Új Osztály - 3. Fejezet

Új Osztály – 3. Fejezet

Már egy hónapja úgymond ismerkedünk.

Többé kevésbé sikerült már a kedvére tennem, de tényleg eléggé nehéz eset, ami nem feltétlenül gond.

Volt már olyan barátom, akit túl egyszerűen szereztem meg, ez végre egy kis kihívás.

És már...nagyon szeretném őt kényeztetni...

Ezzel nem arra célzok, hogy engem csak a szex érdekel...Csak hát...Nem tudom megmagyarázni, úgyhogy nem is beszélek róla többet.

Ha egyből letámadnám, akkor tuti megint az lenne, mint amikor először kijelentettem, hogy megdugom...

Nem akarom őt megbántani, eléggé nehezen szereztem meg a bizalmát, nem akarom ilyen hülyeséggel elveszteni.

Mivel eddig még nem volt nálam, gondoltam meghívom hétvégére holnap, és reménykedem benne, hogy nem vesz benne észre semmi perverz célozgatást, még ha van is...

Le is feküdtem aludni, beraktam egy kis relaxáló zenét, hogy nyugodtabban aludjak, és gyorsan el is nyomott az álom.

Másnap kellemesen keltem, ami furcsa volt, mert se fáradt nem voltam, se ideges, amiért korán kellett kelnem.

Voltaképp még sose éreztem magamat ennyire kiegyensúlyozottnak.

Mentem megmosakodni, reggelizni, aztán gyorsan öltöztem is, és mentem a suliba, hogy kivételesen időbe odaérjek.

Kellemes idő volt, ahhoz képest, hogy már november közepét súroljuk.

Szinte minden kedvez most nekem, már már megint úgy érzem magam, mint egy előre megírt drámába, sok nyállal...

Úgy érzem túl sok tévét nézek, de majd erről is leszokok.

Mire beérek, már az egész osztály bent volt, és úgy meg nem mehetek oda hozzá megkérdezni...

A nap nagy részében az osztállyal beszélgetett...Valami más módszert kellett kitalálnom, hogy beszéljek vele.

Aztán jutott eszembe, hogy mit csináltunk általánosba órán, amikor beszélgetni akartunk...

Leveleztünk...Tudom, tiszta gyerekes, de más módszer nincs arra, hogy megkérdezhessem...

Géptan óra közepén előbányásztam egy füzetem, amibe furamód eddig semmit se írtam, kitéptem egy lapot, és firkálni kezdtem rá.

„Szia. Nem lenne kedved a hétvégét nálam tölteni?”

Összehajtogattam, és ráírtam hogy „olvasd el” és odadobtam neki, és én szerencsémre, pont fejbe találtam vele...

Hátra fordul, morcosan néz rám, én meg kínosan elmosolyodom, és mutatom neki, hogy vegye fel.

Felveszi kinyitja, gondolkozik egy darabig, aztán írni kezd rá.

Összegyűri, hátra se néz, és úgy dobja hátra.

És pont előttem landolt...Fura. Na mindegy.

Kinyitom.

„Ugye nem akarsz megerőszakolni?”

Bolond...bár megfordult a fejembe. Visszaírtam neki.

„Én? Soha. Csak szeretném veled tölteni a hétvégét.”

Összegyűrtem, és megint véletlenül fejbe dobtam vele...

Morcosan veszi fel a földről, olvassa el, ír rá, és már egyből jön is vissza a posta.

„Ok. De csak holnap reggeltől érek rá, mert ma még dolgom van”

Ráírtam, hogy „ok” aztán visszadobtam neki, és most szerencsére nem fejbe találtam.

Valamit még írt rá, összegyűrte, és visszadobta.

Mi lehetett az?

Izgatottan nyitogattam ki, és egy számot találtam benne.

Ez a száma?

Akkorát ordítottam örömömbe, hogy az egész osztály hátra fordult, és engem bámult...

Gyorsan elraktam a zsebembe, mielőtt elhagynám.

Kicsöngettek az utolsó óráról, és amire összepakoltam, már megint senki se volt a terembe...

Eléggé meglassultam mostanság...

Megint magányosan kullogtam ki a teremből, de Taylor megint ott várt, és megint a falat támasztotta.

Elmosolyodtam, odaléptem hozzá, és csendesen elindultunk a villamoshoz, amikor már nem volt ott rajtunk kívül senki.

Nem beszéltünk úton semmit, ő nézett ki az ablakon, én meg őt néztem.

Olyan...semlegesnek látszott.

Ezalatt értem azt, hogy mint ha semmi se érdekelné, olyan kedvtelen.

Hirtelen veti rám a pillantását, és mint ha belém vájta volna...

A szemei megint olyan furcsák...Vajon miattam ilyen szótlan?

Mert iskolába mindenkivel beszélget.

Mikor szállt le, olyan erőtlenül köszönt, de még haloványan rám mosolygott, amitől nem ment el a maradék önbizalmam...

Mindent meg kell tennem, hogy ez egy nagyon jó hétvége legyen.

Bágyadtan sétálgattam haza, és gondolkoztam, hogy mit kéne csinálni, de szokás szerint megint nem jutott eszembe semmi használható.

Annyira elbambultam, hogy amire elértem a házunk, már be sötétedett.

A mellettünk lévő sötétbe borult játszótérre néztem, és elindultam felé.

Régi vágyam volt már sötétbe hintázni.

Ennél óvodásabb már nem is lehetnék...De ilyen vagyok, még ha a külsőm nem is erről árulkodik.

Szomorkásan ringatózott a hinta, én meg a homokot néztem, és elmélkedtem.

Annyira reménytelennek éreztem magam, mint még soha...

Pedig reggel még tele voltam önbizalommal.

Nem emésztettem inkább magam, feltápászkodtam a hintából, és elindultam hazafelé, mielőtt anyám aggódni kezdene értem.

Egy kicsit még beszélgettem a barátaimmal, lefürödtem, megvacsoráztam, beraktam megint egy kis nyugtató zenét, és addig hallgattam, amíg el nem aludtam.

Másnap nyolc körül keltem.

Mennyivel jobb érzés, mint reggel hatkor...Na de most nem ez a lényeg.

Mentem lezuhanyozni, aztán leültem a géphez, hogy mikor is kéne felhívni azt a fiút.

Gondolom még ilyenkor alszik, és nem akarom őt felkelteni...Még élni akarok.

Gépeztem egy kicsit, megnéztem néhány mesét, aztán tíz óra körül elhatároztam végre, hogy felhívom...

Sok sok bátorságot gyűjtöttem, bepötyögtem a számát, és felhívtam.

Kicsöngött.

• Szia. Én vagyok.

• Milyen én? - kérdezte.

• Hát bazki. Kinek adtad meg a számod? Vagy olyan sok mindenkinek adogatod meg a számod? - kérdeztem gyanakvóan.

• Persze csakis. Na mondjad mit szeretnél?

• Dél körül a pályaudvaron tudunk találkozni?

• Igen.

• Rendben. Akkor ott találkozunk. Szia.

• Szia.

Aztán gyorsan ki is nyomtam...

Zavarba voltam de csak egy nagyon csöppet...

Megengedtem magamnak egy jó nagy kád forró vizet, meghabosítottam, és belefeküdtem, hogy jól kiáztassam magam.

Fújkáltam a habot, már eléggé kiázott a bőröm, kimásztam a vízből, és a tükör elé álltam.

Megint túl szőrös a pofám...

Megborotválkoztam, befújtam magam a kedvenc parfümömmel, és indultam is.

Igaz, még egy óra, de majd elsétálgatok a jó levegőn.

10 perccel hamarabb odaértem, nekitámaszkodtam a falnak, és vártam.

Annyian nyüzsögtek itt...Irtózom a tömegtől...

Annyira elbambultam, hogy azt veszem észre, hogy valaki megáll előttem.

Felnézek, és Taylor áll előttem, és méghozzá milyen döglesztően...

Fekete ing volt rajta, ami felül ki volt gombolva, és fekete farmer, ami kicsit laza, de mégis feszült rajta...

Nyeltem egyet.

• Netán nem tetszek? - kérdezte morcosan.

• Dehogynem.

Halványan elmosolyodott, közelebb lépett hozzám, és megpuszilta a számat.

• Szia.

• Sz-ia. - nyögtem ki.

• Mehetünk? - kérdezte.

• Igen.

Megfordultam, ki a kapun, ő meg követett szótlanul.

Annyira jól nézett ki, már már feltűnően bámultam...

És nemsokára az ágyamba lesz. Persze nem olyan értelembe értve.

Hamar haza is értem, és szerencsémre anyám nem volt itthon.

Írta, hogy hétvégén nem lesz itthon, meg vidékre valahova dolgozni.

Felkapcsoltam a lámpát, behúztam a függönyt, és leültem Taylor mellé.

Kínos volt ez a csend...muszáj volt megtörni valamivel, de mivel...

A lábára tettem a kezem, és nyeltem egy nagyot.

Megfogta a kezem, és felém fordult.

• Hova lett az a sok önbizalmad, ami még a legelső napon volt?

• Még most is megvan valahol...

Elmosolyodott, aztán kitört belőle a nevetés.

• Nem szép dolog kinevetn... - hajolt hirtelen közel hozzám, és csókolta meg lágyan az ajkaim.

Menten elolvadtam volna, ha nem lett volna ilyen hideg.

Az az érzés...egyből végigfutott a testemen.

Elvált az ajkunk egymástól, és zavartan néztem rá.

• Úgy látszik fordult a kocka – mosolyodott el.

Fú...

• Furcsa. - mondta.

• Mi? - kérdeztem meglepetten.

• Nézz magadra.

• Hogy érted? Netán nem nézek ki jól? - sandítottam rá.

• Mi ez a sok plüss, meg mese, meg miegymás?

• Gyerekes vagyok tudom... - morgolódtam. Még nem nőttem meg igazán.

• Ki se néztem volna belőled.

• Sok mindent nem néznél ki belőlem – vigyorodtam el.

Hirtelen hátradőlt az ágyon, én meg majdnem szívinfarktust kaptam...

• Mi ez a zaj? - kérdezi Taylor.

• Milyen zaj?

Aztán mászott elő az ágyam alól Muffin a kutyám.

• Jaj tényleg – vertem fejbe magam. Ő az én kutyusom muffin. - nyújtottam oda hozzá a palotapincsim.

• De aranyos – simogatta meg.

Letettem muffint, és jól megnyalogatta Taylort.

• Na jó, elég a nyalakodásból – raktam le a földre.

Felálltam, és levettem a farmerom, mert eléggé szorított.

Zavartan fordultam rá, de semmi reakció, csak az, hogy mutatta, hogy menjek oda hozzá.

Hirtelen elkapja a kezem, és beleránt az ölébe.

• Hé, eressz.

Nem szólt semmit, csak óvatosan körbefont a kezeivel, lecsúsztatta a hasamra, és szótlanul ült.

• Valami baj van? - fogtam meg a kezét. Annyira furcsa vagy.

• Nincs – szorította meg egy kicsit a kezem.

Nem szeretem ha valamit nem mondanak el nekem...

Kimásztam az öléből, megfogtam mindkét kezét, és letepertem az ágyra.

• Mond már el mi bajod van, mert felrobbanok.

Meglepetten nézett rám.

• Szeretlek – mondta halkan.

Azt hittem menten dobok egy hátast bazki...

• Mit mondtál?

• Süket vagy? - mérgelődött. Mondom szeretlek.

• Akkor jól hallottam, és nem képzelődök.

Tiszta hülyének nézett...

Lemásztam róla, és az ágy szélére ültem.

• Valami probléma van? - kérdezte Taylor.

• Dehogyis.

Hallom az ágy nyikorgását, megfordulok, és megint Taylor csókjába botlok.

Gyengéden megfogja a kezem, magára ránt, és benyúl a pólóm alá.

Levette rólam a pólót, kikapcsolta a nyakörvem, és szorosan magához ölelt.

Egyik kezemmel próbáltam az ágyékához férkőzni, de nem ment...túl kevés volt a hely.

Megfogta a vállam, a hátamra döntött, végignézett a testemen, és elmosolyodott.

• Kicsit pocakos, de megteszi – kuncogott.

Fú...

De mikor épp kezdtem volna mérgelődni, épp Taylor forró nyelve szántott végig a testemen, és halkan elnyögtem magam.

Kezdte kigombolni a farmerom, lassan lehúzta, és gyengéden rámarkolt a férfiasságomra.

• Emlékszel? - kérdezte.

• Mire? - kérdeztem lihegve.

• Te voltál a domináns eddig, most én – kuncogott.

Mire válaszolni akartam neki, ő már ott is termett felettem, és csókkal el hallgattatott...

Lágyan végigsimított a mellkasomon, becsúsztatta a bokszerembe a kezét, és lágyan rámarkolt újra.

Masszírozni kezdett, az ajkunk megint elvált egymástól, forró csókokkal borította be a nyakam, aztán azt mondta, forduljak az oldalamra.

Engedelmeskedtem neki, oldalra fordultam, ő befeküdt mögém, szorosan magához ölelt, és gombolni kezdte a nadrágját.

Nyeltem egyet, mikor hozzám dörzsölte merevedését, hátra néztem, és megint elkapott forró csókjával.

Elővett a zsebéből egy gumit, eltépte a fogával, ráhúzta a merevedésére, és rám nézett.

Bizonytalanul bólintottam, és lassan kezdte el betolni.

Kicsit összerezzentem a fájdalomtól, de hamar tovaszállt, és már csak azt a kellemes bizsergést éreztem.

Gyengéden vonaglott bennem, szenvedélyesen nyögött a fülembe, és azt kívántam, hogy ez az este sokszor ismétlődjön meg.

Tudom, elég sok történetembe írtam már hasonlókat, de nekem is fogy az ötletem...

Előrenyúlt, rámarkol a férfiasságomra, és gyengéden húzogatni kezdi.

Hátra fordulok, ledöntöm a hátára, és lassan ráülök megint a dagadó tagjára.

Zavartan mosolygok rá, megfogja a kezem, és magához húz.

Megint megcsókol, lágyan végigsimít a testemen forró kezével, gyorsít a tempóján, belenyög a fülembe, megfeszül a teste, és belém lövell.

Lihegve néz rám, ledönt az ágyról, és megint felém ágaskodik.

• Mi-mi az? - kérdeztem riadtan.

Nem mondott semmit, csak elmosolyodott, és kezdett lecsúszni az ágyékomhoz.

Nehh...Azt valamiért sose szerettem, ha nekem csinálják.

Lágyan megnyalta a végét, és hangosan felnyögtem.

Ez most...valamiért mégis olyan kellemes volt.

Körbeölelte forró nyelvével a tagom, hangosan nyögdécseltem, és az ágyneműt gyűrtem az élvezettől.

Éreztem, hogy közel vagyok, hangosan nyögtem az estébe, és belelövelltem Taylor szájába.

Erőtlenül ültem fel, és bámultam az arcát.

Annyira...furcsa volt ez a helyzet, de mégis boldog voltam.

Erőtlenül borultam hátra a puha párnámra, és bámultam a plafont.

Taylor odakúszott mellém, és lefeküdt szótlanul.

Odabújtam mellé, és átöleltem.

• Jó volt? - nyögtem ki.

• Igen – simogatta meg a kezem. Mondhatok valamit?

• Igen – mondtam ijedten.

• Ez volt az első.

Hirtelen pattantam fel, és néztem az arcára.

• Tényleg?

• Igen – mosolyodott el. És nem bántam meg.

Úgy elpirultam...Mint Muffin egyik plüsse.

Megint visszafeküdtem mellé, átöleltem, de utána már nem beszéltünk, csak pihentünk.

Olyan jó érzés volt végre odabújni valaki mellé.

Nem is tudom már mikor éreztem utoljára ilyen melengető szeretetet.

Taylor simogatta a hátam, de nem szólt, csak hallgatott, bár szerintem most semmit se lehetne mondani.

Mégis érzem rajta, hogy valami baja van, csak nem akarja elmondani...

Kezdtem álmosodni, éreztem, ahogy a szemeim kezdenek lecsukódni.

Megpusziltam Taylort, visszakucorodtam a kezei közé, és hamar elnyomott az álom.

Másnap gyengéd simogatásra ébredek.

Nyitogatom a szemem, és Taylor mosolyog rám.

• Jó reggelt – mondtam álmatagon.

• Jó reggelt. Jól aludtál?

• Igen – mondtam elpirulva.

Felpattantam egy kicsit Taylor védelmező kezei közül, hogy kicsit kinyújtózkodjak, aztán veszem észre, hogy meztelen vagyok...

Ordítottam egyet, és gyorsan felvettem egy hosszú pólót.

Taylor meg jól kinevet.

• Vicces? - sandítottam rá.

Ráugrottam, forrón megcsókoltam a reggelbe, aztán ledőltem megint mellé.

• Éhes vagy? - kérdeztem.

• Egy kicsit.

• Akkor megyek is reggelit csinálni – pattantam ki az ágyból.

Mivel most nincs kedvem macerázni, jó lesz a sima tojás meg szalonna.

Remélem Taylornak is megfelel.

Két meleg kezet érzek a hasamra simulni.

• Mi jót csinálsz? - tette a fejét a vállamra Taylor.

• Tojást meg szalonnát, ha megfelel.

• Persze.

Nem engedett el, szorosan magához ölelt, és csókolgatta a nyakam.

Kész a reggeli, gyorsan megreggeliztünk, aztán beültünk a gép elé filmezni.

Taylor ölébe üldögéltem, és kb. 20-szor kérdeztem meg, hogy nem vagyok e nehéz...

De mint minden jónak, ennek is vége kellett hogy szakadjon, mert mennie kellett haza...

Felöltözött, meg én is, de még mielőtt elment volna, gyorsan elkaptam őt hátulról, és jól megölelgettem.

• Nyugi, nem egy életre megyek el – kuncogott.

• Tudom – morgolódtam.

Megfordult, elkapta az állam, és gyors csókot lehelt az ajkaimra.

Még egyszer átölelt, aztán elindultunk az állomásra vissza...sajnos.

Még beszélgettünk az úton, meg mondtam neki, hogy nem kísérem el teljesen az állomásig, mert ha látnom kell, ahogy elmegy, azzal csak magamat kínoznám...

Mikor odaértünk a kereszteződéshez, rám nézett, és elmosolyodott.

• Köszi ezt a hétvégét – ölelt át haverian.

• Én is – mondtam halkan.

Elengedett, elindult a zebrán, még egyszer hátra fordult, hogy integessen, és akkor...

Jött egy őrülten száguldó kocsi, és elgázolta...

• NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE – ordítottam fel, és rohantam oda hozzá.

Vér ömlött a szájából, köhécselt, és a teste el volt ernyedve.

Miért...Miért pont őt? Ilyen nincs...nem létezik...Ezt csak álmodom...biztos álmodom...

Erőtlenül rám néz, utoljára rám mosolyog, behunyja a szemét, és teljesen elernyed a teste...

Éreztem, ahogy a könnyeim folytak le az arcomon, ordítottam volna, de egy hang se jött ki a torkomból.

Szakadni kezdett az eső, mindenki némán állt körülöttünk, és bámultak minket.

Felvettem az ölembe, az autópályára néztem, nagyon sóhajtottam, és elindultam a fény felé.