le rólam, nem molesztállak.

• Na végre – nyúltam felé, és vettem le róla Rexet.

Megpuszilgattam, megsimogattam, mindenki bolondnak tartott, és a vállamra tettem.

• MA nem molesztállak – vigyorodott el sunyin.

• Tudom, megszoktam – mondtam közönyösen.

Elkezdődött az óra, és próbáltam magamba szívni a tudást, de valami mindig elvonta a figyelmem...

Sakuchi vagy markolászott az asztal alatt, vagy a combomat simogatta, én meg már olyan ideges voltam, hogy óra közepén felordítottam...

A tanár kiküldött óráról, hála istennek...

Elmentem a mosdóba, hogy kicsit megmossam az arcom.

Kilépek az ajtón, és egy ismerős, gonosz kacajt hallok meg...

Sakuchit látom meg, és fordulok egyből vissza a WC-be, hogy elbújhassak.

• Gyere elő drágaságom, tudom hogy itt vagy.

Bárcsak lehúzhatnám magam a wécén...

Felálltam a WC tetejére, nehogy meglásson...

Nem hiszem el, hogy egy fiú elől menekülök...Ennyire szerencsétlen is csak én lehetek.

Hirtelen csapja ki az ajtót, és áll meg előttem Sakuchi.

Kajánul elvigyorodik, és közelebb lép hozzám.

• Tökéletes helyzetbe vagy – kuncogott.

Basszus...Pont az ágyékomnál van...

Megfogtam a fejét, átugrottam rajta, és menekültem, amerre láttam...

Szerencsére már kicsöngettek, és el tudtam vegyülni, már amennyire egy metálos el tud tűnni egy átlagos tömegbe...

Pont hogy ki is tűnök közülük.

Visszamentem a terembe, hátha nincs ott.

Szerencsémre nem volt ott, gondolom engem keres, lehuppantam a helyemre, és kifújtam magam.

Miért pont én kellek neki? Nem találhatna ebbe a hatalmas iskolába más áldozatot...

Annyira azért nem nézek ki jól, hogy a szerelmével üldözzön engem...

Néha már félek, mikor hozza rám a frászt, amikor a wécén vagyok, és épp a dolgomat intézem...

Ráuszítanám Bolyhost, de inkább nyalogatná szét, mint hogy megenné...

• Sose fogok megszabadulni tőle – vertem az asztalba a fejem.

Mindenki totál hülyének nézett, mint mindig...

Így telt el az egész napom, többnyire menekültem Sakuchi elől, amikor meg nem, akkor meg próbáltam tanulni.

Végre vége lett az utolsó óránknak, és indultam volna haza, de Sakuchi elkapta a kezem, és visszarántott az ölelésébe...

• Mit akarsz? - morogtam rá.

• Csak gondoltam elmegyek hozzád, hogy együtt tanuljunk – mondta pironkodva.

• Ha te „tanulni” akarsz, akkor én nő vagyok...

• Csinos nő lennél – kuncogott. Akkor is az enyém lennél – pirult megint fülig.

Megfojtom, esküszöm, hogy megfojtom...

Bolyhos jött megint elém, hogy hazaszállítson.

Odament Sakuchihoz, és megbökte az orrával.

• Nem tudom, mit szeret benned.

• Tudom, hogy a zord külső érző szívet takar.

• Arra aztán várhatsz, hogy lássad – böktem oda neki, és pattantam fel Bolyhosra.

Sakuchi is felszállt hátulra, és magához ölelt.

Most kivételesen jól esett, bár majdnem megfulladtam, olyan erősen szorított...

• Egyszer úgyis megenyhülsz, és megszeretsz – mondta halkan, és megsimogatta a hasam.

Kitartó az biztos...

Már általános óta zaklat, már a létező mindent bevetett, de nem engedtem neki.

Tudom, ha megenyhülök, azt ő kihasználja, ellenem fordítja, és játszadozni fog velem...

Gombolyag vagyok az erőszak karmai közt...Vagy Bolyhos karmai közt.