Állati Társaság - 4. Fejezet

Állati Társaság – 4. Fejezet

Nem is tudom hogy tudnám leírni ezt az edzőtermet...Részekre van osztva.

Van egy ilyen erdőre hasonlító pálya, ami tele van fákkal, kisebb hegyekkel, kövekkel meg mindenféle erdős dologgal.

A másik pálya meg tele van sziklákkal, és homok fedi.

Egyik pálya egy baszott nagy medence, és az utolsó pályán semmi sincs, csak pusztaság.

Én meg Miyumi mentünk a csupasz területre, ahol a legtöbb vérfolt volt...

Megálltunk egymás előtt és néztünk egymásra.

• Veled? - kérdeztem meglepetten. Neked nem a gyorsaság a különleges képességed?
• De, de emiatt ne becsülj alá – kacsintott.
• Nem tudom elképzelni, hogy tudsz megverni a gyorsasággal – gondolkoztam el rajta, de amíg ezen elmélkedtem, Miyumi eltűnt előlem, megjelent az orrom előtt, és teljes erőből gyomorszájon vágott...

Olyan erővel csapódtam neki a falnak, hogy fel se tudtam állni pár pillanatig...

• Ez fájt... - morgolódtam.
• Azt el felejtettem említeni, hogy 10 -féle harcművészetbe vagyok jártas – kuncogott.

Tudtam, hogy nem kéne alábecsülnöm...

Feltápászkodtam, és szélpajzsot vontam magam köré.

• Máris védekezel? - vigyorodott el Miyumi. Semmi esélyed. - megint rohanni kezdett felém, és akkorát vágott a pajzsomba, hogy megrepedt, és semmivé vált...

Gyorsan felugrottam a magasba, és szélpengéket hajítottam Miyumi felé.

Természetesen kitért előle, megint megjelent előttem, és egy biztos rúgással úgy fejbe rúgott, hogy belecsapódtam a betonba, és krátert süllyesztettem a földbe...

Ez még holnap is fog fájni...Ideje lesz összeszednem magam, akár szégyen akár nem nem akarok egy lánytól kikapni...

Megráztam magam, Miyumira néztem, és elvigyorodtam.

• Ideje lenne már összeszedni magad – vigyorgott vissza rám. Tudom én, hogy nagy erő van benned, hát mutasd meg mit tudsz.
• Ahogy szeretnéd – ugrottam megint fel, és szélköteleket kezdtem el formálni.

Miyumi felé irányítottam, elkaptam vele a kezét, és lementem a talajra.

Elmosolyodtam, forogni kezdtem vele, és nekihajítottam a falnak, de ő lábbal nekitámaszkodott, visszalökte magát és teljes erőből gyomron fejelt.

Ez így nem fog menni...

Megint felugrottam, szélpengéket küldtem felé, megint kitért előle, de nem számított arra, hogy egyből utána megint elkapom a szélkötelemmel, csak most a lábát, és teljes erőből belevágom a földbe.

Feltápászkodik, és rám néz.

• Nem rossz, de ez még kevés drága – mosolygott rám, és megint tűnt el a semmibe.

Tuti, hogy elölről fog támadni, néztem előre, pajzsot vontam megint magam mögé, de persze, hogy hátulról támadt...

Áttörte megint a pajzsom, és hatalmas szélvihart kavartam magam körül, amivel sikerült ellöknöm egy időre magamtól.

Felpattanok, megint szélköteleket formálok, és a kezét, meg a lábát is elkapom vele.

• Védtelen vagy – vigyorodtam el és álltam meg előtte.
• Úgy gondolod? - kuncogott, és fejelt le teljes erőből...

Meghátráltam egy kicsit, ő kiszakadt a lefogásomból, és megint teljes erőből gyomron vágott...

Most nem csapódtam neki a falnak, lefékeztem magam, letöröltem a számból kifolyó vért, és elvetemült tekintettel Miyumira néztem.

Gondolkozóba estem...Nem tudom hogy győzhetném le...Semmi ötletem nincs.

„Ismerd ki az ellenséged” csengett a fejembe az, amit Sakura mondott.

Hmmm...Miyumi ugyebár gyors, ez stimm, de én nem vagyok se jövőbe látó, se ugyanolyan gyors, hogy ki tudjak térni a támadásai elől...

Amíg agyaltam, addig Miyumi nem tétlenkedett, mögém ugrott, és teljes erőből gerincen rúgott, amivel tuti eltörte a gerincem...

Nem bírtam felegyenesedni...

• Nyugodtan feladhatod – vigyorodott el.
• Tudod mikor – vigyorogtam rá sunyin, és pattantam megint fel a levegőbe, ami eléggé megterhelte a törött gerincem...

De nem adhatom fel...Ha feladom, akkor azt a sötét valamit se fogom tudni legyőzni, és márpedig ő jóval erősebb szerintem mint Miyumi...

Másik probléma, meg az, hogy nem tudom hogy használjam az erőmet...Szélpengék, meg szélkötélen kívül eddig még semmi értelmes ötletem nem volt, hogyan használhatnám kreatívan a szelet...

Aminek van valami hatása is az ellenségre nézve.

Amíg agyaltam, Miyumi megint támadásba lendült, de mivel már némileg tapasztaltam, hogy nyers erővel támad, elkaptam a kezét, mielőtt belevágott volna megint a gyomromba.

• Ez most nem jött össze – vigyorogtam rá, és egy erős szélhullámmal nekivágtam a falnak.

Erőtlenül esett a földre, én is alig bírtam már állni a lábamon, de a küzdelemnek még nincs vége.

Ha a fizikai támadásait ki tudom védeni, akkor a gyorsaságával semmire se megy ellenem.

Feltápászkodott, és újra támadásba lendült, de olyan sebességgel kezdett ütlegelni, hogy több mint a felét nem tudtam kivédeni...

Már szerintem a szerveim nem is ott vannak, ahol kellene, hogy legyenek...

Furcsállom, hogy egyáltalán még életbe vagyok...

Újabb szélhullámmal ellököm magamtól, gyorsan megint szélköteleket formálok, elkapom a lábát, a magasba lendítem, és teljes erővel belecsapom a földbe.

Felugrok a magasba, és újabb szélpengéket alkotok a szelemből, és Miyumi felé hajítom.

Nem tud már kitérni előle, eltalálják a pengéim, átmennek a testén, és vágnak lukat a földbe.

Leereszkedek a földre, és lihegve nézek Miyumira.

Feltérdelt, és nézett rám.

• Ny-ertem – mondtam erőtlenül, és estem össze, aztán teljes sötétség...

Egy padon térek magamhoz, és Semy szemlél engem felülről.

Megpróbálok felülni, de egyből belehasít a fájdalom a testembe, és visszazuhanok...Eszembe jutott milyen maflásokat kaptam Miyumitól...

• Ne mozogj, még nem gyógyítottalak meg. Legalább negyed óra kell, olyan sérüléseket szenvedtél.

De örülök neki...Tudtam, hogy a lányok erősek, de azt, hogy ennyire...

Ezek után nem fogok kötözködni senkivel se...Bár kiállni se fogok merni senkivel se...Ha Miyumi így szétkapott a gyorsasággal, akkor a többiek mit fognak velem tenni...Nyeltem egyet.

Semyn kívül minden védelmező harcolt.

Leon Teddel harcolt.

Próbáltam felé nézni, de a nyakam görcsbe rándult, és úgy maradt...Nem tudtam nézni őt, pedig kíváncsi voltam hogy harcolt, de még a látásom is eléggé homályos volt.

Végre úgy éreztem, hogy kezdtem visszanyerni az erőm, és Leon felé fordultam...

A teste már tele volt sebhelyekkel, mindenhol vérzett, és lihegve állt.

Mi a fenét csinál?! Mért nem támad?

• Mért nem tudod előhívni az erőd? - kérdezte Ted. Ez így nem fog menni – vigyorodott el, és lendült támadásba.

Belevágta éles karmait Leon mellkasába, és Leon térdre esett.

Nem bírom nézni...

• L-leon... - nyögtem ki. Harcolj.- nyújtottam ki felé a kezem.

Felém nézett, és valami furcsát láttam a szemébe.

A tekintete agresszívvá vált, Ted megint támadásba lendült, de a támadása nem ért be, mert Leon maga köré vonta a fénypajzsát, feltápászkodott és hatalmasat ordított.

Minden seb begyógyult a testén...

• Na látod. - mondta Ted. Akkor jön elő az erőd, ha számodra fontos valakiért kell használnod, bár ez nyilvánvaló volt, mert védelmező vagy – vigyorodott el.

Leon nem mondott semmit, csak nézte Tedet.

Pár percig bámulták egymást, aztán Leon felemelte a mancsait, és hirtelen fénycsóvák lövelltek ki a kezéből, indultak meg Ted felé, és hasítottak végig a testén.

Ted erőtlenül esett térdre.

• Sz-ép volt... - nyögte, és esett arccal a földre.

Odarohantam hozzá, felsegítettem, és odavittem őt Semyhez.

Leon odaállt mellém, és sértődötten félrefordult.

• Nagyon jó voltál – álltam elé és simogattam meg az arcát.

Elvörösödött, és megint elfordult, a lányok meg ide oda olvadoztak.

Mivel Leon regenerálta magát, Tednek nagyobb szüksége volt az ápolásra.

Felém fordult és nyitogatta a szemét.

• Köszönöm, hogy segítettél előhívni Leon erejét – pusziltam meg Ted orrát.
• Semmiség – simogatta meg az arcom.
• Úgy érzem ennyi edzés elég volt mára – mondtam kínosan nevetve. Egy kicsit még mindig fájok...

Mindenki sunyin rám vigyorgott.

• Ez még csak a kezdet drága – lépett oda Sakura és fogta meg a vállam, ennél csak brutálisabbak és szadistábbak leszünk.

Nyeltem egyet...Egyszer vele is meg kell küzdenem.

Holnap tuti izomlázam lesz, de a lányok azt mondták, hogy minden tanítási nap után kell edzeni, hogy formába legyünk, és abba is maradjunk...

• Meg fogok halni... - mondtam halkan.
• Dehogy – vert vállon Rin. Hozzászoksz majd a fájdalomhoz.

Hát az nem mostanság lesz...

Mindenki visszanyerte az erejét, és elmentünk egy kicsit nyugisan sétálgatni az iskola hatalmas kertjébe.

A derekam még mindig sajgott egy kicsit Miyumi rúgásától, de nem nyavalyoghatok, ennél csak durvábbakat kaphatok.

De minél több fájdalmat visel el a testem, annál jobban immúnis lesz rá, legalábbis az ő erejükre.

Bár ők is lehetnek erősebbek...De akkor az én állóképességem is erősödni fog, és nem fogom érezni, hogy nagyobbat ütnek, vagy támadnak rám a képességeikkel.

Leültünk a fűre, és bámultuk az eget.

Leon még mindig olyan sértődött volt...

Ráültem, közel hajoltam hozzá, és belenéztem a szemébe.

• Mit morgolódsz?
• Semmit – mondta közömbösen.
• Aha persze – ért össze az orrunk. Mond el vagy itt helybe megerőszakollak.

Ijedten nézett rám, elmosolyodtam.

• Az a bajod, hogy Tedhez mentem oda segíteni?

Sértődötten elfordul.

• Szóval igen.

Jaj de bolond. Fejbe vágtam.

• Ez fájt – morgolódott.
• Azért mentem előbb oda hozzá, mert neked semmi bajod se volt. Nem azért, mert nem érdekeltél, vagy mert nem aggódtam érted.
• Jól van megértettem – pufogott.

De édes...mint egy mérges kiscica.

Megpusziltam, aztán legurultam közé, meg Ted közé.

Ted felém fordult, és csábosan nézett rám.

• Mit szeretnél?

Sunyin megvillantotta a fogsorát. Megijedtem.

• Tetszel neki – mondta vigyorogva Sakura. Én meg engedélyt adtam arra, hogy megrontson, ha én is nézhetem – kuncogott.
• Hé, nekem ebbe semmi beleszólásom nincs? - morgolódtam.
• Nincs – mondta határozottan Sakura.

Fenébe...Nem mint ha zavarna, ha Ted eljátszadozna velem, de hát akkor is...Nem játék vagyok...

Ted gyengéden rám markolt, és megpuszilt...

Kezdtem feszélyezetten érezni magam, és odabújtam Leonhoz.

• Védj meg a krokitól.
• Nem szólok bele a dolgaidba – Mondta Leon.
• Kösz – haraptam meg a fülét. Védelmező vagy védj meg – háborodtam fel.
• Ted nem gonosz, nem jelent rád veszélyt – legyintett.
• Fúúú...remélem egyszer téged is megront – kuncogtam.

Ijedten nézett rám.

• Biztos lehetsz benne Hoch – kacsintott rám Ted.

Eleget fetrengtünk, mindenki feltápászkodott, elköszöntünk egymástól, és elindultunk haza kipihenni ezt a napot...

Nem is ettünk, mindketten erőtlenül zuhantunk be az ágyba, és egyből el is nyomott minket az álom.