A Múlt Titkai - 3.Fejezet

A Múlt Titkai – 3. Fejezet

Megint rémálmok gyötörtek...Zihálva keltem fel, és azt vettem észre, hogy Ted odabújva aludt mellettem.

Nem zavart...Csak kicsit furcsa volt.

Mert Ted is ugyanilyen volt...Mindig külön aludtunk el, legalábbis amikor melegem volt, télen természetesen összebújva, de amikor fölkeltem, mindig ott aludt a mellkasomon.

Ted nyitogatta a szemét, és álmatagon nézett rám.

• Jó reggelt.
• Neked is – dörzsölte meg a szemét.

Elpirulva nézett rám, és ugrott hirtelen hátrébb tőlem.

• B-bocsi nem akartam...
• Semmi baj. Nem haragszom érte. Nyugodtan vissza jöhetsz.

Bátortalanul bújt oda megint hozzám.

Egy darabig még így feküdtünk, aztán felültem, és gondolkozni kezdtem.

A kezem még mindig nagyon fáj...Megfogtam.

• Súlyos sérüléseket szenvedtél – nézett rám Ted. Mit csináltál a kezeddel?
• Azt inkább hagyjuk... - mondtam hallgatagon.
• Hónapokig nem fogod tudni használni a jobb kezed – mondta Ted. Szétvágtad az összes ínszalagot a kezedbe.

De örülök neki...Le is bénítottam magam.

• Amíg nem voltál eszméletednél, össze varrtam a kezedet.

...Remek. De legalább nem éreztem, biztos nem kellemes érzés az, amikor össze varrják a bőröd...

Visszazuhantam az ágyba, és a plafont bámultam.

• Nem lenne gond... - néztem Tedre. Ha kicsit több ideig maradnék? Nincs erőm hazamenni.
• Nyugodtan. Ez a legkevesebb – állt fel, és ment ki a konyhába.

Próbáltam erőt venni magamon, hogy feltápászkodjak, és én is kimenjek a konyhába.

Nekitámaszkodtam az ajtófélfának, és néztem Tedet, ahogy ügyködött a konyhába.

Odamentem hozzá, és a vállára dőltem.

Magam se tudom miért csináltam...De olyan jól esett.

• Valami baj van? - nézett rám.
• Bocsi, hogy ilyen furcsán viselkedek... - mondtam zavartan, és nekidőltem a konyhapultnak.

Nem mondott semmit, csak nézett rám, aztán csinálta tovább a reggelit.

Leültem az asztalhoz, és próbáltam gondolkozni.

Hmm...Hogy fogok én rájönni arra, hogy ki a fene vette el Ted életét...

Ted lerakta elém a reggelit, leült velem szembe, és elkezdtünk enni.

• Kérdezhetek valamit? - néztem rá.

Bólintott.

• Segítenél...nekem?
• Mibe? - kérdezte meglepetten.
• Ha megtalálom a barátom gyilkosát...Egyedül nem tudom elintézni...

Elsápadt...

• Azt akarod... - nyelt egyet. Hogy segítsek megölni?

Bólintottam.

• Látom, hogy békés lelkű ember vagy, de könyörgöm...– néztem rá. Muszáj segítened.

A fejét fogta.

• Rendben.

Megettem a reggelit, beraktam a csapba a tányért, és megálltam Ted előtt.

• Mit szeretnél? - nézett fel rám.

Nem mondtam semmit, csak felemeltem a kezem, és végigsimítottam az arcán.

Elvörösödött, és milyen aranyos volt.

Visszamentem az ágyba, bedőltem, és a plafont bámultam.

Ted jött be hozzám, és ült le.

• Nekem mennem kell dolgozni. Megleszel egyedül?
• Nem vagyok kisgyerek, tudok magamra vigyázni – morogtam.

Rám mosolygott.

Olyan...szeretetteljes mosolya volt.

Amíg ő dolgozik, addig megpróbálok rájönni, hogyan is találhatnánk meg azt a szemetet, aki elvette Ted életét.

Mielőtt elment Ted kérdeznem kell tőle valamit.

Megfogtam az ingét.

• Mit szeretnél?
• Megengeded, hogy használjam a géped? - mondtam zavartan. Meg kéne néznem valamit.
• Persze.

Kifordult az ajtón, aztán el is suhant.

Magam se tudom még, mit akarok pontosan keresni...

Valami apró nyomon kéne elindulnom, de most jutott eszembe, hogy elfelejtettem Tedet megkérdezni, nem emlékszik e valamire...

Basszus...

Talán arra kéne rájönnöm, hogy Tedet mivel ölték meg.

Hátha van olyan szerencsém, hogy valami ritka, értékes kidolgozott valamivel ölték meg, ami ritka, és csak néhány darab van belőle.

Akkor azt is megtudják mondani, hogy ki az aki megvette azt a fegyvert.

Ezt Ted halotti aktájából tudnám csak meg, olyat információkat meg nem adnak ki, csak közeli hozzátartozóknak...

Elmegyek arra a helyre, egy próbát azért megér.

Persze, hogy azt mondták...Pedig már én is közeli hozzátartozónak számítottam, mert a barátja voltam, de azt mondta, hogy az nem számít, csak ha össze lettem volna vele házasodva...

Fulladna meg – gondoltam magamba.

Jött egy másik ember, és itt volt az alkalom, hogy besunnyogjak, és megkeressem Ted aktáját, amíg nem figyel.

Leguggoltam, és besurrantam.

Nem vett észre, de sietnem kell.

Pont be kellett jönnie bazki...Elbújtam hátul, amíg megkereste amit akart, kiment, aztán én is keresésbe lendültem.

Szerencsére dátumozva vannak, így könnyebb lesz megtalálni.

2005-ös dokumentumok között kezdek keresgélni, de olyan sok ember aktája van itt...

Végre nagy nehezen megtalálom, elrakom a kabátom alá, és kisurranok.

Meglátott az őr...

Rohantam mint a mérgezett egér, elbújtam, és sikerült megúsznom, hogy megint meglincseljenek valami hülyeség miatt...

Biztonságos helyen akartam megnézni, azért loptam el...Másrészt meg úgyse kellett volna az nekik, mert lezárták már az ügyet...

Hazamentem, ledobtam a kabátom, leültem az ágyra, és nézegetni kezdtem.

Ez a kabát...Nekem régi szép emlék.

Tedtől kaptam szülinapomra, azóta ebbe járok mindenhova.

Pedig régen nem szerettem az ilyen stílusú ruhákat, de Ted megszerettette velem.

Halál beállta már megvan...De engem nem az érdekel.

Hogy ölték meg...Még ez se, de már közel van.

Na végre, megvan amit kerestem.

Egy gyémánt berakásos késsel ölték meg...Hát bazki...De ez legalább valami kiindulási pont.

Beírtam a keresőbe a kés nevét, és ki is dobta, hol gyártottak ilyet.

Mekkora piszok mázlim volt, egyetlen egyet csináltak belőle, mert valami sznob fazon kérte.

De most hogy belegondolok...Ezt a halottkémesek mért nem próbálták meg?!

Lehet már rég börtönbe lenne az a szemét...

Annyit időztem ezzel, hogy már Ted is hazajött.

• Mit csináltál? - nézett lám meglepődve.
• Elloptam Ted aktáját, hogy kiderítsek valamit.
• Te nem vagy normális... - háborodott fel. És ha elkaptak volna?
• Majdnem, de elslisszoltam, másrészt meg előrébb vagyok.

Odaállt mögém.

• Látod ezt a kést? Ezzel ölték meg Tedet... - mondtam hallgatagon. Csak egyet csináltak belőle, és nagyon remélem, hogy aki csinálta, emlékszik annak az arcára, akinek eladta.
• Nem semmi vagy.
• Tudom. De hát nem tétlenkedhettem... - morgolódtam. Nem voltál itt, nem tudtam megkérdezni amit akartam.
• Mit akartál? - nézett rám.
• Már semmi, megoldottam.

Leült az ágyra.

Odaültem mellé.

• Holnap nem jönnél el velem erre a helyre? - néztem rá. Fontos lenne...
• Dolgoznom kéne...De egy napot kihagyhatok.

Megsimogattam az arcát, és megint belepirult.

• Ted is pont ilyen volt, minden apróságon elpirult.

Elálmosodtam a nagy kutakodásba.

Ledőltem az ágyra, és máris elaludtam.

Este nyolc felé Ted ébresztget, hogy menjek vacsorázni.

Simogatja az arcom...Sose engedtem meg senkinek, csak Tednek...Még anyámnál se szerettem ha simogatta arcom.

De ez az érintés...Túl sok mindenbe hasonlít ez a fiú Tedre.

Lehet, hogy csak megzakkantam, és képzelem az egészet...Ennek eléggé nagy a valószínűsége...

Felkászálódtam az ágyból, és kivánszorogtam a konyhába.

Olyan kómás vagyok valamiért...Mostanság elég keveset alszok, többnyire a rémálmaim miatt...

Csendesen vacsoráztunk, egyikünk se szólalt meg.

Most erőm se volt beszélgetni...Meg nem is nagyon tudtam volna miről.

Megvacsoráztunk, berakta Ted a mosogatóba a tányérokat, és elment fürdeni, én meg addig visszazuhantam az ágyba.

Ha ez alapján se fogom megtalálni a gyilkost...Felkötöm magam.

Amire Ted végzett a fürdéssel, én már félig aludtam.

Megint messzebb feküdt le tőlem.

• Gyere nyugodtan ide – nyújtottam ki a kezem.

Bátortalanul bújt be a karjaim közé, és nyomta el az álom.

Remélem Ted nem haragszik meg rám emiatt...Sose gondoltam volna, hogy újra kedvelhetek valakit így, vagy inkább...Szerethetek...

De azért ennyire ne haladjunk előre, majd ha elintéztem azt a szemetet esetleg gondolkozok ilyenen.

Pár perc múlva már én is húztam a lóbőrt.

Most nem gyötörtek rémálmok szerencsére...Egész nyugodtan aludtam.

De Ted nem volt mellettem.

Végignéztem az egész házat, de sehol se találtam...Hova a fenébe tűnhetett el?

Visszafeküdtem az ágyba, és bámultam ki az ablakon.

Szétvet a tétlenség...Már rég úton lehetnénk ahhoz a helyhez, de Ted pont ilyenkor nincs itt...

Elnyomott az álom, de amire felkeltem Ted nézett le rám.

• Hol voltál? - morgolódtam.
• Szóltam a kórházba, hogy ma nem megyek, személyesen kellett szólnom.

Akkor értem.

Felvettem a barna bőrkabátom, egy fekete farmert, egy fehér pólót, összegumiztam a hajam, Ted egy kék inget vett fel, meg egy barna farmert, és megindultunk ahhoz a fegyverbolthoz.

Nyitva volt már, nyeltem egyet, és bementünk.

• Jó napot – köszönt egy idős férfi.
• Jó napot. Tudna nekem segíteni ezzel kapcsolatba? - mutattam fel neki a késről készült képet, amit kinyomtattam.
• Nem adhatok ki ilyen információkat – mondta az eladó.

...Nem igaz már, hogy megint az a „nem adhatunk ki ilyen információt”...

Elkaptam a vénember nyakánál a pólóját, és magam felé húztam.

• Ha most azonnal nem mondja el ki a faszom vette azt a kést itt helybe kibelezem – ordítottam rá.
• Hoch, nyugi már. - fogott le Ted.

Ellöktem magamtól.

Elengedtem a pasast, és azt mondta, leírja a címét annak a szemétnek, aki vette a kést.

Kimentünk a boltból.

• Ijesztő vagy – jegyezte meg Ted.
• Túl közel vagyunk már a célhoz, nem akarom itt feladni – háborodtam fel.

A világ végére kellett költöznie annak a seggfejnek bazki...

Nem elég hogy fáj mindenem, még sétálgatnom is kell...

Egy erdő széli kis lakásba lakott...Ez valamiért nagyon nem stimmelt...

Ez így túl könnyű lesz.

Bár nem is tudom mért vagyok ezen fennakadva...

A biztonság kedvéért megvártuk, amíg besötétedett, szerencsére mindenre gondoltam, és hoztam zseblámpát is.