Elkényeztetett Kölyök... - 1. Fejezet

Elkényeztetett Kölyök... - 1. Fejezet

Olyan jó itt lent a nagyszüleimnél.

Tök nyugi van, nincs zaj, nincs semmi...Bár ez csöppet probléma, hogy nincs itt semmi...Pedig még annyira nem is a világ vége...

Unatkozni néha unatkozok, de azért még mindig jobb, mint a zajos belvárosba.

Szeretek itt lógni lent, főként iskolai szünetekbe, hogy kipihenjem az iskolai fáradalmaim.

Itt lent sétálgatva érzem, hogy szabad vagyok, igazán szabad, és kötetlen.

A magam feje után megyek, nem parancsolhat nekem semmi, még anyám se.

Bár néha ezt ő megcáfolja...De akkor se.

Már felnőtt vagyok, megtehetem, hogy vannak saját döntéseim, saját életem, amibe ő már nem szólhat bele.

Külsőmön is látszik hogy igazi lázadó vagyok.

Hosszú fekete haj, amibe vörös és neon zöld csíkok vannak festve, körszakállam, és méregzöld szemem van, pluszba van még egy piercing a szemöldökömbe, a nyelvembe, és az ajkam alatt középen.

Mindig feketébe járok, rengeteg szegecs meg lánc szegélyez, és többnyire tornacipőt hordok.

És mostanság nagyon rászoktam a szopott gombóc sapkára, igazán gengszteres külsőm lesz tőle.

És a jól megszokott csöves rocker táskám, ami nélkül sehova se megyek.

Igaz, már eléggé meg van tépázva, de nincs szívem lecserélni, több éve megvan már.

Tavaszi szünet van, és megint lent töltöm nagyszüleimnél a szünetet.

Szerencsémre már van gépük, és internetjük is, de nem hiszem, hogy ezzel fogom teljesen lekötni magam.

Másrészt meg olyan lassú a net...Elalszok amire valamit le tudok tölteni...

Elmentem egy kicsit sétálgatni a környékre, hogy kiszellőztessem a fejem.

Annyira jó ez a csend.

Otthon többnyire tombolok, piálok, bulizok, de itt nem csinálok semmit, csak vagyok.

Mentem vissza, mert már kezdtem megéhezni, beléptem az ajtónkon, és két olyan ronda embert láttam meg...

• Fú de randák – fintorogtam.
• Unokám, legyél már illedelmes – morgott rám a nagyim.
• Elnézést kérek, hogy ilyen csúnyák – hajoltam meg, és vettem a szobámba az irányt.
• Reménytelen ez a gyerek – mondta nagyi.

Kuncogtam, ledobtam magam az ágyra, és elmerültem a mesék világába.

Kicsit furcsa lehet, hogy ilyen külsővel meséket nézek...de én már csak ilyen furcsa lélek vagyok.

• Hoch, gyere már ki egy kicsit. - kiabált be a nagyi.
• Nem igaz már, hogy nem lehet nyugiba tévét nézni... - morogtam.
• Mindjárt nézheted.

Kimentem, és karba tett kézzel megálltam.

• Mi az?
• Ez itt hablablamitoménnemtomkimondaniék fia Sam.

Ránéztem.

Olyan kis törékeny virágszál volt...Látszott a külsején hogy sznob kölyök.

A haja tökéletesre volt nyírva, barna pulóver volt rajta, barna nadrág, és az arcán egyetlen hiba vagy szőr száll se volt...Túl tökéletes, nem szeressem az ilyeneket.

• Cső görcs. Na most már mehetek tévét nézni?
• Menjél – legyintett a nagyi.

Na végre...

Ledobtam magam megint az ágyra, visszatemetkeztem végre a mesék világába, de hirtelen bejön a kis vakarék, és leül mellém a fotelba.

• Mit akarsz? - néztem rá.
• A nagyid mondta, hogy jöjjek be én is tévézni.
• Felőlem – vetettem a tekintetem megint a tévére.

Gazdag külseje ellenére mégse látszott boldognak.

Kint a konyhába meg mindenki vidult meg örömködött...Rosszul vagyok a túl vidám dolgoktól...

• Nem lenne kedved elmenni valamerre? - kérdezte hangtalanul Sam. Nem bírom ezt a jókedvet.
• Rendben – pattantam fel. Elmegyek a vakarccsal sétálni, majd jövünk – léptem ki az ajtón.

Olyan feszült volt...Nem akarom én őt felfalni.

• Ne legyél már ilyen stresszes – karoltam át barátian.
• Sose voltam még magam korú fiúval – mondta zavartan.

Elkerekedett szemekkel néztem rá.

• Te...ugyanannyi idős vagy mint én?

Bólintott...Meg nem mondtam volna basszus...

• Nem szeressem az ilyen sznob kölyköket, ezért legyél már kicsit nyitottabb – morogtam.
• Nem önszántamból vagyok ilyen... - mondta hallgatagon. A szüleim kényszerítenek bele ebbe a „tökéletes” életbe.

Szerencsétlen...

Hm...Valahogy segítenem kéne hogyishívják fiúkáján.

• Rendben – kiáltottam el magam, amitől Sam úgy megugrott.
• Mi az? - nézett rám ijedten.
• Segítek neked megváltozni, mert hát őszintén szólva – kuncogtam. Ilyen béna külsővel meg úgy mindennel semmi esélyed se lesz az életbe.
• Kösz...
• Csak őszinte vagyok – karoltam át barátian megint. Amire végzek veled, ugyanolyan leszel mint én, vagy legalábbis hasonló. Mert hozzám hasonló nincs – tartottam ki a mellkasom.

Kuncogott...De...Olyan kellemes érzés járta át a testem, ahogy nevetett.

Jézusom...Mi ez a nyáltenger?!

Nem vagyok én ilyen...

Elsétáltunk az erdőbe, és ledobtam magam az avarra.

• Szeretek itt lógni – mondtam a felhőket nézve. Nem jár ide semmi ember -féle.

Nem mondott semmit, csak leült mellém.

Hm...Most hogy így jobban végignézem a testalkata nem is olyan rossz.

Kicsit hasonlít az enyémre, csak nem olyan nagy darab mint én.

• Mért nézel rám így? - kérdezte ijedten Sam.
• Nem is nézel ki olyan rosszul – nyaltam meg a szám szélét.

Felültem, végigsimítottam Sam lábán, letepertem a levelekre, és lefogtam mindkét kezét.

• Gondolom még szűz vagy – vigyorogtam rá.

Erőtlenül bólintott, közel hajoltam hozzá, hogy már majdnem összeért az ajkunk.

• Milyen édes, én vehetem el a szüzességed – vigyorodtam el sunyin.

Ijedten nézett rám, és rátapadtam az ajkaira.

Benyúltam a pólója alá, végigsimítottam feszülő testén, és hevesebben csókoltam.

Szakadt a csók, és néztünk egymás szemébe.

Odamentem egy fatönkhöz, leültem, ős mutattam neki, hogy jöjjön ide.

Zavartan megállt előttem, megfogtam a kezét, és az ölembe rántottam.

Szorosan magamhoz öleltem, és végignyaltam a nyakát.

• Enni valóan édes vagy – suttogtam a fülébe, és vettem le a pulóverét.

Halkan szuszogott, meg se mert mozdulni, pedig én nem akarom őt felfalni.

Végighúztam az ujjbegyeim a mellkasán, hátrafordítottam az arcát, és megint megcsókoltam.

Lejjebb csúsztattam a kezem, és kezdtem kigombolni a nadrágját.

Egyik kezemmel átkaroltam, másik kezemet belecsúsztattam a bokszerjébe.

Halkan felnyögött, lágyan beleharaptam a nyakába, és gyengéden húzogatni kezdtem megkeményedett férfiasságát.

Végigsimítok puha hasán, gyorsítok a tempómon, megfeszül a teste, hangosan nyög, és beleélvez a kezembe.

Milyen gyorsan elment a kis édes.

Erőtlenül dől a mellkasomnak, és piheg.

• Imádni való vagy te kis vakarék – suttogtam a fülébe.

Erőtlenül hátra nézett, megfogtam az állát, és újra megcsókoltam.

Elszakadt egymástól az ajkunk, kipirultam néz rám, és végigsimítom az arcát.

• Segítek neked olyan szabad lenni mint én – veregettem meg a vállát. Igaz...eléggé nehéz lesz, de számomra nincs lehetetlen – mondtam kitartóan.

Feltápászkodott az ölemből, visszavette a pulóverét, megtöröltem a kezem, és megálltam Sam mögött.

Gyengéden átöleltem, és magamhoz szorítottam.

• Csak akkor segítek, ha minden szavam inni fogod – suttogtam a fülébe. Lázadj, menny a saját fejed után satöbbi.

Bólintott, hátba vertem, és elindultunk vissza, hogy a nagyim meg hogyishivjákék ne aggódjanak, hogy elraboltam a kicsi fiúkat.

Visszamentünk, hablabáék már mentek, de Sam...olyan erőtlenül köszönt el, és olyan szomorú volt...

Nem tudtam mit tenni, muszáj volt elengedtem azokkal a randaságokkal...

Kilépett az ajtón, és elment.

A hétvége hátralévő részén rengeteg sok mindenen agyaltam...

Mivel Sam sznob, vagyis gazdag, tuti egy rakás gorillával védik...

Nehéz lesz a közelébe kerülnöm, mert hogy én utcai kölyök vagyok...

Meg a nagy lófaszt...Eddig se volt számomra megvalósíthatatlan, most se lesz.

Hmmm...Jól végig kell ezt gondolnom, de elég nehéz dolgom van...

Teljesen át kell alakítanom őt, és persze olyan nem lehet mint én, mert szerény személyemből csak egy van.

Anyám szerint bőven elég egy is...

Újra hétfő...Még az ágyból kikelni is lusta vagyok, nem hogy még iskolába is menjek...

De muszáj minél előbb kikelnem, mert akkor jön anyám a sokkoló leöntős ébresztésével, és nincs kedvem a hideg zuhanyhoz.

Feltápászkodtam, és mentem egy jó forró zuhanyt venni, hogy egy kicsit magamhoz térjek.

A falnak támaszkodtam, de majdnem elaludtam...

Kimásztam a jó meleg víz alól, megtörülköztem, megszárítottam a hajam, és összefogtam.

Mentem reggelizni, felvettem a fekete farmerom, egy fehér pólót, felraktam a láncaim, fel a sapkám, és a csöves táskám, és go suli...

Olyan furcsa érzésem van...Nem tudom hogy jó e vagy rossz...

Beértem az iskolába, lehuppantam a helyemre, lefeküdtem az asztalomra, és bámultam magam elé.

Látszólag semmi furcsa sincs, legalábbis nem tűnik fel...

Jön a világ vége, vagy az ufók elfoglalják a földet...Túl sok tévét nézek.

Bejött a tanár, elkezdődött az óra.

Semmi se történt...Talán csak fáradt vagyok, és beképzeltem.

De nem szeretem a matekot...Túl sok a szám...

Egyetemista ismerőseim meg örülnének a számoknak...Nem értettem miről szövegeltek, aztán elmagyarázták, hogy az egyetemi matekba csak betűk vannak nagyrészt egy feladatba...

Örülök a középsulis mateknak.

Kicsöngettek, mentem volna fel a tetőtérre...De Sambe botlottam bele.

• Jézusom, mért nézel rám így? - kérdezte Sam.
• Te meg mi a fenét keresel itt? - förmedtem rá.
• Mentem a saját fejem után, ahogy mondtad – nézett rám.

Bazki...De hülye vagyok...

A fejemet fogtam.

• Nem szó szoros értelembe mondtam... - morogtam. És hogy kerültél ide? - néztem rá meglepetten.
• Kinyomoztam hova jársz, és már én is ide fogok járni.

Azt hiszem rosszul hallottam...

• Ugye tudod, hogy itt szét fognak szedni téged? Ez nem olyan kis vakarékoknak való suli mint te – morogtam rá.
• Megpróbálták már, de megvédtem magam – kuncogott, és kacsintott rám. Legalább volt valami értelme a szüleimnek beíratniuk önvédelmi tanfolyamokra, meg harcművészetre.

Hmm...Meg tud még lepni a kis vakarcs.

• Majd meglássuk hogy bírod – fordítottam hátat neki, intettem, és mentem vissza a termembe, mert becsöngettek.

Ebből még nagy bajom lehet, hogy idejött...