Fura Osztály – 3. Fejezet
Nézett rám gyönyörű kék szemeivel, aztán hirtelen...Megpuszilta a homlokom...
A türelem rózsát terem – mosolygott rám.
Fú...De mondjuk igaz.
Letápászkodott rólam, kinyújtotta a kezét, felsegített és magához rántott.
Olyan melengető érzés járta át a testem, mint még sose.
Óvatosan fontam a kezem a teste köré, és szorítottam magamhoz.
Aztán elengedtük egymást, és zavartan néztem rá.
Kinyújtotta a kezét, összekulcsoltam vele, és így mentünk növényeket gyűjteni.
Tudom, eléggé szappanopera feelingje van, de ez engem nem érdekelt.
Visszafelé már nem fogtuk egymás kezét, igaz, megtehettük volta, de nem.
Hirtelen visszarántott, puszit lehelt az arcomra, és előre ment...
Azt hittem menten beleolvadok a fűbe a gyönyörtől.
Összeszedtem magam, és mentem én is utána.
Leültem a helyemre, és az a két lány folyamatosan figyelt engem...Már szinte szuggeráltak a tekintetükkel...
Odapattantak körém, és közel hajoltak hozzám.
Mi az? - kérdeztem ijedten.
Na? Mi történt?
Semmi – háborodtam fel. Csak...megpuszilt – vörösödtem el.
Mind ketten rám mosolyogtak.
Jól haladsz. Biztos, hogy megkapod azt, amit szeretnél.
Honnan tudjátok, hogy mit akarok? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
Lányok vagyunk – kuncogtak. A lányok mindig mindent észrevesznek a fiún, főleg ha meleg.
Ez mondjuk igaz...Minden lány ismerősöm tudja, hogy meleg vagyok, anélkül, hogy elmondanám....
Túl jól ismernek.
Nem csináltunk semmi érdekeset gyakorlaton, de már ezért megérte bejönni ma.
Mivel amúgy se csináltunk semmit, elengedtek előbb minket.
Rohant mindenki öltözni, én meg kicsit lemaradva sétáltam az öltözőhöz.
Amire odaértem, már mindenki kész volt, és ment is haza.
Azt a fiút meg sehol se láttam már...Gondolom már előbb elment.
Bánatosan kullogtam be az öltözőbe és gyorsan átöltöztem.
Végeztem, bezártam az öltözőt, leadtam a kulcsot, és indultam haza...egyedül.
De amikor kiléptem a kapun, és oldalra néztem, megláttam Lacet.
A kerítésnek volt támaszkodva, és min ha várt volna valakit.
Vajon engem?
Kire vársz? - kérdeztem.
Rám mutatott...
Annyira boldog voltam.
Mehetünk? - nyújtotta megint ki a kezét.
Biztos vagy benne? - kérdeztem. Nem lesz belőle bajod?
Nem nagyon izgat.
Bátortalanul megfogtam a kezét, és elindultunk.
Az a melegség megint átjárta a testem, nem tudom elmondani mennyire jó érzés volt.
Fura, vagy képzelődtem, vagy tényleg nem bámult meg senki.
Most úgy éreztem, hogy bármit meg tudnék tenni, de mégse teszek, mert mindenem megvan már.
Odaértünk a végállomásra, és el kellett búcsúznunk egymástól.
Hirtelen öleltem meg őt, és ő is engem.
Ez az ölelés...olyan mint egy megváltás.
Mondhatni pecsét a boldogságomra.
Utoljára rám mosolygott, integetett, és elindult a metró irányába.
Én is integettem, és elindultam haza.
Kicsit szomorkás voltam, de azért örültem, hogy ilyen eseménydús napom volt.
Annyira aranyos ez a fiú, hogy nem tudok betelni vele.
Igen, már megint nyáladzok össze vissza...
Megpróbálom magam visszafogni, már amennyire az tőlem telik.
Hazaérve egyből bedőltem az ágyba, és ordibálni kezdtem a párnámba, mint egy dilis...
Nem tudom hogy máshogy fejezhetném ki az örömöm, annyira örülök, hogy ebbe az iskolába kerültem.
Bár még semmilyen módon nem tudom vele tartani a kapcsolatot, de msn-e vagy telefonszáma csak van, csak ugyebár egyiket se merem elkérni...
Na majd ehhez kell bátorságot gyűjtenem.
Nem is nagyon volt most kedvem gépezni, csak feküdni az ágyon, és merengeni, meg azon gondolkozni, hogy holnap mi történhet.
Bár azt nem várom, hogy megerőszakol...Bár örülnék neki, de akkor se.
Annyira elelmélkedtem, mint úgy általában, hogy már be is esteledett...
Gyorsan megfürödtem, és mentem is aludni, hogy szépeket álmodjak.
Másnap kicsit álmatagon keltem, mert elég nehezen aludtam el.
Megmostam az arcom, megreggeliztem, öltözködtem, és mentem is a suliba.
Nem is emlékszem már mikor láttam utoljára azt az osztálytársam, akivel ide jöttem.
Nem mint ha hiányozna...Jól megvagyok a hülyeségei nélkül.
Beléptem a terembe, és most is olyan jó érzés öntött el, hogy nem bámul meg senki se, azért mert más vagyok.
Leültem, és gondolkoztam megint.
Hallgattam a sok hülyeséget, röhögtem megint, aztán hirtelen azt érzem, hogy valaki átkarol, és megpuszil.
Jó reggelt – súgta a fülembe.
Lace volt az...Fú de nagyon belepirultam bazki...
Utána néztem, és akkor mutatta, hogy menjek oda.
Mit szeretnél? - kérdeztem.
Gyere, ülj mellém.
De melletted Bado ül.
Biztos megérti.
Elvánszorogtam a táskámért, bocsánatot kértem Badotól, hogy elfoglaltam a helyét, és lehuppantam.
Végre beszélgethettem vele, bár meg kell mondani, hogy az ízlésünk eléggé eltérő, de sebaj.
A mai napunk is csak azzal telt, hogy egész nap röhögtünk, mert más nagyobb dolog nem igen történt, leszámítva a kerti kirándulást megint, hogy növényeket nézegessünk.
Megint kézen fogva mentünk egy jó darabig, és az osztálytársaink nem furcsállták, sőt az osztály másik meleg párja is így ment.
Szerintem én álmodom...Vagy ha mégse, akkor úgy látszik isten megunta a verésemet, és mást sújt problémákkal.
Remélem a bátyámat.
Megint fájó búcsút vettünk, és indultunk haza, holnap megint gyakorlat, bár ő sajnos máshol lesz...
Mert én a virágkötő csoportnál vagyok, ő meg a parkfenntartók között.
De attól még jó napom lesz a lányokkal.
Megfürödtem, és máris feküdtem le, hogy ne legyek álmos.
Másnap korán keltem, hogy összeszedjem ami mára kell.
Gyorsan megreggeliztem, szokás szerint majdnem megfulladtam, és indultam a suliba.
Hamar be is értem, puszilkodtam a lányokkal, és lehuppantam Hime mögé.
Ebbe a csoportba nagyon kevesen járnak.
De ettől függetlenül is jól tudjuk magunkat érezni.
Bejött a tanár, és mondta, hogy ma virágkötős videókat fogunk nézni.
Körbeültük a tanárnő laptopját, mivel vetítő nem volt.
Érdekesek voltak a videók, bár engem valahogy jobban érdekeltek a virágkötő fiúk...Nagyon helyesek voltak, és nem is gondoltam volna, hogy ennyi virágkötő fiú van.
Ezekbe a videókba csak fiúk voltak, egyetlen lány se.
Aztán a tanárnő laptopja hirtelen bedöglött, és lefagyott...
Nem nézhettem tovább a helyes hapsikat.
De sebaj, nem messze van tőlem egy.
Mivel ő azt mondta, hogy dolga van valahol, mondta, hogy mi rajzolgassunk...
Mondhatom nagyon izgi, sose szerettem, és sose tudtam vázákat rajzolni, ezért inkább a saját fantázia vázám rajzoltam meg.
Úgyhogy rajzoltam egy olyan vázát, amit egy maci ölel át, és szívecskék szálldogálnak a feje fölött.
Ennek semmi köze ahhoz a fiúhoz...Na jó talán egy kicsikét.
Nagyon untam már magam, mutattam az osztálytársnőimnek is a rajzom, és azt mondták aranyos lett, csak a tanárnőnek nem tetszett, mert hogy nem ez volt a feladat...
A tanárnő mondta nekem, meg Varunak, hogy menjünk le cserjéket gyűjteni...
Én még azt se tudtam, hogy mi a franc az, és szerintem ő se, de nem baj, majd megoldjuk valahogy.
Vettünk egy zacskót, egy metsző ollót, és irány a kert.
Azt hiszem Varu is roma származású, és mégis tök normálisan el tudok vele beszélgetni.
Mert ahány romával én már találkoztam...Mind lenézett, kiröhögött, vagy basztatott...
De ő nem, ő kivétel volt, meg ugyebár azt hiszem Lace is az.
Gondoltuk bemegyünk a parképítőkhöz megkérdezni, hogy mik azok a cserjék, és legalább láthatom őt is.
Köszöntünk mindeninek, de Lace annyira elvolt foglalva valamivel, hogy észre se vett.
Odalopakodtam mögé, és a nyakába ugrottam.
Szija – mondta.
Szija. Te meg mit csinálsz azzal a fogpiszkálóval? - kérdeztem.
Az nem fogpiszkáló – kuncogott. Hanem tűzdelőfa.
Aha – kiáltottam fel. Már ezt is tudom.
Rám mosolygott, puszit lehelt az arcomra, és elmondta, hogy mit is csinál épp.
Gyere Rómeó, szólni fog a tanár ha sokat lógunk itt.
Hangulat gyilkos – morogtam.
Nyugi, láthatod még eleget, nem rabolják el az ufók.
Mentünk vágni mindent, amit csak cserjének gondoltunk.
Visszamentünk a terembe, és mondta a tanár, hogy ezek nem cserjék, hanem örökzöldek...Áh lényegtelen, növény, növény.
Aztán a tanárnő Himet, meg Katet küldte le a kertbe gazolni.
Kezdem nem kedvelni ezt a tanárt.
Szerencsére hamar elillant a nap, és gyorsan mentünk is haza.
Lace megint ott várt engem, ahol tegnap.
Nem muszáj megvárnod, mehetsz a többiekkel.
De én szeretnélek megvárni. - puszilt megint meg.
Megint majdnem elolvadtam...De megpróbáltam felszedni magam a betonról.
Nagy nehezen kinyögtem.
Lenne kedved holnap eljönni velem valahova? - kérdeztem halkan.
Persze, nagyon szívesen. Hova?
Hát azt még én se tudom – nevettem el magam kínosan.
Rám mosolygott, megint megfogta a kezem, és csendesen, mint egy óvodás szerelmes pár sétáltunk egymás mellet a napsütéses délutánba.
Elköszöntünk egymástól, és mentem haza, mert rengeteg firkálni valóm volt, a virágkötős tanárnő egy csomó mindent adott, amit le kell írni a munkanaplóba...
Négy munkanaplót kell vezetnünk bazki...Tuti bele fogok zavarodni.
Vagy 5 órán keresztül firkáltam, már a kezemet se éreztem, inkább mentem aludni, mielőtt görcsöt kapok...Holnap amúgy is könnyű napunk lesz, mivel dísznövény kiállításra megyünk.
Másnap pattantam is ki az ágyból, bár azért nem siettem el, mivel tizenegykor keltem, mert délbe kellet találkoznunk a mit tudom én milyen csarnoknál.
De azért biztos oda találok, és csak két órát leszünk ott, aztán mehetek Laceval mit tudom én hova...
Ezt aztán jól megmondtam...
Nyugodtan megreggeliztem, megnéztem az üzeneteim, felvettem egy fekete inget, egy fekete nyakkendőt, egy hófehér pólót, a fekete farmerom sok lánccal, és a tornacipőm, begumiztam magam, és indultam is, szép lassan.
Kellemes idő volt, a szél lágyan suhant végig a kósza tincseim között, és megint szappanoperába éreztem magam...
Hamar oda is értem, már minden osztálytársam ott volt, Lace gyorsan puszit nyomott az arcomra, és bementünk mind a kiállításra.
Annyi gyönyörű virág költemény volt ott, meg dísznövények, hogy azt se tudtam merre menjek.
Mindenhol jártunk már Lacevel, szegényt össze vissza rángattam, már biztos elege volt belőlem...
Olyan hamar elröppent az idő, hogy már mehettünk is haza.
Na, hova megyünk? - kérdezte Lace.
Hát.. - mondtam zavartan. Elmehetnénk a közeli hegyre, ott sok kilátó van.
Bólintott.
Nem volt innen messze, max negyed óra.
Szerencsére senki se mászkált erre, de hirtelen azt érzem, hogy Lace gyengéden rámarkol a hátsómra...
Azt hittem mentem szívinfarktust kapok ijedtembe...
A frászt hozod rám – morogtam, ő meg csak kuncogott...
Kinevet...De hát ha olyan édes mosolya van...Nem lehet rá haragudni.
Felmentünk a legmagasabb kilátóra, és kihajoltam úgy, hogy majdnem kiborultam...
Lace állt be elém, nehogy megint ezt csináljam...
Óvatosan öleltem őt át, hajtottam a fejem a vállára, és néztük együtt a tájat.
Gyönyörű kilátás – sóhajtottam. Gyakran járok ide, ha elmélkedni támad kedvem.
Megsimogatta a kezem, de nem szólt semmit.
Hirtelen fordul hátra, és néz megint bele kék szemeivel a szemembe.
Mi- mi az? - kérdeztem ijedten.
Nem mondott semmit, csak mosolygott rám.
Hirtelen kapta el az állam, húzott le magához, és csókolt meg a napsütéses délutánba...
Olyan...Olyan érzés öntötte el a testem mint még sose...
Az elsárgult őszi levelek szállingóztak a lágy szellőbe, másik kezével gyengéden magához vont, én is átöleltem mindkét kezemmel, és forrón csókolóztunk, amíg a naplementének vége nem volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése