Mindörökké Melletted - 4. Fejezet

Mindörökké Melletted – 4. Fejezet

Már mondhatni, hogy egész megbarátkoztam az osztállyal, amióta együtt vagyok Daniellel.

Bár szerintem csak azért kedvesek, mert Daniel a haverjuk...Nem mint ha nagyon érdekelne, ha nem basztatnak, akkor nekem jó.

És az a bolond szellem...Még mindig a nyomomba van.

Nem csinál semmi különöset, csak itt van, és mindig figyel...

De legalább már nem próbál meg megrontani...

Nemsokára vége az iskolának, és jön a kirándulás.

Nem is emlékszem már mikor voltam utoljára osztálykiránduláson...Talán általános iskolás koromba...

Még azt se tudtuk, hová fogunk menni, mivel az osztályfőnökkel nem beszélgettünk erről...

Milyen ismerős.

Előző iskolámba is azért nem mentünk, mert nem beszéltük meg időbe hova menjünk, ezért nem mentünk sehova, és nem kellett iskolába jönni.

Szerintem ebből se lesz nagy utazgatás, csak elmegyünk valahova sétálgatni, aztán le is van tudva a kirándulás.

Eljött a kirándulás napja, mindenki nyüzsgött, és ahogy elnézem, mindenki hozott magával piát is.

Nem is lesz olyan rossz ez a kirándulás, mellesleg én is hoztam magammal egy üveg bort.

Gondoltam erre is.

Felszálltunk a buszra, és megindultunk.

Daniel mellettem ült, és a keze a lábamon volt...Annyira zavarba voltam még mindig, pedig már nagyon rég együtt vagyunk.

Néztem ki az ablakon, és gyönyörködtem a tájakba, amik mellett elhaladtunk.

A többiek hangosan hallgatták a zenét, vidultak, de én valamiért nem tudtam vidulni...

Nem tudom mi tört rám ilyen hirtelen.

A szellem jelent meg előttem, és tartott fel egy cetlit.

„Mi bántja a lelked?”

• Magam se tudom... – mondtam.
• Mit nem tudsz? - nézett rám Daniel.
• Semmi semmi – legyintettem.

Jól kéne éreznem magam, mert boldog vagyok, de valamiért mégse megy...

Fél füllel hallgatni kezdtem egy kis zenét, hátha attól elszáll a rossz érzésem.

Kicsit megálltunk, és leültünk egy mezőre kajálni, meg szórakozni.

A tanár a buszvezetővel beszélgetett a többiek meg máris elkezdtek piálni, és hát persze, hogy én se maradhatok ebből ki.

Ahogy én is elkezdtem inni, máris elszállt a rossz érzésem, és kezdtem én is jól érezni magam.

Mint a részeg kocsmások megfogtuk egymás vállát, és táncolni kezdtünk a zenére.

Daniel nem szált be hozzánk, csak nézett minket, és vigyorgott...

Leültem egy kicsit szusszanni Daniel lábához.

• Jól bírod – ült le mellém.
• Rengetegszer voltam már kocsmázni. Előző osztályommal voltam először igazán lerészegedni, azóta gyakran szoktam inni, nem alkoholista szinten, meg olyan részegre, hogy ne tudjam mit csinálok...

Elvigyorodott, és átkarolt.

Most már olyan jól éreztem magam, mint már nagyon rég, de sajnos mennünk kellett tovább...

Még mindig nem tudom hova fogunk menni, az osztályfőnök azt mondta meglepetés lesz...

Mindenki visszaszállt, és megindultunk újra.

Újra bedugtam a fülesem, és hallgatni kezdtem a zenét, de a piálásnak is van egy hátránya...Legalábbis felém nézve, méghozzá az, hogy elálmosodom tőle.

Éreztem, ahogy csukódott le szemem, Daniel vállának dőltem, és el is aludtam.

Arra keltem, hogy Daniel ébresztget, hogy már itt vagyunk.

Nem hittem a szememnek...Egy hatalmas tó volt itt, és egyetlen ember se.

Egyből levettettem minden ruhám, és becsobbantam a többiek közé.

Daniel leült a tó szélére, és figyelt.

• Mi baj? - úsztam oda hozzá.
• Víziszonyom van... - mondta zavartan.

Elkerekedett szemekkel néztem rá.

• Attól félsz, hogy megfulladsz? - néztem rá.

Bólintott.

• Hol itt a probléma? - tátottam ki a kezem. Egyszerű a megoldás, csak a tó szélén kell maradnod.

Kérleltem őt, aztán csak rá tudtam venni.

Levetkőzött és itt feszített előttem egy szál fekete bokszerba...

• Nagyon jól nézel ki... - jegyeztem meg halkan.

Rám vigyorgott, bejött a vízbe, letérdelt elém, és megpuszilta az arcom.

Úgy elpirultam a többiek meg fütyülni kezdtek mögöttünk...

• Szép szerelmes pár – szólalt meg valaki.
• Direkt csinálod ugye? - sandítottam rá.
• Dehogy – sunyin vigyorgott.

Persze csakis...

Ő ott maradt a tó szélén, ült a vízbe, és nézte, hogy ökörködünk.

De ez így nem jó...Ő kimarad minden jóból...

A szellem jelent meg mögötte...Jézusom mit akar ez már megint?!

Sunyin vigyorgott.

• Meg ne próbáld – kiabáltam rá.

Daniel totál hülyének nézett...Megint.

A szellem szerencsére eltűnt...Biztos meg akarta szállni, hogy ő is bejöhessen...

Lubickoltam a vízbe, de annyira rossz volt, hogy Daniel nem tudott bejönni hülyülni velünk.

Kiúsztam hozzá, és leültem mellé.

• Mi az? - nézett rám.
• Nem akarom, hogy egyedül legyél – dőltem a vállának.
• Nem szükséges túl élem – mondta.
• Még mit nem – háborodtam fel.

Feltápászkodott, és rám nézett.

• Mi az? - kérdeztem ijedten.
• Eljössz velem sétálni? - nyújtotta ki a kezét.
• Persze – fogtam meg a kezét, és rántott fel.

Szorosan magához ölelt, és megpuszilta a nyakam.

Barátian átkarolt, és elindultunk az erdő felé.

Olyan kellemes hűvös szellő fújdogált, beleborzongtam.

Végre nincs olyan gatyarohasztó meleg.

• Szeretek erdőbe sétálgatni – törtem meg a csendet. Nincsen semmi mesterséges zaj, csak a természet zenéje.
• Én is szeretek ilyen helyeken sétálgatni. Ha feszült vagyok mindig megnyugtat.

Ott volt egy nagy levélkupac és csábított, hogy beleugorjak.

Belevetettem magam, Daniel meg a távolba kuncogott rajtam...

Elbújtam a levelek közé, vártam, hátha idejön.

• Hol vagy Hoch? - hajolt le, egyből elkaptam a kezét, és rántottam be a levelek közé.
• Megvagy – kuncogtam.

Megborzolta a hajam, és két vállra fektetett.

• Azt hiszed hogy én ezt ennyibe hagyom? - vigyorgott rám sunyin, és tapadt az ajkaimra.

Lefogta mindkét kezem, és belepréselt a csókjával az avarba.

Egyik kezét becsúsztatta a bokszerembe, lágyan markolászni kezdett, és belenyögtem a szájába.

Beleharapott a nyakamba, hozzám simult, és lassan kényeztetni kezdett alul.

Halkan nyögtem a fülébe, szorosan magamhoz öleltem, és kezdte lehámozni rólam a bokszerem.

Furcsa hely...Becstelenkedésre.

Rám vigyorgott, félre dobta a bokszerem, és betérdelt a lábaim közé.

Kicsit közelebb húzott magához, és lassan kezdte el betolni.

Kicsit összerezzentem a fájdalomtól, előre hajolt, és forró csókot lehelt a számra a napsütéses délutánba.

Ez az avarkupac olyan kényelmes volt mint egy ágy.

Daniel egyenletesen vonaglott bennem, hangosan nyögött, felrántott az ölébe, és beleharapott a nyakamba.

Hangosan nyögtem a fülébe, szorosan magamhoz öleltem, és az a kevés fájdalom is tovaszállt.

Kinyitottam a szemem, és azzal a hülye szellemmel találtam magam szembe...

Ha tehetném már megfojtanám...

Nem csinált semmit, csak vigyorgott, és nézett engem.

Ilyen egy perverz szellemet...

Daniel gyorsított a tempóján, hangosan ordított, és belém lövellt.

Erőtlenül zuhantam az avarra, és terültem el.

A szellem ágaskodott felém...

Aztán Daniel is felém ágaskodott, közel hajolt hozzám, és megcsókolt.

Felültem, megkerestem a bokszerem, felvettem, és letettem a fejemet egy fatönkre.

Daniel odafeküdt mellém, és együtt néztük a felhőket.

• Tudod mi a furcsa? - néztem Danielre.
• Mi? - nézett rám.
• Azt, hogy én ezt már megálmodtam – fordultam vissza a felhőkhöz. Azt hogy itt fekszünk kettesbe.
• Érdekes – mondta, és puszilta meg az arcom.

Itt feküdtünk egy darabig, aztán visszamentünk, mielőtt azt hinnék eltűntünk.

Kezdett kimenni belőlem a pia, ideje volt újra bebaszni.