Vakarcs Szerelem - 9. Fejezet

Vakarcs Szerelem – 9. Fejezet

Eljött a nagy nap, itt a Halloween sok cukor, mindenféle idétlen jelmez, nagyon jó hangulat, és sok sok ijesztgetés.

Vártam mindenkire hogy összeszedje magát, meg a jelmezét.

Bolyhost is beöltöztettem, bár az ő jelmeze korántsem volt olyan nagyszabású mint az enyém.

Csak egy köpenyt adtam rá, mint ha ő lenne szuperman, vagyis szuper oroszlán.

Felvettem az oroszlánfarkam, a mancsaim, és egy maszkot.

Igazi vérbeli oroszlán vagyok, vagyis majdnem, sajnos olyan oroszlán nem lehetek mint Bolyhos.

Bolyhos kicsit megijedt tőlem.

• Nyugi, én vagyok – simogattam meg a fejét.

Leültem Bolyhos mellé, és vártam.

Előmászott Sakuchi...Azt hittem dobok egy hátast.

Ugyanolyan maszkja volt mint nekem...Mármint úgy értem, hogy ugyanúgy csinálhatta mint én.

Meg a mancs, a farok és a tappancs is stimmel...Gyanús.

• Hogy csináltad? - léptem oda hozzá, és sandítottam rá.
• Interneten keresgéltem, és találtam.

Jobban belegondolva én is onnan szedtem, és csináltam meg.

Látok rendesen a maszkba, de oldalra nem...És Sakuchi ezt kihasználta, és letapizott...

• Milyen szexi oroszlán segg – csapott rá a hátsómra...

Megölöm...

• Megfojtalak – vágtam fejbe. Attól még hogy nem látlak, tudom milyen vagy.
• Jaj, valld be őszintén, hogy így jobban tetszek.
• Egyértelmű. Inkább ez, mint enélkül – kuncogtam.
• Gonosz... - jegyezte meg.
• Még mindig nem vagy az esetem, de így már annál inkább – nevettem el magam. Végre olyan szőrös vagy, mint amennyire akartam.

A farkamat kezdte rángatni...

• Hagyd a farkam – morogtam rá.
• Tudod mikor – kuncogott. Végre húzogathatom a farkad.
• Hülye – vágtam fejbe.

Leültünk az asztalhoz, és vártunk...Mit tököltek már ennyit?!

Lucille végre megjött.

Sötét angyal volt...Mennyire illett hozzá.

Egész jól meg volt csinálva.

Fekete szoknya, fekete top, acélbetétes bakancs, fekete harisnya, feketére kisminkelve, és szép nagy terjedelmes angyalszárnyak.

• Passzol hozzád – kuncogtam.

Végigsimított a maszkomon...

• Még is is meg tudlak rontani bögyörőm – suttogta halkan.

Kirázott a hideg...

Nagyon kíváncsi vagyok God mi lesz.

Miután megjött God, azután megyünk a többiekért.

Gondoltam iszok egy pohár vizet, amíg nem jön God, de amire visszafordultam, már itt állt előttem...

• Mi vagy te? - néztem rá kérdően.
• Gladiátor. - kuncogott.

Hm...Milyen jól nézett ki.

Alig volt rajta ruha.

Bőr cuccok fedték azt a kis felületet, ami a testén volt, a a mellkasa, hasa, a lába, a kezei, mind csupaszok voltak, csak egy gladiátor alsó vagy mi volt rajta, meg volt egy buzogánya is.

Végigsimítottam a hátsóján.

• Ne csináld – mondta zavartan.
• Te öltöztél így – kuncogtam. Ez olyan mint ha rád lenne írva, hogy „gyere, ronts meg”.
• Bolond vagy.
• Ez nem újdonság – pironkodtam. De te meg nagyon is jól nézel ki – öleltem meg őt. Na de induljunk meg a többiekért – iramodtam meg.

Milyen sokféle jelmez volt, nem győztem kapkodni a fejem.

Bár a gyerekek fantáziája jóval szélesebb, de azért én se panaszkodhatok.

Megláttam Sayat...Már innen messziről szívinfarktust kaptam tőle...Miért is?

MERT ORVOS VOLT...

Irtózom az orvosoktól...Nagyon nagyon nagyon...

Megtorpantam előtte...

• Mért pont orvos...? - morogtam. Félek tőlük.

Sunyin elvigyorodott.

Jézusom...

• Mindjárt meglátod miért – nevetett gonoszan.

Hirtelen azt érzem, hogy valaki rám markol...De...Az nem Sakuchi volt, mert ő itt áll előttem...

• Szija drágaságom – suttogta a fülembe egy ismerős hang.

Hátra fordulok, és Sangoval találom magam szembe...Akin eléggé kihívó nővérke ruha van...És Mayon is.

Megint egy hentai jutott eszembe róluk...

• Ők az én nővérkéim – kuncogott Saya.
• Szívesen leápollak Hoch – állt elém Sango, és markolászott meg...
• Nem szükséges... - mondtam zavartan.

Beálltak Saya mellé, és már csak Denire vártunk.

El nem tudom már képzelni ő minek öltözhet...

• Szia Hoch – hallottam meg hirtelen magam mögül Deni hangját, de amint megfordultam lerökönyödtem...

Nem lehet....

• WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – ordítottam el magam, és bújtam God mögé.

Bohóc volt...Ijesztő bohóc.

• Mért van az, hogy mindenki a félelmemnek öltözik bazki? - háborodtam fel.
• Félsz a bohócoktól? - vigyorodott el Saya.
• Kicsi koromba megijesztett egy...Azóta irtózom tőlük... - mondtam remegve.

Deni zavartan álldogált.

• Bocsi, nem tudtam – mondta.

Megpróbáltam megnyugodni...Aztán Saya elővett egy hatalmas fecskendőt.

Megint ordibálni kezdtem...

• A tűktől is félek...

Totál hülyének néztek...

• Nem igazi fecskendő – mondta Saya.
• Nem érdekel, tűfóbiám van, akár igazi akár nem – toporzékoltam.

Na de végre mindenki megjött, és megindulhattunk az estébe cukrot vadászni.

Házaltunk, és annyi -féle cukorkát kaptunk, azt se tudtam, hogy létezik ennyi -féle édesség...

Leültünk egy kicsit a cukorvadászat közbe csemegézni.

Nézelődtem egy kicsit, aztán valami furcsát vélek felfedezni.

• Nézzétek – mutattam egy útra, ami az erdőbe vezetett, és cukorkák voltak elszórva.

Érdekes, muszáj lesz utána néznünk mi lehet ez.

Felpattantunk, és megindultunk a cukorkaösvényen.

Már egy jó ideje követtük, de semmi furcsát nem találtunk.

Másrészt meg eléggé sötét volt, elemlámpát viszont nem hoztunk...

Telefonnal világítottam meg az utat, aztán vettem észre...Hogy vér van a földön.

• Ez nem lehet...
• Mi az? - nézett rám Saya.
• Vér...Van a földön.

Mind elsápadtak.

Követtük a vér nyomát...És egy hullára találtunk.

Mindenki ordibálni kezdett.

• Nyugi már...

Bár én is eléggé be voltam pánikolva attól a megcsonkított kibelezett hullától...

• Szólni kéne valakinek nem? - törtem meg a pánikot.
• Akkor azt hinnék, mi voltunk azok – idegeskedett Saya.

Van benne valami...

• Akkor meg hagyjuk itt, mást nem tudok. Az erdő mélyén van, csak nem találja meg senki.

Amíg elmélkedtünk, addig Deni eltűnt...

Az ordítását hallottuk a távolból.

• Deniiiiiiiiiiiiiiii – ordítottam el magam. Mi a tököm folyik itt? - fogtam a fejem. Meg kell találnunk Denit, és elhúzni a picsába innen...

Megindultunk azzal a minimális fénnyel keresni Denit, amink volt...

• Úgy érzem...Eltévedtünk... - pánikoltam be.

Basszus mégis mekkora ez az erdő?!

Nem az őserdőbe vagyunk bazki...

Megint Deni ordítását hallottuk.

• Megyünk – kiabáltam. Bárcsak tudnám is, merre... - jegyeztem meg halkan.

Azon kaptam magam, hogy Sakuchi is eltűnt...

• WÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – ordítottam el magam. Mi történik itt? - estem térde. Ez nem egy horrorfilm...Hanem Halloween.

Szép sorba kezdett mindenki eltűnni...

Már csak én maradtam, meg God.

• Meg fogunk halni... - mondtam halkan.
• Dehogyis – legyintett God.
• Mindenki eltűnt bazki – förmedtem rá. Hogy veheted ennyire félvállról?
• Jól van, nyugi, mert szívinfarktust kapsz az idegeskedéstől.
• Te nem idegeskedsz, mert eltűntek a barátaink? - háborodtam fel.

Keresgéltük össze vissza, de semmi...Csak a sikolyukat hallottam a messzeségbe...

God is eltűnt...

• NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE – estem térde.

Miért...Miért történik ez?!

Ide oda kezdek rohangálni, de semmit se látok...Csak lépéseket hallok mindenütt.

És egyre...Közelebb és közelebb jönnek hozzám.

Eltévedtem...Sose fogok kijutni innen, itt fogok meghalni basszus...

Vörös szempárok kezdtek rám meredni egymás után a sötétből...

Megállt bennem az ütő...

• Félek...nagyon félek – mondtam remegve.

Ordítani kezdtem, hátha meghallja valaki a segélykérésem, de senki...Egyedül maradtam.

A vörös szemek rám szegeződnek, és egyre közelednek...

Hátrálni kezdek, a telefonom kiesik a kezemből, és teljes sötétség borul rám.

Ordítok, és térdre esek.

A vörös szemek megállnak előttem, és néznek.

Belém fagyott a vér, még levegőt venni se mertem...

Hangos ordítások hasítottak az éjszakába, mindenki ordítása hallatszott...

• Ez csak egy rémálom lehet...Egy rossz álom, egy rossz álom – öleltem át a térdem.

Hirtelen hatalmas csend ült az erdőre, csak a szél susogását lehetett hallani.

Valakinek...A leheletét éreztem az arcomon...Mozdulni se mertem.

Az a vörös szempár az orrom előtt volt, fújtatott, és hangos nevetések törtek föl az erdő fái közül.

Felálltam, futni kezdtem, de megbotlottam valamibe, és eltaknyoltam a levelekbe...

Bolyhos...ő hol lehet?

• Bolyhos – kiabáltam kétségbeesetten. Gyere ide.

Semmi...

Már éreztem a könnyeim az arcomon lefolyni, de...Valaki hirtelen elkapott hátulról, és nem eresztett...

Éreztem a lélegzését a nyakamon, de nem szólt...Hallgatott.

Nem mertem mozdulni, levegőt se venni, csak meredtem a sötétbe, ami előttem terült el.

Hirtelen egy kis fény villan fel...És mindenki itt áll előttem...Véresen, megtépázva, és elvetemült gyilkos tekintettel néz rám...

Belém fagyott a vér...Érzem, hogy nem fogok sokáig élni.

• Bevetted – suttogta a fülembe egy ismerős hang...

Majdnem megállt a szívem...

Nem...Ez nem lehet.

• Sak..uchi – nyögtem ki erőtlenül.
• Pontosan – kuncogott a fülembe.

….............................................................

Azt hittem menten agyvérzést kapok...

• Te hülye bolond – ordítottam el magam, álltam fel, és vágtam fejbe. Majd összeszartam magam a félelemtől bazki...

Kuncogott...És a többiek is előjöttek a sötétből...

• Mindenki benne volt...? - háborodtam fel.

Bólintottak...

Úgy érzem...Elpattant egy ér az agyamba.

• Sakuchi ötlete volt, hogy játszunk veled egy kicsit – kuncogott Lucille.

Úgy elkezdtem szitkozódni, hogy még életembe nem soroltam fel ennyi csúnya szót egyszerre...

• A jó kurva életbe szórakoztok velem? - ordítottam megint. Tudhatnátok, hogy baj van a szívemmel, és meg is állhat...És mindenki... - mondtam hallgatagon és Denire néztem.

Nem mondtak semmit, csak elkerekedett szemekkel néztek rám.

Dühöngve mentem el, és hagytam a picsába ott őket...

Még mindig nem nyugodtam meg...Ez már jóval túl volt a normális egyszerű ijesztgetésen...

Bezuhantam az ágyamba, betakartam magam fülig a takaróval, és próbáltam elaludni...De nem ment...Még mindig féltem...