Állati Társaság - 2. Fejezet

Állati Társaság – 2. Fejezet

Leon puha mancsának érzésére ébredek, nyitogatom a szemem, és Leon gyönyörű szemeivel találom magam szemben.

• Jó reggelt – mondtam álmatagon.

• Neked is. Pattanj az ágyból, irány reggelizni.

Morgolódtam egyet, felültem az ágyon, Leon meg az ágy szélén üldögélt.

• Valami baj van? - kérdeztem Leont.

• Fura érzésem van.

Odamásztam hozzá, beledőltem az ölébe, és néztem őt.

• Hogy érted?

• Nem tudom...csak valami gonoszat érzek.

Elkerekedett szemekkel néztem rá.

Megsimogatta a fejem, rám mosolygott, és megpuszilta a homlokom.

• Minden áron megvédelek.

• Tudod mi a furcsa Leon?

• Mi?

• Te elméletileg a védelmezőm vagy, de soha nem támadott meg senki se minket. Mitől védelmezel? A romlott kajáktól? - kuncogtam.

• Ne legyél komolytalan, bármikor jöhet valami.

• Értem – simogattam meg a mancsát.

Pár percig még gondolkoztam, aztán kipattantam az ágyból, és mentem reggelizni, mert tényleg elkésünk.

Miközben reggeliztem, Leon annyira zaklatott volt valamiért.

• Ülj már le, megőrjítesz a fel alá mászkálásoddal. Mint egy ketrecbe zárt oroszlán.

Nézett engem, láttam a szemébe a bizonytalanságot.

Gyorsan megreggeliztem, és mentünk a suliba, mielőtt Leon agyvérzést kap az idegeskedéstől.

Láttam már a lányokat a távolból, mind integettek, és hirtelen valami olyan erős hasított át rajtam, hogy kezdett minden elhomályosulni, éreztem, ahogy a testem elgyengül, és erőtlenül esek a földre.

Homályosan láttam, hogy Leon próbál élesztgetni.

• Hoch, Hoch ébredj, jól vagy? - rázogatott Leon.

Már a lányok is odagyűltek körém, próbáltak élesztgetni, de nem bírtam még felülni se...Semmi erő nem volt a testembe, mint ha kiszipolyoztak volna.

Nagy nehezen felülök, és Teddel találom magamat szemben.

Hirtelen ahogy megláttam a fogsorát, kicsit megijedtem, és Leon mancsai közé menekültem.

• Nyugi Hoch, én vagyok az. - mászott közelebb hozzám, és simogatta meg az arcom a pikkelyes kezével.

• M-mi történt velem? - kérdeztem erőtlenül.

• Hirtelen összeestél – lépett oda hozzám Semy. De nincs bajod, van pulzusod, de egyikünk se tudja mi történt.

Furcsa...mi a jó fene volt ez?!

Kira kapott fel hirtelen az ölébe, és gyorsan öleltem át a nyakát, mielőtt kicsusszannék a mancsai közül.

Ahogy homályosan láttam, mint ha Leon és Semy beszélgettek volna, de egy szót se értettem belőle, összemosódtak a mondatok.

Olyan nehezek voltak a szemhéjaim, éreztem, ahogy lassan lezárulnak, aztán teljes sötétség.

Csengő zajára kelek, nyitogatom a szemem, és mindenki ott ült körülöttem, és aggódóan néztek rám.

• Hol vagyok? Nem órán kéne lennetek? - próbáltam felülni, de egyből vissza is zuhantam.

• Az orvosiba vagy. Ott voltunk – mondta Sakura. A védelmezők voltak itt, hogy vigyázzanak rád.

• M-mindenki? - kérdeztem zavartan. Nem lett volna szükséges, elég lett volna ha csak Leon marad itt.

• Jobb volt, hogy minden védelmező itt volt – fogta meg a kezem Leon.

Elkerekedett szemekkel néztem mindenkire.

• Majd ha jobban leszel, elmondjuk, most pihenj. - simogatta meg a fejem Leon.

Visszadőltem, és hamar el is nyomott az álom.

Bár nem inkább az álom, csak lehunytam a szemem, és feküdtem.

A lányok mentek órára, a védelmezők meg itt maradtak, vigyáztak rám, és beszélgettek, de még mindig nem hallottam tisztán, hogy miről.

Aztán tényleg elnyomott az álom.

• Ébredj – simogatott meg egy selymes, kicsit érdes kéz.

Semyvel találom magamat szembe, és néz engem szép zöld szemeivel.

• Mennyi időt aludtam? - kérdeztem álmatagon.

• Átaludtad az egész tanítási napot.

• Jézusom – pattantam ki az ágyból, de a lábamba még mindig nem volt erő, és majdnem összecsuklottam, de Semy elkapott.

Tehetetlennek éreztem magam...De nagyon.

Semy visszatett az ágyra, odaült mellém, és erőtlenül dőltem neki a vállának.

• Hol vannak a többiek? Mit kell nekem elmondani? - kérdeztem.

• Nemsokára jönnek, csak elmentek a lányokért. Ugyebár ebbe az iskolába hatalmas könyvtár van, és ha ebbe a könyvtárba nem találunk magunkról valamit akkor sehol se.

• Hogy érted hogy magunkról? - kérdeztem meglepetten.

• A védelmezőkről, és a társaikról.

Figyelmesen fülelek.

• Na ez eléggé hosszú lesz. Figyelj. Ugyebár vagyunk mi, a védelmezők, akik arra születtünk, hogy az olyanokat védelmezzük, akiknek valami természetfeletti adottsága van. Arra még mi se jöttünk rá, hogy mi alapján kapták a társunk az erőket, és hogy mi célt szolgálnak, de arra már rájöttünk, hogy miért te vagy az egyetlen fiú.

Elkerekedett szemekkel néztem rá.

• Te vagy a kiválasztott.

• Miiiiiiiiiiiiiiiiii? - hökkentem meg, és addigra már mindenki ott volt. Milyen kiválasztott?

• A jövő könyvébe meg vagyon írva, hogy jön a fény gyermeke, és a védelmezője, aki szintúgy rendelkezik a fénnyel, és a prófécia azt hordozza magába, hogy a két fény harcosának meg kell küzdeni a hamarosan felbukkanó sötétség urával, és annak alvilági csatlósával.

...Kell egy kis idő ahhoz, hogy ezt ép ésszel fel tudjam fogni...

Milyen fény? Milyen sötétség? Leon uralja a fényt?!

• Úristen – fogtam a fejem. Ez túl sok információ volt elsőre...

Kira ült oda mellém, és karolt át.

• Jobb korán megtudni, mint később, amikor már itt a harc, akkor megtudnod.

• De milyen harc ez? Milyen fény meg sötétség?

• Hoch – ült le mellém Sakura. Leonnak milyen képességei vannak?

• Hogy érted?

• A mi védelmezőinknek is ugyanúgy vannak képességei, mint nekünk. Tednek olyan élesek a karmai, hogy bármin át tudja magát vágni. Kira olyan védőpajzsot tud maga köré vonni, amivel bármi -féle elemi csapást vissza tud verni, és így tovább.

Elgondolkoztam.

Még sose küzdöttem Leonnal.

• Nem tudom... - nyögtem ki. Még sose harcoltunk Leonnal, nem tudom miféle ereje van.

Mind elgondolkoztak.

• Hát, itt az ideje, hogy kiderítsük.

• Hogy érted?

• Mi a lányokkal meg a védelmezőinkkel gyakran szoktunk edzeni.

• Mit értesz az edzés alatt?

• Egymás ellen küzdünk – mosolygott rám.

Úgy érzem ma már eléggé sok meglepetés ért...

• Ennél jobban már nem is zavarodhatnék össze.

• Nyugi – huppant le mellém Ted. Erre szükség van, hogy mind erősebbek legyünk.

• Értem. Van még valami, amiről tudnom kell?

• Van egy olyan érzésünk, hogy az, ami reggel történt veled, annak köze volt a sötétség urához.

Egy pillanatra megállt bennem az ütő...

Már értem. Az a hideg...ami átsuhant a testemen...Olyan hideg volt, vérfagyasztó, mint ha maga a halál hasított volna át rajtam.

Remegni kezdtem, fáztam, Leon ült be mögém, és ölelt szorosan magához.

Forró illatos bundájába teljesen elmerültem, és nagyjából megnyugodtam.

• Szerintem épp eléggé leterheltünk mára. - simogatta meg a kezem Miyumi. Leon vidd szépen haza, fektesd le, és addig ne keljen ki amíg teljesen nem lesz jól.

• Hé, ebbe nincs beleszólásom?! - háborodtam fel.

• Nincs – mondta mindenki egyszerre.

Fenébe...

Morgolódtam egyet, Leon felpattant, felvett az ölébe, mindenkitől elköszöntünk, Ted adott egy puszit nekem is, meg Leonnak is.

Mind ketten fülig pirultunk.

• Vigyázz Hochra, mert elkapom a farkad – kiabálta utánunk Ted.

• Bolond krokodil – morgolódott Leon.

Örülök, hogy ennyire aggódnak értem, de nem a halálomon vagyok...

Hazaértünk, Leon letett az ágyra, mint egy porcelán babát, és kiszaladt a konyhába.

• Mit csinálsz ott kint? - kiabáltam ki, de meg se hallotta...

Nem értem én ezt...Én a szél ura vagyok. Akkor mi ez a fény dolog? Semmi ilyet nem érzek magamba.

Leon egy nagy csésze gőzölgő teával jött be, ült le mellém, és nyújtotta át.

• Meg tudtam volna én is csinálni – morgolódtam.

• Nem kell megerőltetned magad.

Fú...Túlságosan is félt...Bár...még mindig jobban örülök annak, mint ha nem is figyelne rám.

Közelebb kúsztam hozzá, és az oldalának dőlve bámultam magam elé, közbe szürcsölgettem a forró epres teát.

• Min elmélkedsz annyira? - simogatta meg Leon puha mancsával az arcomat.

• Annyira...sok volt ez ma. Ez a fény dolog, meg a sötétség, meg hogy neked is van erőd, én meg semmit se tudok róla – mondtam elkeseredetten.

Remegtem megint, mint ha a hideg belülről jönne kifelé, és nem kívülről.

Leon felkapott engem, az ágy hát támlájának támaszkodott, és beültetett az ölébe, majdnem úgy, hogy magamra borult a tea...

• Óvatosabban, majdnem kiborult a te-...

Gyengéden körbefont a mancsaival, szorosan magához ölelt, és a fülembe suttogta.

• Nem akarlak elveszteni.

A hangja...Annyira bánatos volt.

• Nem fogsz elveszteni – szorítottam meg egy kicsit a mancsát. Számomra te vagy a legfontosabb. És csak utána az új barátaim.

• Nekem is te – suttogta a fülembe.

Megittam a teát, letettem a csészét az éjjeli szekrényemre, és megint gondolkozóba estem.

Holnap suliba utána kell nekem is néznem, hogy mi is ez valójában, mert most csak kavarognak a dolgok a fejembe, de semmi se tiszta.

Már hogy ha Leon enged egyáltalán felállni.

• Fürödnöm kéne – nyögtem ki zavartan.

Leon lerakott maga mellé, és elsuhant a fürdőszobába.

Úgy maradtam, ahogy letett...mint egy plüss.

Pár perc múlva jön ki a fürdőből, felmászik az ágyra, és furán néz rám...

• Jézusom, mi az? - kérdeztem ijedten.

Közelebb kúszott hozzám, és elkezdte kigombolni a farmerom...

Lehúzta rólam, lehámozta rólam a pólót, és máris egy szál bokszerbe feszítettem előtte.

És hát...meg voltam egy kicsit keményedve.

Ennél kínosabb már nem is lehetett volna a helyzet.

• Mmmm – markolt rá a férfiasságomra, és halk nyögés hagyta el a szám.

• M-mit csinálsz – nyögtem. Ne...

Nem mondott semmit, sunyin rám vigyorgott, lehámozta a bokszeremet is, megcsillantotta a fogát, és gyengéden megfogta a puha mancsával a tagom.

Olyan jó puha, és meleg volt, de nem...Nem szabad ilyenen gondolkoznom.

Amíg elbambultam, azon veszem észre magam, hogy Leon kinyitja hatalmas száját, kidugja a nyelvét, és lágyan körbe öleli a férfiasságom forró szőrös nyelvével.

• Kérlek ne...

Erősen szívni kezdte, lágyan masszírozni kezdett alul puha mancsával, pár másodpercre rá megfeszül a testem, hatalmasat nyögök, és belelövellek Leon szájába...

Olyan kínosan éreztem magam, majd elsüllyedtem volna...

Zavartan takartam el az arcom, hallom, hogy Leon kuncog egyet, aztán meg az ágy recsegését hallom.

Kikukkantok a kezem közül, és Leon sármos nézésével találom magam szemben...

• Mért büntetsz? - morgolódtam.

Kérdően néz rám.

• Nem helyes...ilyet csinálni.

• Az lehet, de nem is tilos – mosolygott rám.

Azt hittem menten elolvasok...De megint sok a nyál.

Felpattant az ágyról, felvett az ölébe, elvitt a kádhoz, és befektetett a habos fürdőbe.

Kellemes meleg járta át minden porcikám, elsüllyedtem a habfelhőbe, hallgattam Leon hangos szuszogását.

Ez a meleg annyira elálmosított, éreztem megint ahogy lecsukódtak a szemeim, aztán máris elnyomott az álom, és már csak haloványan arra emlékszem, hogy Leon óvatosan kiemel a kádból, megtörülget, felöltöztet, berak az ágyba, lefekszik mellém, és gyengéden átölel.