Vakarcs Kölyök... - 3. Fejezet

Vakarcs Kölyök... - 3. Fejezet

Meglepődtem, mikor megláttam Tou hol lakik...Nem kis helyen lakott, igazi előkelő környék volt, tele kastélynagyságú házakkal...

Bár az ő házuk volt a legkisebb, ami még így is háromszor akkora, mint a mi lakásunk...

• Nem semmi hol laktok - ámultam. Nem idevaló vagyok...

• Ne beszélj már baromságokat - vert fejbe.

Megálltunk az ajtó előtt amíg Tou előkereste a kulcsait.

Kíváncsi vagyok milyen nyula lehet. Őszintén szólva még sose láttam élőbe nyulat...

Ilyen háznál valami komornyikféleségre számítottam de nem volt. Túl sok tévét nézek...

Míg lepakolta a cuccait körülnéztem egy kicsit a házukba.

Nem olyan puccos, mint ahogy azt elképzeltem, úgy volt berendezve hogy még nekem is tetszett. Olyan...Menőn.

Ilyet se mondtam még.

Végzett a pakolással és odaállt mellém.

• Mi az? - kérdeztem.

• Semmi – toporzékolt.

Levette a cipőjét és bement a szobájába de...Nem hittem el milyen szobája van...

Olyan rocker szobája volt, hogy még én is megirigyeltem...

A falak fekete és vér vörös színekbe váltakozott, mindent metál bandás poszterek borítottak, az ágynemű minden...metalos. Ámulok bámulok.

• Mi az? - kérdezte riadtan. Ennyire nem tetszik?

• Dehogy. - háborodtam fel. Én is ilyen szobát akarok... - mondtam morcosan.

Rám vigyorgott, odasétált mögém, és lehajolt egy ketrechez.

Amint megláttam azt a nyulat...Úgy kitágult a szemem, hogy majdnem kiakadt...

• Mi van már megint?

• Ez valami gén tenyésztett nyúl? - kérdeztem. Nagyobb mint a kutyám...

Nevetett...

• Nem vicces... - morogtam. Ez keresztbe lenyelné a kutyám...

• Milyen kutyád van?

• Palotapincsi...

• Ilyen külsővel olyan pöttöm kutya – kuncogott.

• Neszójábe - veregettem a vállát.

Lerakta az ágyára azt az óriási nyulat.

• Nem harap?

• Dehogy. Barátságos.

Leültem az ágyra, és megsimogattam. Megszaglászta a kezem.

• De édes - ordítottam el magam mint egy rossz picsa.

Tou totál hülyének néz...De hát olyan édes lapát fülei vannak ennek a nyúlnak.

Még babusgattam egy kicsit a nyuszit, aztán csábítóan Toura néztem.

• Nem azt mondtad, hogy valami dolgod van? - vigyorodtam el.

• Jaj ja d-de...m-megyek is - suhant el gyorsan.

Kuncogtam és nyusziztam tovább, amíg Tou el nem végzi a dolgát.

Nem lehetett betelni ezzel a nyuszival, rohangászni kezdett az ágyon, mint amikor a kutyámra rájön az öt perc, és megbolondul...

Bár az nála minden tízpercbe rájön...Mint egy energiabomba.

Annyira elvoltam a nyúllal, hogy észre se vettem, hogy Tou magasodik felém, és vörösen néz rám.

• Hmm... - néztem rá. Mi ez a nagy önbizalom?

• Hogy érted?

• Felül ki van gombolva az inged, és kivillan a mellkasod - vigyorogtam rá sunyin.

• Ne izélj már... - toporzékolt.

Felálltam, megsimogattam az arcát és rámosolyogtam.

• Nyugi, tetszel - pusziltam meg az arcát.

Elvörösödött és elfordult.

• Mehetünk? - karoltam át.

Bólintott.

Megsimogattam még a nyulat, Tou visszarakta a ketrecébe, ami nagyobb volt mint a fürdőszobánk...

Bezárta az ajtót és elindultunk hozzám.

Kellemetlenül érzem magam, hogy nekik ilyen házuk van nekem meg...szót se érdemel...

• Én...rossz helyen lakom. - nyögtem ki.

• Hogy érted?

• Veszélyes...Sokan haltak meg a környéken.

Ijedten nézett rám.

• A házunk meg...a közelébe se ér a tiednek...

• Ne stresszelj ilyeneken. Nem lényeges.

Megjöttünk a házunkhoz, és megtorpantam.

• Tudni kell a házunkról, hogy olyan mint egy szappanopera.

• Hogy érted? - nézett rám értetlenül.

• Mindent tudnak... - suttogtam.

• Megijesztesz...

• Itt azt is tudják milyen bokszerem van...

Kerestem a kulcsom, kinyitottam, de még nem tártam ki az ajtót.

• Előre szólok...a kutya veszélyes.

Láttam az arcán a gúnyos vigyort...

• Tényleg – mérgelődtem.

Sötét volt bent, semmit se láttam, kerestem a lámpát aztán felkapcsoltam, a ragadozó véreb sehol...

• Na hol a vérengző vadállat? - vigyorgott, kezdett hátrálni, de muffin mögötte volt, a lába között szaladgált és Tou borulni kezdett...

Gyorsan léptem oda, és elkaptam, mielőtt ráesett volna.

• Én szóltam - néztem rá, ahogy a karomba pihent.

Leraktam, és leguggolt hozzá.

• Muffinnak hívják és szeret nyalogatni - vigyorogtam. Vigyázzál mert elnyal pár pillanat alatt mint egy fagyit. És sose fárad el.

Néztem ahogy pezsgett Tou körül, és féltem, nehogy megálljon a szíve...

• Jól van muffin eleget nyüzsögtél - kaptam fel, és tettem a másik ágyamra.

• Anyukád hol van?

• Dolgozik... - mondtam hallgatagon, mikor felkapcsoltam a lámpám.

Leültem az ágyra, és kigomboltam az ingem.

• Tudom, nem olyan jó mint a te szobád...De ne ácsorogj már, ülj le - fogtam meg a karját, és leültettem az ágyra.

Levettem az ingem, és az ágyam támlájának támaszkodtam.

• Ne legyél már ilyen feszült... - morogtam. Vetkőzd le a gátlásaid, és a ruháidat is - vigyorodtam el sunyin.

Levette az ingét, és odaállt mellém.

• Hmm? - néztem rá.

Jaj istenem de merev...Berángattam az ölembe.

• Na... - ficánkolt.

• Ha nem jó ne szenvedj, és ülj úgy, ahogy neked kényelmes.

Áttette az egyik lábát a másik oldalra, és szembe az ölembe ült.

• Ugye hogy jobb? - hajoltam közel hozzá, és csúsztattam le a kezem a derekára.

Lágyan simítottam végig a testén.

• N-nagyon meleg kezed van - pirult el.

Nem volt olyan alkatú mint én, és nem is esett még véletlenül se az ízlésembe, de valamiért megfogott.

Kicsi puha hasa volt némi szőrrel és kicsit izmos felső teste volt.

• Milyen izmos vagy - tettem a kezem a mellkasára. - Én meg... - böködtem meg a sörhasam...

Ami csak az osztálytársnőm szerint az...Annyira kövér nem vagyok és még a sört se szeretem...

A lámpán fénye valamiért elhalványult, valószínűleg kiégett a fele biztosíték benne...De mért csak a fele...

• El se képzeltem volna, hogy egyszer ide kerülök veled vakarék - simogattam meg az arcát. De előre szólok... - hallgattam el.

Feszülten figyelt.

• Majd később - kacsintottam rá és markoltam meg gyengéden.

Halk nyögés hagyta el a száját, behunyta a szemét, és a farmerja gombjával kezdtem babrálni.

Nagyon rég voltam már fiúval, teljesen bevadulok Tou testétől.

Lágy csókokkal borítottam el Tou testét, és próbáltam kihámozni a farmerjából, közbe éreztem, hogy én is keményedek.

Egyik kezemmel a farmerom gombjával szenvedek másik kezemmel gyengéden megfogom Tou arcát, magamhoz húzom és lágyan megcsókolom.

Vadul faltam az ajkait és megint rámarkoltam a keményedésére.

Végre levettem a farmerjét, és amint megláttam, hogy a bokszerén oroszlán van elvigyorodtam.

• Szeretem az oroszlánokat - vigyorogtam, és dobtam félre a nadrágját. Sajnos ez se fog sokáig rajtad maradni.

Kezdtem azt is lehúzni róla, és máris ott állt, vagyis ült előttem teljes valójába az ölembe.

• Megőrjítesz - öleltem magamhoz, és haraptam gyengéden a nyakába, másik kezemmel gyengéden rárántottam a férfiasságára.

Halkan nyögdécselt a fülembe, simogattam a hátát, és én is elővettem merevedésem, mert már kezdtem kényelmetlenül érezni magam.

Nagy nehezen elővettem, és Toura néztem.

• Tudom, elsőre fájni fog - mondtam egy tubus felé nyúlva. De ettől kicsit jobb lesz. De... - néztem megint Tou szemébe. Ha fáj, szólj, és abbahagyom.

Bólintott, bekentem magam síkosítóval és kényelmesen elhelyezkedtem.

Tou rám nézett, kicsit felemelkedett, és kezdett rám ülni.

Láttam az arcán a fájdalmat, de tudom hogy a fájdalom hamar elmúlik, saját tapasztalat.

Minden apró lökéssel mélyebbre hatoltam, és Tou teste remegni kezdett.

Mikor abba akartam hagyni Tou magához ölelt, és a fülembe suttogta.

• N-neh...

Próbáltam minél gyengédebb lenni, forrón végignyaltam a nyakát, fülét harapdáltam, próbáltam a fájdalomról elvonni a figyelmét.

Halkan nyögött a fülembe, és éreztem, hogy a teste kezdett ellazulni.

Halkan nyögtem a fülébe, erősen magamhoz öleltem, és újra beleharaptam a nyakába.

• Szereted a nyakam... - lihegte a fülembe.

• Igen... - nyögtem. Megvadítasz. - búgtam a fülébe, és leheltem végig a nyakán.

Gyengéden rárántottam, hangosan felnyögött, és ráélvezett a hasamra.

• B-bocsi - szégyellte el magát.

Újra megcsókoltam, magamhoz öleltem, és én is begyorsítottam.

• Mond. Hallani akarom - nyögtem a fülébe. Hallani akarom hogy az enyém vagy. Akkor is megteszed, ha mindenkitől elszakítalak? Megtennéd értem?

• Nincsenek igazi barátaim - suttogta szomorúan a fülembe. Ha ezt kéred tőlem megteszem.

• Hallani akarom – lihegtem.

• A Tied vagyok - lihegte a fülembe.

• Még egyszer.

• A tied vagyok. Csak a tied.

Hangos nyögés hagyta el a szám, a testem megfeszült, érzem, hogy az erő kiszáll a testemből, erőtlenül dőlök hátra, Tou meg a vállamra.

• Szeretlek te kis vakarcs - suttogtam a fülébe.

Az utolsó néhány szó úgy szállt a levegőbe, mint ahogy a cseresznyevirág szállt tova áprilisba...A végtelenségbe.