Állati Társaság - 3. Fejezet

Állati Társaság – 3. Fejezet

Kipihenten ébredtem, de Leon sehol se volt...Hol bóklászhat korán reggel? Elkésünk a suliból.

Aztán csörömpölést hallottam a konyhából.

Már teljesen visszanyertem az erőm a tegnapi óta, felpattantam, és mentem megnézni Leont mit szöszöl a konyhába.

• Mit csinálsz? - álltam meg mögötte.
• Te mért nem vagy az ágyba? - háborodott fel.
• Ne aggodalmaskodj már...Már visszanyertem az erőm, semmi bajom.

Anyám aggodalmaskodott ennyit miattam akkor, amikor valamiért pár percet késtem otthonról...

• Reggelit csinálok neked – mondta Leon.
• Köszi – simogattam meg a mancsát, és ültem le az asztalhoz.

Elmélkedni kezdtem a tegnapi dolgokon.

Még mindig nem fogtam fel ezt a fény dolgot...

Bár jobban belegondolva...Leon fehér, bár ez még nem elég indok arra, hogy tudja irányítani a fényt...

Zavaros még ez. De idővel biztos hogy ki fog derülni minden...Csak kérdés az, hogy nekem az mennyire fog hatással lenni az amúgy se átlagos életemre.

Filmbe illő fényharcos vagy mi leszek...

Ez még gondolva is tök bénán hangzik...Mint valami zs kategóriás szar film...

Leon lerakta elém a reggelit, gyorsan befaltam, öltözködtem aztán megindultunk.

Leon vitte a táskám...

• A táskámat azért még én is el bírom... - mondtam morgolódva.

Láttam a lányokat a távolból, integettem nekik, és rohantak megint felém.

Most Leon nem állt elém, pont olyankor amikor kellett is volna, mert a csajok úgy megöleltek, hogy majdnem eltört a gerincem...

• Óvatosabban – Nyögtem ki. Ha eddig nem haltam meg, akkor most halok meg.
• Ne viccelődj ilyenekkel – vágott fejbe Leon.

Morogtam egy sort, és elindultunk együtt az iskolába.

Semy hátul le volt maradva, úgyhogy én is lemaradtam hátul, hogy beszélhessek vele.

• Mit szeretnél? - nézett rám.
• Segítenél kutakodni szünetekbe a könyvtárba? Még mindig bizonytalan vagyok ezzel a dologgal, amit tegnap mondtál.

Bólintott, és megsimogatta a fejem.

• Nyugi, mind vigyázni fogunk rád.

Nem is féltem...Na jó, talán egy csöppet.

Eléggé tartózkodó volt, de mégis barátságos, vagy csak felém nézve?

Valamiért engem mindenki megkedvel elsőre...Van bennem valami furcsa, ami megfog mindenkit.

Még nem jöttem rá mi...

Beértünk a suliba, mindenki leült a helyére, és beszélgettek, amíg nem jött a tanár.

Én csak feküdtem a padon, és bámultam a táblát.

Nem mondhatnám, hogy kedvtelen vagyok, csak sok minden kavarog a fejembe.

Bejött a tanár, kezdődött az óra, és mindenki elcsendesedett.

Matek valahogy nem kötött le...

Leon serényen figyelt, Ted őt figyelte, Semy olvasott, Kira meg nem tudom mit csinált, csak járt a keze egy papíron, talán rajzolt.

Kaze meg nem is volt a terembe...

Valami furcsa légkör ülepedett a teremre...Kezdett hideg lenni, és nem csak én éreztem.

• Mi- mi ez? - kérdeztem ijedten.
• Nem tudom... - mondta Sakura. De ez nem jó jel.

Remegni kezdtem, a csontomig hatolt a hideg, Leon felállt, odajött hozzám, és az ölébe ültetett.

Még sose fáztam ennyire...Mint ha az északi sarkon lennénk.

Aztán amilyen hirtelen jött a hideg, olyan gyorsan el is szállt...

• Meg fogok halni – ordítottam el magam és pánikoltam be.

Mindenki rám kapta a tekintetét...

Mindenki próbált megnyugtatni, de nem ment...

Kicsöngettek, és mentem Semyvel kutakodni a könyvtárba.

Életembe nem láttam ennyi könyvet egy helyen...Még azt is feltételezem, hogy a világ összes könyve itt van.

Semyvel rengeteg könyvet átbújtunk, több százat, de csak foszlányokat találtunk arról, mik vagyunk, meg azt, amit eddig is tudtunk, de sokkal előrébb nem jutottunk...

Csak annyival előbbre, hogy van valami medál vagy mi, ami a fény erejét őrzi magába, és azzal lehet uralni a fényt...

Ez annyira bénán hangzik...Meg valószínűtlennek...Bár jobban belegondolva...

Visszamentünk órára, és valamelyest sikerült megnyugodnom.

Visszatért minden a normálisba, ledőltem egy kicsit a padra, és néztem a táblát.

Hirtelen valami nagyon erős fény vakított el, dörzsölni kezdtem a szemem, és amire újra láttam, valami nagy...Nagyon sötét, és vörös szemű valami állt előttem.

A világ teljesen elpusztult, az emberek ide oda mászkálnak, mint ha zombik lennének, és hirtelen esnek össze, mint egy marionett bábu, akinek elszakadtak az irányító kötelei...

Ledermedtem ahogy a vörös szempárját rám emelte az a valami...

Közeledett felém, nem bírtam elmenekülni, aztán hirtelen megállt előttem, közel hajolt hozzám, és rám vigyorgott.

• Az enyém leszel – suttogta, és olyan erősen belém vágott a kezével, mint ha kard ütötte volna át a testem, és mint ha kitépett volna belőlem valamit.

Összeestem, és bámultam magam elé...Minden szervem megvolt, de...Egy luk lett a mellkasomon.

Hatalmas fájdalom hasított végig a testemen, hatalmasat ordítottam, és felkeltem...

• Mi az Hoch? - nézett rám mindenki.
• Láttam... - mondtam remegve. Láttam a sötétséget...És elvett tőlem valamit – ordítottam megint el magam, és futottam ki a teremből.

Éreztem, hogy hiányzik belőlem valami, éreztem a fájdalmat, tetőtérre érve összeestem, és mozdulni se bírtam...

Egy démonra hasonlító valami állt előttem...Nem olyan, mint az álmomba, ez valami kutyaszerű volt.

A szeme ugyanúgy vörösen izzott, elkezdett rohanni felém, de hirtelen megtorpant...

Valami fényszerű pajzs vonódott körém, és két kéz nehezedett a vállamra.

• Ne merd bántani – hallottam meg Leon hangját.

Fénypajzsot vont körém, amin a démonkutya nem tudott áthatolni.

Rám morgott, fekete köddé vált, és elszállt...

Remegtem a félelemtől...Hallottam, hogy szólongatnak, de nem bírtam reagálni rá...

A testem még mindig alig bírt mozdulni, levegőt se kaptam.

A pajzs eltűnt körülem, és Leon kezdett el rázogatni.

• Hoch Hoch térj magadhoz – nézett Leon a szemembe. Könyörgöm figyelj rám.

A testem hirtelen megfeszült, és felemelkedett a levegőbe...

A testemből hirtelen fekete füstszerű csóvák szálltak ki, ordítottam fájdalmamba, aztán lezuhantam a földre.

• Mi-mi volt ez? - tápászkodtam fel, de éreztem, hogy megint mindjárt összeesek, de Kira elkapott.

Kapaszkodtam belé, féltem, nehogy leessek.

• Tedd le a földre – Mondta Semy és letérdelt elém.
• Nem kell félned – Mondta Miyumi. Semy képessége a gyógyítás, pikk pakk helyre jössz – mosolygott rám.

Nem hiszem, hogy ez a fájdalom olyan hamar helyre fog jönni...

Összeültünk egy megbeszéléshez...

• Ideje lesz bevenni Hochot is az edzésekbe – határozta el Sakura. Nem fogja tudni magát megvédeni, ha nem edz.

Van benne valami...

• Ez a támadás hirtelen jött... - morogtam. Nem tudtam rá időbe reagálni.
• Mi volt az ami miatt kiszaladtál a teremből? - kérdezte Leon.
• Furcsa látomásom volt... - kezdtem bele. A világ el volt pusztulva, mindenhol agyhalott emberek mászkáltak, amit egy nagy sötét valami irányított... - nyeltem egyet. Az a valami rám vigyorgott, és kitépett belőlem valamit...Aztán tértem magamhoz.

Mindenki ledöbbent...Hát még én.

Remegni kezdtem...Most már tényleg rendesen félek, hogy valami szét fog szedni engem...

Ted próbált meg megnyugtatni, amíg Semy Leonnal beszélgetett valamiről.

Ted grimaszolni kezdett, hogy megnyugtasson, és kitört belőlem a nevetés.

• Bolond – öleltem át.

Megvillantotta a fogsorát, megborzolta a fejem, és rám mosolygott.

• Nekem nem lehet ellenállni – mondta önbizalom-teljesen.

Belenéztem a szemébe, és mint ha megbabonázott volna...

• Mi az? - kérdezte csábosan.
• Szép sárga szemeid vannak – mosolyodtam el. És köszi a felvidítást – dőltem neki a vállának.
• Semmiség – karolt át.

Örülök, hogy ilyen barátaim vannak.

Mindenki körém telepedett, és Sakura elfoglalta a főhelyet.

• Na Hoch drágám, elmondom neked mi is valójában ez az edzés – kezdett bele Sakura.

Figyelmesen füleltem.

• Azért, hogy igazán erősek legyünk, egymás ellen küzdünk ugyebár. Mindig cserélgetjük egymás ellenfelét, és van, amikor az őrzőinkkel együtt küzdünk a másik ellen.

Eddig világos.

• Nem kíméljük egymást – vigyorodott el Miyumi.

Ettől...Megremegtem egy kicsit.

• Hogy érted? - kérdeztem riadtan.
• Minden erőnket beleadjuk a csatába, nem finomkodunk egymással – mondta Rin. Csak úgy lehetünk erősek ha teljes erőbedobással küzdünk egymás ellen. Nem haragszunk meg a másikra ha elver, ebből is tanulunk, hogyan taktikázzunk az ellenség ellen, és ha újra összekerülünk, akkor már összetettebben tudsz gondolkozni, ha kiismerted az ellenfeled.

Világos.

• Ezért te se kímélj minket – fogta meg a vállam Miyumi. Ne érdekeljen az hogy lányok vagyunk.

Könnyű ezt mondani...Elvi dolog, hogy nem ütök meg egy lányt...

• Leon se foghatja vissza magát. - mondta Ted. Viszont ő a Védelmezők ellen fog küzdeni. Ez gondolom egyértelmű.

Bólintottunk.

• Tapasztalj ki mindent, és mindenkit, és erősebb leszel – mosolygott rám Sakura.
• Értettem – mondtam határozottan. Mindent bele fogok adni.
• Ez a beszéd!

• Holnap kezdjük az edzéseket, nyolcra gyertek a hátsó kapuhoz, az az edzőhelyünk bejárata, ne merj késni mert megbüntetünk – vigyorodott el sunyin Ted.

Nem tudom, hogy ez most nekem szólt e vagy Leonnak...Mindenesetre nem fogunk késni.

Elköszöntünk mindenkitől, és elindultunk hazafelé.

Ledobáltam a ruháim, engedtem egy jó nagy kád forró vizet, és belemártóztam.

• Ha nem zavar... - jött be Leon egy szál bokszerba...Én is lefürödnék veled.
• Gyere csak.

Levette a boxerjét is...Nyeltem egy nagyot...Bemászott a kádba, és leült velem szembe.

Relaxáltunk egy kicsit, és felkészültünk a holnapi edzésre.

Úgy érzem holnap nagyon fájni fogok...

Odacsusszantam Leon ölébe, és bevackoltam magam.

Eléggé kényelmetlenül érezte magát.

• Zavar? - fordultam hátra.

Nem mondott semmit, csak kipirultan nézett rám.

Elmosolyodtam, és a mellkasának dőltem.

Annyira szeretem őt. Felbecsülhetetlen érték számomra.

Eleget áztattuk magunkat, kimásztunk, megtörülköztünk, és be is vetettem magam az ágyba.

Elfelejtettem bokszert felvenni...

• Basszus... - másztam ki az ágyból, de Leon visszarántott.
• Nem szükséges – suttogta a fülembe. Csak én látlak.

Odabújtam mellé, betakaróztunk, és máris durmoltam az én nagy oroszlán plüssömmel.

Keltem is hamar, mert még élni akarok...Pattantam az ágyból, és mentem is gyorsan reggelit csinálni.

• Ennyire ne siess – állt meg mögöttem Leon még mindig pucéran...
• Lécci öltözz fel – mondtam elpirulva.

Elsétált a szobába, addig kiraktam a reggelit, és én is mentem öltözni.

Leonon egy fekete farmer volt csak...

Én is felvettem egy fekete farmert, egy szürke pólót, megkajáltunk, és megindultunk.

Ezt a gatyámat feláldozom, bár nem tudom mennyire lesz kemény csatázás...De a lányokat elnézve tuti porba tipornak...

Odaértünk, és már mindenki ott várt mosolyogva...

• Jó reggelt – Mondta Sakura. Készen állsz?

Bólintottam.

Kitárta a kaput, és beáramlottunk.

Hatalmas nagy terület volt...És tele volt vérfoltokkal...

• M-mért véres minden? - kérdeztem ijedten.
• Jaj csak pár apróbb baleset volt – karolt át barátian Sakura. Csak néhány csonttörés meg apróságok – de azért van nekünk Semy – vigyorodott el.

Félek...Nagyon félek...